1.
Kegyetlen, hová futsz te árnyéknál könnyebb,
Miért meg nem hallgatsz, aspisnál süketyebb?
Ah, ne légy mint egy kű s márvánnál keményebb,
Ne légy salamandra, az jégnél hidegebb. |
2.
Talám félsz szüvemtől, hogy oly erősen ég,
Ne olvadjon szüved, mely mint egy hideg jég,
Ne félj, szüvem tüzének mert vagyon oly vég,
Az én lelkem kívül senkin ez nem ég. |
3.
Talán félsz íjamtól, kit hordozok velem?
Cupido íja az, kiben nincs kegyelem,
Nyilamnak nincs hegye, nincs mérges szerelem
Íjamban, de vagyon csak tűled félelem. |
4.
O, te nagy forgószé,l állíts meg futását.
Az én gilicémnek tarts meg szaladását;
De félek, hogy te is nem éred futását,
Röpülni ereszti ha sebes sugárát, |
5.
O, ne fuss előttem szép Viola virág!
Nem erdei csuda vagyok, ki füvet rág,
Nem vagyok harpia, kit látni is rútság,
Nem, kit Hercules tett egekben, vad csillag. |
6.
Noha mit tagadom, bizony csuda vagyok,
Szerelem csudája és monstrumja vagyok,
Bizony megváltoztam, mint görög hadnagyok:
De ne félj, ártalmas, nem is fene vagyok. |
7.
Ne fuss, kérlek, előttem, jusson eszedben,
Peneus leánya öltözött törzsökben
Laurusá változott, úgy akarta Isten,
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen. |
8.
Apollo istennek sok szép könyörgését,
Nem akarta hallani siralmas versét:
Te penig ennek is neveted esetét,
Neveted Cupidonak erős fegyverét. |
9.
Nem csuda, mert kű vagy, mert alabástrumnál,
Keményebb téli jégnél és porfirusnál,
Cupidonak nyila ellened nem használ,
Megtompul terajtad s testedben meg nem áll. |
10.
Ha Isten akarná, valtoznál csudára,
Nem hiszem, változnal gyönge laurus ágra:
De Késmárk tetején nőtt kemény tölyfára,
Ottan hadakoznál szeleknek urára. |
11.
Az is meglágyulna én könyörgésemre,
Úgy hiszem megszólalna ennyi versemre;
Te penig, mint vad griff, szomjúzol véremre,
Nem is nézsz énrám is, nemhogy beszémdemre. |
12.
Nem használ tenálad az én könyvhullásom,
Nem használ szép versem s utánad járásom:
Kegyetlen sirena nézheted sírásom,
Nem könyörülsz, nem szánsz látván kárvallásom. |
13.
Mint ama könnyű köd az forgószél előtt,
Eltűnsz énelőttem és szemeim előtt,
Mind hideg hóharmat nap melege előtt,
Mint für karvoly előtt, mint arnyék nap előtt. |
14.
Bár volna lábad is oly mozdulhatatlan,
Azmint kemény szüved, mely oly irgalmatlan,
Nézd azmerre te futsz tüske mely számtalan.
Oltalmazd magadat, ne menjen lábadban. |
15.
Jaj szerelmes Violám, ójad magadat,
Meg ne csípje hangya szép fejér lábadat,
Ne szakassza szederjén arany hajadat,
Állíts meg, állíts meg, kérlek, futásodat! |
16.
De mindenre bátor vagy, csak éntűlem félsz,
Erdőkön, pusztákon, vadak közt bátran élsz,
Engem rút kígyónak, engem sárkánnak vélsz:
Mert sok könyörgésemre csak meg nem is térsz. |
17.
Bár fuss el temagad csak add meg szüvemet,
Nem tudom, loptad-é, vagy erővel vetted;
Azt tudom bizonnyal, hogy magaddal vitted,
Ha visza nem adod, hát vígy el engemet. |
18.
Add meg zálagomat, mert majdan elveszek,
Vagy hogy mint szép Biblis vízfolyássá lészek.
