Bhagavad-gītā

A Bhagavad-gītā [bhagavad-gítá] a nagy szanszkrit eposz, a Mahābhārata [mahábhárata] része (MBh 6.23–40), de eredetileg önálló mű lehetett amit később illesztettek az eposzba. Általában a Kr.e. II. századra szokták datálni, de később is keletkezhetett. Amíg a némileg korábbi Mahānārāyaṇa-upaniṣad [mahánárájana-upanisad] Viṣṇu-Nārāyaṇát [visnu-nárájana] teszi meg teremtő és megváltó Istennek, addig a Gītāban a szintén Viṣṇuval azonosított Kṛṣṇa [krisna] a legfőbb úr. A Viṣṇu-hívők számára elsősorban, de a hindúk nagy többsége számára is a Gītā az egyik legfontosabb szent szöveg, vallásos hitük legfontosabb forrása. Ugyanakkor, az eposz részeként kívül esik a Véda-szövegek körén, bár magát upaniṣadként nevezi meg. A Gītā számos gondolati rendszerből (az upaniṣadok brahman-tana, sāṅkhya-yoga [szánkhja-jóga], buddhizmus) egy nagy szintézist hoz létre, amely a népszerű eposzba integrálva széles hallgatósághoz juthatott el.

Kṛṣna Vāsudeva [vászudéva] kultuszának a Gītā fontos, de nem a legkorábbi dokumentuma: a Kr.e. IV. század végén a Maurya [maurja] udvarban járt görög követ megemlíti, hogy Mathurā [mathurá] lakói Héraklészt (aki alatt valószínűleg a görög istenhez hasonló hőstetteket véghezvivő Kṛṣṇát kell értenünk) különös tiszteletben tartják. A Kr.e. II–I. századból számos Mathurā környéki felirat tanuskodik a Vāsudeva-kultusz fontosságáról, a bhāgavaták (Kṛṣṇa, a bhagavān [bhagaván], vagyis az „úr” hívei) jelenlétéről. A Mahābhāratában Kṛṣṇa mint a Yādava [jádava] törzs feje jelenik meg, aki a Pāṇḍavákat [pándava] támogatja tanácsadóként és Arjuna kocsihajtójaként a Kauravák elleni harcban.

Az eposz cselekményébe ágyazottság is hozzájárulhatott a Gītā hitelességéhez, mivel a nagyon is emberi kétségekkel küzdő Arjuna [ardzsuna] részesül az isteni tanításban, melynek segítségével nem csak a megváltáshoz vezető utat ismeri meg, hanem a földi lét során követendő helyes magatartást is, beleértve a konkrét helyzet megoldását. Arjuna az eposznak ezen a pontján nehéz helyzetbe kerül: a küszöbön álló csatában két olyan hadsereg fog megütközni, amelyekben rokonok állnak egymással szemben, így Arjunának is elkerülhetetlenül saját családtagjainak, tanítómestereinek a vérét kell ontania. A Gītā első énekében Arjuna kifejti kocsihajtójának, Kṛṣṇának a kétségeit, majd visszautasítja a harcot. Kṛṣṇa tanításának egyik célja, hogy rávegye Arjunát a csatába vonulásra.

Kṛṣṇa először a lélek halhatatlanságára hívja fel Arjuna figyelmét: a csatában elesetteknek csak a testük pusztul el, igazi valójuk, az ātman [átman] örök és elpusztíthatatlan, testről testre, születésről születésre vándorol, amíg el nem nyeri a megszabadulást a körforgásból. Az ātman megismerése és az újraszületésekből való megszabadulás a yoga [jóga] révén lehetséges, amely elsősorban az érzékelés és a cselekvés kontrollját, a tettek gyümölcseiről való lemondást, a vágy és érdek nélküli cselekvést jelenti. Kṛṣṇa az áldozat tanát is átértelmezi: a bonyolult védikus rituálé helyett mindennapos cselekedeteinket kell áldozatként, a lemondás szellemében végezni, ami egyben azt is jelenti, hogy nem szükséges kivonulni a társadalomból és megszűntetni minden tevékenységet ahhoz, hogy valaki önmegtartóztató, lemondó életet éljen. Kṛṣṇa magát állítja példaként Arjuna elé: mint a legfelsőbb istenségnek nincs szüksége semmire, mégis folytonosan cselekszik a világ fenntartása érdekében. Arjunának, mint minden embernek, azt a feladatot kell elvégeznie, amely társadalmi helyzeténél fogva a kötelessége, mégpedig önzetlenül, nem a várható eredmény reményében. Mivel Arjuna a kṣatriya varṇa [ksatrija varna] (fegyverforgató nemesek osztálya) tagja, kötelessége, hogy a rend és a törvény védelmében harcba szálljon.

A Gītā tizennyolc énekéből a középső hat a legfelsőbb istenség természetével valamint a hívőnek Isten iránti odaadásával (bhakti) foglalkozik, és a tizenegyedik ének theophaniájában ér tetőpontjára, amelyben Kṛṣṇa megmutatja kozmikus formáját Arjunának. Az utolsó énekekben többek között a sāṃkhya [szánkhja] filozófia több tantételéről, valamint a bhaktival kapcsolatos gyakorlati, morális kérdésekről olvashatunk. A Gītāban tanított istenszeretet távol áll a későbbi bhakti kultuszok eksztázisától és intimitásától, sokkal inkább az odaadó szolgálatra, kötelességtudásra, lemondásra helyezi a hangsúlyt. Ez a fajta devotio a vallásos gyakorlatok hierarchiájában mind a ritualisztikánál, mind a puszta gnózisnál, mind az aszkézisnél magasabb szintre kerül Kṛṣṇa tanításában.

Az alábbiakban Vekerdi József fordításában olvashatunk részleteket a Bhagavad-gītāból.

Második ének

Szandzsaja szólt:

[1] Szánalommal eltelt, könny-fátyolozta szemű, kétségbeesett Ardzsunának e szókkal válaszolt Madhu leverője:[1]

A Magasztos szólt:

[2] Honnan támadt benned ez a csüggedtség veszély idején? Nem méltó vitézhez, nem vezet mennybe, nem hoz dicsőséget, Ardzsuna.

[3] Kislelkűségnek sose engedj, Prithá fia; ez nem méltó hozzád. Űzd el szíved hitvány gyengeségét, kelj csatára, ellenségeid ostora!

Ardzsuna szólt:

[4] Madhu leverője, hogyan támadjak csatában nyíllal Bhímára és Drónára, akiket tiszteletet illet meg tőlem, ellenségeid lesújtója?

[5] Inkább éljem világomat koldusként kegyelemkenyéren, de fennkölt lelkű mestereim bántalmazása nélkül; ha megölném mestereimet — még akkor is, ha ők hatalomra vágynak —, vér szennyezné be a gyönyöröket, amelyeket élveznék.

