A gazdasági növekedés fő trendjei
Újjáépítés
és gazdasági „boom” a második világháború utáni három évtizedben
A második világháború utáni évtizedek nyugat-európai gazdaságtörténetét három fő szakaszra oszthatjuk. A háborús újjáépítés periódusára, a hozzávetőlegesen 1950-től az 1973-as olajválságig terjedő nagy fellendülés időszakára, s a gazdasági növekedés ezt követő lelassulásának szakaszára.
A második világháború utolsó szakasza a legtöbb hadviselő és
megszállt országban évtizedekkel korábbi szintre vetette vissza a bruttó
nemzeti termék színvonalát. Annál meglepőbb volt már a kortársak számára is a
rekonstrukció gyors üteme szerte Nyugat-Európában. Ez a periódus 1950 körül
zárult le. Kelet-Közép-Európa országait a háború nagyon eltérően érintette:
Csehszlovákiában keletkeztek a legkisebb károk, míg Lengyelország szenvedte a
legnagyobb károkat talán egész Európában. A kb. fél évtizedes helyreállítási
periódusban gyors növekedést sikerült elérni egész Kelet-Közép-Európában. E
szakasz nagy részében még jelen voltak a piacgazdaság elemei, de a periódus
végére már szinte teljes egészében kiépült a szovjet típusú tervgazdálkodás.
A rekonstrukció utáni évtizedeket az ipari országok
gazdaságtörténetében aranykornak tekintik. Szinte sosem tapasztalt gyors és
tartós gazdasági növekedés jellemezte e korszakot, miközben a munkanélküliségi
ráta és az infláció is kedvezően alakult. Nyugat-Európa egészében az egy főre
jutó GDP átlagosan közel évi 4,0%-kal nőtt. A termelékenység emelkedése
átlagosan kétszer olyan gyors volt, mint az azt megelőző vagy azt követő
időszakokban. A nyugat-európai országokban az egy főre jutó GDP 1950–1973
között 2–3-szorosára, a dél-európai országoké pedig 3–4-szeresére emelkedett. E
periódusban Nyugat-Európában Németország produkálta a legmagasabb növekedést
(évi 5%). A sor végén lényegesen lemaradva az Egyesült Királyság található
2,5%-os évi ütemmel. (4.1. táblázat, 4.1. diagram.) Az 1960-as évek elején történelmi
mélypontra süllyedt a munkanélküliség ráta 2% körüli értékkel (1929-ben még 4%,
1938-ban 5,0%; 1989-ben pedig már 7,4%). (Lásd még: 4.1.
ábra.)
A második világháború utáni korszakban megfigyelhető kedvező
növekedési ráták legfontosabb okai a következők:
1. A beruházások erőteljes növekedése. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya több országban megduplázódott az 1930-as évekhez képest, s gyakran meghaladta a 20%-ot.
2. Az Egyesült Államokból történő technológiatranszfer, amelyhez a szükséges humán tőke, illetve a jogi és intézményi háttér is rendelkezésre állt.
3. A gazdaság strukturális változásai. (Pl. a mezőgazdaságból az iparba és a szolgáltatásokba való munkaerő-átcsoportosítás.)
4. Kedvező belpolitikai helyzet. A munkaadói és a munkavállalói érdekek széleskörű kompromisszuma egyfelől a bérkövetelések visszafogásában nyilvánult meg, másfelől pedig a jóléti állam expanzióját is magában foglalta.
5. Az állam jóléti elkötelezettsége és koordináló szerepe. Egyfelől az egyenlőbb jövedelemelosztás fokozta a tömegtermékek iránti igényt, másfelől a nagyobb szociális biztonság és az oktatáshoz való hozzáférés javulása a humán tőke fejlődését és a munkaerő minőségének a javulását is magával hozta.
6. Nemzetközi gazdasági kooperáció és integráció. Számos intézmény és szervezet létesült, amely elmélyítette a nyugat-európai államok együttműködését (Marshall-terv, a Bretton Woods-i rögzített valutaátváltási árfolyamok, Montánunió, EFTA, OEEC, GATT, EGK stb.).