AZ EGYSZERŰ MONDATOK

MONDATRÉSZEK

AZ ÁLLÍTMÁNY

         Az állítmány (fogalmáról, funkciójáról l.: Lengyel MGr. 2000: 394) elemzését az alábbi szempontok alapján végezzük:

  1. szófaja
  2. szerkezeti felépítése
  3. jelentése
  4. bővítményei

 

I. Mintaelemzések

 

  1. Az állítmány szófaja

a)      ige ( Igenemek, igefajok)

Az igei állítmány modalitást hordozza, tartalmazza az idővonatkozást, egyeztetés útján utal az alanyra.

 

A gyerekek dolgozatot írnak.

 

Az igei állítmány (írnak) cselekvést jelöl, amelynek végzője főnévvel megnevezett alany (egyszerű, határozott alany).

 

 

A hajó elsüllyedt a tengerben.

 

Az állítmány az egyszerű, határozott alanyra (a hajó) vonatkoztatott történést (elsüllyedt) fejezi ki, amely független az alany szándékától.

 

 

A barátom reggel belázasodott.

 

Az igei állítmány (belázasodott) itt azt a változást fejezi ki, amelynek eredményeképpen az egyszerű, határozott alany (a barátom) egy bizonyos állapotba kerül.

 

 

            Vannak még hibák.

 

            A mondat igei állítmánya (vannak) létezést jelent a mondatban.

 

            Kinn a bárány, benn a farkas.

 

Mindkét tagmondatnak a hiányzó van létige az állítmánya. A magyar nyelv sajátossága, hogy a kijelentő módú, jelen idejű, harmadik személyű létigei állítmány törölhető. Az ilyen típusú mondatok szerkezetileg hiányosak. (A mondat szerkezete)

 

 

            Innen látni a Balatont.

 

A szakirodalom alapján sem egyértelmű a fenti típusú mondat elemzése. Elfogadható, és mi is azt a felfogást követjük, hogy olyan hiányos mondat, amelyből a lehet igei állítmány hiányzik, a látni pedig főnévi igenévvel kifejezett alany. Egy másik felfogás szerint a főnévi igenév a mondat állítmánya, egy ki nem tett általános alany tartozik hozzá (vö.: Mondattani elemzések. Szerk.: Rácz Endre–Szemere Gyula. Tankönyvkiadó. Budapest, 1972. 48). A MGr. a hasonló típusú mondatokban a főnévi igenevet – Berrár Jolán felfogásával egyetértve – a mondat fő tagjának tekinti. [Vö.: Berrár Jolán: Alany és állítmány. In.: Rácz Endre és Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a mai magyar nyelv mondattana köréből. Tankönyvkiadó. Budapest, 1977. 87–88.;  Lengyel MGr. 2000: 230.]

 

 

b)   névszó

Az állítmány grammatikai szófaja ige. ( Grammatikai szófaj) Ebből az következik, hogy ha a lexikális fogalmi jelentést mégis névszó hordozza, annak szükségszerűen ki kell egészülnie a módot, időt, számot, személyt jelölő igei (segédigei) résszel.  A névszói-ige (összetett) állítmány tehát mondatrészteremtő segédige (kopula) + névszó kapcsolata. A kopula a van, a marad és a múlik ragozott, jelezett alakja lehet, így az alábbiakban az összetett állítmány névszói részének szófaji hovatartozását vizsgáljuk.

( Morfológiai típusú szószerkezet )

A névszói állítmányt olyan névszói-igei állítmánynak tekintjük, amelyben az igei rész Ø fokon van.

 

- a névszói rész: főnév

Harry Potter a mai gyerekek regényhőse.

Édesanyám a legjobb barátnőm volt.

Az útszél csupa pitypang. (Tóth Árpád)

Az élet itt nem móka. (Juhász Gyula)

 

[A mondatban szereplő állítmányi szerepű főnevek személyt, dolgot, fogalmat jelölnek. Az alany és az állítmány jelentésviszonya alapján lehetnek minősítők és azonosítók. (l. lentebb).]

 

- a névszói rész: melléknév

Egy útitárs kedves volt hozzám a vonaton.

Reggelre minden fehér lett.

A gyerekek manapság igen magasak.

 

A melléknévi állítmányok tulajdonságot, állapotot fejeznek ki a mondatokban. Mindig minősítők.

 

- a névszói rész: számnév

Sok az eszkimó, -kevés a fóka.

Kétszer kettő négy.