[6] Nem is tudom, mivel járunk jobban: ha mi győzünk, vagy ha bennünket győznek le; hiszen azok állnak velünk szemben — Dhritarástra fiai —, akiknek legyilkolása esetén magunk sem kívánhatunk tovább élni.

[7] Gyengeség hibája béklyózza lelkemet, elmém nem tud a Törvényben eligazodni. Téged kérdezlek, világosíts fel: mi a helyes? Tanítványként esdek hozzád: oktass!

[8] Mert elgondolni sem tudom, mi űzhetné el ezt a minden érzékemet kiszikkasztó bánatot, ha az egész föld gazdag királyságát nyerném is el vetélytárs nélkül, vagy akár az istenek fölötti uralmat.

Szandzsaja szólt:

[9] Így beszélt Góvindához, az Érzékek Urához, a Tömör fürtű, ellenfelei ostora, majd szólt: „Nem fogok harcolni”, és elhallgatott.

[10] Az Érzékek Ura elmosolyodott, és e szavakkal válaszolt a két hadsereg között a kétségek gyötörte Ardzsunának:

A Magasztos szólt:

[11] Okos szavakat szólsz,[2] de olyanokért bánkódsz, akikért nem szabad bánkódnod. Bölcsek nem bánkódnak sem élőkért, sem az életből távozottakért.

[12] Mert nem volt olyan idő, hogy ne léteztem volna én, vagy te, vagy ezek az uralkodók, és ezután sem lesz úgy, hogy ne létezzünk mindannyian.[3]

[13] Ahogy az embernek [vagy: léleknek] ebben a testben osztályrésze a gyermekkor, ifjúság, öregség, ugyanúgy másik testet is fog nyerni. Értőt ez nem zavarhat meg.

[14] Kuntí fia, a hideg és meleg, öröm és bánat érzését csak az anyagi világhoz fűződő kapcsolatok keltik; ezek jönnek és eltűnnek, nem állandóak;[4] viseld őket közönnyel, Bhárata.

[15] Akit ezek nem zavarnak, s egyformán[5] fogadja a bánatot és örömet, az a szilárd lelkű ember megérett a halhatatlanságra, férfiak vezére.

[16] A nemlétező nem juthat létbe, a létező nem juthat nemlétbe; a kettő határát jól látják a valóságot felismerők.

[17] Tudd meg, hogy nem múlhat el az, amely ezt a Mindenséget kifeszítette;[6] ennek az Örökkévalónak az elmúlását senki sem képes előidézni.

[18] Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen,[7] örök emberi léleknek[8] csak a testei végesek; kelj hát csatára, Bhárata!

[19] Aki egyiket ölőnek véli, másikat megöltnek hiszi — mindketten tévesen tudják: ez nem öl és nem ölhető.

[20] Nem születik, és nem hal sohasem meg; ha létrejött, nem válhat nemlétezővé; ezt a születetlen, örök, állandó, ősit nem ölik meg, ha megölik a testet.[9]

[21] Aki tudja, hogy ez elpusztíthatatlan, állandó, nem születő, örökkévaló, az olyan ember kit és hogyan ölethet meg? kit ölhet meg, Prithá fia?

[22] Ahogy elviselt ruháját leveti és másik, új ruhát ölt az ember, ugyanúgy vetkőzi le elviselt testét a lélek, hogy másik, új testbe költözzék.[10]

[23] Ezt kard nem vághatja, tűz nem égetheti, víz el nem áztatja, szelek nem szikkasztják.

[24] Nem vágható, nem égethető, nem ázhat el, nem szikkad ki; változatlan, mindent áthat, szilárd, mozdulatlan, örökkévaló.

[25] Láthatatlan, felfoghatatlan, megmásíthatatlan, így tudhatod. Ha tehát így megismerted, nem szabad többé bánkódnod.

[26] De ha úgy gondolod, hogy szüntelenül születik és szüntelenül meghal, akkor sem szabad emésztened magadat miatta, erőskarú.

[27] Mert ami születik, annak elkerülhetetlen a halála, és a megholtnak elkerülhetetlen a születése; ami pedig elkerülhetetlen, amiatt nem szabad bánkódnod.

[28] Ismeretlen az élők kezdete, ismert létük középső szakasza, elmúlásuk megint ismeretlen, Bhárata; mire jó a síránkozás?

[29] Egyik ember mint csodát bámulja; másik mint csodáról beszél róla; van, aki mint csodáról hall felőle, de ha hallotta, sem ismeri senki.[11]

[30] Mindenkinek a testében ez a soha meg nem ölhető lélek[12] lakozik, Bhárata; ezért egyetlen lény miatt sem szabad bánkódnod.

[31] Ha kötelességedre[13] gondolsz, szintén nem szabad visszarettenned, mert harcosnak semmi sem fontosabb, mint a kötelességből vállalt[14] harc.

[32] Ezt a harcot a szerencsés harcosok úgy fogadják, Prithá fia, mint a menny váratlanul elébük táruló kapuját.

[33] Ám ha kitérsz e kötelesség-parancsolta ütközet elől, akkor hivatásodtól és becsületedtől tántorulsz el, bűn súlyosul rád.[15]

[34] Az emberek lemoshatatlan gyalázatodat fogják emlegetni, és aki megbecsülésre vágyik, annak a gyalázat a halálnál is keservesebb.

[35] Az erős kocsiharcosok azt fogják hinni, hogy félelemből futottál meg a csatából, és akik eddig tiszteltek, megvetéssel fognak sújtani.

[36] Ellenségeid gyalázó szavak özönét fogják rád szórni, vitézségedet ócsárolva, s van-e ennél keservesebb?

[37] Ha elesel, a mennybe jutsz; ha győzöl, birtokod lesz a föld. Kelj hát csatára, Kuntí fia, szánd el magadat az ütközetre!

[38] Fogadj egyformán örömet és bánatot, nyereséget és veszteséget, győzelmet és vereséget, így szállj csatába, s ekkor nem hárul reád bűn.

[39] Erre a bölcsességre tanít a szánkhja, de most hallgasd meg a jógát, mert ha annak a bölcsességével fegyelmezed magadat, lerázod a tettek bilincsét, Prithá fia.[16]

[40] Ebben nincs sikertelen erőfeszítés, nincs csalódás; ebből a tanból egy szemernyi is nagy veszedelemtől[17] szabadít meg.

[41] Ebben egyetlen célra összpontosul a határozott gondolat,[18] Kurusarj; a határozatlanok gondolatai vég nélkül, sokfelé ágaznak.

[42] Szóvirágokat ismételgetnek a balgák, a Védaigék tisztelői, s azt vallják: egyéb nincs, Pártha.

