A háztartás- és családszerkezet változása
Kelet-Közép-Európa
Bár Kelet-Közép-Európában a házasodási szokásokban figyelemre méltó állandóság volt tapasztalható, a családi együttélés keretei és tartalma mégis jelentősen megváltoztak a 20. század során. Itt is csökkent a háztartások és a családok átlagos nagysága, csökkent a nagy létszámú, s nőtt az egy fős háztartások jelentősége, s emellett nőtt a nukleáris családháztartások aránya az összetett háztartásokhoz képest. A változások iránya tehát nagyon hasonló volt a nyugat-európaihoz, csak annak mértéke tért el az ott megfigyeltektől.
A háztartások átlagos létszáma már a századfordulón sem sokban különbözött a kontinens nyugati felén mértektől, a század végére pedig lényegében azzal azonossá vált. Magyarországon pl. 1890-ben egy lakásra 4,5 fő jutott. 1930-ban hozzávetőlegesen 3,9 főből tevődött össze egy tipikus háztartás, 1949-re pedig az átlag tovább csökkent 3,6-re. (A népszámlálások során használt háztartás-fogalmak nem voltak teljesen azonosak.) A csökkenés mindenesetre töretlen volt: 1960-ban 3,1, 1970-ben 2,95, 1980-ban 2,8, 1990-ben pedig 2,6 fő volt az átlagos háztartásnagyság Magyarországon. (2.6. táblázat, 2.6. diagram.)
Az öt fős és ennél nagyobb létszámú háztartások aránya 1930-ban Csehszlovákiában 31,3%-ot, Magyarországon 33%-ot tett ki, Lengyelországban azonban jóval nagyobb arányt (45,8%). Magyarországon 1960-ban már valamivel a nyugat-európai átlag alatti volt (17%). 1990-ben ezen háztartási kategória 8%-os aránya szinte megegyezik a nyugati társadalmak arányával. (2.7. táblázat, 2.7. diagram.)
Az egyszemélyes háztartások súlya viszonylag alacsony bázisról indulva ugyan, de folyamatosan nőtt Kelet-Közép-Európában is. 1930-ban Csehszlovákiában 7,3, Lengyelországban 9, Magyarországon 6%; a későbbi évtizedekben is a nyugat-európai átlagnál alacsonyabb volt. Magyarországon 1990-ben az érték 25% volt. Ennél kisebb arány Nyugaton csak Írországban volt (22%). (2.8. táblázat, 2.8. diagram.)
A háztartásnagyság mérséklődésének kelet-közép-európai okai megegyeznek a nyugat-európai okokkal:
1. az átlagos gyermekszám nagymértékben csökkent. Már a két világháború között is jelentősen kisebb lett a sokgyermekes családok aránya, s ez a folyamat felgyorsult 1945 után. 1949-ben a 45–49 év közötti, 20–29 éve házas nők 38,4%-ának volt 4 vagy több gyermeke, 1980-ban pedig már csak 8,9%-ának. Visszaesett a három gyermekes családok száma is.
2. A háztartásba is integrálódó munkaerő alkalmazásának már a század elején sem voltak olyan hagyományai, mint Nyugat-Európában. A kommunista hatalomátvétel után pedig politikai okok miatt sem volt lehetséges ilyen munkaerő alkalmazása. A háztartási alkalmazottak (cselédek) rétege a második világháború után ugyancsak hirtelen és teljesen megszűnt.
Az egyszemélyes háztartások arányának növekedését Kelet-Közép-Európában elsősorban az idős, egyedülálló emberek számának emelkedése okozta. A válások számának emelkedése szintén mind több egy fős háztartást eredményezett, azonban a fiatalok életstílusának megváltozása a nyugat-európainál jóval mérsékeltebben járult ehhez hozzá, hiszen a korai házasság fenntartotta egyeduralmát.
A fentiek ellenére egy becslés szerint Magyarországon 1949-ben a háztartások 22–24%-a állt több családból, illetve volt jelen a család mellett más rokon is. A háromgenerációs családháztartások aránya még 1960-ban is 12,4% volt, s eztán alig csökkent tovább: 1990-ben 11,8% volt. Az ilyen háztartásban élők száma viszont e 30 év alatt is csökkent, 28,1%-ról 19,1%-ra. Ezek lényegesen magasabb arányok, mint amelyek a nyugat-európai társadalmakban kialakult 4–6% közötti értéket. Kelet-Közép-Európában sokszor sajátos okok, mindenekelőtt a lakáshiány következtében jöttek létre a kiterjesztett családok; még a falvakban is.
Összefoglalóan tehát Kelet-Közép-Európában a 20. században mindvégig a nyugat-európaihoz hasonló volt a háztartások átlagos létszáma, s a meglévő kis különbségek is fokozatosan csökkentek. Az egy fős háztartások aránya azonban még a 80-as években is elmaradt a kontinens nyugati társadalmainak átlagos szintjétől. Magyarországon igen magas maradt az összetett (kiterjesztett és a több családmagból álló) háztartások aránya. Ezeken a területeken a konvergenciának nem volt jele. (Lásd még: 2.2. ábra.)