A „Vitéz hadnagy” kéziratában fennmaradt versek

Tartozunk őrizni életünket, valameddig lehet tisztességgel, arra nézve, hogy hazánknak többet szolgálhassunk. De viszont a dicsősségnek törvénye az, hogy kévánjuk a halált, mikor életünk tovább tisztességes nem lehet. Azt mondja a török: Ja deulet basuma ia güzgün desüme, azaz: Avagy holló hasamra avagy tisztesség fejemre. Azért ne irtozzunk se a haláltul, se annak formájától. És temetésünkről is mi haszna sopánkodnunk? Sok vitéz embereknek holló gyomra volt koporsója, annál inkább fennmaradt a nevek. Coelo tegitur qui non habet urnam, et undique and Superos tantundem est via.

Befedez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Tisztességes legyen csak órám utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló,
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.

[Az idő és hírnév]

(A kézirat végére illesztett epigrammaciklus)

Az idő szárnyon jár,
Soha semmit nem vár,
És foly, mint erős folyás;

Visszá soha sem tér,
Mindent a földre vér,
Mindeneken hatalmas;

Ő gazdagot, szegént
Öszveront egy szerint,
Nincs néki ellenállás.

Csak egy van, időtűl
S az ő erejétűl
Aki békével marad;

Nem fél kaszájátol,
Nem sebes szárnyátol,
Üdő rajta elolvad:

Az tündöklő hirnév,
Mely dicsősségre rév,
Az mindenkor megmarad.

*

Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.

*

Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló:
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.