Rimay János Balassi halálát (1594) követően hivatásának tekintette, hogy mestere kultuszát ápolja. E szándék megvalósult eredményének azonban csak az Epidédium kiadását tekinthetjük. Illetve, maga az Epicédium is felemás erdemény: valójában a vizsolyi nyomtatvány befejezetlen, hiányoznak a bevezető részek; a példányok valószínűleg a szerző jóváhagyása nélkül kerültek ki a nyomdából.

A legfontosabb feladat – mint ezt Rimay is jól látta – Balassi életművének összegyűjtése és nyomtatott kiadása lett volna. Rimay buzgón készülődik is erre a munkára, úgy tűnik, már előszót is fogalmazott, sőt, a kött élére szánt bevezető verset is megírta. Különös, hogy majd negyven év sem volt elegendő, hogy a tervet, a Balassi-kötetet megvalósítsa. Vajon a perfekcióra való törekvése, a pepecselésre, saját szavával: "pöcsögdögélés"-re hajló természete vagy valamilyen más ok akadályozta munkájában? A Balassi életmű java minden bizonnyal megvolt Rimay könyvtárában. (Egy általa összeállított Balassi-válogatást később Rákóczi György könyvtárában katalogizáltak.) Kétségtelen, Rimay saját verseinek kiadását sem tudta tető alá hozni, azonban mégis megalapozottnak tűnik Horváth Iván gyanúja: Rimay a beharangozott készülődés, és az, hogy "ráült" a fellelhető kéziratokra egyúttal azt is megnehezítette, hogy valaki más megpróbálkozzon a Balassi ouvre sajtó alá rendezésével.

Nagyságos Férfiak!

A magyar születésit tekintetes és nagyságos Gyarmati Balassi Bálint bárónak apollói lanton elzengett különféle énekei, melyekkel a Múzsák nyájas karát ő annyira ékesíti, hogy az ő magyar nádsípja és pásztorsípja a zengés csodálatos édességével és a hangok kifejező harmóniájával a többit, aki csak van, valamennyit messze túlhaladva, sőt az ő irigységüktől kísértetve a tekintély és dicsőség magashelyét foglalják el.

Műve célpontjául ]úliát tette meg, kinek szépségétől, erkölcseinek édességétől és elméjének nagy díszétől megejtve, hozzá a rábeszélés különféle fajtáival szerelme viszonzásáért könyörög, hol kéréseket, hol fenyegetéseket, dicséreteket, hízelgéseket, hol meg példákat szapora és éles elmével mindenütt előhozva, úgy, hogy sem Catullus Lesbiája, sem Tibullus Neaerája, sem Propertius Cinthiája, sem magának Petrarcának Laurája, Scaliger Taumantiája, sem Béza tiszta lelkű Candidája, sem magának Secundusnak Júliája, sem a szerelemnek díszesebb és csinosabb édességeit nem szedhették, sem tüzesebb lángjait nem szedhették.

Az magyar nemzetbeli főrendű személyek és írás éretlen ajándékjával ékeskedő barátimnak közbevettetett szószólásommal tudósítom ezekről közönségessen az egész magyarságnak minden rendit is, hogy ez elmúlt s haladott fölső seculomot Christus urunk születésének ezernégyszáz elmúlt esztendők után az teljes ötödik század esztendőnek fordulatját minden mesterségnek és tudományoknak kellemetessen elöl való haladással, ékessen való virágoztatással s gyönyörűségessen való gyümölcseztetéssel is megékesíttetett lött legyen csudálatos kegyességébűl meg az Úristen, aki csak rövideden való okoskodó ítíletibűl vagy elmélkedésébűl kelletiképpen nem értheti, nem alítom, hogy bévséges elmélkedésével rövideden is érthesse az, s hogy az külső kézi mesterséges sok munkáknak különb-különb új találmányó ékes formáirúl itt bár semmit ne szóljonk neki is, és az régi időkbeli munkákkal azokot pályára ne vegyük is, az elmeéli írástudó mesterségekben is elég álmélkodó ajándékát tapasztalhatjuk az Úristennek, mellyel ezt ezidőt igéjének tökéletes értelemre való juttatásával, szent fiának igaz ismeretire való igazítássával, akaratjának homály nélkül való kinyilatkoztatássával felruházá s ékesíté, és minden rozsdáját, mohát, dohát, porát és penyészét, sűrő pókhálóját is elvonyogatván és tisztítván, az mennyei bölcsesség fényének, az emberi zsírhoz ragaszkodott, setét, bizonytalan és tévelygő vélekedeteknek s balgatag értelmeknek mértéklésével mennyei lámpása világa által az bizonyos dolgok látására és forgatására nyitá az elméknek is fel szemeket, megvidámítván s gyengítvén ostobasággal gorombult temérdekségét, kiből követközött, hogy nemcsak a deáki nyelvnek álla természeti és keleti szerint való tudománya és állapatja helére, de kinek-kinek (az tudományoknak kiáradásábúl) honjabeli nyelve szólással is úgy ékesedék meg, hogy távolyvaló hertelen tekintéssel is az tudomány szép kamokáinak felemelt virági veressen láttathatnak az tudós szemektűl rajta.

