2. Aufgabe
Hier können Sie zwei weitere unterschiedliche Textsorten (ein Interview mit einem
ungarischen Experten und einen Bericht des PISA-Konsortiums Deutschland aus
einer Fachzeitschrift) zum gleichen Thema studieren. In beiden geht es um die
Erkenntnisse aus PISA 2003, um die Interpretation der Kompetenzen und der
Ergebnisse der Schüler in den jeweiligen Ländern, um Veränderungen von 2000 zu
2003. Vergleichen Sie die zwei Artikel. Worüber berichten sie, mit welchen
Sprachmitteln versuchen sie die Leser genau und objektiv zu informieren? Haben
die Textsorten unterschiedliche Merkmale?
A/
Fassen Sie beide Texte in der jeweils anderen Sprache kurz zusammen.
B/
Wechseln Sie die Textsorte. Aufgrund des Interviews erstellen Sie einen
Zeitungsbericht für eine Tageszeitung und/oder für eine Boulevardzeitung und
umgekehrt, anhand der Informationen des Berichtes machen Sie schriftlich oder
mündlich ein Interview mit einem deutschen Experten.
Text 1
Közoktatásunk a PISA-felmérés tükrében
Miképpen 2000-ben, három évvel később is gyengén szerepeltek a magyar 14-15
éves tanulók a Nemzetközi Diákteljesítmény-mérési Programban (PISA).
A múlt év decemberében nyilvánosságra hozott magyar eredmény okairól,
a helyzeten való változtatás lehetőségeiről Csapó Benő egyetemi
tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem
Képességkutató Csoport és Neveléstudományi Doktori Iskola vezetőjét
kérdeztük.
– Számítani lehetett az első felmérésnél rosszabb eredményre?
– Ami az átfogó eredményeket illeti, azok nem lettek lényegesen
rosszabbak vagy jobbak. Nem is várhatunk jelentős változásokat három év alatt,
hiszen a felmérés eredményeiben a megelőző nyolc-kilenc év iskolai munkájának a
hatása tükröződik. A pedagógiai kultúra, a tankönyvek, a taneszközök minősége, a
tanárok képzettsége sem változik meg lényegesen néhány év alatt. Sőt, az
eredményeket számos más, iskolán kívüli tényező is befolyásolja, általánosságban
az egész társadalom tudásátadó-tudásgeneráló képessége kerül mérlegre. A PISA
ránk vonatkozó adatai között viszonylag kevés olyat találunk, amelyet néhány év
alatt jelentősen meg lehetne változtatni. Három-négy felmérési cikluson
keresztül azonban már megmutatkozhatnak a változások tendenciái.
– Például mit lehetne rövid távon is megváltoztatni?
– A gyenge szövegértésen – jelentős
erőfeszítésekkel – lehetne és kellene javítani. Elsősorban a tanulók
kifejezetten gyengén olvasó mintegy negyede-harmada húzza le ennyire az országos
átlagot. Az ő korai azonosításuk viszonylag egyszerű, és differenciált
fejlesztésükhöz sem lenne szükség túlságosan bonyolult eljárásra. Továbbá minden
tantárgyban nagyobb szerepet kaphatna az olvasási képesség fejlesztése, ennek a
technikái sem ismeretlenek nálunk. Egy ilyen, hangsúlyozom, komoly munkát
igénylő program eredményei néhány év alatt megmutatkoznának, közelebb kerülnénk
a nemzetközi átlaghoz. Onnan előbbre lépni azonban csak hosszú időn át tartó,
következetes fejlesztő munkával lehet.
Egy másik kellemetlen jelenség, amelyen nagyon gyorsan változtatni
kellene, az iskolák közötti szélsőségesen nagy különbség. (Ebben
a tekintetben csak Törökországban rosszabb a helyzet, mint nálunk.)
Ez egyrészt oktatáspolitikai döntés kérdése: meg kellene fékezni a
túlzott szelekciót. Másrészt nagyon sok múlik az iskolák fenntartóin.
A nagyvárosokban például helyi döntésekkel is el lehetne érni, hogy
minden gyerek egyenlő eséllyel bejuthasson bármely iskolába. Ehhez
persze meg kellene mutatni a közvéleménynek, hogy az iskolarendszer
egésze hatékonyabb, ha a különböző hátterű gyerekeket nem irányítjuk
másmás iskolába. Vagy másként megközelítve: ha egy társadalmi réteg
leszakad, felkészületlenül hagyja el az iskolát, annak az egész
társadalom lesz a vesztese. A PISA eredményei ezzel segíthetik a
problémák megoldását. Időről időre szembesítenek a gyengeségeinkkel,
ráirányítják a figyelmet arra, amin változtatni kell.
– A közvélemény nem érti, mi történt a valaha világhírű magyar
oktatással. A kutató érti?
