Harmadik rész [241-végig]

241. Ember akarattya gyakran nem magán áll,
Istentől is vagion, kiben áldást talál,
Kiben Kemíny ostort, ki világon regnál,
Ollyat el kerülni nem embereken áll.

242. Ha kedvünk ellen is égbeli Plánéták
Dolgunkat igi frigi módon igazgatták,
Mit tehetünk rólla, erőszakkal szokták
Farumok hordozni ember indulattyát.

243. Mind ez által Lengyel Ország feiedelmi,
Ne legyetek magyar nemzet tyrannussi,
Mert valami szokott máson meg történni,
Úgy magatokról is szükség gondolkodni.

244. Nem kétlem, kárt vallott szerelmes hazátok,
Magával hordozza tábor, azt tudjátok,
De ha magyaron ki telik bosszutok,
Azzal nem fordul meg keserves károtok.

245. Halván Generálok, Marsalk Lubimércki,
Kevesség közzüllők követet küldik ki
Végezvén magokban, válossza legyen mi,
Reminsége kivül választ adnak neki.

246. Tekintetre méltó Csernecski, Potocki,
Kiket feiérré töt tisztes üdő régi,
De mind ezek között ésszel Lubimércki
Fellieb való, rendel igi felel meg neki.

247. Akar kinek szabad méltó bosszút ózni,
Kitől nem tilt ember s Istennek törvény,
Hadgiuk magatokra, mit mixelnétek ri,
Kezetekben lévén ellenség üstöki.

248. Mit vétet valaha nektek Lancuk vára,
Ki Lengyel országnak nem metropolissa,
Abban fiátok megé nem is maralt volna
Ellenség, az kitől félni kellett volna.

249. Mely hijában voltam uratok sógora,
Lött volna tekintet válla bár csak arra,
De bátor ne nézzünk ollyan privatumra,
Hanem az mi méltób s közönségesb, arra.

250. Hiszem ha királiság vagi országlás kellett,
Templomot fel törni, prédálni mért kellett,
Abban mutattatok nem nagy emberséget,
Másszor magyar erő nem ollyannal fémet.

251. Lányuk, meg fosztatot sok niomorék barát,
Majd minden katona lován tart kasulát,
Rontsiolni mért kellett Istennek szolgáját,
Azok ohajtása rátok égben kiált.

252. Hát az özvegyeknek s árváknak siralmi,
Koldulásra jutó csecs szopók ügyey,
Fegyvertelen szegíny parasztok kiniay,
Ha ránk nem vigiáznak, itélliétek bár ti.

253. De mind ezek felett mondanunk is nehéz,
Sok el temetet test, kit mostan nap féri néz,
Az élőkre volt ha fegyveretek oly kész,
Maradot volna meg bár csak az temetés.

254. Eleytől fogvást magyam mi viselte,
Tudjuk, hogy kenierét vitésséggel ötte,
Sok pogániság ellen két száz esztendeie,
Miolta vitézül hazáját őrzötte.

255. De soha nagy szégyent illyet nem szenvedet,
Noha szerencse nem mindenkor kedvezet,
Mert illyen gonoszban nem is keveredet,
Hogy meg vetné meni s föld örökösön őtet.

256. Mindazáltal nektek ha szemünk kedvez is,
Alig büntetetlen ha marad végre is,
Az égben kiáltó bűnért még egek is
Erős bosszút várnak, magunk vitézink is.

257. Tőllünk azért mától fogvást kész kegyelem,
Csak hadunk számára millió pint legyen,
Kivel tatám ember nállok kedvet telien,
És fel indult szivek le csendesülhessen.

258. Szelid ió válasszal siet vissza Mikes,
Kit meg szorult magyar várván ugyan éhez,
Meg ielenti, mi kell Rákóczinak ehet,
Mentől hamaráb mint fusson frigi ió véghez.

259. Kedvesen halgattya s lánya feiedelem,
Mint ki többire már eset volt kétsiégben,
Akadállya lévén hirtelen csak ebben,
Békesség feiében arany pinzt hol vegyen.

260. Apafi István fő rendek között való,
Rákóczinak nem is kedve szerint való,
Mert töb hadak közt volt ó is zugolódó,
Lenni nem akarván északi kóborló.