Dicsírtessék az Istennek neve, ebben való szép ajándékátúl az magyari nyelvnek sem lött csalatkoztatása és fogyatkoztatása. Ha ki csak ezeket az jó emlékezető néhai nagyságos gyarmati Balassa Bálint uram (tőlem egybeszedegetett s renddel helyheztetett) tudományos elméjéből írt tudós énekit ítílettel megolvassa és kelletiképpen való rostálással hányja is meg minden részeiben őket, nem tagadhatni, hogy mint az sas az több apró madarak előtt, úgy ő minden magyar elméjek előtt az magyari nyelvnek dicsősége fondamentomába való állásával felette előhaladott s célt tött az pályafutásra, ezben az pályafutásban való serénkedőknek fel. Nemde az oroszlánynak is körmét az közönséges példabeszéd szerint nem hadta-e az írásiba, kiből azféle dologban oroszlánnak is mondhatják s esmertethetik is lenni, és ítíletet tehetni mind tudományáról s mind elméje bévelkedéséről, melybe mind az theológiának felséges bányája ércéből olvasztatott tündöklő fényes aranyát s mind az philosphiának tekintetes örvénye mélységébűl merített nektárját bágyadt szemgyönyörködtetéssel, szomjú nyelv szájelevenítéssel igen benne hadta s elvegyítette is, szényezte is ezekkel igen írássát, úgy, hogy az históriáknak széles elterült mezein való szép gabonavetési, az poéták írásinak különb-különb színnyel ékeskedő örvendetes kerti virágjának illati között is sétáltathatja ez énekek olvasásában ember az elméjét.