[43] Vágyaik rabjai, égi örömökre vágynak, s szertartások özönével kísérik, hogy gyönyörökhöz, hatalomhoz jussanak, ám tetteik gyümölcséül csak újjászületést nyernek tőlük.

[44] A gyönyörökön-hatalmon csüggők elméjét elbódítják ezek az igék, s nem érik el elmélyedésben a gondolat határozottságát.[19]

[45] A Védák a dolgok hármas jellegére vonatkoznak; te szabadulj meg e hármasságtól, Ardzsuna. Ellentétpárokkal szemben közönyösen, szilárdan állva az igazságban, birtoklás vágyát levetkőzve, uralkodj magadon.[20]

[46] Amennyi haszna egy kútnak van, amikor mindenfelől vízözön árad, annyi haszna van az összes Védából a tisztán látó bráhmanának.

[47] A tetthez jogod van, de annak gyümölcséhez soha;[21] ne a tett gyümölcse legyen indítékod. Ám a tétlenség se vonzzon!

[48] Tetteidet jógában[22] tedd, vonzódástól távol tartva magadat, Kincs Győztese! Közömbösen fogadd a sikert vagy sikertelenséget, mert a közömbösséget[23] hívják jógának.

[49] Mert a tett messze mögötte marad a tudat jógájának [vagy: megkötésének],[24] Kincs Győztese. A tudatban keress menedéket; szánalmasak, akiket a tett gyümölcse indít.

[50] Aki jógával köti meg tudatát,[25] az egyformán távol tartja magát jótettektől és gaztettektől. Ezért kösd meg magadat jógába; a jóga igazít el a cselekvésben.

[51] A bölcsek, akik megkötik tudatukat[26] és lemondanak a tett gyümölcséről, felszabadulnak az újjászületés kényszere alól, és nemmúló helyre jutnak el.

[52] Amikor tudatod túljut a káprázatok sűrűségén, akkor közömbössé válsz mindennel szemben, amit a Védákból hallottál és hallani fogsz.

[53] Amikor a Védák tanításaitól megzavart tudatod mozdulatlanul, szilárdan megáll révületben, akkor érted el a jógát.[27]

Ardzsuna szólt:

[54] Mi a jellemző arra, aki elnyugodott elmével [28] révületbe mélyedt, Fürtöshajú? Az elnyugodott lelkű egyén beszél-e? ül-e? jár-e?

A Magasztos szólt:

[55] Aki szívének minden vágyáról lemond, Prithá fia, és megelégszik önmagával önmagában, azt nevezik elnyugodott elméjűnek.

[56] Akit a baj nem rendít meg, az örömöt nem kívánja, szenvedélyt, félelmet, haragot elhagyott, azt a bölcset mondják elnyugodott lelkűnek.[29]

[57] Aki nem vonzódik semmihez, s ha jó vagy rossz éri, nem örvend és nem haragszik, annak elméje elnyugodott.

[58] Ha — mint tagjait a teknősbéka — visszavonja minden érzékét az érzékelt dolgoktól, akkor elméje elnyugodott.[30]

[59] A benyomások leperegnek a táplálék nélkül maradó lélekről[31], csak emlékük íze marad meg; de amikor megpillantja a Legmagasabbat, az emlék is lepereg.

[60] Mert még a törekvő, bölcs férfi érzelmeit is erővel elragadják az izgató érzékek,[32] Kuntí fia.

[61] Fojtsa el minden érzékét, és egyedül velem törődjön[33] jógában [vagy: önfegyelemben]; mert aki uralkodni tud érzékein, annak elméje elnyugodott.

[62] Az érzékelt dolgokkal törődő ember gondolatai ezekhez ragaszkodnak [vagy: vonzódnak]; a ragaszkodásból (vonzódásból) vágy támad, a vágyból harag születik,

[63] a haragból tévelygés keletkezik, a tévelygésből emlékezetzavar, az emlékezetzavarból tudatvesztés, s a tudatvesztő elpusztul.[34]

[64] Ám aki önmagát legyőzi, és önuralommal, szenvedélytől és gyűlölettől mentes érzékekkel veszi tudomásul az érzékelt dolgokat, az nyugalomra lel.

[65] A nyugalomban minden szenvedés megszűnik; mert a nyugodt lelkű egyén tudata hamarosan megállapodik.

[66] Fegyelmezettség [vagy: Megkötés] nélkül nincs (igazi) tudat, megkötés nélkül nincs elmélyültség, elmélyültség nélkül nincs béke, s béke nélkül hogyan lehetne boldogság?

[67] Mert akinek gondolatai a csapongó érzékeket követik, azok magukkal ragadják elméjét, mint szél a hajót a tengeren.[35]

[68] Tehát, erőskarú hős, aki visszavonja minden érzékét az érzékelt dolgoktól, annak elméje elnyugodott.

[69] Amikor éjszaka van minden élőnek, akkor az önmagán uralkodó egyén ébren van; amikor az élők ébren vannak, a tisztán látó bölcsnek éjszaka van.

[70] Akibe minden vágy úgy ömlik, ahogyan a folyók ömlenek a szakadatlanul megtelő és mégis változatlanul maradó óceánba, az éri el a békét, nem az, aki vágyra vágyik.

[71] Aki minden vágyról lemondva, közönnyel, érdektelenül, önösség nélkül[36] éli életét, az a férfi békére jut.

[72] Ez a Brahmanlét, Prithá fia; aki ezt eléri, nem tévelyeg tovább. S ha ebben éri halála, a Brahman-nirvánába jut.[37]

Így hangzik A Magasztos Szózatában A szánkhja jógája című második tanítás.

Harmadik ének

Ardzsuna szólt:

[1] Lelkek Leigázója, ha értékesebbnek tartod a tettnél a tudatot, akkor miért ösztönzöl szörnyű tettre, Fürtöshajú?

[2] Elmémet megzavarod kétértelmű szavaiddal; nevezd meg világosan azt az egyet, amelyik inkább javamra válik.

A Magasztos szólt:

[3] Bűntelen hős, már beszéltem arról, hogy kétféle irányzat van e világon: a szánkhja követői a tudás jógáját [vagy: megkötését, fegyelmezését, módszerét],[38] a jóga követői a cselekvés jógáját hirdetik.

[4] A cselekvéstől tartózkodás nem szabadítja meg az embert a tettek következményétől [: az újjászületéstől], és a puszta lemondás sem vezet tökéletességre.

[5] Mert senki sem élhet egy pillanatig sem cselekvés nélkül, mivel akaratán kívül is cselekvésre kényszerül mindenki a Természetből fakadó adottságok[39] folytán.

[6] Aki visszafogja érzékszerveit a cselekvéstől,[40] de gondolataiban[41] az érzékek tárgyainál időzik, az a balgatag ember képmutató nevet érdemel.

