Az fenyőfának hasznos voltáról
és az zsendelycsinálóknak kellemetes és hasznos munkájokról való história

Minden rendek látván miként munkálkodnak,
Hivataljok szerint dolgokban eljárnak,
De csak az poéták semmit nem újítnak,
Az fák hasznairól semmit is nem írnak.

Ím, én előveszem kis papírosamat,
Azután keresem elapadt téntámat,
És beléje mártom megszáradt pennámat,
Az fákról szólani készítem Múzsámat.

Kezdetben hogy Isten világot teremte,
Az Napot az égre szépen helyhezteté,
Holddal s planétákkal azt megékesíté,
Az ég alját néhult fákkal béülteté.

Hagyom most szólásom az Napról és Holdról
És az csillagoknak ékes világokról,
Ő ragyogásoknak áldott hasznairól,
Csak hálaadással tartozunk azokról.

Afelett célomban írok csak az fákról,
Azkit kinevezek, szólok csak mind arról,
És épületinek nagy sok hasznairól,
Azkik ezt mi vélik, azután azokról.

Élete embernek, ládd, mely sok karban áll,
Az ötvös és szabó elsőbb az vargánál,
Noha saru s csizma lábunkon tőle áll,
De amazok míve tisztesb azokénál.

Lám, az mívesek közt rendi van mindennek,
Az szabó mestere dolmánnak, mentének,
Az szőcsökre tendál az bérlése ennek,
Takácsokhoz illik, hogy vásznat szőjenek.

Ez szerint az fák is, noha nagy sokfélék,
Kikben az elmémmel nagy sok hasznot lelek,
Némelyeknek vagyon kedves szép gyümölcsök,
Némelyeknek penig hasznos épületek.

Az ő mivoltokat midőn meggondolom,
Hasznát némelyeknek gyakran tapasztalom,
De ha mindeniket ugyan megvizsgálom,
Nem utolsónak az fenyőfát találom.

Ez az, kire mostan indítom pennámat,
Hogy ezt megdicsírjem, készítem Múzsámat,
Ha találok erre ma argumentumát,
Véghez kell itt vinnem feltett szándékomat.

Ne szóljak bár mostan Libánus fáiról,
Az zsidóság között lévő cédrusokról,
Amaz ékes, kedves s szagos szép laurusról,
Sem az zöld ciprosról és az borostyánról.

Az mondolafák is maradjanak hátra,
Drága hebenumfák legyenek másszorra,
Azokról is szólni mert sok idő volna,
Melyek spatiumába nem két óra folyna.

Amaz szép citromok és pomagránát fák,
Az naranccsal együtt az kedves figefák,
Kinek gyümölcsökért aranyat is adnánk,
Bár azok is mostan abban maradjanak.

Járulj elő mostan, te kedves fenyőfa,
Kinek itt miköztünk már nem lehet mása,
Mert csak egy ház is nincs itt köztünk fundálva,
Ki abból nem volna rakva és padolva.

Kz egész országot bár mind széjjel eljárd,
Avagy bár egy várba te magadat bezárd,
Hogy csak bükkfa házat láthass abban, ne várd,
Majd minden házakban az fenyőfát megládd.

Fenyőfa fedelek az derék váraknak,
Noha némelyiket cseréppel is raknak,
De még az alá is fenyőfát furdalnak,
Az cserepek róla hogy le ne hulljanak.

Midőn az kűműves az házat megrakja,
Az szarvazásáig kőből felállatja,
Noha az derekát kő- s mészből állatja,
De az több részeit fenyőfához hagyja.

Az templomokban is sok fenyőfa vagyon,
Kik mellé tornyokat építnek fel nagyon,
Ritkán azok közül ha valahol vagyon,
Hogy fenyőfa nélkül fedele maradjon.

Templomban fenyőfák sok helyt^az gerendák,
Fenyőmennyezetet kik erősen tartják,
Az székeket is fenyőfából csinálják,
Melyekben az hívek az Istent imádják.

Az prédikálószék is fenyőfából áll,
Az Istennek képe, az pap kibe feláll,
Onnét az községnek felszóval prédikál,
Mely által az ember idvösséget talál.

Fenyőfából is áll az Isten oltára,
Hol osztogattatik ő szent vacsorája,
Melyet minden, azki nem vészen hozzája,
Lelke idvösséget különben ne várja.