Így levén azért az dolog, hogy az vitéz úrnak s vitézlő rend nevelő atyjának az derék tudomány kincsével is így rakodott s gazdagodott volt meg az elméje, ha már nem láthatjuk is, nézzük elméjének képét és szépségét írásiba, melyet sokan egyebek is, tudós, bölcs emberek álmélkodással néztenek benne, és halálán való szánakodásokból írt szép deák versek között az Musákot őmagokot is holtán való siránkozásra serkengetvén ily szép érdemével való ajánlást is tesznek előttök felőle: „Forrjon fel lelketek e szerencsétlenségtől, istennők; tietek volt, öletekben nőtt fel, bölcsességben ő, akinek bölcsőjét aóniai mormolással ringattátok. Ó, jaj, verjétek gyászoló öklötökkel üvöltő melleteket, verjétek, mnemosynei istennők: holtan fekszik a magyar hős, a hófehér cytherei mirtuszág nevezetes termése. A szalamiszi költő trójai kötetei, az ascrai öreg könyvének verses imái, a római történetírók művei, sem hazájának krónikái semmi olyat nem írnak, amit lelkesen ne olvasott volna, el az utolsó betűig. Ó, fájdalom, ó mily égbekiáltó szerencsétlenség! Elesett dicsőségtek tápláló vezére! Nappal a Stagirita bölcs írásait bújta, s aztán egész éjjel Ptolomaeus barátságos csillagait vizsgálta, tanulta a bölcsen szóló Demosthenes ritmikus mondatait; és hozzávette átvirrasztott éjszakákon és Csenge fiatalságában Tullius szógörgetegeit is."
Azok, akik deáki nyelven értnek, alkalmasint eszekbe vehetik ezekbűl, elméjébe ki volt, s minemő lehetett ez a mi Balassa Bálintunk, kit én az maga magyar nyelven írt szép írásiból akarok az magyarokkal ösmertetnem. Ez dologban való munkálkodásomra penig, hogy ez énekeket én így egybeszedném, és sok helyben való bontakozási miatt megigazításommal ép rendben írnám is őköt, vezérlett ez két ok: kiváltképpen első, hogy része vagyok annyiból ez énekeknek én is, hogy tíz-tizenkét esztendős korombeli ítíletemmel is munkálkodott ezeknek némellikébe, én igazgatásomnak bocsátotta meg efféle ép írásit (és örömest), kikbe semmi igazgatás sem láttatott szükségesnek lenni. Tartoztam hát vele, hogy holta után is suffragálnék annak, s gyámolítást adnék munkájának, aki életiben sem idegenítette censurámtúl annyiban munkáját, amennyiben az én magyarságomnak hozzájok huzalkodható értékét tapasztalhatta elmémben. Második ok, hogy méltó szűbeli fájdalommal való szánakozásom volt ez énekeknek mód nélkül való marcongásin s vékony sugár ágainak természetiből való tekergetésével hozott fonnyadásin, midőn ki-ki az ő maga elméje csonkaságához, tompaságához csonkítaná s tompítaná hajlásokot, ez egész magyar nemzetség, magyar nyelv ékessége tükörinek ferteteztetésével és pazarlásával. Kiről még éltiben nemcsak szavával jelengetett nehéz telési, de írás által való panaszolkodási is voltának magának előttem, mint az többi között pruszországi Pranszpergából írott egy levelében is:

„Kegyelmednek új esztendőbeli kedveskedő ajándékom emlékezetire küldtem két könyvet is. Elolvasván mindvégig Kegyelmed, kérem Kegyelmedet, írja meg felőlök való tetszését és opinióját. Igazán írhatom Kegyelmednek, hogy semmi írásolvasásból efféle politiai tiszteknek igazgatása módjában annyit én nem okoskodtam, mint ez egymással ellenkedő két autornak írásából. Küldtem Kegyelmednek magam elméje fáradékiból vágatott rövid három énekecskémet is, de magának Kegyelmednek, tudván, hogy természetekben való neveléssel ékesgettessék, s tudja őket magánál tartani s igazgatni is Kegyelmed. S nevetem azokat, s búsulás nélkül sem szenvedhetem, akik akármi írásimot is elméjeknek csomós pórázára kötvén, sok igéknek változtatásával (obruálván sensusit is) vesztegetik, fesletik, ízetlenítik, és azmellett engem való rágalmazásokkal nyelveknek hegyeit is fenik. Mit írjak azért, hanem hogy énnekem elég az, hogy Kegyelmed és egyebek is, olyak, mint Kegyelmed, azaz quorum nativa virtus aliis quoque virtutibus est cumulata [akikkel velük született az erény, és más erényekkel vannak elhalmozva], szerettek, és ha Kegyelmetek elméjébűl ki nem kopik az emlékezetem, megmaradván kedve is hozzám, instar omnium vos mihi trés quatuorve estis [minddel felértek ti hárman-négyen] ..."

