Keresés


Áttekintés

 

A japán irodalom történetét rendszerint két fő részre, nevezetesen a XIX. század második felében végrehajtott, a japán modern kor nyitányát jelentő ún. Meidzsi-restauráció előtti régi irodalomra és az azután következő modern irodalomra osztva taglaljuk. A régi és a modern irodalmat jellemző számos különbség közül a jelentős nyelvi különbségek mellett kiemelendő, hogy a régi irodalom hátterében végig ott húzódik a kínai műveltség szerves hatása nyelvi és tartalmi vonatkozásban egyaránt, a modern irodalomban pedig az európai és amerikai irodalom és eszmeáramlatok nyomai érhetők tetten. 


Régi irodalom

  A japán régi irodalmat további négy korszakra oszthatjuk nyelvi, műfaji szempontból és az irodalom-hordozók sajátosságai alapján.

1) az ókor első fele

Ez a korszak az írásbeliség megjelenését megelőző szájhagyományos időszaktól a narai fővárosban kibontakozó ókori császári jogállam kiépülésének a kora, a Nara-korszak (710794) végéig tartó időszakot öleli fel. A japán írásbeliség az VVI. században indult fejlődésnek a kínai írásbeliséggel való találkozással s ennek alapos elsajátításával. Az ősidők óta szájhagyomány útján őrzött mitológia, legendák, történetek és dalok írásos megörökítésének igénye is a kínai műveltség tanulmányozása során tudatosodott a japánokban, a tang-kínai jogrendszer mintájára szervezett központi hatalmú császári államrend kiépítésével párhuzamosan. Így születtek a beléjük szőtt mitológiával, legendákkal, népi dalokkal együtt fennmaradt legrégibb írásos művek, nevezetesen a Kodzsiki, A régi dolgok feljegyzései (712), a Nihonsoki, Japán krónika (720) és a Fudokik, A tartományi földrajzok. A Fudokik közül a 733-ban készült Izumo no kuni fudoki, az Izumoi tartomány földrajza maradt fenn teljes egészében. Az udvarban irodalmi tevékenységként űzték a kínai verselést, élen a császárokkal. Japánok által költött kínai versantológiák készültek, mint például a Kaifúszó, a Versek a bölcs elődök emlékezetére (751). A kínai versantológiák adhatták az ötletet japán versgyűjtemény összeállítására, s 760 körül készült a japán dalok első gyűjteménye, a Manjósú, a Tízezer levél gyűjteménye is. Ezeket a műveket azonban vagy kínaiul vagy az ún. manjóganával, a japán hangok leírására alkalmazott kínai írásjegyekkel írták. Ezekben a művekben a kínai írásrendszer megtanulására és annak a japán szavak, gondolatok lejegyzésére való alkalmassá tételére tett óriási erőfeszítéseket kísérhetjük nyomon, egyúttal a korabeli hangállapotokról szolgálnak alapvető információkkal. Így ezek a művek nem csak az irodalomtörténet számára fontosak, hanem a japán nyelvtörténet kutatásához is elsődleges források.

2) az ókor második fele, amely 794-től 1192-ig majd négyszáz éven át tart. Ebben a korszakban saját írásrendszerhez jutva az új császári fővárosban, Heiankjóban – a mai Kiótóban – az udvari nemesség körében kivirágoztak az eredeti japán műfajok. A korszakot Heian-korszaknak is hívjuk.

A kínai írás elsajátítása és a japán nyelvre való alkalmazására irányuló törekvések eredményeként a VIIIIX. században a japán nyelv leírására alkalmas saját szótagírás, a kana-írás fejlődött ki a kínai írás japáni alkalmazásából. A japán nyelv lejegyzésére alkalmas szótagírás óriási lökést adott az eredeti japán írásbeliség fejlődésének, s az ezt követő sok száz éves fejlődés során sajátos műfajokban gazdag, színes japán irodalom született.

Ebben a korszakban virágzott ki az udvari hölgyek irodalmi tevékenységével fémjelzett, japán udvari nemesi irodalom, benne a regényektől kezdve a történelmi eseményeket, különböző furcsa történeteket, legendákat elmesélő prózai műfaj, a monogatari, a napló- és esszéirodalom, útleírások. A VIIIIX. században a császári udvarban gyakran tartottak kínaiverses összejöveteleket. A IX. század második felében azután az udvari vaka-verselés tipikus formájaként előtérbe került a vaka-versvetélkedő, az utaavasze összejövetel. Császári utasításra hivatalos japán dalgyűjtemények születtek, mint például a Kokin vakasú, a Régi és mai japán versek gyűjteménye (905) – ez volt a császári utasításra készült első vaka-gyűjtemény –, és költők magán vaka-antológiái. A vaka-versvetélkedők elbírálása és a császári versgyűjtemények készítése kapcsán a kínai verstanhoz hasonló vaka-verstan, a vaka-elméleti írások iránti igény is erősödött. Így született a vaka-verstan korai példája, a kana-írással írt Kokin vakasú bevezetője is.