[7] Aki viszont gondolataival féken tartja érzékszerveit, és cselekvő érzékszerveivel[42] a cselekvés jógája [vagy: fegyelmezése] újtára lép a tettekhez ragaszkodás (vonzalom) nélkül, az kiválik a többiek közül.

[8] Tedd meg a rádszabott tettet, mert tétlenségnél több a tett; tétlenséggel testedet sem bírnád fenntartani.

[9] A cselekvés gúzsba köti az embereket, kivéve, ha áldozat kedvéért cselekszenek. Ennek kedvéért végezd a cselekvést, Kuntí fia, vágyaktól távol tartva magadat.

[10] Egykor az Alkotó az emberekkel együtt teremtette az áldozatot is, és szólt: „Ezzel tartsátok fenn fajotokat, ez legyen kívánságaitok fejőstehene.

[11] Ezzel tiszteljétek[43] az isteneket, s az istenek is tisztelni fognak benneteket. Ha így kölcsönösen tisztelitek egymást, a legnagyobb áldásban lesz részetek.”

[12] Mert az áldozattal megtisztelt istenek megadják nektek a kívánt élveket. Aki adományaikat viszonzás nélkül élvezi, az tolvaj.

[13] Az áldozatból visszamaradt étellel táplálkozó, igazlelkű emberek megszabadulnak minden bűntől. A gonoszok, akik csak saját maguknak főznek, kárhozatot esznek.

[14] Az élők élelemből élnek, az élelem az esőtől fakad, az eső az áldozatból támad, az áldozat tettből[44] születik,

[15] e tettről tudnod kell, hogy a Brahmanból[45] keletkezett, a Brahman az Óm szóból [vagy: az Elmúlhatatlanból] származik, így a mindent átható Brahman örökké jelen van az áldozatban.

[16] Aki ezt a körforgást nem lendíti tovább e földön, annak a bűnös, élvhajhász embernek az élete hiábavaló, Prithá fia.

[17] Ám az a halandó, aki önmagában leli boldogságát, önmagának örvend, önmagával megelégszik, annak már nincs mit tennie.

[18] Annak már nincs oka sem tettre, sem tétlenségre, s nincs semmi ok, amelyért bármely élőlényhez kellene fordulnia a földön.

[19] Ezért mindenkor végezd kiszabott teendődet, anélkül, hogy ragaszkodnál hozzá.[46] A ragaszkodás nélkül cselekvő egyén a legfelső célt éri el.

[20] Mert cselekvéssel érte el a tökéletességet Dzsanaka és a többi király. És népeid irányítására[47] való tekintettel is cselekedned kell.

[21] Amit a kiválóbbak tesznek, azt követik a többiek. Amit ő példaként művel, azt utánozza a nép.

[22] Prithá fia, nincs semmi a Három Világon, amit nekem tennem kellene; nincs elérendő, amit nem értem volna el, mégis szüntelenül cselekszem.

[23] Mert ha nem cselekedném ernyedetlenül, mindenben az én példámat követnék az emberek, Prithá fia.

[24] Romba dőlne a Mindenség, ha nem végezném tettemet. Felfordulást okoznék, és elpusztítanám a teremtményeket.

[25] Ahogy a tetteikhez ragaszkodó tudatlanok cselekesznek, úgy cselekedjék a bölcs is, de ragaszkodás nélkül, pusztán azért, hogy a népet irányítsa.[48]

[26] Ne keltsen bizonytalanságot a tettükhöz ragaszkodó tudatlanokban: végezze minden tettét készséggel a tudó, de magát jógával megkötve [vagy: fegyelmezve].

[27] Minden dolgot a Természet törvényei művelnek, csupán az önösségtől megtévesztett egyén gondolja: „Én vagyok a cselekvő”.[49]

[28] Ám aki a törvényszerűség és a tett megoszlását helyesen ismeri, az tisztában van vele, hogy törvények érvényesülnek (automatikusan) a törvényszerűségekben, és nem ragaszkodik (a tett gyümölcséhez).[50]

[29] Akik a Természet törvényeit nem látják világosan, azok e törvények végezte tettekhez ragaszkodnak (mint saját tettükhöz). Ám a teljességtudó mégse keltsen kétséget e résztudó balgákban.

[30] Minden tettedet ajánld[51] nekem, a Legfelső Énre függesztett gondolattal,[52] remény és haszonvágy[53] nélkül, s harcolj, elvetve aggályaidat.

[31] A halandó, aki ernyedetlenül követi e tanításomat, hittel és ellentmondás nélkül, tettei révén szintén megváltást nyer.

[32] Ám akik ellenzik és nem követik tanításomat, elkárhoznak e minden tudásukban tévedő ostobák.

[33] A bölcs is cselekszik, saját természetének[54] megfelelően; minden lény a maga természetét követi; mit ér, ha valaki elfojtja a természetet?

[34] Minden egyes érzékszerv tárgyaihoz [érzeteihez] vonzalom vagy ellenszenv tapad; ne légy e kettőnek rabja, mert mindkettő akadály utadon.

[35] Jobb, ha saját kötelességedet eredménytelenül végzed, mint ha más kötelességét sikeresen; saját kötelességed teljesítése közben a halál is jobb; más kötelessége veszélybe sodor.

Ardzsuna szólt:

[36] De hát akkor milyen kényszer hatására követ el bűnt az ember saját akarata ellenére is, Vrisninép ura, mintha erőszak hajtaná?

A Magasztos szólt:

[37] A vágy az oka, a harag az oka, amely a szenvedélyből[55] fakad, s igen falánk, igen vétkes; ez a legnagyobb ellenség a földön.

[38] Mint tüzet a füst, mint tükröt a szenny beborítja, mint anyaméh a magzatot borítja, úgy borítja ez a Mindenséget.

[39] Ez az ezer alakot öltő, örök ellenség telhetetlen tűzként beborítja a tudó tudását, Kuntí fia.

[40] Befészkeli magát az érzékekbe, a gondolatokba, a tudatba, ezek segítségével vezeti félre a tudást, és beborítja a lelket.[56]

[41] Ezért legelőször is érzékeidet fékezd meg, Bháraták hőse. Sújtsd le e gonoszt, amely elemészt észt, tudást.[57]

[42] Erősnek mondják az érzékeket, az érzékeknél erősebb a gondolkozás, a gondolkozásnál erősebb az értelem, de az értelemnél is erősebb ez.[58]

[43] Ha felismerted, hogy ez erősebb az értelemnél, légy magad önmagad támasza, erőskarú hős, és sújtsd le ezt az ezer alakú, veszedelmes ellenséget.

Így hangzik A Magasztos Szózatában A cselekvés jógája című harmadik tanítás.

Negyedik ének, 1–15.