261. Másikat, Gyerőfi Györgyöt udvarából,
Két atiafiat, mell szármozot egy ágból,
Zálogul Marsaiknak küldi táborából,
Mig meg elégithet Lengyelt millióról.

262. Vitetnek szegínyek bizontalan utca,
Azt hivén, nem futnak többé szabadsiágra,
Feieken maradván uroknak haragfa,
Méltatlan ügyekről tesznek panaszt sirva.

263. Kivált Apafinak édes öreg anya,
Othon mellette nem maradván giámola,
Magán kivül két egy testvér attya fia,
Azok is futandók Lalám maid rabságra.

264. Ez úton szabadul ellenség kezéből,
Csaták is meg szűnnek immár minden felől,
Lengyel urak iünnek békességben elől
Ununk sátorához, beszélvén ezekről.

265. Régi vitéz nemzet nemes feiedelme,
Föld felet szárnyán járt magyarok szép hire,
Most pór kozákokhoz atta magát mire?
Kiknél iobbágiotok néktek iob mindenre.

266. Úgy tuttok, ég alatt leg nemesseb nemzet
Lengyel és magyar volt, kiket öszve szerzett
Minden dolgot böltsien vezérlő természet,
Hol van nagira termett nemesi természet?

267. Mondjad uram, neked mit szolgált kozákság,
Eökrök s egyéb marhák mellet nőtt parasztsiág,
Akkor eke szarván hajladozot kozák,
Mikor melletted volt kész Lengyel barátsiág.

268. Tudd-é, Betlen István mikor Szalontánál
Pogáni néppel iöt rád, hogy meg gyalázódnál,
Hogy szép coronádtól végre meg ne válnál,
Menny Lengyel melléd segitsiég Tordánál.

269. De régi dolgokról ne légyen bátor szó,
Nem voltunk mi soha magyart meg utáló,
Tavalys hozzád ment tőllünk jó hir mondó,
Közzénk királiságra fiadat kivánó.

270. Mikor Luppuj vaida várát, magos Sutsivát
Ellenséged ellen Kemínyen vitamád,
Úgy teccik, ellened volt akkor is kozák,
Az mi nemzetünknek volt tekinteti rád.

271. Lányuk, mely unalmas Lengyel barátsiága,
Holot fegyver és vér nélkül királiságra
Házodat kivántuk s hittok méltóságra,
Mit tehettünk, ha nem kellet az corona.

272. Svét s kozák igirte, kiknek adhatóig
Soha nem volt, talám Isten nem is adja,
Az ollian adomám mukk, mint füst pára,
Boldogtalan ember, még is kaptál rajta.

273. Illien messze földre mire nézve haltad
Csak nem őstől maratt gazdag országodat?
Nem tudod, mink is fel dúltuk iószágodat,
Miolta. kozákkal prédállod hazánkat?

274. Kitsiniben rabunká nem lött édes aniád,
Szaladván csak alig kapta Munkátsi várát,
Szintén mink is akkor égettük várossát,
Noha meg nem atta azzal kárunk árrát.

275. Véled-é, még mit lácc, ha iucc országodban,
Ne gondold, mint hattad, találd ollyan karban,
Forrót othon alád főznek vaj ki sokan,
Még barátidnak is szivek álhatatlan.

276. Nehéz halya búval tellyes feiedelem,
Lengyel hogy illyeket hóni szemére minden,
Rész szerint igazak, rész szerint illetlen
Bosszúval fárasztiák meg esettet szemben.

277. Halgatyán ideyg végre bátran felel,
Noha belső képpen szomorú lélekkel,
Köniüd most kockázni velem, meg gyengültel,
Fáratt oroszlánt is szuniogok lepnek el.

278. Mihelt hadi Mársnak udvarába mentem,
Nékem adott éles kardját kézben vettem,
Tuttam én, mindenkor nem tart mézzel engem,
Még is őtet inkáb másoknál kedveltem.

279. Nagy giöniörűségben mint egy világ fia
Sok képpen volt nékem, ha volt másnak módja,
Igi kellet lenni most, ha szolgáltam arra,
El kel tűrnöm, ha meg tréfált is Bellona.

