LVIII. zsoltár

Ellenem öszvegyűlt sok nép,
Mérges drákótól formált lép,
A hamis ítélet mint tép,
Jó tanács nélkül való kép.

Szűvedben álnokság forr s fő,
Vad egrest termő szőlőtő,
Hamis, amellyel mérsz, a kő,
Bűnöd a büntetésre nő.

Mert anyád méhétől fogva
Csak hamisággal avgy rakva,
Az Istentől el vagy hagyva,
Miolta vagy bűnben fagyva.

Mint az áspiskígyó füle,
Melyet bűbájol a szüle,
Hogy a törvénytől elhüle,
Füled úgy megsüketüle.

Úr Isten, élit fogoknak,
Melyekkel engem mardosnak,
Törd ki, mint az oroszlánnak,
Velem mert álnokul bánnak.

Mint a vízen az buborék,
Alattok a törvény ház szék,
Amelyre testek letötték,
Veszedelmekre eltörjék.

Meg ne húzhassák kézíjok,
Romoljon el mérges nyilok,
Ne mozdulhasson meg karjok,
Sebet ne tehessen kardjok.

Mint a nyálas, romlott csiga
Vagy mint a mocsárnak híga,
Rontsa meg őket az iga,
Legyenek csak csigabiga.

Vagy mint az idétlen gyermek,
Kiben nem épek az szemek,
Legyenek ez csalárd kémek
Holttest számára vájt vermek.

Mint a férges gyümölcs lekél
Fájáról, mikor fú nagy szél,
sokat így bűnös nem él,
Aki az Istentől nem fél.

Hogy penig az bosszúállást
Az igaz látja mindjárást,
Elfelejt minden nagy sírást,
És örvendez igen bízvást.

Mert tudja, hogy vagyon Isten,
Aki ítéletet tészen,
Ki a jóért jóval lészen,
A gonosz büntetést vészen.

Szent Dávid ily reménségben
Lőn az élő Úr Istenben,
Mint ötvennyolcad énekben
Megírva az zsoltárkönyvben.

Forrása: RMKT XVII, 4., kiad. Varga Imre, 32. sz.