Jenaplan házidolgozat
JENAPLAN
Készítették:
Hegyi Zita
Kiss Eszter
Koncz Gabriella
Pfeiffer Norbert
Budapest, 2006. január 7.
Kapcsolódó kurzus:
ELTE-PPK, Alternatív- és reformpedagógia, Kopp Erika
Pfeiffer Norbert :
A JÉNA-TERV ISKOLÁK
A Peter Petersen (1884-1952) nevéhez kapcsolódó Jenaplan mozgalom és reformpedagógiai irányzat a korabeli reformpedagógiai irányzatok szintéziseként jött létre.
Petersen életének néhány állomása:
- német evangélikus parasztcsaládból származik
- gimnáziumi tanárként is dolgozott
- a jénai egyetem pedagógia tanszékének professzoraként gyakorlóiskolát vezet
Az oktatásról és nevelésről vallott nézeteit és elképzeléseit először a Kis Jéna-terv című munkájában fejti ki. Később mindez kibővülten és részletesebben a Nagy Jéna terv című könyvében jelenik meg.
Milyen hatások voltak a legfontosabbak Petersen saját bevallása szerint a koncepcióra?
- Decroly tanulójátékai
- Otto Berthold különleges tanfolyamának anyaga
- Lietz elképzelései a zenekarral kapcsolatban
- Paul Geheeb iskolaközösség gondolata
- Kilpatrick projektmódszere
- Georg Kerschensteiner munkaiskola-kísérlete
- Ferrière módszere
- a Dalton-terv
- a Winettka-terv
- a Meumann és Lay által kifejlesztett „Kísérleti pedagógia” és „Kísérleti didaktika”
- a művészeti kifejezésformák nevelésre gyakorolt hatása
Petersen saját bevallása szerint nem egy feltétlenül teljesen új koncepciót akart kialakítani, hanem a reformpedagógiai mozgalom több évtizedes tapasztalatait felhasználva alakította ki, mintegy teremtő szintézissel a Jéna-tervet.
Alapkérdés: az egyén és közösség viszonya
Mire épít?
A gyerek mozgásvágyára
tevékenységvágyára
társas ösztönére
tanulási ösztönére
Tehát:
A gyerek a mozgást sem nélkülöző tanulási folyamat révén a közösség tevékeny részese lesz.
Fontos:
A gyerek (is) teljes személyiségével vesz részt a közösség életében. Ez azt jelenti, hogy a munkamegosztás alacsony fokú, mindenkinek mindenből ki kell vennie a részét. Nincsenek szerepek, mindenkiről szinte minden kiderül.
A nevelés kiindulópontjai:
- a gyerek egyénisége
- a közösség számára fontos műveltségtartalmak elsajátítása
A nevelés során tehát e 2 tényezőt együttesen figyelembe kell venni!
AZ OKTATÁS
Nincsenek osztályok, hanem 4 koedukált alapcsoport:
- alsósok csoportja: 7-9 évesek
- középső csoport: 10-12 évesek
- felsősök csoportja: 12-14 évesek
- ifjúsági csoport: 14-16 évesek
A csoporton belül a tapasztaltabbak segítik a többieket.
A következő csoportba lépés feltétele elsősorban az általános érettség, tehát nem csupán a tanulmányi eredmények. A gyerek nem csak tanuló!
Az iskolai tanterem: LAKÓSZOBA - a gyermeki élet természetes színtere
A cél az, hogy lehetővé tegye az önálló munkavégzést.
Berendezése:
- a tanári asztal a sarokba kerül (nem katedra többé!)
- munkaasztalok
- műhelysarkok
- polcok, ahonnan szabadon vehetnek el eszközöket, de rendet is tartanak!
- pihenősarok
- sok-sok eszköz
A különböző színterek térben jól elkülönülnek a tantermen belül (polcokkal, stb.).
A gyerekek díszítik a tantermet saját alkotásaikkal, ezáltal sokkal inkább sajátjuknak érzik.