Így annak okáért, amint maga bánta éltiben írási természetinek pazarlását s tővel-heggyel visszájára való forgatását, úgy képébe holta után neheztelhetem én is, s nem szenvedhetem is sok embereknek vélek való ízetlenkedését, kik a magyar nyelv ékessége példájának közöttünk való terjedéséért, sőrődéséért irtogatni is erőlködtek reájok ragadott bojtorjánjoktúl és színekhez nem illendő haloványoktúl, hogy így természetjek szerint való ábrázatjokban is tekintelgetnők őket, s tökéletes magyarság ajánló formát és példát is vehetnénk követésünkre belőlök. Mert ha meggondolom és vizsgálom, ezelőtt két-háromszáz esztendőkkel fő dolgok állapatjában való munkákban is mint irtanak magyar nyelven az magyarok, ennek az szép magyarság eleven lángjának az sem füsti, sem árnyéka nem lehetne, holott semmi tudomány részének gyenge fékét sem aranyozhatni, hogy nyúthatna és mutatna valamelike magában. Mutathatnék Mária király és királné asszony kézibe forgott oly imádságos magyar könyvecskét is, aki minden magyarságával és tudományával savanyú fekete kökénye sem lehetne ennek az szép pirossággal gyönyörködtető, tudomány ékességivei elvegyített, teljes magyarságú megért édes cseresznyének; azszerint való résziben mondom, melyben theologiának természetit és állapatját viseli s foglalja magában. Ha ki az szerelem argumentumában való énekének munkáját nem javallja penig, sőt kárhoztatná inkábban, kárhoztassa az egyéb minden nemzetségek nyelvén írt hasonló munkákot is, hát az tegye semmivé őket, csak arányozhassa, hogy bizonyos részekbűl épített valami dolognak épületi és épsége nagyobbik részének tőle való elszakasztásával még maradékát is teheti-e épségében? Az deáki nyelvnek kincses tárháza is felette megüresülne, bizony meghalványodnék igen ábrázatjának a képe is, ha az ábrázatját igen ékesítő egyéb színe közül ezt az tekintetű felette szépítő míniumját letörlenők róla, s elszakasztanék mellőle: ki noha nem az theologiához, de az teljes és derekas deákság állapatjához s akármi nemzetség nyelve vakításához oly szükséges, hogy sem az első, sem a közép, sem az utolsó időbeli elmék nem tartóztatják ez argumentomon való munkálkodásoktól magokat, ha csak Ausoniusról, Dantesről, Petrarcáról, Bocatiusról, Eneas Silviusról szállítjuk ennek ez munkának successióját és származatját is Sanazariusra, Auratusra, Macrinusra, Vezeliusra, Corderiusra, Moneriusra, Sammarthanusra, Passeratiusra, Bellaiusra, Johannes Secundusra, Petrus Lothichiusra, Vulteiusra s az több vélek egy időben élő és utánok követközött szántalan fő tudós emberekre, kik az deák nyelv ékesítése mellett ezen míniummal az közönséges honjokbeli nyelveket is mind színezték s mind ékesítették, kiknek írásihoz Plautusnak, Terentiusnak, Ovidiusnak, Catulusnak, Tibullusnak, Propertiusnak, Cornelius Galusnak, Horatiusnak, Martialisnak is tökéletes deákságó írásit ragasztván, könnyen megarányozhatjuk, hogy ha az deáki tudománynak ezek munkáival hosszú magosra huzalkodott tornya nem apadna s nem alacsonyodnék-e valamit, ha rajta való épületiből ezeknek munkáit kihadnók és rekesztenők?

Így annak okáért ez az mi elmés tudós Balassa Bálintunk is ezeknek nyomdokát hasonlatos nemű írásával jó móddal követvén, az mi szükséges, fogyatkozott, Parnassus hegyére ezelőtt nem érkezhetett magyari nyelvünket ha arra az értékre, arra az bátorságra, becsületre s értelemre is emelt, hogy az Helicon erdejének kies árnyékában éneklő s beszélő Musák szavát is értheti, s tudhat is már vélek beszélgetni, nem általijuk ez dologban való fáradságát neki most is megköszönni s érdemlett neve becsületivei kezünkben is munkáját forgatni és viselni.

