A válási szokások alakulása
Ami a kelet-közép-európai régiót illeti, Csehszlovákia és különösen Magyarország válási arányai már a század elején és a két világháború között is a magasabbak közé tartoztak Európában. A második világháború után gyorsan emelkedtek a régióban a válási arányszámok. Ekkor Lengyelországban is lényegesen többen váltak, mint a dél-európai katolikus országokban. 1960-ban a magyarországi válási gyakoriság már magasabb volt minden nyugat-európai országénál, bár eztán Svédország és Dánia, majd az Egyesült Királyság is megelőzte Magyarországot, ahol az 1980-as évek közepén száz házasságkötésre vetítve évi 40 válást regisztráltak. (2.10. táblázat, 2.10. diagram.) A házasságkötések számának ingadozását kiszűrő indikátorok – pl. a teljes válási arányszám – kisebb mértékű növekedést jeleztek a 70-es években, s némi csökkenést a 80-as évek második felében.
A jog átalakulása a második világháború utáni, nemzetközi méretekben is magas kelet-közép-európai válási arányszámokat közel sem indokolhatja. E jelenség összefüggésben lehetett a kommunista rezsimek társadalompolitikájával is. Feltételezhetően ebben is szerephez jutott a társadalomszerkezet gyors ütemű és gyakran erőszakos átalakítása (kollektivizálás, iparosítás, urbanizáció), de emellett az egyház befolyásának visszaszorítása, s a magas női foglalkoztatottsági szint is. A magas válási arányszámok a népességnek a házassághoz való ellentmondásos viszonyát jelzik Kelet-Közép-Európában: míg a házasságkötések terén a 90-es évekig fennmaradt a tradicionális kelet-európai társadalmakra jellemző minta, addig a válások a nyugat-európai átlag felett alakultak. (Lásd még: 2.4. ábra.)