A HETITERV: egy hétre szóló, az elvégzendő tevékenységeket tartalmazó terv
- egyénre szabott, melyet a tanár készít
- differenciálás tesz lehetővé
- figyelembe veszi az életkori sajátosságokat és egyéni jellemzőket
- a tevékenységek sorrendjét a gyerek választja meg
Művelődési alapformák:
1. beszélgetés: például reggeli körbeszélgetés, tanulói és tanári előadás, tanulmányi sétát lezáró beszélgetés
2. játék: szabad játék, tanulójáték, színjáték, stb.
3. munka: csoportmunka (kooperáció!), kurzus, manuális munka, kerti munka
4. ünnep: születésnap, új tanulók felavatása, hétzáró ünnep, a projektet záró ünnep, reggeli ünnep, karnevál, karácsony, a közösséget is bevonó ünnepek (szülők, település lakossága)
Az oktatás nem frontális
- egyénileg foglalkozik időnként egy-egy gyerekkel
- párosával tanulnak
- csoportosan tevékenykednek
A lényeg az, hogy a gyerek, önállóan munkálkodik, szabadon mozog és természetesen viselkedik.
A tananyag nem tér el az általános követelményektől, csak az odavezető út más.
Jellemző:
Tantárgyi integráció
Blokkórák: napi 2-szer 1,5 óra intenzív tanulási idő
A projektek életszerű tanulási egységek
Céljuk: az alkotó jövőbetekintés
- a tananyag az egyéni érdeklődésnek megfelelően kiegészül
- vannak kötött és szabadon választható feladatok
- ha a gyerek kész van egy részfeladattal, beszámol
- az összefüggések jobb megértésére és hatékonyabb tanulásra nyílik így lehetőség
- a téma befejeztével mindenki beszámol arról, hogy mit sajátított el
- a projektnek van produktuma is, amit például könyvbe rendeznek (összefűznek)
Milyen egy Jénaplán pedagógus?
- szakmailag jól felkészült
- kreatív, több alternatívával rendelkezik (mind az oktatás, mind a nevelés terén)
- ő a csoportvezető
- jól ismeri a gyerekeket, érdeklődésüket
- a hangsúly a nevelésen van
Szabályok tanulása:
Közösen megegyeznek egy szabályban, ami korábban problémát okozott. Ezt felírják a táblára. Mindenki ezt tanulja, erre figyel.
Hogyan történik az értékelés?
- nincs buktatás
- nincs osztályozás
- az értékelés szöveges (ez általában jellemző a különböző reformpedagógiai irányzatokra)
Általános célkitűzések és „eredmények”
- természetesebben viselkednek és többet mozognak a gyerekek
- megtanulják beosztani az idejüket és energiáikat
- megtanulnak alkalmazkodni és másokat tiszteletben tartani
- nem a konkurencia, hanem a kooperáció a jellemző
- A gyerek helye évente változik a csoporthierarchiában. Ezzel csökken a szélsőséges pozíciók rögzülése. Nem lesz valakiből legjobb vagy legrosszabb tanuló.
Kiss Eszter:
Perbáli Általános Iskola
Perbálra nagyjából 1 órányi busz-utazás után érkeztünk meg Budapestről. Szép, közepes nagyságú sváb falu, ma is élnek ott német nemzetiségiek.
Az általunk meglátogatott iskola az egyetlen alsófokú intézmény a faluban. Összesen 170 gyermek jár oda, minden évfolyamon egy osztály van. Mivel az átlaglétszám 21 fő, így azokban az osztályokban is kis csoportokkal dolgozhatnak, ahol nem Jena-plan szerint tanítanak.
Hogyan ismerkedtek meg egyáltalán ezzel az alternatív módszerrel? A választ Marika néni (Micklné Dévényi Mária) adta meg, aki az iskolában végigvezetett minket és igyekezett mindent megmutatni. Tehát néhány évvel ezelőtt a tantestületből valaki továbbképzésen vett részt, ahol Németh András egy videót vetített a holland példáról. A tanár ezt kollégáinak is elmesélte és többek között Marikát is inspirálta az ötlet – aztán végül ő maradt az egyetlen megvalósító.