– Nem olyan nehéz megérteni. Amikor a mi tanulóink álltak a
matematikai és a természettudományi teljesítmények nemzetközi mezőnyének élén,
jól képzett tanárok tanították ezeket a tantárgyakat, évtizedek alatt
kicsiszolódott rutinnal, magas óraszámban, nagyjából egységes szemlélettel, ami
közel állt e diszciplínák értékrendjéhez és a nemzetközi felmérések
tematikájához is. Ennek már húsz éve, és azóta szinte minden megváltozott: a
felméréseket megalapozó tudáskoncepció értelmében mindinkább az alkalmazható
tudás számít értéknek. Már az IEA-felmérések is ebbe az irányba indultak el az
1990-es évek közepén, a PISA pedig kifejezetten szakított a tantervekre
alapozott tesztek elvével. A PISA felmérések abból indulnak ki, hogy mit kell
tanulnia egy tizenöt éves fiatalnak ahhoz, hogy egy modern társadalomban
boldoguljon, élni tudjon a kultúra kínálta lehetőségekkel, fejlessze önmagát. Ez
alatt az idő alatt a fejlettebb országok oktatásába beépültek a kognitív
forradalom, a tudással és a tanulással kapcsolatos kutatások eredményei.
Végbement a tanári szakma professzionálissá tétele, és ma már a tanítás és
tanulás folyamatainak részletekbe menő tudományos megalapozása van napirenden.
– Az önök kutatócsoportja már vagy másfél évtizede foglalkozik az
iskolában elsajátított tudás minőségének értékelésével. Felméréseik mennyiben
jelezték előre az utóbb felszínre került problémákat?
– Mivel elsősorban a képességek és készségek fejlődésével
foglalkoztunk, már az 1990-es évek elején szembesültünk azzal a problémával,
hogy miközben az iskola óriási tömegű tudást közvetít, bizonyos képességek
fejlődésére nagyon kis hatással van. Miután találtunk néhány olyan feladatot,
amelyben a mi tanulóink nem érték el azt a szintet, amiről a szakirodalom
beszámolt, szisztematikusan megvizsgáltuk a gondolkodás és az értelmes tanulás
számos tényezőjét. […]. Ezek közül sok területen aggasztóan lassú fejlődést
tapasztaltunk, de voltak olyanok is, ahol bizonyos életkorokban kifejezetten
negatív volt a változás. [...] Ugyancsak egy évtizedre visszanyúló adataink
vannak a tanulóknak az iskolához és a tantárgyakhoz való viszonyáról, ami minden
jelentősebb felmérésben helyet kap, és sajnos a mi adataink itt is a nemzetközi
helyzetnél rosszabb képet mutatnak. Több kutatási programunkban vizsgáltuk a
tanulási stratégiákat és az önszabályozó tanulást […]. A képességek lassú
fejlődésével és a tudás alkalmazásával kapcsolatos problémákat tehát sokkal
részletesebben le tudjuk írni, be tudjuk mutatni, mint amire egy nemzetközi
felmérés a maga néhány óra alatt megírandó tesztjével vállalkozhat. A mi
kutatásaink során viszont természetesen nem volt célunk az országos helyzet
bemutatása, inkább kisebb mintákkal dolgozva törekedtünk a vizsgált jelenségek
megértésére, az okok és az összefüggések feltárására.
– Mennyire tekintsük súlyosnak a PISA által jelzett gondokat,
amikor az IEA-felmérésekben változatlanul jól szerepelnek a magyar fiatalok?
– Érdekes
összehasonlításokra ad alkalmat, hogy az immár négyévenkénti IEA- és a
háromévenkénti PISA-vizsgálatra egyaránt 2003-ban került sor, és az eredményeket
tavaly decemberben egy hét különbséggel hozták nyilvánosságra. A két felmérés
eredményei között vannak különbségek, például az IEA eredménylistáján csak
öt-hat, főleg ázsiai ország előz meg bennünket. A különbségek értelmezéséhez
mindenekelőtt három tényezőt érdemes figyelembe venni.
Az első a tematikai különbség. Az IEA nagyrészt az iskolai
tantervekre alapozott tesztjeivel inkább a diszciplináris szemléletű,
a szakértelem jellegű tudást vizsgálta, míg a PISA a tantervekhez
kevésbé köthető, szélesebb körben alkalmazható, társadalmilag
értékes, műveltség jellegű tudást mérte fel.
Különbözik a felmértek életkora is, a PISA csak a 15 évesekre
összpontosított, az IEA pedig a negyedik és a nyolcadik 6v -
folyamosokat mérte fel. A korábbi felmérésekből tudjuk, hogy minél
idősebb korosztályról van szó, annál rosszabb a helyzetünk a
nemzetközi mezőnyben. Így volt ez a mostani felmérés esetében is.