 

A számnévi állítmány mennyiséget jelöl az idézett mondatokban. Ezekben az esetekben az alany és az állítmány jelentésviszonya mindig minősítő. Az alanyok határozott, egyszerű alanyok.

 

- a névszói rész: névmás

Ki ő? A többi is olyan volt. Ki és mi vagy (te)?

Ez a könyv az enyém. (l. még Lengyel MGr. 2000: 395–397.)

 

A névmási állítmány – szófaji értékének megfelelően – indirekt denotatív jelentést hordoz a fenti mondatokban. Valamennyi alany határozott, főnévi, főnévi névmási szófajú. 

 

 

  1. Az állítmány szerkezete

a)   egyszerű állítmány

Az igei állítmány szerkezete szerint mindig egyszerű állítmány. Ügyelni kell azonban az analitikus igealakkal – szóalakteremtő segédigével – kifejezett igei állítmány elemzésére.

 

Megírtam holnapra a fogalmazást.

 

A mondat állítmánya a kijelentő módú, múlt idejű, egyes szám első személyű igealak. Az alanyt az igei személyrag reprezentálja (határozott, egyszerű alany).

 

 

Nyáron Görögországba fogunk utazni.

 

A jövő idejű igei állítmány (fogunk utazni) analitikus szerkesztésű: szóalakteremtő segédige (fogunk) + főnévi igenév (utazni) morfológiai kapcsolata. ( Segédigék) Az alanyt az igei személyrag reprezentálja. Az állítmány szerkezetileg egyszerű.

(A morfológiai természetű szókapcsolatokban megjelenő főnévi igenév természetéről l.: Lengyel MGr. 2000: 230.)

 

 

 

A diákok meg fogják tanulni a verset.  

Az elváló igekötős főnévi igenév és a személyragozott szóalakteremtő segédige szerkezetileg egyszerű állítmányt eredményez. A mondat határozott egyszerű alanya: a diákok.  

 

 

Az este szerettem volna moziba menni.

 

A feltételes módú, múlt idejű igei állítmány analitikus igealak (ige + szóalakteremtő segédige) kapcsolata, szerkezetileg egyszerű állítmány. Az alanyt az igei személyrag reprezentálja: egyes szám első személyű, határozott alany.

 

 

El szokott menni a barátnőjéhez.

Hová tetszik menni?

Meg találom mondani az igazat.

 

A MGr. a főnévi igenévvel együtt megjelenő szokott, tetszik, talál szavakat szintén szóalakteremtő segédigéknek tekinti: analitikus igealakkal kifejezett egyszerű, igei állítmányt hoznak létre (vö.: MGr.: 256.) Más véleményt képvisel Uzonyi Kis Judit és Tuba Márta: Hány segédigénk van? Magyar Nyelvőr 1999: 108–116.

 

 

b)   Az összetett állítmány (névszói-igei)

 

Az összetett állítmány felismerése nem könnyű, hiszen benne a létigével azonos alakú kopula (= mondatrészteremtő segédige) szerepel.     ( Morfológiai típusú szószerkezet, szintaktikai típusú szószerkezet )

Az igei és az összetett (névszói-igei) állítmány elhatárolásában, a létige vagy segédige probléma megoldásában segíthet a transzformáció: jelen időbe, kijelentő módba, harmadik személybe transzformáláskor az igei állítmányi funkciójú létige nem maradhat el, a grammatikai funkciójú segédige viszont törlődik.

 

 

Pl.:       Egész nap szép idő volt.         ←        Egész nap szép idő van.

            Egész nap szép volt az idő.     ←        Egész nap szép Ø az idő.

 

A szomszéd udvarban sok volt a virág. A szomszéd udvarban sok virág volt.

 

Mindkét mondatban szerepel a kijelentő módú, múlt idejű, egyes szám harmadik személyű volt. Az első mondatban mondatrészteremtő segédige, a másodikban alapszófaj, ige. (A két mondat transzformációja: A szomszéd udvarban sok a virág. A szomszéd udvarban sok virág van.)

 

 

Mégis oly szép az élet. (Juhász Gyula)

 

A mondat állítmánya olyan névszói-igei állítmány, amelyben az igei rész Ø fokú, az alanyt pedig a határozott névelős főnév fejezi ki. A Ø kopulájú állítmányt nevezzük névszói állítmánynak is, amely csak kijelentő mód, jelen idő, harmadik személyben használatos: A gyerek ügyes Ø. – A gyerek ügyes volt. Meg kell jegyezni, hogy a marad és a múlik segédige sohasem áll Ø fokon: A lány szép Ø. – A lány szép marad. A gyerek tízéves Ø. A gyerek tízéves múlt. Vö.: MGr.: 396.        ( Segédigék)

 

 

Petőfi nagy tehetség volt. (Németh László)

 

A mondat névszói-igei állítmánya alanyesetben álló főnévből (tehetség) és kijelentő mód, múlt idő, egyes szám harmadik személyű kopulából (volt) áll, alanya a tulajdonnév (Petőfi).