Eredetileg, a lelkesedés kezdetén felsőben is próbálták Peter Petersen módszereit felhasználni, de hamar feladták a nehézségek láttán. Most csak alsó tagozatban tanítanak eszerint. Két osztály, ahol tehát Jena-plánnal tanítottak alsóban, felsőben viszont nem alternatív módszerekkel, már elballagott az iskolából. Talán furcsának tűnhet, hogy a módszerek ennyire keverednek és nem egységes az oktatás. De Marika szerint az első négy év elég arra, hogy a jó tanulási módszereket és minden alapot elsajátítsanak. A tapasztalatok szerint hozzák ugyanazokat az eredményeket felsőben is – se nem jobbakat, se nem rosszabbakat. A visszajelzések szerint pedig a középiskolában ugyanúgy megállják a helyüket.
Napi rutin
• heti munkaterv
A hét egy Jena-plános iskolában a heti munkatervek kiosztásával indul. A tanító néni készíti el: napokra lebontva és tantárgyanként leírja az elvégzendő feladatokat, tankönyvcímmel, oldalszámmal együtt. Ezt minden gyermek megkapja és beragasztja a füzetébe. A Perbálon kialakult gyakorlat szerint nincs túl nagy önállóság a feladatok elvégzési sorrendjében. Maximum a következő napra lehet áttolni a feladatot. Ha megoldanak egy feladatot, utána annak a rubrikáját kiszínezhetik a munkaterven.
Mi egy harmadikos osztályban jártunk és azt láttuk, hogy ők is a harmadikos tananyagot veszik, csak éppen igyekeznek összehangolni a különböző tantárgyakat. Lehet, hogy így felborul a sorrend, de év végén ők is ugyanott tartanak, mint a nem alternatív módszerek alapján tanító iskolákban. Például olvasásra elvileg heti 3 óra lenne, Perbálon viszont mindennap van olvasásfoglalkozás – tehát inkább kisebb adagokban, de többet gyakorolnak. Így válik bensővé a tudás.
• egy nap
A napot egy hagyományos, 45 perces órával indítják. Ez általában német vagy testnevelés. Utána 2, 90 perces blokkóra következik, melyeket 20 perces szünet választ el egymástól. Ez talán első hallásra ijesztőnek hangzik, hiszen 90 perc egyfolytában, mindenféle szünet nélkül hosszúnak tűnik. De mivel a Jena-plán biztosítja a szabad mozgást, vagyis óra közben lehet inni, kimenni a mosdóba – tehát mindenki saját ritmusa szerint élhet, így ez a gyerekek számára sem jelent terhet.
Ezt segíti a terem berendezése is, ami eltér a hagyományostól, hiszen lakószobaként rendezték be. Az egyik sarokba szőnyeget terítettek, itt zajlik a körbeszélgetés és a játék. A padsorok is könnyen mozdíthatók, a gyerekek maguk tologatják, ami külön tetszik nekik. A polcokon ott sorakoznak a gyerekek könyvei, a lexikonok, és a saját dobozaik.
• körbeszélgetés
Ezzel indul az 1. blokk.
• csoportmunka
Ebben az osztályban 3 csoportba osztotta a tanító néni a gyerekeket. Az összetétel nagyjából azonos szokott lenni, de persze vannak változások, hiszen mindenkinek meg kell tanulnia együtt dolgoznia a másikkal. A tanító néni persze már tudja, hogy kiket nem szabad egy csoportba tenni, vagy éppen ki az, aki viszont jól tudja kezelni a „problémásabb” gyereket is. A legfontosabb, amit szem előtt tartanak, hogy senki ne szoruljon perifériára, és a szerepek menjenek végig a csoportokon belül – csoportok között.
Ezek a csoportok tulajdonképpen nívócsoportok, képességek szerint válogatta szét őket a tanító néni. Ez a vezetésigényből is kiderült: a legjobbak a feladat kiosztásától kezdve önállóan dolgoztak, míg a gyengébbeknek folyamatos irányításra, ellenőrzésre volt szükségük.
Érdekes, hogy ez mégsem hat zavaróan a gyerekekre sem. Ennek az lehet a magyarázata, hogy adott időben minden csoport mások feladattal foglalkozik (tehát például amíg egyik csoport az olvasást gyakorolja, addig a másik az elválasztást, a szótagolást….etc.). Így nem annyira egyértelmű az összehasonlítás, nem annyira egyértelmű a teljesítmények különbözősége.
