A gazdasági növekedés fő trendjei
Kelet-Közép-Európa
gazdaságai a kommunizmus idején
Kelet-Közép-Európában a háborút követő újjáépítési szakasz után nem következett be egy több évtizedes, egységes, gyors fejlődés jellemezte periódus. Az olajválság a kommunista országok gazdaságaira is hatott, de a válságjelenségek csak a 70-es és 80-as évek fordulóján állandósultak. A rendszerváltás viszont újabb választóvonalat jelent a régióban; ez a nyugat-európai gazdaságok esetében hiányzik.
Kelet-Közép-Európa gazdaságainak növekedési pályáját a második
világháborút követő évtizedekben a háború által okozott súlyos károk és a
szovjet típusú központosított tervgazdálkodás határozták meg. A legnagyobb
jelentőségű átalakulás a tulajdonviszonyokban következett be (a pénzügyi, ipari
és kereskedelmi szektor államosítása; többnyire megindult a mezőgazdaság
kollektivizálása is). A külkereskedelem állami monopólium lett, s a nyugati
országoktól való fokozódó elzárkózás jellemezte.
1950 után a központosított tervgazdálkodás keretei között erőltetett iparosítás zajlott. Ez a GDP változó növekedési ütemeit eredményezte, nemzetközi összehasonlításban mérsékelt sikerrel. (4.1. táblázat, 4.1. diagram.) Igen nagy szektorális és egyéb aránytalanságok alakultak ki. Mindenekelőtt a fogyasztás és a felhalmozás korábban jellemző arányai tolódtak el az utóbbi javára. Ezen belül a nehézipar aránytalanul nagymértékben részesült a beruházásokból és a munkaerőből. A könnyűipar, az infrastruktúra és a mezőgazdaság fejlesztése háttérbe szorult. Az 1950-es évek közepétől a tervutasításos gazdasági kereteken belül számos ponton módosították a gazdaság irányítását. Csökkentették a tervmutatók számát, nagyobb teret engedve a vállalatok önállóságának. Alacsonyabb növekedési ütemet és mérsékeltebb felhalmozási hányadot irányoztak elő. A rugalmasabb központosított irányítás mellett egy ideig viszonylag jelentős gazdasági növekedés valósult meg, ami az 1960-as évek közepén több országban lelassult.
Az 1960-as évek első felének
rossz gazdasági eredményei több országban a korábbiaknál átfogóbb reformok
kidolgozására ösztönözték a politikai döntéshozókat. A reformtervek az e
tekintetben élenjáró Csehszlovákiában és Magyarországon egyaránt a
tervgazdálkodás és a piaci viszonyok valamiféle összebékítését célozták: a
vállalatok önállóságának növelését, ezzel párhuzamosan a központi irányítás, az
érdekeltségi rendszer fokozását irányozták elő. Ugyanakkor a központi irányítás
megőrzött bizonyos alapvető döntési jogköröket az ár-, bér- és
jövedelemszabályozás terén, melyekkel különösen a teljes foglalkoztatottságot
és a fogyasztói árak stabilitását kívánták elérni. Csehszlovákiában e reformok
1968-ban (politikai okokból) teljes kudarccal végződtek, míg Magyarországon
mérsékelt eredménnyel jártak. A reformok ellenére a 70-es években lelassult a
növekedés, sőt, egyes években és országokban már komolyabb válságjelenségeket
is láthatunk. (Lásd még: 4.1. ábra.)