Nézőpont
A nézőpont a narratív szövegek elemzésének egyik legfontosabb szempontja. Bár a fogalom elsődleges jelentése a vizualitás irányába mutat, jelentése mind az irodalmi, mind a vizuális narráció esetében ennél tágabb. Hagyományosan úgy gondolták el, mint a narratív szituációban megjelenő ágensek (szereplők, narrátor, befogadó) által birtokolt vagy képviselt nézőpontot. Ezzel szemben amellett szeretnénk érvelni, hogy a narratív nézőpont a szövegek több szintjén is megjelenik, és nem egy előre adott összefüggés ágens és megnyilatkozás között, hanem mindig a textuális működésmódok függvénye.
A nézőpont fogalma, ha a szó etimológiáját vizsgáljuk, azt a helyet, „pontot” jelöli, ahonnan a nézés történik, lehetségessé válik. De van a szónak egy „átvitt” értelmű használata is, amikor például valakinek a nézőpontjáról, véleményéről, álláspontjáról beszélünk. Az, „ahogyan én látom a dolgokat”, nem a szó szerinti látást jelenti, hanem azt, ahogyan én értelmezem a dolgokat. De nézzük először, mit rejt magában ez a vizuális metafora!
Tegyük fel, hogy az utcán sétálgatva balesetnek leszünk a tanúi. Mi az, amit ilyenkor látunk, és balesetként nevezünk meg? Az, amit a külső megfigyelő lát, különbözik attól, ahogyan a baleset áldozata vagy elkövetője látja a történést. A látás egy olyan észlelési forma, amely nézőponthoz kötött, vagyis az észlelő szubjektum térbeli helyzete egyben meg is határozza a látásnak azt a „horizontját”, amelynek összefüggésében a tárgy láthatóvá válik. Valaminek egy adott nézőpontja vagy nézete azt jelenti, hogy nem rendelkezünk a „teljes képpel”, csupán részleges vizuális információink vannak róla. De vajon mindez csak a látásra vonatkozik-e? Mi a helyzet a baleset történetének megjelenítésével? Kiküszöbölhető-e a látás modelljébe beleépített nézőpontiság, ha mindezt egy másik médiumba „átültetve”, szavak által jelenítjük meg?
Először is az újabb kognitív kutatások szerint a látás nem passzív befogadás, melyet pusztán az érzékelési adatok befogadására korlátozhatnánk. Sokkal inkább értelmezés. Azt, hogy mit látunk, előre meghatározzák az előzetes tapasztalataink, azok a forgatókönyvek, hipotézisek, sémák, melyek alapján feldolgozzuk az adatokat. A látás tehát nem az érzékszerveink által felfogott ingerek kusza tömege, hanem célorientált tevékenység. A látás következtetéseken alapszik, nagy szerepe van benne az ítéletnek és az anticipációnak, az elvárásoknak, az előzetes feltételezéseknek. Bordwell szerint „[h]a tisztán érzékszervi tapasztalásnak tekintjük, akkor a látás nem más, mint benyomások zavaros vibrálása. A szem percenként többször fixál, rövid, gyors mozgásokkal (ún. saccade-okkal) forog, hogy ellensúlyozza a fej és a test elmozdulását, önkéntelenül remeg. A legtöbb vizuális információnk egyébként is periferikus, az észleletek azonban mégsem mosódnak el, nem vibrálnak. Stabil világot látunk, nyugodt mozgásokkal, állandó fény-árnyék mintákkal.”1 (1996: 44-45) E modell alapján a látás konstrukció, és a kognitív tudósok e konstrukciós tevékenységet kiterjesztik az esztétikai alkotások befogadására is. Állításuk szerint például nincs számottevő különbség a mindennapi észlelésünk és a film nézése között. A további fejtegetésekben a nézőpont komplexitását hangsúlyozzuk a narratív szövegekben.
Ha maga a látás sem korlátozható az érzékszervi tevékenységre, hanem egy komplex feldolgozási folyamat eredménye, akkor mit jelent a baleset történetének a megjelenítése? Ha valaki elmeséli a baleset történetét, szükségszerűen nézőpontot kell választania: vagy úgy meséli el, mintha ő maga is a helyszínen lett volna, a külső megfigyelő szempontjából találgatva az okokat, vagy a baleset egyik szereplője szempontjából, vagy egy olyan narrátor szempontjából, aki úgy tesz, mintha rendelkezne a fent említett nézőpontokkal, és képes váltogatni azokat. Bárhogyan is legyen, könnyen belátható, hogy a nézőpont megválasztása együtt jár a történet megváltozásával. A különböző narrátorok nem ugyanazt a történetet mutatják be másként, hanem más-más történetet hoznak létre az alapján, amit látni/hallani/tudni vélnek. A narratív nézőpont sokkal szélesebb hatókörű, és a látáson kívül sok más megnyilvánulási módja van. Ezért a látás modellje csak metaforaként szolgál a nézőpont kiküszöbölhetetlenségére; a narratív nézőpont a verbális szövegek, de még a filmek esetében sem korlátozható a látás területére.