Minden csoportra igaz, hogy a tagok kölcsönösen figyelmeztetik egymást a hibákra, a minél jobb és gyorsabb munkavégzésre. Hiszen ez közös érdek, amit az is élővé tesz, hogy minden feladatvégzés után 5 perc játék van. Amikor mi ott jártunk, ez éppen a pitykézés volt, de gyakran változik.
Koncz Gabriella:
Didaktikai játékok
Szeretnék bemutatni néhány didaktikai játékot, melyekkel a Perbáli Általános Iskolában tett látogatásom során találkoztam. Olyan játékokról, amiket nem szükséges sok pénzért megvásárolni, saját kezűleg is elkészíthetők.
Házikó: ez a játék nevét egy olyan, kartonpapírból készült dossziéról kapta melynek házikó formája van. Ebbe lehet beletenni a különböző papírokon levő feladatokat a következő módon: a lap első oszlopa tartalmazza a kérdést/feladatot, a másik fele pedig a helyes megoldást. A gyerekek először csak az első kérdést látják, a másik oszlopot nem, mivel itt magasabb a dosszié fedőlapja és takarja a megoldást. A kérdésfeltevés után mindenki felírja magának a választ, majd kicsit kijjebb húzzák a papírt úgy, hogy jobb oldalon megjelenik a válasz, bal oldalon pedig a következő kérdés.
Ezt a feladatot kis csoportokban lehet végezni olyan módon, hogy az első kérdést az első diák teszi fel társainak, mindenki leírja a válaszát, majd a kérdésfeltevő felolvassa a megoldást és továbbadja házikót a következőnek. Így mindenki aktívan részt vesz a feladatban, tanári segítségre azonban nincs szükségük, mert saját magukat tudják ellenőrizni.
A házikó természetesen többször is felhasználható, hiszen a belehelyezhető papírok cserélhetők.
Kirakó: ez tulajdonképpen olyan, mint egy puzzle. Itt azonban a kép csak arra szolgál, hogy ellenőrizhessük magunkat. A játék a következőképpen néz ki: van egy négyzet alakú alap (erre kell kirakni a kirakó darabjait), mely kisebb négyzetekre van felosztva (pl. 6x6). Ezekbe a kis négyzetekbe kerülnek a kérdések. A kirakó darabjain pedig, a képrészletek hátoldalán vannak a megoldások. A feladat az, hogy az alapon levő kérdésekre ráhelyezzük, a megfelelő választ tartalmazó kirakódarabot a képrészletet tartalmazó felével fölfelé. Ha a végén kijön a teljes kép, akkor a megoldások helyesek voltak. Ha nem, akkor újra át kell gondolni az elrontott részleteket.
Ez a játék szintén alkalmas a kis csoportban történő feladatvégzésre: a kirakó darabjait a gyerekek szétosztják maguk között. Ezután valaki felolvassa az első kérdést, és mindenki figyeli, hogy a helyes megoldás a saját kártyái között van-e. Ha igen, akkor elhelyezi a megfelelő helyre, és ő olvassa fel a következő kérdést.
Párosító: mint ahogy a neve is mondja, a kérdéseket tartalmazó (karton)papír csíkokat kell összepárosítani a helyes válaszokat tartalmazó papírcsíkokkal. A helyes megoldást ellenőrzését a cetlik hátulján levő jelek segítik: ha minden cetlinek megvan a párja, akkor meg kell fordítani a papírokat, és le lehet ellenőrizni, hogy például a piros háromszöget tartalmazó kérdés mellé a kis piros háromszöggel ellátott válasz került-e. Ha igen, akkor helyes a megoldás, ha nem, újra át kell gondolni (megbeszélni) az elrontott válaszokat.
Kis csoportokban hasonlóan lehet játszani mint a kirakót: a válaszokat a gyerekek szétosztják egymás között, valaki felolvassa az első kérdést, és akinél a válasz van lerakja a papírdarabját a kérdés mellé, majd felolvassa a következőt.