280. Meg vallom, szomorú nap féni illyen nem ért,
Mert éltemben eddig többször rám jóókat mért,
Mostan haragfában tőllem, érzem, el tért,
Köniörül meg raitam, vagi iobban meg emészt.

281. Nem mindenkor veszti, mikor meg suitollia
Embert az szerencse, sőt nagiobra tarfia,
Egyébként magyar el régen fogiot volna,
Esetiből ha fel nem emelte volna.

282. Én pedig nem fészek többé háládatlan,
Mint kikben vitézi virtust tapasztaltam,
Mely emberek között ki nem láccik iobban,
Mint ellenségen vett giőzedelmes karban.

283. Ez beszéd közt kire Lengyelnek érkezék,
Azt értette tatár, hogy magyar nemzetsiég
Meg szorult; mint éh sas siet ránk s ugyan ég,
Prédát szomiohozván sietvén majd it lép.

284. Eddig noha voltunk Lengyel ellenségi,
De békesség által immár jó baráti,
Rákóczinak ehet képest meg ielenri
Generál, meg maratt magyart mitől félti.

285. Egyik veszedelem másikat úgy űzi,
Űzvén szokás szerint maj don utól éri,
Mikor menekednék veszett eggykből ki,
Meg bomlot szerencse más veremben eiti.

286. Ebben már Lengyelek tanácsal Rákóczit
Jövő pogáni ellen, mint lehet, segítik,
Magok között iobnak végre fel ezt lelik,
Job táborától ha Rákóczi távozik.

287. Mert ha tatár érez feiedelmi személit,
Igir ő magának annál gazdagyab részt,
Ha pedig Rákóczi már el ment, ollyant ért,
Talám nem iün messzeb meg hült reminségért.

288. Teccik ez mindennek, feles ió tanácsnak,
Lengyelek Rátsivil herceg ifiúrvak
Szólván, azt rendelik úti kalavuznak,
Hogy mellette lenne hiven Rákóczinak.

289. Igaz, nem szól nylván ellene végzésnek,
Csak magában főzi gongyayt feiének,
Ollyan állapotban forgó nagy embernek
Ki tudna, szivében menny formák tünnek.

290. Elsőbennis Kemíny Jánosnak ielenti,
Generál s nagy tanács, mind házi s mind hadi,
Ezt találták, ugimond, róllam Lengyelek ki,
Hogy mennék el elől, maradnátok el ti.

291. Micsodás orcával venném arra magam?
Hiszem én sem vargák céhekből szármoztam,
Én hogy el szaladván iának szabad számion,
Tatár miatt essék nemzetem békóban?

292. Lelkemet pediglen minden felet giötri,
Hazáinkból kedvek ellen én hoztam ki,
Mit mondanak róllam személlyem irigy,
Hanem hogy mi voltunk magyarok hóhéri.

293. Nem azért vóltam én országomnak hittel
Köteles, hogy mihelt veszéliben borul el,
El szökiem melőlle és csak kiniérével
Tartsiam magam, öszve nem fér becsüllettel.

294. Veletek maradok s valamiket rám mért
Meniből az Felséges, azokból nagiob részt
Én érdemlek s fel is veszem az büntetést,
Hogy sem rátok hadjak méltatlan szenvedést.

295. Ugyanis mit használ világban életem,
Ha tőllem távozik vagi el vész nemzetem,
Még nemzetemben tart, addig becsülletem,
Még becsüllet, addig kivánom életem.

296. Erre Kemíny János köriben Iábbó szemmel,
Nem úgy Uram, nem úgy, erről szóllani kell,
Feiedelmek gyakran magok esetivel
Országot halálos sebbel vesztenek el.

297. Mint giükerén amaz vastag fen álló fa,
Ki szél miatt magát toáb nem birhattya,
Valamenyn vadnak csemeték alatta,
El esvén, magával eggiütt mind el ronda.

298. Teccésemből azért job Uram el menned,
És ha Isten adja, székedben be ülnöd,
Országodban napról napra erőssödnöd,
Hogy sem pogáni miatt velünk eggiüt veszned.