A Magasztos szólt:

[1] Ezt az örök jógatant egykor Vivaszvánnak nyilatkoztattam ki, Vivaszván Manunak adta tovább, Manu Iksvákunak mondta el.[59]

[2] Így hagyományozódott sorra a királyi bölcsekre ez a tudás, azonban a hosszú idő sodrában feledésbe merült ez a jóga.

[3] Most azonban neked nyilatkoztattam ki ezt az ősi jógatant, mert hívem[60] és barátom vagy. A legnagyobb titok ez.

Ardzsuna szólt:

[4] Te később születtél Vivaszvánnál, ő régebben született. Hogyan értsem, hogy kezdetben te nyilatkoztattad ki neki?

A Magasztos szólt:

[5] Sok születésem volt már a múltban, s neked is, Ardzsuna. Én valamennyit ismerem, te azonban nem ismered, ellenségeid ostora.

[6] Noha születetlen és haláltalan vagyok, s noha minden lény ura vagyok, saját természetem fölött is uralkodva[61] megszületek a magamteremtette káprázat révén.[62]

[7] Valahányszor az igazság[63] aláhanyatlik, Bhárata, és eluralkodik a törvénytelenség, én megalkotom önmagamat.

[8] Az igazak oltalmára, a gonoszok elpusztítására, az igazság uralomra juttatására koronként testet öltök.

[9] Aki valósághoz híven így ismeri születésemet és csodálatos működésemet, teste elhagyása után nem születik újjá: belém olvad,[64] Ardzsuna.

[10] Szenvedélyt, félelmet, haragot levetkőzve, velem eltelve, nálam keresve oltalmat, tudás vezeklésével megtisztulva, sokan egyesültek már lényemmel.[65]

[11] Akik hozzám fordulnak, azokat én is ugyanúgy szeretem. Bármilyen úton indulnak, hozzám jutnak az emberek, Prithá fia.

[12] Akik tetteikben sikerre vágynak, azok az isteneknek áldoznak; az emberek világában gyors sikerre vezet a tett.

[13. Én teremtettem a négy rendet, kiszabva teendőiket és jellegüket; értsd meg, hogy én cselekedtem ezt is, bár örök nem-cselekvő vagyok.[66]

[14] A tett engem nem szennyez be, tett gyümölcsére nem vágyom; aki ilyennek ismer fel, azt nem béklyózza meg a tett.

[15] Ezzel a felismeréssel végezték tetteiket az egykori megváltást keresők is; te is végezd tetteidet, amint egykor a régiek tették.

[…]

Hetedik ének

A Magasztos szólt:

[1] Most hallgasd meg, Prithá fia, hogyan ismerhetsz meg teljességemben, kétségektől menten, gondolataidat reám irányítva,[67] bennem bízva, a jógát követve.

[2] Maradéktalanul feltárom előtted ezt a tudást és megismerést,[68] s ha ezt ismered, nem marad semmi, amit ezen kívül ismerned kellene.

[3] Emberek ezrei közül alig egy törekszik tökéletességre, s a tökéletességet elérő törekvők közül alig egy ismer igazi valómban.

[4] Föld, víz, tűz, szél, éter [űr],[69] gondolkozás, értelem, éntudat — erre a nyolc részre osztottam fel természetemet.

[5] Ez az alacsonyabbrendű; de ismerd meg másik, magasabbrendű természetemet is, erőskarú hős, amely lélekké válva,[70] fenntartja a mindenséget.

[6] Ebből az anyaméhből[71] születik minden élőlény, értsd meg ezt; én vagyok az egész világ kezdete és ugyanúgy pusztulása.

[7] Nincs semmi, ami fölöttem állna, Kincs Győztese; a mindenség reám van felfűzve, mint fonálra a gyöngyszemek.

[8] Én vagyok a víz íze, Kuntí fia, én vagyok a Nap és Hold fénye, az Óm szó az összes Védában, hang a levegőben, bátorság a férfiban,

[9] tiszta illat a földben, hő a tűzben, élet az összes élőlényben, vezeklés a vezeklőkben.

[10] Minden élő csírájának engem ismerj, Prithá fia. Bölcsek bölcsessége, dicsők dicsősége én vagyok,

[11] s én vagyok a hatalmasok hatalma — amíg az vágytól és szenvedélytől távol van —, s az élőlények szerelmi vágya is én vagyok — amíg az törvénysértéstől távol van —, Bháraták hőse.

[12] És minden jóság, szenvedély vagy sötétség uralta jelenség[72] [az anyagi világ] tőlem nyeri e jellegét, tudd meg; nem én létezem bennük, ők léteznek bennem.

[13] E hármas jelleggel felruházott jelenségek megtévesztik az egész világot, s nem ismerik fel, hogy én ezek fölött állok, örökkévaló vagyok.

[14] Mert nehéz átlátni ezen a jellegekben megmutatkozó, csodás káprázaton;[73] csak akik hozzám fordulnak, azok jutnak túl ezen a káprázaton.

[15] Nem fordulnak hozzám a gonoszok, balgák, e leghitványabb emberek, mert a káprázat megfosztotta őket a tudástól, és démoni létformát öltöttek.

[16] Az igaz emberek négyféle csoportja szeret engem, Ardzsuna: a szenvedők, a tudásra vágyók, a célratörők és a bölcsek, Bháraták hőse.

[17] Legkülönb közülük a szüntelen jógában élő, egyedül engem szerető bölcs; mert mindennél kedvesebb vagyok neki, és ő is kedves nekem.

[18] Mindannyian nemes lelkűek, de a bölcset magammal azonosnak tekintem, mert fegyelmezett lélekkel hozzám fordul, mint legfőbb menedékéhez.

[19] Sok újjászületése végén hozzám fordul a bölcs, felismerve; „Vászudéva [Krisna] a mindenség”. Ám igen ritka az ilyen emelkedett lelkű egyén.

[20] Akiket különféle vágyak megfosztottak tudásuktól, azok más istenekhez fordulnak, különféle szertartásokat végeznek,[74] és így saját természetük [egyéniségük][75] veri bilincsbe őket.

[21] De bármilyen testet imád egyik vagy másik hívő igaz hittel, ezt a tántoríthatatlan hitet mindegyikőjüknek én adom.

[22] Ebben a hitben elmélyülve igyekszik annak a kegyét elnyerni, és utána megkapja, amit kíván, de ezt én adományozom neki.

[23] Ám az ilyen csekély eszűek jutalma véges; aki isteneknek áldozik, az istenekhez jut el,[76] az én híveim hozzám jutnak el.

[24] A tudatlanok azt hiszik, hogy látható alakban létezem én, a láthatatlan, mert nem ismerik örök, legmagasabbrendű felsőbb lényemet.

[25] Nem nyilvánulok meg mindenki előtt, mert jógám káprázata burkol. A balga népség nem fogja fel, hogy születetlen, elmúlhatatlan vagyok.

[26] Én ismerem az egykor volt, a most létező és a leendő lényeket, Ardzsuna, de engem senki sem ismer.

