Órigenész: Krisztusról (A princípiumokról I, 2)

1. Először is tudnunk kell, hogy Krisztusban más istenségének természete, mely szerint az Isten Egyszülött Fia, és más az emberi természet, melyet a végső időkben a Gondviselés végzése szerint felöltött. Lássuk tehát először, mi „Isten Egyszülött Fia", akit számos különböző névvel illetnek a valóságnak megfelelően, illetve az elnevezők különböző felfogása szerint. Bölcsességnek nevezik, miként Salamon is így szólaltatja meg a Bölcsességet: „Útjai kezdetén teremtett engem az Úr, mint legelső művét, mielőtt bármit teremtett volna, az idők előtt szerzett engem. A kezdet kezdetén, a föld teremtése előtt, a vizek forrásai előtt, a hegyek megszilárdulása előtt, minden malom előtt nemzett engem" (Péld 8,22-25). Elsőszülöttnek is neveztetik, ahogyan Pál apostol mondja: „Ő minden teremtmény elsőszülöttje" (Kol 1,15). Nem más pedig az Elsőszülött természete szerint, mint a Bölcsesség, hanem azonos vele. Végül Pál apostol ezt is mondja: „Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége" (1Kor 1,24).

2. De senki se gondolja azt, hogy amikor Krisztust Isten Bölcsességének nevezzük, önálló lét nélkülinek tartjuk, azaz például nem bölcs lénynek fogjuk fel, hanem valami dolognak, mely bölccsé tesz azzal, hogy átadja magát és behatol azok lelkébe, akik be tudják fogadni erejét és értelmét. Ha pedig egyszer elfogadtuk, hogy Isten Egyszülött fia azonos az Ő Bölcsességével, amely szubsztanciálisan létezik, ezzel elménk meg is szabadult az olyan képtelen föltevésektől, hogy az ő hypostasisa, vagyis subsistentiája bármi testi jellegűt tartalmazhat. Hiszen mindent, ami testi, alakja, színe és nagysága jellemez, és ép ésszel vajon ki keresne a Bölcsességben mint olyanban alakot, színt vagy mérhető nagyságot? Hogyan gondolhatja, vagy hiheti valaki is, aki valamennyire megtanult jámbor módon gondolkodni és vélekedni Istenről, hogy Isten, az Atya valaha vagy egy bizonyos pillanatig úgy létezett volna, hogy nem nemzi folyamatosan a Bölcsességet? Hiszen így vagy azt kellene mondania, hogy az Isten, mielőtt nemzette a Bölcsességet, nem volt erre képes, s így ezelőtt nem létezőt nemzett, hogy létezzék — vagy pedig azt, hogy az Isten ugyan képes volt, de nem akarta nemzeni, ezt mondani viszont ugyanúgy káromkodás. Így hát nyilvánvaló, mindkét feltevés képtelenség és istentelenség, tehát az is, hogy az Isten képtelen volt, majd képes lett a Bölcsesség nemzésére, s az is, hogy bár képes volt rá, de nem kívánta és későbbre halasztotta. Ezért az Istent egyszülött Fia mindenkori Atyjaként ismerjük, aki belőle született és tőle kapja létét, de bármiféle kezdet nélkül: Nem csak olyan kezdete nincs, amelyet bizonyos időszakokkal meg lehet határozni, hanem olyan sincs, melyet a puszta elme önmagában szokott szemlélni, s hogy úgy mondjam, meztelen értelemmel és gondolkodással fölfogni. Hinnünk kell tehát, hogy a Bölcsesség nemzése minden kimondható vagy felfogható kezdet nélkül való. S e bölcsesség létében az előrelátás hatalmával előre megformálva és elrendezve benne volt a leendő teremtés minden ereje és alakulása, az elsődlegeseké éppúgy, mint a másodlagos és esetleges létezőké. Éppen ezekre a teremtményekre való tekintettel, amelyek mintegy ábrázolva és előre megformálva benne voltak magában a Bölcsességben, mondja a Bölcsesség Salamon könyvében, hogy Isten őt útjai kezdetének teremtette, ugyanis magába foglalja az egész teremtés kezdeteit, elveit és fajait.