Dominó: ez a játék pont olyan, mint a mindenki által ismert hagyományos dominó (papírból készült ’házi’ változata) azzal a különbséggel, hogy itt pöttyök helyett egymáshoz kapcsolható állítások, kérdések-feleletek vannak. A kezdő jel egy szív, mivel az a bal oldalon található, a végét pedig egy jobb kéz jelzi, ezzel mutatva, hogy balról jobbra kell haladni. Tehát van egy dominódarabunk, melynek bal oldalán van egy szív, a jobbon pedig egy kérdés vagy állítás. Ehhez hozzáillesztjük azt a dominót amelyiknek a bal fele illik hozzá. Utána megnézzük mi van ennek a jobb felén, és hogy mit lehet hozzákapcsolni. Így haladunk míg el nem érkezünk a jobb kézig.
A játék lebonyolítása megegyezik a párosítónál már leírt módszerrel, így mindenki ki veszi részét a feladatmegoldásból.
Koncz Gabriella:
A Jenaplan előnyei és hátrányai
Az első, amit tapasztaltam perbáli iskolalátogatásom során, az a tanulók jó hangulata volt. Az órát vidáman, jó kedéllyel várták. Ez többek között annak is köszönhető, hogy bár nem negyvenöt perces órák vannak, hanem másfél órás blokkok, az idő gyorsan telik. Ez azért lehetséges, mert nem kell végig egy helyben ülniük és folyamatosan figyelniük. Aktívan részt vesznek az oktatásban, a feladatokat érdekes, játékos formában végzik el, és közben szabadon mozoghatnak, idejüket saját maguk osztják be.
Ez az tanítási forma rendkívül alkalmas a differenciált oktatásra. A gyerekek olyan feladatokat kapnak, melyeket önállóan el tudnak végezni és ellenőrizni is tudják magukat, így nincs szükség a tanár állandó felügyeletére, aki ezalatt nyugodtan foglalkozhat azokkal a tanulókkal akiknek valamilyen területen segítségre van szükségük, le vannak maradva társaiktól. Lehet, hogy valakinek például a nyelvtannal, másnak meg esetleg a matematikával vannak gondjai, de mindenki megkapja a szükséges segítséget. Az osztályban, ahol jártam, volt egy diák, aki kisegítő iskolából jött át, de ezt egyáltalán nem lehetett észrevenni, teljesen jól fel tudott zárkózni társaihoz. A bukás is kiküszöbölhető ezzel a módszerrel, hiszen aki le van maradva az több segítséget kap. Ez a segítség azonban nem csak a tanártól, a társak részéről is érkezhet. A másik fontos dolog, hogy dolgozatot csak akkor írnak, ha már mindenki tényleg elsajátította az adott anyagot. A hangsúly nem a számonkérésen van, hanem a tényleges tudáson.
Nagyon előnyösnek tartom még a tantárgyak integrált oktatását is. Ennek köszönhetően a diákok az egymással összefüggő, de külön tárgyban szereplő anyagokat párhuzamosan, egymást kiegészítve tanulják. Így könnyen átláthatják az ezek között fennálló kapcsolatokat. Például ha valamit tanulnak történelemből, akkor az ahhoz kapcsolódó irodalmat akkor olvassák és nem két hónappal később, esetleg földrajzból is az adott területet tanulmányozzák, és nyelvtanból az adott témához kapcsolódó szavak, mondatok segítségével sajátítják el az ismereteket.
Új anyagrészek átadására azonban jobbnak tűnik a frontális oktatás, hiszen ekkor a diákok új, még ismeretlen dologgal találkoznak, mindegyiküknek szükségük van a tanárra, feladatokat végezni, gyakorolni csak akkor tudnak akár csoportosan, párokban vagy egyénileg, ha van már valami alap tudásuk ami alapján dolgozhatnak.