Különbözött azután a részt vevő országok köre. Az OECD a világ
legfejlettebb gazdaságú országait tömöríti, így a PISA is
egyértelműen a fejlett országokra van méretezve. Ebben a harminc
országból álló körben bizony gyengén szerepeltünk. Az IEA negyvenhat
országra kiterjedő felmérésében egy sor gyengén fejlett ország is
részt vett, például Örményország, Palesztina, Indonézia, Tunézia,
Marokkó, Libanon, Ghána, Irán, Macedónia stb. A teszteknek ezt is
figyelembe kellett venniük, több kérdést tartalmaztak az alacsonyabb
tudássávból. Persze így is megelőztünk az IEA-ban néhány olyan
országot, amelyek a PISA felmérésében nálunk jobban teljesítettek. Ez
a tudáskoncepcióban meglévő különbségek alapján értelmezhető, de
ebből következtethetünk arra is, hogy vannak az oktatási
rendszerünknek olyan értékei, amelyeket érdemes lenne elismertetni,
amelyekre esetleg egy kitörési stratégiát lehet építeni.
– Oktatási rendszerünk irányítói jól teszik-e, ha a finn modellt
veszik mintának?
– Azt bizony helyesen tennék. Bár én nem beszélnék finn
modellről, de én is gyakran említek finnországi jelenségeket pozitív példaként.
Például Finnországban nagyon jó a tanárképzés, különösképpen pedig a tanárrá
képzés. A tanárjelöltek már az egyetemen is sok mindent megtanulnak a tanári
mesterségből, és még a tanítókat is egyetemen képezik. A tanárok komolyan veszik
küldetésüket, az iskolák pedig nem arra törekszenek, hogy kiválogassák azokat,
akikkel kevés gondjuk lesz, hanem szívesen fogadják azokat is, akiknek a legtöbb
segítségre, gondoskodásra van szükségük. Óriási összegeket fordítanak pedagógiai
kutatásra, és a két PISA-ciklus között javítani tudtak a már korábban is
kiemelkedő eredményeiken. Ha ezt érti finn modellen, annak követését én
támogatom.
– Hogyan tovább?
– A PISA-felmérések –
miként más nemzetközi összehasonlító vizsgálatok is – gondosan kifejlesztett,
sokszorosan kipróbált, jól működő, precíz mérőeszközöket alkalmaznak. Ezeknek a
teszteknek a feladataiból azonban nem tudjuk visszafejteni, hogy mi a teendő.
Ezek csak jelzik, hogy a dolgok rendben mennek-e, vagy valami probléma van.
Amikor az autónkat elvisszük a környezetvédelmi vizsgára, különféle műszerekkel
meg lehet mérni, mi van az égéstermékben, de ezeknek a műszereknek a darabokra
szedése önmagában nem vezet el annak megértéséhez hogy mit kell állítani az autó
motorján. A műszer csak jelez, a beavatkozáshoz a jelenség kémiáját, fizikáját
és az autó szerkezetét kell ismerni. Hasonlóképpen a PISA néhány feladatából sem
lehet megérteni, hagy mi a teendő, de nem is vagyunk erre utalva. Minden
vizsgálatot megelőz egy elméleti munka, és a PISA tervezőcsoportja ezen a téren
különösen aktív volt, egy új tudáskoncepciót dolgozott ki. Elsősorban ennek a
megértése visz közelebb bennünket a felmérés üzeneteinek megfejtéséhez. Ez a
keretmunka azonban benne gyökerezik a századvég tudással, tanítással, tanulással
kapcsolatos kutatásainak eredményeiben, lényegében azok összegzése és átültetése
a tudásmérés területére. Mindennek a megértése visz közelebb bennünket annak
meghatározásához, hogy mit kell az iskolai tanítási-tanulási folyamatokon
módosítani. A PISA-tesztekhez tehát nem kell „igazodni”, a dolog úgy van
kitalálva, hogy azokra nem lehet „rátanítani”.
Ami a reformokat illeti, én nem nagyon látok érdemi reformot. Ha a
tantervek körül elhúzódó csetepatéra vagy a hány plusz hány a jó
iskolaszerkezet típusú számmisztikára gondolunk, ezeket én a
nyolcvanas évek megoldatlan és egyben jelentőségüket vesztett
problémáinak tartom. Hasonló a helyzet az emelt szintű érettségivel.
Mire sor kerül rá, a felsőoktatás kapuinak tágra nyitása miatt
funkcióját vesztette. Mindezekkel azért elment vagy másfél évtized,
és sok helyen jó nagy káoszt okozott az oktatási rendszerben. A
tanulás új színtereinek és médiumainak terjedése hamarosan felülírja
mindazt, amiről eddig a viták folytak.
A PISA és a hasonló vizsgálatok jelentőségét én a visszacsatolt
információkban, az oktatási rendszer egyre szakszerűbb irányításának
és fejlesztésének megalapozásában látom. Talán az olyan fellengzős és
kissé ideologikus kifejezések teljesen ki is kopnak a szótárunkból,
mint a reform. Tesszük a dolgunkat, amit jobban megértünk a
rendszerben, azt jobban működtetjük, ahol hibát találunk, azt
megpróbáljuk kijavítani. Azt hiszem, a következő évtizedek az
oktatási rendszer fejlesztésének tudományos megalapozása jegyében
telnek el. Sőt, nemcsak a fejlesztő munka, hanem az oktatáspolitika
is mindinkább tudományos alapokra kerül.
(NOVÁK, 2005)
|