Fenyőfából pohárszékeket építnek,
Melyet az fő rendek szépen felkészítnek,
Aranyas kupákkal drágán ékesítnek,
Midőn vendégséget, vig lakást szerzenek.

Fenyőfa az asztal, azkin az kenyered,
Midőn elfogyatod ebédedre étked,
Fenyőfára teszed akkor egyik feled,
Hogy ne függjön éppen fennállásban tested.

Midőn az vitézek hadban megütköznek,
Hogy erős viadalt egymás ellen tesznek,
Fenyőfa kópiát egymás ellen visznek,
Kivel ellenségben nagy sokat elvesztnek.

Fenyőfa az ajtó, kin házadba bejársz,
Kit az lopó előtt étszakára bezársz,
Fenyőfa az ágy is, kiben étszaka hálsz,
Padlásba tekintvén fenyőfára találsz.

Házadon a zsendely fenyőfából vagyon,
Csűrödnek kapuja ugyanabból vagyon,
Melyet, hogy az marhád búzádba ne járjon,
Szükség, hogy az szolgád gyakorta bezárjon.

Az házad négy szege mindenütt fenyőfa,
Noha csere talpra vagyon elfundálva,
Fenyőfából vagyon ládácskád csinálva,
Azkibe sok pénzed vagyon békolcsolva.

Hogyha meglátogat Isten magzatokkal,
Minekutána élsz az szent házassággal,
Fenyőfából bölcsőt csináltatsz az áccsal,
S abban rengetteted gyakran az dajkával.

Fejérnéműdet is mikoron megmosod,
Mikoron testedről szenny miá lehányod,
Hogy vizességéből száradjon, akarod,
Fenyőrúdra rakod s azon szárogatod.

Midőn az mezőben szekered megrakod,
Gabnádat, szénádat hogy betakarítod,
Fenyőfa lajtorja közibe azt rakod,
Fenyőrúddal felyül osztán megnyomtatod.

Hogyha szénaréted honnyodban sok vagyon,
Fenyődeszkád s léced bővön elég vagyon,
Hogy marhádnak télre sok szénád maradjon,
Bekeríted véle, hogy pusztán ne álljon.

Szegény ember étkét tálból ha megeszi,
Hogy osztán megmossa, viszont előveszi,
Fenyőfa tálasba az tálat felteszi,
S fenyőfa fogasba az kalánt függeszti.

Midőn süvegedet fejedből leveszed,
Még minekelőtte ebédedet eszed,
Fenyőfa fogasra süveged függeszted,
Ónedéhyedet is csak arra biggyeszted.

Mi lehetne mása hát az fenyőfának,
Mennyi haszna vagyon csak az forgácsának,
Az zsendelycsinálók melyet lefaragnak,
Osztán hogy zsendelynek aprón hasogatnak.

Az esőlékjénél ennek étket főznek,
Kiben az cselédek édesdeden észnek,
Némelyek alkotmányt forgácsival fednek,
Az zsendelyes házra kik szert nem tehetnek.

Az testből az lélek midőn kiköltözik,
Rothadatlanságba az test felöltözik,
Fenyődeszka közé az holttestet teszik,
Azután temetni az sírhoz úgy viszik.

Fenyőfában kezded eleit éltednek,
Hogy bölcsőt csinálnak abból testecskédnek,
Abban is végezed végét életednek,
Mert sellyét csinálnak abból holttestednek.

Ama szépen szóló muzsikaszerszámok,
Édesdeden zengő  virginák s cimbalmok,
Fenyőfa ezeknek némelyik szerszámok,
Noha acél és réz szépen pengő húrok.

Ezekről szent Dávid így ír az zsoltárban,
Psalmusának szintén a legutoljában,
Dicsírjétek Istent zengő cimbalmokban,
Áldjátok szent nevét dob- s trombitaszókban.

Midőn Izraelben Illyés üldöztetnék
Az Akháb királytól, s az pusztán bujdosnék,
Egy fenyőfa alatt fáradtan elalvék,
Kenyeret vűn néki egy angyal, s azt evek.

Fenyőfából álló kérge az szitának,
Kivel szép kenyeret az sütők méltatnak,
Fenyőfa az tábla, kin szakácsok vágnak,
Fenyőfán is gyúrnak tésztát az laskának.