[27] A teremtésben minden lény tévedésben él, Bhárata, ellenségeid ostora, mert megtéveszti a kívánságból és gyűlöletből fakadó ellentétpár.

[28] De a mindig jót cselekvő emberek, akikben véget ért a bűn, megszabadulnak az ellentétpár okozta tévedéstől, és szilárd elhatározással engem szeretnek.

[29] Akik öregségtől és haláltól szabadulni igyekezve, hozzám fordulnak oltalomért, azok teljességében megismerik a Brahmant, a Legfelsőbb Ént,[77] és a cselekvés minden vonatkozását.

[30] Akik felismerik, hogy egy vagyok a Felsőbb Lénnyel, Felsőbb Istenséggel, Felsőbb Áldozattal,[78] azok haláluk pillanatában jógába merült elmével megismernek engem.

Így hangzik A Magasztos Szózatában A tudás és megismerés jógája című hetedik tanítás

Kilencedik ének

A Magasztos szólt:

[1] Mivel engedelmes hívem vagy, most feltárom előtted a legtitkosabb tudást és megismerést,[79] amelynek ismerete megszabadít minden bajtól.

[2] Legszentebb, bűnt eltörlő, királyi tudás, királyi titok ez, világosan érthető, igaz, örökkévaló, igen könnyen követhető.

[3] Akik nem hisznek ebben az igazságban, ellenségeid ostora, nem jutnak el hozzám, és visszatérnek a halál körforgásának útján.

[4] Én feszítettem ki ezt a világegyetemet láthatatlan[80] alakomban; minden élőlény énbennem lakozik, s nem én tartózkodom bennük.

[5] Sőt az élőlények sem énbennem tartózkodnak;[81] lásd meg fenséges jóga-[varázslatomat]! Az élőket hordozza[82] és nem az élőkben tartózkodik élőket éltető énem.

[6] Ahogy az erős szél a légben szüntelenül szerteszét száll, az összes élőlény is úgy tartózkodik énbennem, így fogd fel.

[7] Kuntí fia, a világkorok végén minden lény az én természetembe olvad, majd új világ kezdetén kibocsájtom őket magamból.

[8] Önnön természetemből kiindulva[83] bocsájtom ki újra meg újra az élőlények teljes seregét, akaratuktól függetlenül, a Természet hatalmából.

[9] S e cselekvésem mégsem béklyóz meg, Kincs Győztese, mert közömbösen[84] hajtom végre, nem kötődöm e tettekhez.

[10] A Természet az én irányításommal szül mozgót és mozdulatlant; én vagyok az Ok,[85] amely forgásban tartja a világot, Kuntí fia.

[11] Az ostobák lenéznek, amikor emberi testbe öltözöm; nem ismerik fel magasabb lényemet, minden élő legfőbb urát.

[12] Téves a reményük, tévesek a tetteik, téves a tudásuk ezeknek az eszteleneknek, s megtévesztő ördögi, démoni természet[86] hatja át őket.

[13] De a nagy lelkeket isteni természet hatja át, Prithá fia, s engem imádnak, más felé gondolatban sem fordulva, mert ismernek, hogy minden lét örök kezdete[87] én vagyok.

[14] Örökké engem magasztalnak, szilárd igyekezettel[88] törekednek, áhítattal hódolnak nekem, szüntelen önfegyelemmel szolgálnak.

[15] Mások tudás áldozatával áldoznak, így szolgálnak nekem, aki különböző módokon mindenütt jelen vagyok, egyként és sokféleként.

[16] Én vagyok az áldozat, én vagyok a szent szertartás, én vagyok az ősöknek öntött ital, a gyógyfű, a varázsige, a tűz és a tűzbe csorgó vaj, én vagyok az áldozás.[89]

[17] Én vagyok a világ atyja, anyja, a Teremtő, az Ősatya, a megismerendő, a megszentelő, az Óm ige, a Rig-, Száma- és Jadzsur-véda,

[18] elérendő cél, fenntartó, úr, tanú, hajlék, védelmező, barát, kezdet és enyészet, szilárd alap, kincs, romolhatatlan csíra.

[19] Én adom a hőt; az esőt én bocsájtom ki és fogom vissza; halhatatlanság és halál, lét és nemlét én vagyok, Ardzsuna.

[20] A Három Védát ismerő, bűntől megtisztult szómaivók[90] áldozat bemutatásával óhajtanak az égbe jutni. Ezek Indra boldog egébe emelkednek, s a mennyben csodás, isteni gyönyörökben lesz részük.

[21] Élvezik a tágas menny gyönyörűségeit, de azután érdemeik kimerültével újra halandó világba kerül nek. Akik vágyaikat hajszolják, s a Hármas Tanban [a Védákban] keresik az üdvöt, jövő s eltűnő lesz az osztályrészük.

[22] Akik másra nem gondolva, egyedül engem tisztelnek, e lankadatlan jógában élőknek én osztom ki jutalmukat.[91]

[23] Akik más isteneket imádnak, s azoknak áldoznak hittel, azok is nekem áldoznak, Kuntí fia, bár tévesen indulnak el.[92]

[24] Mert én vagyok minden áldozat átvevője és ura. Ők nem ismernek fel igazi valómban, ezért újra lebuknak a földre.

[25] Az istenek tisztelői az istenek közé jutnak; az ősök tisztelői az ősök közé jutnak; a szellemeknek áldozók a szellemek közé jutnak; a nekem áldozók hozzám jutnak el.

[26] Ha valaki áhítattal ajánl fel nekem egy falevelet, virágot, gyömölcsöt, vizet, a hívő lélek áhítattal nyújtott adományát én átveszem tőle.

[27] Amit teszel, amit eszel, amit áldozol, amit adsz, amiért vezekelsz, Kuntí fia, nekem tett felajánlásként végezd.

[28] Így szabadulsz meg a tettek bilincsétől, amelyek jó vagy rossz gyömölcsöt teremnek. Ha a lemondás jógájával fegyelmezed lelkedet,[93] megszabadulsz és hozzám érkezel.

[29] Nekem egyforma minden élő; nem gyűlölök, nem szeretek. De akik áhítatos szeretettel tisztelnek, azok énbennem vannak, és én őbennük vagyok.[94]

[30] Ha akár a legnagyobb gonosztevő engem szeret, mást nem imád, jámbor lelkűnek kell azt is tartani, mert jó szándék vezeti.

[31] Hamarosan megigazul, örök béke útjára lép. Hidd meg, Kuntí fia, nem vész el, aki bennem hisz.

[32] Aki nálam keres oltalmat, legyen bár bűnből sarjadt pária, nő, közrendű vagy szolga, a legfelső célhoz jut el.

[33] Mennyivel inkább a kegyes bráhmanok, hívő királyi bölcsek! Amíg ebben a múlandó, szenvedéssel teli világban időzöl, szeress engem!