Mely munkáját három részre való osztásomban foglaltam ez jelen való írásomban. Az első részében Istenhez tött keresztyén buzgó könyörgéssi vadnak helyheztetve, de avval az elveszett éneke híjával, kinek kezdeti: Pokolbeli kísértetek faggátnak etc. Ez énekeinek eleiben penig mindeniknek deák summácskát jegyzettem, az három első himnusát ő maga is deák argumentomocskával ékesítvén, kiből arányozám, hogy bizonyos emberek kedvéért nem alkolmatlanul helyheztetek az többi eleiben is deák nyelven való rövid argumentomocskákot. Az másik részében egyeledett állapatrúl való, elvegyült énekeinek engedtem helyt magyar argumentomocskát írván mindenike eleihez, de hármát ezen énekeinek is nem kaphatám. Egyikeknek kezdeti: Szít Zsuzsanna tüzet szívembűi magára. Másiknak: Egy nagy követséggel, Venus sietséggel küldéhozzám Cupidót. Harmadiknak: Eger, vitézeknek ékes oskolája, jó katonaságnak nevelő dajkája. Júliáról szerzett énekei foglalták penig az harmadik részét magoknak, úgy hogy mindenik eleiben deák argumentumocskákot jegyezgettem, minthogy ő maga is kettei eleiben avégre csinált volt deák summácskát, hogy az többnek oly rekedési lehettek volna.
Teneked azért, magyar nemzet, ki eleitűl fogva mindenféle tulajdon honjodbeli jódot, szép bódogságodot, nemzetségbeli emberek által mutatott gyarapodó állapatodot, állapatodban való huzalkodásodot, szerencsédben való hosszabbodásodot nehezen tudtad mind ismerni, s mind becsülni, malozát is kívántál fáradsággal, törődéssel egészségednek epedésére, vérednek temérkedésére, elmédnek szelédkedésére, értékednek kevesedésére honjodban onnan hozatni, ahol maloza gyanánt isszák vagy inkább innya kívánják az te tarcali, mádi, szántai, zombori boraidot. Neked úgy ajánlom újobban ez könyvet, hogy ítélettel olvasván minden részét, holta után is megbecsüld azt, aki életiben való kis becsületivei ily virágzó éles és tudós elmét viselt előtted, s ki nagy hasznodra is tudott volna lenni, ha elméjével te tudhattál volna élni.
Rimay János m. p.

Elogia spectabilis ac magnifici domini Valentini Balassa de Gyarmat,
militis et poetae cultissimi

Ad Valentinum Balassam Johannes Rimainus

Bálint, nemzetednek ki voltál balássa,
Munkádot kiadom, hogy minden szem lássa:
De élit elmédnek, nem vélem, kaphassa,
Kinek Apollónál nem volt tanulássa.

Vagy Syren, vagy Circe, vagy magyar Amphión,
Arany írásodban nincsen peníszes ón:
Tíz igén többet nyomsz, mint más nagy rakás szón,
Aki ebben kétes, nyomozzon balhát hón.

Terhelje elméjét vak balgatagsága,
Kinek munkáidhoz nincsen kivánsága,
De szeret és óhajt azok társasága,
Elmédnek, kik értik, hogy nagy gazdagsága.

Én penig írásid nyomát kinyomozom,
Ne bánd, új életre hogy nevedet hozom,
Emlékezetedet mindenütt hordozom,
S így híred-nevedet, mint lehet, tóldozom.

Nyugodják, s koporsód légyen dicsőséges,
Állapatunk most itt nem gyönyörűséges,
Kit te ékesgettél, Eger is törökes,
Kévánom, hogy legyen lelked üvösséges.

Hibbe városának, hol nyugszol, állása
Ott vagyon, Krivánnak hol magas havassa,
Vendégfogadóját minden úgy szállhassa,
Szeredet tekintvén hogy meg is állhassa,

Mondván: itt fekszik az a Balassa Bálint,
Ki kevés öröm közt nyelt sok keserves kínt,
Kinek írásában aki jól is tekint,
Elméje bársonyán szemlélhet skárlát színt.

Az első sort Madách Gáspár olvasatában szokás közölni: Bálint, nevezetben ki voltál Balassa.
A Balassi-Rimay kiadások variánsa: Bálint, nemzetedben ki voltál Balássa.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, 89.
Szilasi Lászó a Balassi-hagyományról