 

 

Valamikor én fiatal voltam. (Juhász Gyula)

 

A mondat állítmánya melléknév és múlt idejű mondatrészteremtő segédige összetételű (fiatal voltam) névszói-igei állítmány, amelyhez egyes szám első személyű személyes névmás kapcsolódik határozott, egyszerű alanyként. 

 

Légy egy fűszálon a pici él. (József Attila)

 

A mondat állítmánya a felszólító módú, jelen idejű, egyes szám második személyű  kopula és az alanyesetben álló főnév (légy él) alkotta névszói-igei állítmány, melynek alanya a kopula személyragjával kifejezett egyes szám második személy. (Az állítmány jelentésviszonya alapján azonosító. Elemzéséről l. lentebb.)

 

 

            Te még enyém vagy. (Juhász Gyula)

 

A mondat összetett állítmánya az egyes szám első személyű személyes (birtokos) névmásból (enyém) és a kijelentő mód, jelen idő, egyes szám második személyű kopulából (vagy) áll, alanya pedig a személyes névmás (te). (Minősítő viszonyú a mondat. Vö.: Lengyel MGr. 2000: 397).

 

 

            Mi voltam én? (József Attila)

 

A mondat névszói-igei állítmánya a főnévi kérdő névmásból és a kopulából áll (mi voltam), alanya pedig az egyes szám első személyű személyes névmás (én). (Jelentésviszonya alapján: azonosító.)

 

            Igazság szerint József is lehetett volna római polgár. (Spiró György)

 

A mondatban olyan névszói-igei állítmány szerepel, amelyben a segédige analitikus igealak (lehetett volna = feltételes mód múlt idő), a névszói rész pedig alanyesetben álló főnév (polgár); az alany tulajdonnévvel kifejezett egyszerű, határozott alany. (Az alany és az állítmány jelentésviszonya minősítő.)

 

 

c)    A kettős állítmány

 

Meg kell tanuljam a verset.

 

A mondat kettős állítmányú: a kell modális ige mellett a tanul ige felszólító módú, jelen idejű, egyes szám első személyű alakja áll. Ez utal az alany személyére és számára is. 

A kettős állítmány mondatátszövődéssel keletkezett. Az kell, hogy megtanuljam a verset. → Meg kell tanuljam a verset. A mondatátszövődés eredményeképpen a kell igei állítmány mellé a felszólító módban álló igealak kerül. A kettős állítmány ebben az esetben az igei állítmány egyik sajátos fajtája. A szerkezet nyelvjárási eredetű (elsősorban Erdélyben honos), napjainkban a köznyelvben is terjedő forma.

Hibalehetőség: Meg kell tanulnom a verset. ( Az alany)

 

 

Holnap ügyes kell legyél a vizsgán.

 

A kettős állítmány egyike a névszói-igei állítmány, amelynek kopulája egyes szám második személyű, felszólító módú igealakkal szerepel (legyél), az állítmány másik igéje itt is a kell kijelentő módú, jelen idejű alakja.

 

 

d)   A halmozott állítmány

 

A nagymama horgol és mesél egyszerre.

 

A mondatnak két igei (horgol és mesél) állítmánya van, amelyek egymással kapcsolatos mellérendelő viszonyban vannak. Az alanyhoz (a nagymama) tehát halmozott állítmány kapcsolódik.

 

 

Nem lehetek én már soha nyugodt és elégedett? (Lengyel József)

 

A mondatban olyan névszói-igei állítmány van, amelyben a kopulához (lehetek) két egymással kapcsolatos mellérendelő viszonyban levő melléknév (nyugodt és elégedett) kapcsolódik: a halmozott névszói-igei állítmányban az ismétlődő tag (lehetek) törlődik.

[Több állítmány esetén gyakran nehéz eldönteni, hogy – mint a fentiek – halmozott állítmányt tartalmazó egyszerű mondatot alkotnak-e, vagy már több tagmondatból álló összetett mondatok. (Vö.: Keszler MGr. 2000: 461–462.)]

 

 

 

  1. Az állítmány jelentése

 

a) Minden molnár a maga malmára hajtja a vizet.