Vidrányi Katalin fordítása

Szent Ágoston: A Szentháromságról I, 4–6.

4. A hit tanítása a Szentháromságról

7. Amit az ó és újszövetségi könyvek katolikus magyarázói előttem a Szentháromság egy igaz Istenről írtak, és amelyeket el tudtam olvasni, azok a Szentírás alapján azt tanítják, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy és ugyanazon lényegűek, s egyetlen, osztatlan isteni egységet alkotnak. Ezért nincs három isten, hanem egy Isten van. Az Atya szüli a Fiút és így a Fiú különbözik az Atyától. A Fiú születik az Atyától azért az Atya különbözik a Fiútól. A Szentlélek nem azonos az Atyával és a Fiúval, hanem ő az Atya és a Fiú Lelke, s amellett egylényegű az Atyával és a Fiúval, s hozzátartozik a Háromság egységéhez.

Nem a Háromság született Szűz Máriától, nem a Háromság szenvedett kereszthalált Poncius Pilátus alatt, nem a Háromságot temették el, nem az támadt fel harmadnapra és ment a mennybe, hanem csak a Fiú. Nem a Háromság szállt le galamb képében Jézus megkeresztelésekor (Mt 3,16), s Jézus mennybemenetele után, pünkösdkor sem az szállt le a jelenlevőkre az égből jövő zúgás és lángnyelvek alakjában, hanem csak a Szentlélek (ApCsel 2, 24). Nem a Háromság tette a kijelentést, hogy Te vagy az én Fiam (Mk 1,11), amikor János megkeresztelte Jézust, vagy amikor a hegyen vele volt a három tanítvány (Mt 17, 5), vagy amikor szózat hallatszott az égből, hogy Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem nevemet (Jn 12, 28), hanem mindig az Atya szólt a Fiúhoz. Ahogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek elválaszthatatlanok, úgy elválaszthatatlanul tevékenykednek is. Én ezt hiszem, mert ez a katolikus hit.

5. Nehézségek a Háromság egysége ellen

8. Egyesek zavarba jönnek, amikor hallják, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek, és ez a Háromság mégsem három isten, hanem egy Isten. Vagy ha ezt megértik, akkor azt kérdezik, hogyan tevékenykedhet a Háromság elválaszthatatlanul minden dologban, amit Isten tesz, és mégis az Atya szava hangzott el, nem a Fiúé? Azután egyedül a Fiú született testben, szenvedett, feltámadt és felment a mennybe. Galamb képében pedig csak a Szentlélek jelent meg. Ezek tehát tudni akarják, hogy mi része van a Háromságnak abban a szózatban, ami csak az Atyáé, vagy hogyan teremtette a Háromság azt a testet, amit csak a Fiú vett magára a Szent Szűztől, vagy hogyan hozta létre a Háromság a galamb képét, amelyben csak a Szentlélek jelent meg.

Tehát úgy látszik, hogy a Háromság mégsem elválaszthatatlanul tevékenykedik, hanem mást tesz az Atya, mást a Fiú és mást a Szentlélek. Ha pedig egyszer együtt tesznek valamit, máskor külön-külön, akkor a Háromság már nem elválaszthatatlan.

Kérdezik azt is, hogyan van a Szentlélek a Háromságban, hiszen őt sem az Atya, sem a Fiú, sem a kettő együtt nem szülte, hanem ő az Atya és a Fiú Lelke. Mivel tehát az emberek ezeket a kérdéseket az unalomig felvetik, azért amennyiben Isten kegyelme képesíti rá gyarló elménket, megfelelünk nekik, amennyire tudunk, s nem epesztő irigységgel akarunk utunkon haladni (Bölcs 6, 23).