[34] Reám gondolj, engem szeress, nekem áldozz, engem tisztelj! Ha önmagadat így fegyelmezed, s bennem bízol, eljutsz hozzám.

Így hangzik A Magasztos Szózatában A királyi tudás és királyi titok jógája című kilencedik tanítás.

Tizenegyedik ének

Ardzsuna szólt:

[1] Kegyes voltál hozzám, s feltártad előttem a legnagyobb titkot, a Felsőbb Én mibenlétét,[95] és szavad eloszlatta tévedésemet.

[2] A létezők létrejöttét és enyészetét teljességében hallottam tőled, Lótuszlevél-szemű, s nem-enyésző fenségedet szintén.

[3] Most úgy, ahogy kinyilatkoztattad magadat, Legmagasztosabb Úr, szeretnélek látni felséges alakodban, emberek ura!

[4] Uram, jóga mestere, ha úgy véled, hogy elég erős vagyok elviselni a látványt, mutatkozz meg előttem örök valódban!

A Magasztos szólt:

[5] Nos, Prithá fia, lásd meg százféle és ezerféle megjelenésben, más-más színben és alakban, más-más módon megnyilvánuló, csodás formáimat.

[6] Lásd az Áditjákat, Vaszukat, Rudrákat, Asvinokat, Marutokat, s amit még senki sem látott, láss számtalan csodát, Bháraták hőse![96]

[7] Lásd meg, hogy mozgók és mozdulatlanok teljes mindensége egyetlen helyen: az én testemben összpontosul, — s ha még bármi mást látni vágysz: lásd, Tömör fürtű!

[8] De saját szemeddel nem bírod elviselni látványomat; égi szemet adok néked, hogy úgy nézd fenséges jógámat.

Szandzsaja szólt:

[9] Király, midőn így beszélt Visnu, a jóga hatalmas ura, megmutatkozott Ardzsunának legfelső, fenséges alakjában.

[10] Számtalan szája és szeme, számtalan csodás arca volt, számtalan égi ékszert, számtalan sújtásra emelt égi fegyvert viselt,

[11] égi virágfüzérek és köntösök ékítették, égi illatszerek és kenetek illatosították, minden csodát megtestesítő isten volt, végtelen, mindenfelé arccal tekintő.

[12] Mintha az égen egyszerre ezer Nap fénye tűnne fel, annak a tündöklése hasonlíthatna e Nagy Lélek ragyogásához.

[13] Ekkor Pándu sarja megláthatta a számtalan formára bomló, de az istenek istene testében egyetlen pontban összpontosuló, teljes világot.

[14] Csodálat fogta el a Kincs Győztesét, haja égnek állt, főt hajtott az istenség előtt, s összekulcsolt kézzel így beszélt:

Ardzsuna szólt:

[15] Istenség, a te testedben látom az összes istent, az élők minden fajtájának tömkelegét, lótusz-trónján ülve Brahmát, a Teremtőt, az összes szent látnokot, az égi kígyószellemeket.

[16] Számtalan karodat, hasadat, szájadat, szemedet látom; alakod mindenfelől határtalan; sem véget, sem közepet, sem kezdetet nem látok benned, Mindenség Ura, Minden-alakú.

[17] Diadémmal, buzogánnyal, hajítókoronggal, mindenfelől sugárzó fénygomolyként látlak, szemnek alig elviselhetően, lobogó tűz és Nap fényében égve minden irányban határtalanul.

[18] Te vagy a megismerendő legszentebb Óm ige [vagy: Brahman], te vagy a mindenség végső alapzata, te vagy az Örök Törvény változatlan őre, az örökkévaló szellemet látom benned.

[19] Nincs kezdeted, közeped, véged, erődnek nincs határa, karjaid végtelenbe nyúlnak, szemed a Nap és Hold, lobogó tűznek látom szájadat, izzásod perzseli az egész világot.

[20] Egymagad betöltöd az ég és föld közötti teret s minden égtájat; csodás, iszonyú tested látványa remegéssel tölti el a Három Világot.

[21] Az istenek seregei benned tűnnek el; sokan reszketve, összetett kézzel zengik nevedet. „Üdv!” szóval, ékes dicshimnuszokkal magasztalnak szent látnokok és tisztult szellemek seregei.

[22] A Rudrák, Áditják, Vaszuk, Visvák, Szádhják, Asvinok, Marutok, Ősatyák, gandharvák, jaksák, démonok, sziddhák seregei mindannyian csodálattal tekintenek rád.

[23] Hatalmas tested, sok szájad, szemed, sok hosszú karod, combod, lábad, sok hasad, sok fogad rémítő látványa, Erőskarú, megremegteti a világokat, s velük engem.

[24] Égig érő, számtalan színben lángoló, tátott torkod, izzó, tárt szemed láttán egész bensőmet remegés fogja el, erőm s nyugalmam odavan, Visnu.

[25] Végpusztulás tüzeként izzó, szörnyű agyarakkal rakott szájad láttán elhomályosulnak előttem az égtájak, nem találok menedéket. Irgalmazz, istenek ura, mindenség otthona!

[26] Íme, Dhritarástra fiai mindannyian, s velük a földőrző fejedelmek csapatai, Bhísma, Dróna, a Kocsihajtófi, az engem követő hadvezérekkel együtt

[27] borzadálykeltő, szörnyű agyarakkal rakott szájaidba özönlenek irammal, és sokan már szétmorzsolt fejjel csüggenek ki fogaid közéből.

[28] Mint folyamok tajtékzó hullámáradata rohan a tengerbe, úgy özönlenek lángoló torkaidba e vitézek tömkelegei.

[29] Mint éji lepkék csapódnak a tűz lángjába ön-pusztulásukra heves irammal, úgy áradnak ön-pusztulásukra heves irammal szájaidba a népek.

[30] Lángnyelveiddel felnyalod-felfalod valamennyi népet szerte a világon. Szörnyű sugaraid beborítják-felperzselik az egész mindenséget, Visnu.

[31] Tárd fel, uram, ki vagy, te szörnyalak? Leborulok elébed, istenek feje; kegyelmezz! Ismerni vágylak, mindenek elseje, mert nem tudom átlátni művedet.

A Magasztos szólt:

[32] A Végzet vagyok, a feltámadt világveszítő,[97] s most megjelentem, hogy elsöpörjem a világokat. Nélküled sem marad életben senki a szembenálló két hadseregből.

[33] Kelj hát csatára, szerezz hírt magadnak, győzd le ellenfeleidet, élvezd a dús királyságot! Én már ezeket régesrég megöltem — te csak eszköz légy, Balkézzel-is-vívó vitéz!