 

A mondat igei állítmánya (hajtja) az alanyban megnevezett személy (molnár) cselekvését nevezi meg. Az igei állítmányok fogalmi jelentését a 1/a fejezet mondatai szemléltetik.

 

 

b) A névszói-igei (névszói) állítmány és az alany jelentésviszonyai alapján minősítő és azonosító állítmányokat különböztetünk meg (l. Lengyel MGr. 2000: 397).

Minősítő viszonyban az alany jelentésköre szűkebb, mint az állítmányé. Az állítmány melléknév (számnév) és melléknévi (számnévi névmás) lehet. Pl.:

 

Pista kedves. Három a tánc. Mennyi az alma?

 

Ha főnév, ill. főnévi névmás tölti be az állítmány szerepét, szintén lehet az alany-állítmány jelentésviszonya minősítő. Az alany szűkítését szemantikai jegyek biztosítják. Pl.: A sas madár. Az árvácska virág.

Grammatikai eszközökkel is szűkíthetünk. Pl.: Ez a virág árvácska. A narancs narancs. Ki ez? A labda Pistáé.

 

Azonosító viszonyban az alany és az állítmány fogalomköre azonos. Szófajuk csak főnév, főnévi névmás vagy főnévi értékű szófaj lehet: így logikai, jelentésbeli különbség nincs közöttük. Néhány grammatikai fogódzó segíthet az elemzésben (l. lentebb), de bizonyos esetekben kétféle elemzési mód is megengedhető. (Vö.: Bencédy József – Fábián Pál – Rácz Endre – Velcsov Mártonné: A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó. Budapest, 1988. 245–248.; Rácz Endre – Szemere Gyula: Mondattani elemzések. Tankönyvkiadó. Budapest, 1972. 42–47.)

 

 

Augusztus végén, aratás idején, az éjjelek már hidegek. (Lengyel József)

 

A melléknévvel kifejezett névszói állítmány (hidegek) az alany (éjjelek) egy tulajdonságát nevezi meg, minősítő állítmány.

 

 

A beszéd csak félreértések forrása. (Antoine de Saint-Exupéry)

 

A mondat állítmánya főnévvel (forrása) kifejezett névszói állítmány, amelynek jelentésköre tágabb, mint az alanyt (a beszéd) kifejező főnévé, ezért a névszói állítmány minősítő.

 

 

            (Sebaj), a művészet még az enyém. (Juhász Gyula)

            A mondat állítmánya a személyes (birtokos) névmás (az enyém), amely az alanyt hovatartozása szerint minősíti; a névszói állítmány tehát minősítő

 

 

           Örömöm a szenvedőké. (Ady Endre)

A mondat állítmánya az -é birtokjeles főnév (a szenvedőké), amely tulajdonító jelentésű minősítő állítmány. (Vö.: KMGr.: 184)

 

 

            A szent előd ő [Kazinczy]. (Juhász Gyula)

 

A mondat állítmánya a határozott névelős főnév [a(z) előd], alanya pedig az egyes szám harmadik személyű személyes névmás (ő). A predikatív viszony tehát egy főnév és egy főnévi névmás között van: a határozott névelős főnév egyes szám, harmadik személyű egyedített személyt fejez ki, így jelentésköre az alany jelentéskörével azonos; az állítmány tehát azonosító. Az azonosító predikatív viszony egyik elemzési fogódzója lehet: ha a harmadik személyű személyes névmással kifejezett (vagy azzal helyettesíthető) rész van a mondatban, az lesz az alany: Feri/A barátom a kapus. → Ő a kapus.

           

 

Decsi Sándor az én becsületes nevem. (Jókai Mór)

 

A mondatban egy tulajdonnév (Decsi Sándor) és egy köznév között van predikatív viszony. A tulajdonnév természeténél fogva identifikál, a birtokos személyjeles köznév pedig ugyancsak egyedi fogalom jelölője, így a két főnév közé akár egyenlőségjelet is tehetünk: Décsi Sándor = a(z) nevem. A szövegkörnyezetből kiemelt mondatban a két főnév közül az alany szerepében az a főnév áll, amelyik nyelvtani eszközökkel való szűkítés nélkül is egyedi fogalmat jelöl, azaz a tulajdonnév (Decsi Sándor); a birtokos személyjellel szűkített jelentéskörű főnév pedig az állítmány. A mondat névszói állítmánya tehát azonosító (l. Rácz–Szemere: 1972: 43).