Amaz hitván somfát oly nagyra böcsülik,
Hogy még az bírák is kezekben viselik,
Még némelyek végit ugyan megszemlélik,
Az szegény fenyőfát csak semminek vélik.

Maga lakóházunk tetejétől fogva
Éppen mind fenyőfa az földig lejutva,
Még háza földe is azzal van padolva,
Annak, azki vágy afféle munkára.

Fenyőfa által mégy ajtón bé házadba,
Fenyőfára fekszel estve bé ágyadba,
Fenyőfára ülsz le asztalhoz az padra,
Fenyőfára tesznek étket asztalodra.

Midőn árpa- s zabból italod méltatod,
Annak is az szerit fenyőfában tartod,
Fenyőfa edényből marhádat itatod,
Mikor hideg télben az jászlon benn tartod.

Udvaroknál midőn kappant, pipét sütnek,
Kikhez drága levet szakácsok készítnek,
Az tál feli felyül fenyőhidat tesznek,
Melyet az inasok az asztalra visznek.

Az urak konyháján ha kukrejtet főznek,
Melyet tehénhúsból szakácsok készítnek,
Egy kis fenyőmagot ha belé nem tesznek,
Nem mondhatják még azt igazán kukrejtnek.

Hová lennének el amaz szegény vargák,
Kik sarudnak sokszor feslését bevarrják,
Az fenyőfa szurkot hogyha nem kaphatnák,
Az sertés fonalat kihez megsúrolják.

Ők az fenyőszurkot nagy drágán megveszik,
És az tisztes helyre, skatulyába teszik,
Ezzel is szegények kenyereket eszik,
Néha ládájokban ettől sok pénz fekszik.

Hát az dicsíretes tudós fő borbélyok,
Kiknek sebesekkel gyakran van sok bajok,
Hogyha az ír közé nem lenne szurokjok,
Nem telnék annyira pénzzel az ládájok.

Az meleg nyár után hogy az ősz érkezik,
Mely után az tél is hamar következik,
Mindenféle zöld fa akkor levetkezik,
Színes ruhájából és gyászba öltözik.

De tekintsd akkor is az szép fenyőfákat,
Mely szépen viselik télben is magokat,
Akkor sem vetik el ők zöld ruhájokat,
Hát jobb móddal hadta az Isten azokat.

Alatta is néki szép gombák teremnek,
Melyet az fő rendek nagy kedvesen vésznek,
Kit ha az szakácsok jó lével megfőznek,
Vendégekkel abból édesdeden észnek.

Másféle gyümölcs is ezek között terem,
Kit málnának hínak, ha rá emlékezem,
Ezt édességeért magam is dicsírem,
Mert kedves nálam is, azmikor elérem.

Kedves ezek felett néki az árnyéka,
Nem igen szereti ott lakni az balha,
Sétálni alatta kedves néha-néha,
A fő rendek arra nem vágyódnak noha.

Ne mondjad hát, kérlek, teljes életedben,
Ha ki neveltettél fenyőfa bölcsőben,
Ki még végre mégy is fenyőfa Sellyében,
Hogy az fenyőfának nincs haszna semmiben.

Sőt énvelem együtt minden azt kiáltsa,
Mennyütő kövekkel az Isten ne rontsa,
Kő- s záporesőit soha rá ne ontsa,
Minden szélvész ellen békességben tartsa.

Mert nem kicsiny haszna van az fenyőfának,
Az fák közt nem tartom én őt utolsónak,
Minden alkotmányok majd mind abból állnak,
Titulusát azért, ím, ezt adom annak:

Mivel malom mester ácsoknak hadnagyok,
Szárnyas madaraknak az sólyom az urok,
Az fenevadaknak oroszlány királyok,
Az fáknak fenyőfa légyen az császárok.

Ezerhatszáz után ötvenötödikben,
Az nagy Küküllőnek el-alámentében,
Kisasszony havának második hetében
Ez verseket írám egy nyári ereszben.

Ez hely közel vagyon hideg Hargitához,
Azmely jó eleve téli havakat hoz,
Közel vannak penig az fenyőfák ahhoz,
Gyirgyó egyik felől szomszéd az faluhoz.