299. Mert ha mi minyájan rabságra futunk is,
Magad meg maradván, reminségünk mégis
Leszen szabadsiágra, de ha vész it télis,
Nem leszen magyarra gongfa senkinekis.

300. Úgy teccik, még azt is méltán itilhetem,
Ha meg érti tatár, hogy Rákóczi nincsen,
Kit mindenek felett kivárt tőrben ejtsien,
Vagi aláb hági, vagi meg lankad az űzésben.

301. Arra feiedelem haiolván igi felel,
El megyek, magad is csak hogy velem jüj el,
Leszem ki helietted táborom népével
Marad, őket hozza utánnunk üdővel.

302. Nem tagadom, Lengyel praktikától félek,
Ki tatám tatárral róllunk titkon végzet,
Rajta történt bosszút könnyen nem felejthet,
Hogy már ő kedvez, de tatárral meg büntet.

303. Ne kivárd azt tőllem, viszont Kemíny János,
Hogy én is el menyek, holot vagiok soldos,
Az ki szolga, nem úr, azt mondhatom ahoz,
Hogy szökiem el risztem mellől, mint egy pártos.

304. Jól látom én ennek rosz kimeneteli,
Kiből nem tudom, ha menekedünk-é ki,
Ha vágitam utánnad eddig első lenni,
Iók után gonoszt is tartozom szenvedni.

305. Nem féltlek én immár Lengyel praktikától,
Inkáb személlyedben magát félti kártól,
Nem azért alkut meg vélled millióról,
Hogy veszedelmeddel el maradjon attól.

306. Hanem uram neked Meniből áldást kérek,
Tóbiás angyali vezérid legyenek,
Midőn országodban iuthacc, azon kérlek,
Ne felejtsi el, kik it marattunk éretted.

307. Ez szókra Rákóczi tolle butsiut vévén,
Táborán szándékát hirré nem is tévén,
Kevesed magával (köny hulván le szemén)
Indul, uttya felől bizontalan lévén.

308. mely keserves volt bujdosásra futni,
Kinek eddig kedvén folitak szerencsésy,
Kit fuvó széltől is féltettek szüley,
Kinies életről vas barazdára hágni.

309. El maralt étkekkel hosszan rakott asztal,
Kihez ült vigadván nemzetes urakkal,
Éhségét űzhetné prebenda cipóval,
Bár csak éyel nappal üget éh giomorral.

310. E felet rettegvén nézünk gyakran hátra,
Űző Tatár ha nem érkezik niakunkra,
Nagy változás! minap késiróje vala
Kinek negyven ezer, most egy nihány szolga.

311. Elébbi boldogság helién niomoruság,
Régi nyugodalmot tetéz be fáratsiág,
Alutlanság miatt el hatot bolondsiág,
Kergeteges tulok módra szemmel sem lát.

312. Mely városok mellett ez előtt tiz héttel
Mentünk lassú pompás hadi féniességgel,
Csudállyák, mi történt rajtunk ili hertelen,
Mint szaladunk vissza most szemünk szöktében

313. Egykor értük az nagy hideg havast, Ciblest,
Lengyel Magyar ország közt ki határt vetett,
Hol Forgátsi valaha buj dosot s éhezett,
Halászván Erdély feiedelemséget.

314. Ott többire mint ha volna hazájában,
Szegíny Rákóczi György Máramaros tájban,
Ott is szerencse lest vetet haragfában
Ellene, meg álvár uttyát egy barlangban.

315. Két kegyetlen kő szál utat meg szoritván,
Kit hegy tolvajok sáncul be tsynálván,
Az hol szabadulást várt sok munkák után,
Ott is kardal állott eleyben marfián.

316. Azon mindazáltal nem igen nagy bayal
Jött Magyarországra hazájában által,
Kit Lengyel had addig rontot tűzzel vassal,
Mig Lengyel országra járt Rákóczi Svéttal.

317. Meg pusztult országát meg sem tekintheté,
Hogy Podolián hagiot táborát el lepé,
Számtalan tatárság nap keletről elé,
Mint sűrű köd szálvár hegyekről le felé.

318. Látván kevés magyar óket, remintelen
Egy feléys ösvéni szaladásra nincsen,
Giorson veri magát sáncai keritésben,
Holtig meg nem adván magokat éltekben.

