Családfejlődés
Házasodási
szokások
Nyugat-Európa
John Hajnal, a magyar származású angol történeti demográfus egy 1965-ben megjelent nagy hatású munkájában amellett érvelt, hogy az európai házasodási szokásoknak két fő típusa volt a történelemben: a Szentpétervár–Trieszt vonaltól nyugatra alakult ki az ún. „európai házasodási minta”, a vonaltól keletre pedig ettől eltérő házasságkötési szokások láthatók, melyek lényegében megegyeztek a világ többi részén megfigyelhető házasodási szokásokkal, amit így Hajnal „nem európai házasságkötési mintának” nevezett. Hajnal adatai nagyjából a 19. század végéig terjednek, de a modell legalább a 20. század közepéig érvényes maradt Európában, sőt módosulásokkal még azt követően is.
Mindazonáltal a házasodási szokásokban jelentős és sajátos változások is bekövetkeztek a 20. századi európai társadalmakban. A nyers házasságkötési ráta (2.1. táblázat, 2.1. diagram) csak kevéssé mutatja az átalakulásokat, ellenben ezeket a sajátosságokat lényegesen jobban tükrözi két másik mutató, mégpedig az első házasságkötés átlagos életkorának, illetve az élethossziglani cölibátusnak az alakulása. Az első házasságkötés átlagos életkora Nyugat-Európában (a férfiaknál 28 év, a nőknél pedig 26 év körül) lényegében a két világháború között is fennmaradt. A második világháború után azonban Nyugat-Európában a házasság és a család egyfajta reneszánszának újabb jeleként a házasodás átlagos életkora igen jelentősen, több évvel csökkent: 1950 és 1970 között a legtöbb országban a férfiaknál 2–3 évvel, a nőknél 3–4 évvel esett ez a mutató. A 70-es évek közepétől azonban ismét gyorsan nőtt az első házasságkötés életkora, s az 1980-as évek végére Nyugat-Európa átlagában újra elérte a századelő szintjét. (2.2. és 2.3. táblázat; 2.2. és 2.3. diagram.)
Az élethossziglani cölibátus alakulása szintén hasonló trendet követett Nyugat-Európában, bár meg kell jegyezni, hogy e mutató évtizedes késéssel reagál a házasságkötési mozgalom változásaira. A cölibátus a századfordulón a férfiak esetében 8–28% között, a nőknél 10–24% között ingadozott – az alsó szintet mindkét nemnél Németország, míg a felső értéket Írország képviselte. Ez az arány a férfiak között már a század első felében csökkent, az 50-es évektől pedig már a nők esetében is minden országban jelentősen csökkent. Az 1970-es évektől a házasságot soha nem kötők aránya a nők között tovább csökkent, hiszen ekkor kerültek a vizsgált 45-54 éves korosztályba az 1950-es évek intenzív házasságkötési periódusának idején huszonévesek. Igaz, a férfiak esetében ekkor már inkább a stagnálás volt jellemző. Ennek eredményeként a század 70-es éveitől a női cölibátus szintje – a század során először – a férfiak szintje alá süllyedt: 1990-ben a nyugat-európai férfiak átlaga 10,7%, a nőké pedig 7,1% volt. (2.4. és 2.5. táblázat; 2.4. és 2.5. diagram)
A házasságkötési arányokban bekövetkezett rövid távú változások jelzésére más indikátorokat, pl. a teljes első házasságkötési arányszámot használjuk. Hozzávetőlegesen 1970-től jelentős változások indultak meg a fiatalok házasságkötési arányának alakulásában. A nupcialitás minden országban jelentősen csökkent – a legnagyobb visszaesés Hollandiában következett be. Ez a folyamat a 80-as években a legtöbb országban folytatódott, bár a csökkenés üteme mérséklődött. (Lásd még: 2.1. ábra.)