Mert szemeim úntalan forrású vizek,
_
|
19.
Nyavalyás, mit futok, mint az szomjú szarvas,
Forráshoz utánad, az ki vagy, mint egy vas,
Mint szelégyíthetetlen sebes keselyő sas
Elröpülsz elottem, s el futsz, mint vad farkas. |
20.
De bizony nem úgy van, mert szebb vagy farkasnál,
Nem szelégyebb, fejérebb fekete sasnál
De nem is márvány vagy, mert ha márvány volnál,
Én elottem oly igen el nem futhatnál. |
21.
Sasnak is szüve ég az szerelem miát,
Nézd meg, társa után magasról mint kiállt.
Hordozza farkas is szerelem igáját,
Mert társa kedvéjért szereti barlangját. |
22.
De mi vagyon kemény mágnesnél keményebb,
De mi vagyon ennél ismég szerelmesebb?
Szereti az vasat, te penig keményebb
Mágnesnél és vasnál és jégnél hidegebb. |
23.
Bizony mast elhittem, Caucasus volt anyád,
Örmény oroszlány volt szoptató dajkád,
Mert nem gondolsz, érted hogy én szüvem lankad,
Nem gondolsz testemtol majd lelkem elszakad. |
24.
Állj meg, édes vadam, bátor ne sokáig,
Hadd nézzem szemeidet csak fél óráig,
Nem gondolok osztán, ha lelkem elválik
Világunta testemből, ki van mast alig. |
25.
Bolond, mit törődöm? és az üdőt vesztem,
Hogy reménségemet fövenyen építem,
Könnyű forgószelet heában kergetem,
Így minden reménség eltűnik előttem. |
26.
Édességet találnék előbb epében,
Hogy nem szelégyülést az te vad szüvedben,
Előbb is árnyékot meleg verőfényben,
Lágyulást gyemántban s irgalmat tengerben. |
27.
Jól tudós vagyok már én állapatomban,
Tudom, hogy szeretlek, tudom hogy héában,
Tudja jól Tantalus, nem észik almában:
S mégis kapdos utána, s fárad héában. |
28.
Mégis utánad én, mint Echo szó után,
Mint deres hóharmat nap melege után,
Mint tudatlan für csalogató síp után,
Mint egy kemény mágnes az hideg vas után. |
29.
Én is készakartva hordozom hálómat,
Láncozva kötözve látom fogságomat,
Látom és szeretem én nehéz igámat:
Mégis mint egy mágnes szeretem vasamat. |
30.
De te kegyetlenb vagy haragos Circénél,
Mérges Morgonánál, hamis Dalilénél,
Ravasz Armidánál és Falsirenénél,
Medusánál, Scillánál és Tisiphonnél. |
31.
Elbíztad magadat szép fejér orcádban,
Engemet semminek vélsz kevély voltodban;
Mert hogy fekete vagyok ábrázatomban,
Azt tudod, vadember csinált Lybiában. |
32.
Tudod-é fagyalfának fejér virága,
Lehull az földre, s nem lesz semmi haszonra;
De noha fekete az szagos viola,
Felszedik és tészik süveg karimába. |
33.
Nem jobb-é az föld is, mely inkább feketébb?
Én is noha fekete, de szerelmesebb
Vagyok, állandóbb is, fejérnél keményeb;
Noha nem tagadom, legszerencsétlenebb. |
34.
Mert szintén annyit tesz tenéked szolgálnom,
Mint Duna partot reménséggel szántanom
Jégre építenem, és szerecsent mosnom,
Holdra haragudnom, csillagok számlálnom. |
35.
Ezt jövendölte, lám undok üvöltéssel,
Egy rút fülesbagoly mindennap jó reggel;
De bizony én bűnöm mást most nem érdemlem,
Hogy megúntam Hajnalt, utánnad mentem el. |
36.
Viola, nem lészesz ezután gyötrelmem,
Mert bolondságomat már jól megesmertem:
Az szép Hajnalcsillag lesz az en szerelmem,
Bálványom, oltárom és minden víg kedvem. |