319. Mellyet tatár látván, ottan meg tartozék,
Romlását kerülvén, mint rovasz nemzetsiég,
Frigyet teszem mint ha kellene békesség,
Mellyet Kemíny János örömest vélle vét.

320. Tovább minden főtől csak két két tallért kér,
Pogáni hitre mondja, onnat oszton meg tér,
Meg szerzik aztat is, csak lenne hasznos bér,
Fel szedi s bé adja, mást mivelni sem mér.

321. Eggykért hát azért kelletet az summa,
Hogy magyarok számát abból ki tanullya,
Az után hitet mint ha nem adott volna,
Rohan magyar ellen, mint sas az prédára.

322. Egy felől Muradin kegyetlenül vij a
Sáncokat, más felől öreg Szultán Galga,
Maga is tatár hám minden haddal raita,
Hegyet völgyet fogván be messze tábora.

323. Kevés pogániság is harcol kijáltással,
Hogy rémitsien, fel ér valamit torkával,
Hát az hol száz ezer felett vagion számmal,
Micsodás üvöltés, ropogás jár azzal?

324. Rettenetes harcot hajnaltól nap estvig
Tésznek, ellenek lőtt nyltól nap sem teccik,
Többi közt Muradin mérgével is vivik,
Hogy kevés magyarhoz nem férnek, szégyenlik.

325. Sáncon kivül immár piros Buszurmánj vér
Mint patak meg indult, sebben sok vissza tér,
Egész nap ostromra mind uyab pogáni ér,
Noha sok ezernek lelke Plutohoz kél.

326. De mindenek felett Muradin nagy Szultán,
Egész tatár nemzet vigiázot az után,
Ismég harcot indit ideyg nyugodván
Mindenestől magyart koszorúban fogván.

327. Magát az szerencse oly heliben állatta,
Holot vitéz Kornys Ferenc készen várta,
Mint egy unikornys vakmerő vadászra,
Úgy nemzete mellett életét nem szánya.

328. Fut s fárad fel szóval valamely felé jut,
Jó hirre, mondja, ma nylt magyaroknak út,
Nem veszen hatalmat az pogániság sohult,
Valahol hitet szeg, mert Isten előtt rút.

329. Erős Atillának áldott maradéki,
Ne féllietek, mi nem a sokaság giőzi
Meg az ellenséget, gyakran hanem az ki
Egy szivel lélekkel holtig egy mást érti.

330. Mint egy uj erőben öltöznek ez szóra,
Rettenetes harcot indimak pogánira,
Látván, el kel válni élet vagi halálra,
Szoros állapoznak mintsien egyéb uttja.

331. Más felől Béldi Pál sarcon áll fegyveres,
Fel giult puska portól noha még is sebes,
De jó Székeliekkel Kemíny harcon feles,
Nem veszen hatalmot rajta semmi tegzes.

332. Leg elől állanak nemes és fő rendek,
Nagy Tamás, Mikola Sigmond elsőb tisztek,
Ország s feiedelmi tisztre méltó feiek,
Mint Apafi Miháli, királlya Erdélinek.

333. Eggyenként későre számlálnám meg őket,
Fémes uri nemből álló vitézeket,
Ki tudja, mint harcolt vitésség s becsüllet,
Kételenség s erő, nemesi természet?

334. Nem Játot hasonlót az nap régtől fogvást,
Ili tartozás nélkül vakmerő vér ontást,
Keresztéri pogáni közt nagiob általkodást,
Mint űzi s forgattya ez két nemzet egy mást.

335. Régen várt reminség Tatárokat izgat,
Ha rabbá teherré nemes magyarokat,
Nem kéminli vérét, valahol hasznot hajt,
Pokolig megfen el, csak lásson jutalmat.

336. Magyar viszont harcol kedves életéjért,
Avagi inkáb kinos rabságtól féltéiért,
Job szivel adná ki vitéz módra lelkét,
Mint hátra kötözve rab szijal két kezét.

337. Mind addig forgódnak, hogy nap el enyészik,
Tatár is hogy rosszul niereséggel hizik,
Meg sebhetet s fáratt, viadaltól szűnik,
Magyar tábor körül meg száll s telepedik.

