előző tartalom következő


A gazdasági növekedés fő trendjei

Újjáépítés és gazdasági „boom” a második világháború utáni három évtizedben

 

 
 


A második világháború utáni évtizedek nyugat-európai gazdaságtörténetét három fő szakaszra oszthatjuk. A háborús újjáépítés periódusára, a hozzávetőlegesen 1950-től az 1973-as olajválságig terjedő nagy fellendülés időszakára, s a gazdasági növekedés ezt követő lelassulásának szakaszára.

 

 
A második világháború utolsó szakasza a legtöbb hadviselő és megszállt országban évtizedekkel korábbi szintre vetette vissza a bruttó nemzeti termék színvonalát. Annál meglepőbb volt már a kortársak számára is a rekonstrukció gyors üteme szerte Nyugat-Európában. Ez a periódus 1950 körül zárult le. Kelet-Közép-Európa országait a háború nagyon eltérően érintette: Csehszlovákiában keletkeztek a legkisebb károk, míg Lengyelország szenvedte a legnagyobb károkat talán egész Európában. A kb. fél évtizedes helyreállítási periódusban gyors növekedést sikerült elérni egész Kelet-Közép-Európában. E szakasz nagy részében még jelen voltak a piacgazdaság elemei, de a periódus végére már szinte teljes egészében kiépült a szovjet típusú tervgazdálkodás.

 

 
A rekonstrukció utáni évtizedeket az ipari országok gazdaságtörténetében aranykornak tekintik. Szinte sosem tapasztalt gyors és tartós gazdasági növekedés jellemezte e korszakot, miközben a munkanélküliségi ráta és az infláció is kedvezően alakult. Nyugat-Európa egészében az egy főre jutó GDP átlagosan közel évi 4,0%-kal nőtt. A termelékenység emelkedése átlagosan kétszer olyan gyors volt, mint az azt megelőző vagy azt követő időszakokban. A nyugat-európai országokban az egy főre jutó GDP 1950–1973 között 2–3-szorosára, a dél-európai országoké pedig 3–4-szeresére emelkedett. E periódusban Nyugat-Európában Németország produkálta a legmagasabb növekedést (évi 5%). A sor végén lényegesen lemaradva az Egyesült Királyság található 2,5%-os évi ütemmel. (4.1. táblázat, 4.1. diagram.) Az 1960-as évek elején történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliség ráta 2% körüli értékkel (1929-ben még 4%, 1938-ban 5,0%; 1989-ben pedig már 7,4%). (Lásd még: 4.1. ábra.)

 

 
A második világháború utáni korszakban megfigyelhető kedvező növekedési ráták legfontosabb okai a következők:

1.      A beruházások erőteljes növekedése. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya több országban megduplázódott az 1930-as évekhez képest, s gyakran meghaladta a 20%-ot.

2.      Az Egyesült Államokból történő technológiatranszfer, amelyhez a szükséges humán tőke, illetve a jogi és intézményi háttér  is rendelkezésre állt.

3.      A gazdaság strukturális változásai. (Pl. a mezőgazdaságból az iparba és a szolgáltatásokba való munkaerő-átcsoportosítás.)

4.      Kedvező belpolitikai helyzet. A munkaadói és a munkavállalói érdekek széleskörű kompromisszuma egyfelől a bérkövetelések visszafogásában nyilvánult meg, másfelől pedig a jóléti állam expanzióját is magában foglalta.

5.      Az állam jóléti elkötelezettsége és koordináló szerepe. Egyfelől az egyenlőbb jövedelemelosztás fokozta a tömegtermékek iránti igényt, másfelől a nagyobb szociális biztonság és az oktatáshoz való hozzáférés javulása a humán tőke fejlődését és a munkaerő minőségének a javulását is magával hozta.

6.      Nemzetközi gazdasági kooperáció és integráció. Számos intézmény és szervezet létesült, amely elmélyítette a nyugat-európai államok együttműködését (Marshall-terv, a Bretton Woods-i rögzített valutaátváltási árfolyamok, Montánunió, EFTA, OEEC, GATT, EGK stb.).

 

 

előző tartalom következő