Ha kijelentenénk, hogy ezeken a dolgokon nem szabad töprengeni, hazudnánk. Viszont ha bevalljuk, hogy azok benne élnek gondolatainkban, mert az igazság megtalálásának szeretete hajt bennünket, akkor a szeretet jogán megkövetelhetik ők is, hogy kifejtsük előttük, aminek ismeretére már eljutottunk. Nem kaptam meg, hogy már tökéletes legyek (hiszen ha Pál apostol így nyilatkozott, menynyivel alatta vagyok én a megértésben?), de a magam módján elfelejtem, ami mögöttem van, s nekifeszülök annak, ami előttem van, s tudatosan törekszem az égi hivatás koszorújára (Fil 3, 12-14). Ha ezen az úton haladok és pályafutásom céljához érkezem, akkor egyengethetem az utat azok előtt is, akik ezt elvárják tőlem, és akiknek szolgálatára sarkall az igazi szeretet.

Amellett szükséges, és Isten meg is engedi, hogy amikor olvasóimnak szolgálok, akkor magam is gyarapodjam, és amikor a kérdezőknek választ adok, magam is megtaláljam, amit keresek. Urunk, Istenünk sugallatára és segítségével nem úgy kezdem meg a munkát, mintha ismert dolgokról tekintéllyel akarnék beszélni, hanem úgy, hogy alázatos kutatással magam is megismerjem azokat.

6. A Fiú az Atyával egylényegű igaz Isten. A Teremtés a Fiútól is van, nemcsak az Atyától. A Szentlélek az Atyával és a Fiúval egylényegű Isten.

9. Akik azt állítják, hogy Urunk, Jézus Krisztus nem Isten, vagy nem valóságos Isten, vagy nem egy igaz Isten az Atyával együtt, vagy nem halhatatlan, mert változik, azokat az isteni kinyilatkoztatás nyilvánvalóan, egyértelműen megcáfolja. Ilyeneket találunk a Szentírásban: Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Márpedig nyilvánvaló, hogy az Isten Igéje, az Isten egyszülött Fia jött közénk, hiszen később azt mondja róla, hogy az Ige testté lett és közöttünk lakott. Ez akkor történt, amikor test szerint időben született a Szent Szűztől.

Azután azt is kinyilvánítja, hogy ő nemcsak Isten, hanem egylényegű az Atyával, hiszen ezt olvassuk: És Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett (Jn 1,1–14; 1,2–3). A mindent arra vonatkoztatja, ami lett, vagyis minden teremtményre. Nyilvánvaló tehát, hogy az maga nem lett, aki által minden lett. Ha pedig nem lett, akkor nem teremtmény. Ha viszont nem teremtmény, akkor egylényegű az Atyával. Minden létező, ami nem Isten, az teremtmény, ami azonban nem teremtmény, az Isten. Ha a Fiú nem egylényegű lenne az Atyával, akkor teremtett létező lenne. Ha pedig teremtett létező, akkor nem lehetett minden általa. Márpedig minden, ami lett, általa lett. Ö tehát egylényegű az Atyával. Nemcsak Isten, hanem igaz Isten. János is világosan mondja levelében: Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és megadta nekünk az értelmet ahhoz, hogy megismerjük az igaz Istent, és igaz Fiában, Jézus Krisztusban legyünk. Ő az igaz Isten és az örök élet (1 Jn 5, 20).

10. Ebből érthető, hogy az apostol nemcsak az Atyáról állítja, hogy egyedül halhatatlan, hanem az egy igaz Istenről, aki maga a Háromság. Az örök élet nem is lehet halandó valamilyen változandóság következményeként. Ha tehát az Isten Fia az örök élet, akkor őt is együtt kell érteni az Atyával, amikor arról van szó, hogy egyedül halhatatlan. Az örök életnek mi is részesévé válunk a magunk módján. De más az az örök élet, amelyben részesedünk, és mások vagyunk mi, akik csak a benne való részesedés által élünk örökké. Mégha így mondta volna is az apostol: Akit kellő időben megmutat a boldog és egyedül hatalmas Atya, a Királyok Királya, és az Urak Ura, aki egyedül halhatatlan (cf. 1 Tim 6, 15), még akkor sem kellene a Fiút a halhatatlanságból kizárva értelmezni.