(Az iskolai gyakorlatban a kijelölő jelzői szerepű családnevet a keresztnévvel együtt alanyként értelmezzük!)

 

 

            … mert ők én vagyok már. (József Attila)

 

Az azonosító predikatív viszonyban különböző számú és személyű névmások szerepelnek. Az elemzést az alany-állítmány kötelező egyeztetése segíti: az egyeztetést pedig az alany irányítja. 

 

 

Menyem nem leányom, -vőm nem fiam.

 

Mindkét tagmondatban birtokos személyjeles, egyedített személyt megnevező főnevek között van azonosító predikatív viszony. Ez a mondat mutatja azt is, milyen nehéz megállapítani, hogy az azonosító predikatív viszony melyik tagja lesz állítmány, és melyik az alany. Segíthet az a módszer, hogy az azonosító predikatív viszonyban található szavak közül az lesz az állítmány, amely eredményhatározóvá alakítható. Az eredeti mondat alanya pedig eredethatározóként is megjelenhet. Tehát: A menyemből nem lesz lányom. A menyem nem lesz lányommá. (Kiinduló mondataink ugyanakkor fordítva is transzformálhatók!)

 

 

 

  1. Az állítmány bővítményei

a)      Az állítmány szófaja ige → bővítményei: határozó és tárgy

 

Az eke alatt harsogva hasadt a föld. (Szabó Pál)

 

Az igei állítmányhoz (hasadt) a határozott alanyon kívül (a föld) egy névutós főnévvel (az eke alatt) kifejezett helyhatározó és az alany állapotára utaló határozói igenévvel (harsogva) kifejezett állapothatározó kapcsolódik.

 

 

 

 

 

 


Jól ismerem ki ezt a világot. (Móricz Zsigmond)

 

Az igei állítmányt, amely személyragjával reprezentálja az egyes szám első személyű, határozott alanyt is, határozószóval kifejezett módhatározó és kijelölő jelzős tárgy bővíti a mondatban.

 

 

 


                       

 

 

 

 

 

b) A névszói-igei állítmány. A névszói rész = főnév → bővítménye: jelző

 

Én is b magány és csönd gyermeke lettem. (Juhász Gyula)

 

A névszói-igei állítmány a kopulából (lettem) és főnévből (gyermeke) áll, amelyhez két egymással mellérendelő viszonyban lévő birtokos jelző kapcsolódik. (magány és csönd)

 

 


                                                               

 

 


c)      A névszói rész = melléknév → bővítménye: határozó

Nagyobb leszel b a világ tengelyénél.

 

A kopula (leszel) mellett középfokú melléknév (nagyobb) áll, amelyhez határozóragos főnévvel kifejezett hasonlító határozó (tengelyénél) kapcsolódik.

 

 

 

 

 

 

 


           

A gyerekek nagyon jók voltak.

 

A névszói-igei állítmány melléknévvel kifejezett névszói részét (jók) határozószóval (nagyon) kifejezett fokhatározó bővíti.

                jók voltak

 

 

 

   gyerekek             fok nagyon
 

                        Á

 

 

   A             H fok
 
 


                                  

 

 

 

A mi boldog családok számáll mind hasonlók egymáshoz. (Lev Tolsztoj)

 

A minősítést kifejező névszói állítmányt (hasonlók) a ragos kölcsönös névmás aszemantikus határozóként és a mind általános névmás ’valamennyien’ jelentésben számállapot-határozóként bővíti.

                        hasonlók

 

 

a családok        számáll mind    asz egymáshoz

 

mi boldog      

 
 


                    Á

 

 

     A         Hszámáll             Hasz

 

     Jmi
 
           

 

 

 

 


a)      A névszói-igei állítmány igei részéhez kapcsolódik bővítmény →  határozó

 

Köztetek lettem bolond, én. a é véges. (József Attila)

 

A mondat névszói-igei állítmányának (lettem bolond) igei részéhez, a kopulához (lettem) a személyes névmás kiegészült alakja kapcsolódik helyhatározóként.

 

        Á

 

 

            A              Hh

 

 

Jé

 

 

 
 

          lettem bolond

 

 

       én             h köztetek

 

 

     é a véges

 

 

 

 

 
 
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            

 

 

 

i Gyermekkoromban boldog lehettem volna. (Weöres Sándor)

 

A névszói-igei állítmányhoz (boldog lehettem volna) ragos főnévvel kifejezett időhatározó kapcsolódik.

       boldog lehettem volna

 

 

 

      i én        i gyerekkoromban
 

                    Á

 

 

A             Hi