Mint minden más, reformpedagógiai irányzat esetében, itt is felmerülhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha valaki egy hagyományos rendszerű iskolából megy jénaplán iskolába, vagy esetleg jénaplán iskolából megy másik helyre. Tekintettel arra, hogy Perbálon csak alsó tagozaton használják ezt a módszert, a felsőbb évfolyamokon hagyományos oktatás folyik, rendkívül jól lehet látni, hogy a gyerekeknek nincs gondjuk az alkalmazkodással, hiszen alsó tagozaton megtanultak figyelni, viselkedni, tudják, hogy új környezetbe kerültek, és képesek ebbe beleilleszkedni. Az sem okoz problémát, ha valaki más iskolából érkezik és csak a hagyományos módszereket ismeri, hiszen a jénaplán módszert könnyen meg lehet szokni, és segíti is az új diákot, hogy könnyen beilleszkedjen, hiszen egy kellemes, barátságos környezetbe érkezik. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha olyan tanuló érkezik az osztályba aki régi iskoláját nem szerette, állandóan szorongott miatta, itt az is gyorsan megtalálja helyét az új környezetben.
Mielőtt még bárki azon kezdene gondolkodni, hogy vajon milyen költségekkel járhat egy ilyen iskola megvalósítása, mennyi lehet a tandíj, és, hogy biztos csak gazdag szülők gyerekei részesülhetnek ilyen oktatásban, szeretném leszögezni, hogy ez egyáltalán nem így van. A jénaplán megvalósításához csupán szervezés, valamint megfelelő hozzáállás is elegendő (persze ha van lehetőség, bármennyit lehet rá fordítani). Nem kell más ahhoz, hogy a jénaplán módszereivel taníthassunk, mint egy megfelelő lakószoba kialakítása (amit meg lehet valósítani a hagyományos tanterem bútoraival is), valamint azok a didaktikai játékok, melyeknek többségét saját kezűleg is el lehet készíteni.
A jénaplán előnye még, hogy szemben más reformpedagógiai irányzatokkal, ez nem egy olyan zárt, előre megszabott koncepció amit csak egy az egyben úgy lehet alkalmazni ahogy le van írva. Mindenki azt vehet át belőle amit jónak tart anélkül, hogy kudarcot vallana, hiszen minden kis eleme már külön-külön alkalmas arra, hogy emelje az oktatás színvonalát.
Természetesen mindez csak akkor valósítható meg, ha a tanár hajlandó arra, hogy szakítson a hagyományos oktatásra jellemző tudás centrikus hozzáálláson. Fontos, hogy a gyerekek legyenek a középpontban, mindenki a haladási tempójának és tudásszintjének megfelelő feladatot kapjon, és a tanító pontosan figyelemmel kövesse és tisztában legyen vele, hogy ki hogyan halad, ki milyen képességekkel, illetve tulajdonságokkal rendelkezik. Ez az oktatási forma megköveteli a tanártól, hogy mindig naprakész legyen, folyamatosan odafigyeljen tanítványaira, és alkalmazkodjon hozzájuk.
Bibliográfia: Freudenthal, Susan J.: Ritmus és szabadság a gyerek tanulásában In: Tantusz, 1992.8.sz. (20-23.old.)
Gebri Ildikó: Egy hét hospitálás Jénában a Jenaplan iskolában
Klaben, Theodor F.: A Jenaplan-iskolák. In: Kapcsolat, 3.2.1995.(16-17.old)
Micklné Dévényi Mária – Keményné Forró Andrea: Próbáld meg te is!: A Jenaplan alkalmazása az általános iskola alsó tagozatában: Projektek, didaktikai játékok. Bp., Eötvös J. kiadó, 2001.
Németh András (szerk.): A Jenaplan pedagógia alapjai. Bp., M. Reformped. Egyes. Jenaplan M.csoport: ELTE TFK, 1996.
Petersen, Peter: A kis Jena-Plan. Bp., Osiris kiadó, 1998.
Petersen, Peter: Jéna-terv-iskolája. In: Új Pedagógiai Szemle, 1991. 9. sz. (47-61. old.)
P.K.I.: A Jena-plan iskola. In: Köznevelés, 1992. 17. sz.
Suhajda Edit: A Jena-Plan alkalmazása a Perbáli Általános Iskolában. In: Csengőszó, 11.4.2003. (14-17.old.)