Másutt a Fiú a Bölcsesség szavával beszélve (ő ugyanis Isten Bölcsessége, 1 Kor 1, 24) ezt mondja: Bejártam egymagam az égi köröket (Sír 24,5). De itt sem választja el magától az Atyát. Ezért egyáltalán nem szükséges, hogy a Fiú mellőzésével csak az Atyára vonatkoztassuk, amikor így szól: Aki egyedül halhatatlan. Az összefüggő szöveg ugyanis ez: Teljesítsd megbízatásodat büntetlenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Ezt kellő időben végbe viszi a boldog és egyedül uralkodó, a Királyok Királya és az Urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, és nem is láthat: övé a dicsőség és a hatalom mindörökké. Amen (1 Tim 6, 14–16).

Ebben a kijelentésben sem az Atyát külön nem nevezi meg, sem a Fiút, sem a Szentlelket, hanem csak a boldog és egyedül uralkodót, a Királyok Királyát és az Urak Urát, aki maga az egy igaz Isten, a Szentháromság.

11. De ami ott következik, az talán megzavarja az értelmet. Ezt írja ugyanis: Akit senki sem látott és nem is láthat. Ezt úgy kell venni, hogy Krisztusra is vonatkozik istensége szerint. Ezt a zsidók sem látták, legföljebb testét látták, és azt feszítették keresztre. Az istenség emberi szemmel semmiképpen sem látható. Csak olyan látással látható, amelyre ha valaki eljutott, már nem egyszerűen ember, hanem túl van az emberi állapoton. Tehát helyesen értelmezzük magára a háromszemélyű Istenre, hogy egyedül boldog és egyedül uralkodó, s ő valósítja meg kellő időben Urunknak, Jézus Krisztusnak az eljövetelét. Amikor tehát azt olvassuk, hogy egyedül halhatatlan, azt úgy kell venni, mint ezt: egyedül visz végbe csodát (Zsolt 72, 18).

Azt kutatom tehát, hogy az ilyen kijelentéseket kire vonatkoztatják. Ha csak az Atyára, akkor hogyan lehet igaz, amit a Fiú mond: Amit az Atya tesz, azt hasonlóképpen a Fiú is teszi? És mi csodálatosabb a csodálatos dolgok között, mint a holtak feltámasztása és újraélesztése?De ugyanaz a Fiú mondja: Amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar (Jn 5,21). Hogyan visz végbe tehát egyedül az Atya csodákat, amikor azok sem az Atyára, sem a Fiúra nem vonatkoznak, hanem egyedül az igaz Istenre, az Atya, Fiú, Szentlélekre?

12. Ugyanaz az értelme az apostol másik kijelentésének: Nekünk egy az Istenünk, az Atya, akitől minden származik, és akiben mi is vagyunk, s egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk (1 Kor 8, 6). Ki kételkednék azon, hogy a mindenen a teremtményeket érti, ahogy János is ebben a kijelentésében: Minden általa lett? Ezért azt kérdezem, hogy más helyen kiről állítja ezt: Minden belőle, általa és érte van, dicsőség neki örökké. Amen (Róm 11, 36). Ha az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, akkor mindegyik személynek tulajdonít valamit: a belőle az Atyára, az általa a Fiúra, a benne a Szentlélekre vonatkozik. De akkor az is nyilvánvaló, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten. Ezért teszi hozzá egyes számban, hogy dicsőség neki mindörökké. Azért hangoztatom ezt az értelmet, mert nem úgy mondja, hogy mekkora mélysége az Atya, a Fiú és a Szentlélek gazdagságának, bölcsességének és tudásának, hanem azt, hogy Isten bölcsességének és tudásának. Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatát és tanácsot adott neki?Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Amen. (Róm 11, 33–36).