3) a középkor, amely 1192-től, a szamurájok hatalmát jelentő Kamakura-sógunátus létrejöttével, a Muromacsi-sógunátuson és a hadakozó fejedelemségek korán át a Tokugava-sógunátus 1603-ban történt megalapításáig terjedő szintén kb. négyszáz évet foglalja magában. Más néven a Kamakura-Muromacsi-korszak.

Ebben a korszakban az irodalom kilép a császári udvar központú nemesek világából. Az udvari nemesség mellett az irodalom új hordozói jelentek meg, mint a felsőbb réteghez tartozó szamurájok és más, nem a központi nemességhez tartozó írástudók, buddhista szerzetesek, különösen az ún. indzsa, azaz a feudális rendi társadalmon kívülre elvonuló vagy került írástudó „remeték” alkotottak jelentős műveket. Megélénkül a császári főváros, Kiótó és a keleti tartományban lévő sógunátus székhelye, Kamakura közötti közlekedés. Ezzel fokozatosan kiterjedt a kiotói udvari kultúra a távoli vidékekre is, és a vidéki kultúrák is visszahatnak a központi nemesi kultúrára. Sok útleírás íródott mint új műfaj. Az irodalom új hordozóival együtt a nyelvezet és a mondanivaló is megújul, további új műfajok jelennek meg a középkori japán irodalomban, mint például a szamurájok csatározását elmesélő epikus műfaj, a gunki monogatari, a háborús történetek, a renga, vaka-láncversek, az előadó műfajok, mint a -színház, a kjógen bohózat és dzsóruri, a bábszinház, a régi irodalmak, mint a vaka költészet és a monogatari történetek műfaja mellett. Ebben a korszakban is sok jelentős női napló született, de az esszé műfajban is a középkori japán irodalom sajátos színfoltját jelentő művek készültek mint a „remeteirodalom”, az indzsa bungaku gyöngyszeme, Kamo no Csómei: Hódzsóki (1212) vagy Josida Kenkó: Tsurezuregusza (13301331). A régi monogatari műfajból fejlődött ki a széleskörű olvasóközönségnek szánt szórakoztató történetek műfaja, az otogizósi. A vaka-láncverselésből született a világ legtömörebb versformája, az 5-7-5 szótagú haikai vers.

4) a kora újkor

A fejedelemségek véres csatározásaival tarkított középkori Japánnak véget vetett Tokugava Iejaszu (15421616) az Edo-sógunátus megalapításával 1603-ban. Ettől a sógunátus 1867-es megszüntéig tartó időszakot hívjuk a japán kora újkornak. Más néven Edo-korszak. Ebben a korszakban a sógunátust alkotó fejedelemségek felségterületein városok fejlődtek ki, és a csónin, a városlakók vagyis a kereskedő-kézműves köznép körében is erőteljesen terjedt az írásbeliség, kivirágzott a csónin, a városlakók kultúrája. A csóninok új, alkotó irodalomhordozóként tovább gazdagították a japán irodalom fejlődését is. A csóninok, akik eddig csupán a nemesek, szerzetesek és szamurájok/busik által írt művek olvasói voltak, maguk is aktív alkotói lettek a saját szemmel látott valóságot saját nyelven megfogalmazó irodalomnak. Így született a csónin irodalom. A csóninok irodalmi tevékenysége először az Edo-kori gazdaság központjában, Ószakában és Kiótóban valamint a környéki városokban virágzott ki az 16881704-es években. Egy évszázaddal később az edoi csóninok erőteljes kibontakozásával párhuzamosan a csónin-irodalom központja áttevődött a Tokugava-sógunátus székhelyére, Edóba, s 1804-1830-as években érte el második virágkorát. A csóninok életét ábrázoló, különböző elnevezésű regényes és elbeszélő műfajok születtek, mint például az Ihara Szaikaku (1642-1693) nevével fémjelzett ukijozósi, a világi történetek. A képes történetek, ezósivel szemben megszülettek a szövegolvasás élvezetére súlyt helyező ún. jomihon, az olvasó könyv műfajai. Az előző korszakban a szórakoztató műfajként népszerűvé vált haikai renga vagyis a haikai-láncverselés Macuo Basó (16441694) és tanítványai tevékenysége révén magas irodalmi műfajjá emelkedett. A bolondos tartalmat kifejező haikai ka, a könnyű szellemes dal régi hagyományából született a kjóka, a bolondos dal és a szatírikus és humoros haikai, azaz szenrjú. Csikamacu Monzaemon (16531724) drámaírói tevékenységével a különböző történeteket eljátszó régi dzsóruri-bábszínház új dzsóruriként komoly drámai műfajjá érett. A XVIIXVIII. században szintén Csikamacu Monzaemon drámaírói tevékenysége révén fejlődött ki a kabuki-színház és népi színházként rendkívül népszerű műfaj lett. Ebben a korszakban a Kodzsiki, Manjósú, Gendzsi monogatari stb. japán klasszikusokat tanulmányozó ún. kokugaku, azaz nemzeti stúdiumok fejlődtek ki Kamono Mabucsi (16971769), Motoori Norinaga (17301801), stb. kokugaku tudósok filológiai munkássága révén. Ennek hatására új lendületet kapott a középkor végére újszerűségét és alkotó erejét vesztett vaka költészet.