338. Setit éccakából más napra viradván,
Ezer hat száz felett ötven hétben irván,
Kis Asszoni havának tizen heted napfán
Uyab hadat indit el fárat hadra Chám.

339. El ajánlotta már szegíny magyar magát,
Ellenség ellen vár készen minden órát,
Harcolván halálig magokat nem hadgiák,
Tatárt, mint meg búsult kan, egy másra hányáé.

340. Mit mivellien tovább, pogániság téboliog,
Mert meg unták, veszet közzüllők ollyan sok,
Nagiob rész jovallya, vissza térni maid iobb,
Hogy sem mindenestől két nap el foginiok.

341. Azonban kőztök egy falka Cemen gyalog
Álhatatlan szivel sáncban addig forog,
El árullyák szegíny magyart az pártosok,
És pogániok közzé szöknek mint pogániok.

342. Veszedelemre s nagy romlásra nyt utat,
Valamely feidelem gyalogot ollyat tart,
Tökélletlen nemzet, kiben hit nem áthat,
Senkinek árulók hiven nem szolgálnak.

343. Az mely utat azért sáncon fel nytottak,
Azon nyláson be tatárok rohannak,
Mint nagy felhő földre, csak ráfok borulnak,
Igi szegíny magyarok rabságra jutottak.

344. Ániló Cemen is vett méltó iutalmot,
Mert mint koldusok, nem voltak kedves rabok,
Tatároktól mind le vágattak ugyan ott,
Fizetni szolgának ördög is úgy szokott.

345. Egy seculomban nem történt illyen romlás
Magyarokra mellyet hozot nagira vágiás,
Kereszténségnek volt eddig hatalmas sánc,
Láb alá niomatot már, mint el döitöt vász.

346. Ez ideyg félvén kik betsiüllik vala,
Eset után azon nemzeteknek tsiufia,
Minden nap fogi s romol, hervad coronája,
Rázzák s veretik mint út felen dió fa.

347. Sok háborúsággal világ forgása jár,
Kiben Magyar ország régen hogy torkig áll,
Nem is hiszem, tovább talpon álhosson már,
Mert érte Rákóczi nem sokáyg strásál.

348. Az hir hertelen, mint szárnjára költ madár
Érkezik Erdéliben, ötöd napot sem vár,
Hogy el vitte magyam az kegyetlen tatár,
Fekete tengernél be is árkolta már.

349. Mellyet Rákóczi György halván, álmélkodék,
És mindenek felett szivében meg esék,
Nem tudja, sirassa magát vagi nemzetét,
Végre fel ébredvén égre suhajt e ként:

350. Én ó bódogtalan töb feidelmek között,
Vitéz hű népemnek romlása miként lőtt,
La mért hizelkedet szerencse s becsüllött,
Hogy napom világát fogná bé sebt köd.

351. Kedvekre fel tartot keliben nemes ifiak,
Kiket most poraccon niakon kötve húznak,
Ithon keservesen sok aniák siratnak,
Nehéz hallanom, mert oka voltam annak.

352. Szép üdóre iutot tekintetes urak,
Kiknek szakállokon mint borsó szem, halnak
Sok köri hullatások, ugyan meg áztatnak,
Végre látom, mire miattam jutottak.

353. Erős vitézek mint vesztenek el harcon,
Kiknek koporsojok készült örök áron,
Jó hir s emlékezet mindétig fen állyon,
Égig suhajtások ellenem ne hasson.

354. Mert ki feiem felett fogok az nagy Úrra,
Nekem is pogáni vagi véremet ki onria,
Vagi lésnek hazámnak bosszut álló tagfa,
Halál bizoniságom leszen nem sokára.

355. Igaz Magyaroknak igaz feiedelme
Igazat mondottál, kinek véred fele,
Éltedet oly hamar nemzetedért bár ne
Attad volna, mert más már nem harcol érte.

356. Úgy látom, iob mester nincsen oktatásra,
Mint az niomoruság, ollyan kész oskola,
Leg hamarább is meg embert az tanitya
Minden becsülletet illető dologra.

[Negyedik rész]