XXIX. zsoltár

Istent, urak, tiszteljétek, mint atyátok,
Szolgálván neki féljétek, mint szent uratok,
Az Úrnak, az Istennek híven magatok,
Bocsássátok keze alá hatalmas méltóságtok.

Mert igen bölcs az Úr és mindentehető,
Csudálatos bölcs dolgában nem követhető,
Amit akar, az mindjárást meglehető,
Mindeneknek igen hamar a végére mehető.

Bölcs hatalmát, erejét látjuk az égben,
Hová a Nap által vizet von a fellegben,
Amelyben jeget fagylal a nagy melegben,
Viszont meleg tüzet tarthat a vízzel az hidegben.

Onnét szörnyű dörgéssel és villámással
Bő esőt és nagy záport ád kemény zúgással,
Mennyköveket hány, vét le nagy csattogással,
Melytől a fák hasadoznak iszonyú ropogással.

Az Úr szaván a felfüggesztett föld megreng,
A kietlen puszta mező és az erdő zeng,
Az Úr szaván a kiterjedt nagy ég megcseng,
Vad, hal erdőn, vizen futos, úszkál és sokat kereng.

Féltében az nehezen ellő szarvas szül,
Sok szű elhal és sok testben minden vér elhűl,
Sok ember az Istennek tüzétől megfűl,
Némely ismét megrettenvén, mint a sóbálvány, úgy ül.

Azkik látják a zápor után lött mocsárt,
Megemlitik a vizözönkori nagy vizárt,
Amely az egész földön folyt és széllel járt,
Szerezvén minden helyeken megbecsülhetetlen kárt.

De a szentek örülnek a nagy bölcs Úrnak,
Nagy nevének dücsőséget s háladást adnak,
Mert az ő oltalmában veszteg maradnak,
Békességben örvendezvén szép dicséretet mondnak.

Uram, te vagy mindenben az egy Istenség,
Tekívüled mástól nincsen ígért reménség,
Te vagy az hatalom és minden erősség,
Néked adassék tisztesség, mert tied a dücsőség.

Forrása: RMKT XVII, 4., kiad. Varga Imre, 29. sz.