Modern irodalom

   Az 1868-tól kezdődő időszak első száz éve a japán modernizálás korszaka, míg az utóbbi 30 esztendő során Japán már világgazdasági nagyhatalommá vált. Az első, 1970-es évekig terjedő időszakot röviden úgy jellemezhetjük, hogy ez a kapitalista gazdasági rendszeren alapuló polgári társadalom kialakulásának rögös időszaka. A modern japán irodalom kialakulása és fejlődése is ennek megfelelő képet mutat, így például a politikában és gazdaságban mutatkozó liberalizmus és demokrácia fejlődését, valamint kitérőit, az individualizmus mint eszme megalapozását és újraértelmezését. Ennek megfelelően az irodalom súlypontja is fokozatosan áthelyeződött a prózai műfajokra, az európai irodalom megtanulásával párhuzamosan.

         A modern japán irodalom fejlődését az új kor új mondanivalójának megfogalmazására alkalmas, a beszélt nyelven alapuló új nyelvezet kifejlesztésére irányuló intenzív törekvés határozta meg, amely az új iskolai és oktatási rendszeren és írói törekvéseken keresztül valósult meg. Új műfajok jelentek meg, mint például a kritika, esszé, szabadvers európai mintára. Az európai irodalom mohó és rövid idő alatt történő látványos befogadása és elsajátítása azzal járt, hogy a különféle irodalmi eszmék és módszertani kérdések, melyek Európában egymást követően jelentkeztek, Japánban hol párhuzamosan, hol fordított sorrendben, vagy rendkívül rövid időn belül váltakozva jelentek meg, esetenkén megjapánosodva, mint például a sisószecu, az én-regény, amelyben az író a saját intim világát, érzelmeit aprólékosan kitárja.

Ez a túlságosan is mozgalmas folyamat a modern japán irodalomnak rendkívül kusza, sajátos arculatot adott.

   A fent vázolt fő tendenciák mellett természetesen a régi műfajok, mint a haiku, vaka, kabuki, megújító törekvései színesítették, gazdagították a modern japán irodalmat, tovább éltették és éltetik azokat máig, mint a japán hagyományos műfajokat. A XIX. század végétől a XX. század első felére számos fiatal költő jelent meg, akik a vaka-költészetet ismét olyanná élesztették, mint a Manjósú dalai, amelyben szabadon áradó szavakkal, gondolatokkal az ember érzelmeit őszintén énekelték meg, így a fiatal nő kitörő érzelmeit diadalittasan éneklő Joszano Akiko (18781942) vagy a sanyarú sorsával küszködve fiatalon meghalt Isikava Takuboku (18851912), aki a szegény élet gyötrelmeit, reménytelenségét, mély sóhajával kísérve énekelte meg egyenes és egyszerű, de annál erőteljesebb kifejező erővel.

A drámai műfajban a modern életet feldolgozó, különböző irányzatú mai színházak jelentek meg a hagyományos színházak mellett.

   A modern japán irodalomnak a hagyomány és modernség sajátos ötvözete adja az értékét, amiről két Nobel-díjas író, Kavabata Jaszunari (18991972), Óe Kenzaburó (1935) és egy Nobel-díj-jelölt, Tanizaki Junicsiró (18861965) munkássága tanúskodik ékesen.           