Ha azonban ezt csak az Atyára akarjuk vonatkoztatni, akkor hogyan van minden az Atya által, ahogy itt olvassuk, és hogyan van minden a Fiú által, ahogy a Korintusi levélben áll: Egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden lett, vagy ahogy János evangéliumában található: Minden általa lett? Ha ugyanis egyes dolgok az Atya által, mások a Fiú által lettek, akkor már nem lett minden az Atya által és nem lett minden a Fiú által. Viszont ha minden az Atya által és minden a Fiú által lett, akkor ugyanaz lett az Atya által, mint a Fiú által. Vagyis a Fiú egyenlő az Atyával, s az Atya és a Fiú tevékenysége elválaszthatatlan. Ha az Atya akár csak a Fiút teremtette volna, amit a Fiú nem tett, akkor nem minden lenne a Fiú által. Pedig minden a Fiú által lett, és éppen ezért ő maga nem lett, mert csak így teremthette az Atyával együtt mindazt, ami lett. Magát az Isten szót sem hallgatja el az apostol, hanem nyíltan kimondja: ő mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell (Fil 2, 6). Istenen pontosan az Atyát érti, mint másutt is: Krisztus feje pedig az Isten (1 Kor 11,3).

13. Hasonlóképpen a Szentlélekre vonatkozólag is összegyűjtöttek olyan adatokat, amelyeket azok, akik már előttünk ezekről vitáztak, bőségesen felhasználtak annak igazolására, hogy ő nem teremtmény, hanem Isten. Ha pedig nem teremtmény, akkor nemcsak Isten (hiszen embereket is mondanak isteneknek, Zsolt 82, 6), hanem valóságos Isten. Vagyis teljesen egyenlő az Atyával és a Fiúval, és a Háromság egységében egylényegű, s velük együtt örökkévaló.

Főleg azon a helyen világos, hogy a Szentlélek nem teremtmény, ahol arra kapunk figyelmeztetést, hogy ne szolgáljunk a teremtményeknek, hanem a Teremtőnek (Róm 1, 25). Nem olyan módon, ahogy a szeretetben egymásnak kell szolgálunk (Gal 5, 13), amit a görög nyelv a doulein szóval fejez ki, hanem úgy, ahogy csak Istennek szolgálunk, amit a görög latreuein-nekmond. Azért bálványimádók azok, akik a képmásnak olyan szolgálatot mutatnak, ami csak Istennek jár ki. Ebben az értelemben mondja az Írás: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. A megkülönböztetés a Szentírásban is megtalálható a latreuseis szóban.

Ha tehát ilyen szolgálattal nem fordulhatunk a teremtmények felé, – hiszen meg van írva, hogy Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj, s az apostol is elmarasztalja azokat, akik a teremtmények előtt hódolnak s azoknak szolgálnak, nem pedig a Teremtőnek, – akkor a Szentlélek semmiképpen sem teremtmény, mert neki az apostol felhívása szerint ilyen szolgálattal tartozunk: A körülmetéltek mi vagyunk, akik Isten Lelkének szolgálunk (Fil 3,3), s a görög szöveg latreuontes-tmond. Nagyon sok latin kódexben is így áll: Isten Lelkének szolgálunk. A görög kódexek pedig mind, vagy majdnem mind így mondják. Csak néhány latin kódexben találjuk úgy, hogy lélekben szolgálunk Istennek.

De akik itt tévednek és vonakodnak engedelmeskedni a hivatalos tekintélynek, azok erre vonatkozólag is találnak eltérést a kódexekben: Nem tudjátok, hogy testetek temploma a Szentléleknek, akit Istentől kaptatok? Mi oktalanabb és elvetemültebb állítás, mint azt mondani, hogy Krisztus tagja olyan valakinek a temploma, aki kisebb Krisztusnál? Hiszen más helyen ez áll: Testetek Krisztus tagja. Márpedig ha Krisztus tagjai a Szentlélek templomát alkotják, akkor a Szentlélek nem teremtmény. Amikor testünket neki templomul adjuk, olyan szolgálatot mutatunk feléje, ami csak Istennek jár ki, s a görög éppen ezt nevezi latreia-nak. Ezért jogosan írja ezt is: Dicsőítsétek meg Istent testetekben (1Kor 6,15–20).

Gál Ferenc fordítása