A modern japán irodalomból meglehetősen sok fordítás jelent meg az elmúlt évtizedekben, de a régi irodalomból ezidáig alig fordítottak magyarra, így a szöveggyűjteményhez a volt és jelenlegi japán szakosok közreműködésével új magyar fordításokat készítettünk az eredeti szöveg alapján (egy kivétel: Gendzsi regénye). A modern irodalom szövegválogatásánal a meglévő magyar fordításokból válogattunk, de elsősorban a fordítás minőségére ügyeltünk és olyan műveket választottunk ki, amelyek a japán irodalom elismert alakjainak irodalmi világába engednek bepillantást és az élő japán irodalom világirodalmi arcát is jól tükrözik japán sajátosságaival együtt.

A régi irodalom fordításában közreműködött Görbe Károly, Klein Kinga, Szekrény Anikó, Tóth Anna, és Zentai Judit. A megjelent modern irodalmi szövegek válogatásában és a magyar szöveg szerkesztésében közreműködött Tóth Anna.


/1/ A Nihonsoki-ban és más VIII. században készült feljegyzésekban találunk olyan utalásokat, hogy Szuiko császárnő (uralk. 592
628) régense, Sótoku herceg (574622) írta a Szangjó gisót, A három szútra kommentárt és A Tizenhét cikkelyes alkotmányt. Azonban A Tizenhét cikkelyes alkotományt csak a Nihonsoki-ban idézett szövegből ismerjük, A három szútra kommentárnál pedig Sótoku herceg szerzősége és keletkezési dátuma erősen vitatott. A Nihonsoki továbbá arról tudósít, hogy a 645-ben végrehajtott udvari államcsíny küzdelmeiben porrá égett az „Országírások” és a Tennók krónikája. 


Irodalom

Szöveggyűjtemények (csak legfontosabbak):

Ivanami Nihon Koten Bungaku Taikei 195768. Hensú iinkai (ed.) 102 vols. Tokió, Iwanami shoten.

Ivanami Sin Nihon Koten Bungaku Taikei 19892005. Hensú iinkai (ed.) 105 vols. Tokió, Iwanami shoten.

Nihon Koten Bungaku Zensú 19711976. Hensú iinkai (ed.) 51 vols. Tokió, Sógakukan.

Sinpen Nihon Koten Bungaku Zensú 19942002. Hensú iinkai (ed.) 88 vols. Tokió, Sógakukan.

Ivanami Nihon siszó taikei 19701980. Hensú iinkai (ed.) 67 vols. Tokió, Ivanami soten (benne kapcsolatos kötetek)

Nihon Kindai Bungaku Taikei 19691974. Hensú iinkai (ed.) 60 vols.Tokió, Kadokawa shoten.

Gendai Nihon Bungaku Taikei 19681973. Hensú iinkai (ed.) 97 vols. Tokió, Csikuma sobó.

Tanizaki Junicsiró zensú 19811983. 30 vols. Tokió, Csúókóronsa.

Kavabata Jaszunari zensú 1980. 37 vols. Tokió, Sincsósa.

Ibusze Maszudzsi zensú 1996. 30 vols. Tokió, Csikuma sobó.

Inoue Jaszusi zensú 19952000. 29 vols. Tokió, Sincsósa.

Óe Kenzaburó zenszakuhin III. 1994. 12 vols. Tokió, Sincsósa.

Óe Kenzaburó sósecu 19961997. 10 vols. Tokió, Sincsósa.


A japán irodalomról

Brower, Robert H. & Miner, Earl: Japanese Court Poetry. Stanford Univ. Press, 1961

Debon, Günter & Schneider, Roland: Ostasiatische Literaturen. (= Neues Handbuch der Literaturwissenschaft, Bd. 23). Wiesbaden, Aula Verl., 1984

Hume, Nancy G., ed.: Japanese Aesthetics and Culture: A Reader. State Univ. of New York Press, 1995

Jamadzsi Maszanori: A modern japán irodalom és az irodalmi irányzatok = A Helikon Világirodalmi Figyelő 1979. évi 12. szám. 5669.

Jamadzsi Masanori: Japán – Történelem és hagyományok. Gondolat, 1989.

Kato, Shuichi: Geschichte der japanischen Literatur. Die Entwicklung der poetischen, epischen, dramatischen und essaystisch-philosophischen Literatur Japans von den Anfaengen bis zu Gegenwart. Bern, Scherz Verl., 1990

Keen, Donald: Dawn to the West: Japanese Literature of the Modern Era. 2. Vols. Henry Holt, 1984

Kato, Shuichi: Geschichte der japanischen Literatur. Die Entwicklung der poetischen, epischen, dramatischen und essaystisch-philosophischen Literatur Japans von den Anfaengen bis zu Gegenwart. Bern, Scherz Verl., 1990

Keen, Donald: Dawn to the West: Japanese Literature of the Modern Era. 2. Vols. Henry Holt, 1984