[34] Drónát és Bhísmát, Dzsajadrathát, Karnát és a többi vitéz harcost én öltem meg — öld meg őket te is, ne tétovázz! Harcolj! Mindnyájukat le fogod győzni az ütközetben.

Szandzsaja szólt:

[35] A Fürtöshajú szavai hallatán a Diadémos vitéz összetett kézzel, remegve hódolt ismét Krisna előtt, s elcsukló hangon, rettegő félelemmel, meghajolva szólt:

Ardzsuna szólt:

[36] Érzékek ura, joggal örvend a világ neved dícséretének, s ragaszkodik hozzád, míg a ráksaszák rettegve futnak világgá, de a tisztult szellemek mind magasztalnak.

[37] Hogyan is ne borulnának le előtted, Nagy Lélek, aki a kezdet teremtője vagy, Brahmánál nagyobb, istenek végtelen ura, mindenek hajléka, elmúlhatatlan, túl léten és nemléten.

[38] Az első isten vagy, az ősi Lélek, e mindenség végső alapzata, az ismerő és a megismerendő, a legfőbb törvény, te feszítetted ki a mindenséget, végtelen alakú.

[39] Szél, Halál, Tűz, Víz, Hold, Teremtés Ura, Ősatyák Ősatyja, ezerszeres üdv, üdv neked, s újólag, ismét üdv, üdv neked!

[40] Üdv színed előtt és üdv hátad mögött, üdv mindenfelől, te Minden! Erőd végtelen, hatalmad végte len; magadba foglalod a Mindent, és te vagy a Minden.

[41] Ha barátomnak vélve, olykor sértőn szóltam: „Hej, Krisna! Hej,Jávada! Hej, barátom!”, akár önteltségből, akár szeretetből, mert nem ismertem eme nagyságodat,

[42] vagy tréfálkozva, tiszteletlen voltam pihenés közben, fekve, ülve, étkezéskor, akár magunk között, akár a többiek előtt, Rendíthetetlen, bocsánatodért esdem érte, Beláthatatlan!

[43] Te vagy a mozgó és mozdulatlan világ atyja, legdicsőbb, tisztelendő mestere; nincs hozzád hasonló a Három Világon, nemhogy nagyobb, te megközelíthetetlen hatalmú.

[44] Ezért hódolattal, egész testemmel leborulva előtted könyörületedért esedezem, imádandó istenség; mint atya fiának, barát barátjának, szerető szerelmesének, bocsáss meg, isten!

[45] Csodálat fog el e sosemlátott látványra, de félelem kavarja fel lelkemet; mutatkozz ismét a szokott alakban, istenség [vagy: megszokott isteni alakodban]; légy kegyes, istenek ura, mindenség hajléka!

[46] Diadémmal, buzogánnyal, kezedben hajítókoronggal szeretnélek újra látni; jelenj meg ugyanabban a négykarú alakban, ezerkarú, mindenalakú![98]

A Magasztos szólt:

[47] Ardzsuna, kegyemet élvezed, ezért mutatkoztam meg előtted énem jógája erejével magasabbrendű, ragyogó, mindent felölelő, végtelen, őseredeti alakomban, amelyet rajtad kívül még senki sem látott.

[48] Sem Véda-tudással, sem áldozatokkal, sem tanulással, sem alamizsnával, sem szertartásokkal, sem szigorú önsanyargatással nem pillanthatott meg senki az emberi világban ebben az alakomban kívüled, Kuruk vitéze.

[49] Ne rettegj, elmédet meg ne zavarja, hogy ezt a szörnyű alakomat láttad; szűnjék félelmed, nyugodjék meg lelked; láss ismét szokott alakomban.

Szandzsaja szólt:

[50] Így beszélt Ardzsunához Vászudéva, s újra saját alakjában jelent meg előtte. Visszaváltozott nyájas külsejébe a Nagy Lélek, s nyugalmat öntött a rettegő Ardzsunába.

Ardzsuna szólt:

[51] Lelkek leigázója, szokott nyájas emberi alakod láttán magamhoz tértem, visszanyertem öntudatomat.

A Magasztos szólt:

[52] Nagyon nehéz meglátni ezt az alakomat, amelyet most te láttál; az istenek is szüntelenül arra vágynak, hogy ezt az alakomat megpillanthassák.

[53] Sem a Védák, sem önsanyargatás, sem adományok, sem áldozatok segítségével nem vagyok úgy látható, ahogyan most te láttál.

[54] Csak odaadó áhítattal lehet engem ilyen alakomban megismerni és valómban látni, Ardzsuna, s belém olvadni, ellenségeid ostora.

[55] Aki érettem cselekszik, engem tekint legfőbb céljának, engem szeret, dolgokhoz nem ragaszkodik, egyetlen lény iránt sem táplál ellenséges érzületet, az jut el hozzám, Pándu sarja.

Így hangzik A Magasztos Szózatában A Mindenség Látomása című tizenegyedik tanítás.

Tizennegyedik ének

A Magasztos szólt:

[1] Most tovább haladva, feltárom előtted minden tudás közül a legmagasabbrendű tudást, amelynek birtokában valamennyi bölcs a legfelső tökéletességre emelkedett ebből a világból.

[2] Akik e tudás ismeretében az én lényemmel azonosultak, az új világteremtéskor sem fognak újjászületni, s a végpusztulás sem ingatja meg őket.

[3] A nagy Brahman az én anyaméhem, s én vetek magot is belé; minden lény létrejötte innét sarjad, Bhárata.[99]

[4] Bármely forma fakad valamennyi méhben, Kuntí fia, azok méhe a nagy Brahman, nemző atyjuk én vagyok.

[5] Jóság, szenvedély, sötétség — ez az anyagból fakadó hármas jelleg bilincsbe veri a testben az örök lelket, erőskarú hős.[100]

[6] Ezek közül a jóság folttalan, ragyogó, ép; ezért az örömhöz ragaszkodással és a tudáshoz ragaszkodással bilincsel meg, bűntelen vitéz.

[7] A szenvedélyről tudd, hogy érzelmek fűtik, a vágyhoz ragaszkodás szüli;[101] ez a tettekhez ragaszkodással bilincseli meg a lelket, Kuntí fia.

[8] A sötétségről tudd, hogy tudatlanságból ered, minden lelket eltompít; ez hanyagsággal, restséggel, álommal bilincsel meg, Bhárata.

[9] A jóság az örömhöz ragaszkodásra, a szenvedély a tettekhez ragaszkodásra késztet, Bhárata; a sötétség elborítja a tudást, és a hanyagsághoz ragaszkodásra késztet.

[10] A szenvedély és a sötétség legyőzése esetén jóság keletkezik,[102] Bhárata; a jóság és sötétség legyőzése esetén szenvedély; a jóság és szenvedély legyőzése esetén sötétség.

[11] Ha a test minden kapuján felragyog a világosság és tudás, akkor tudhatod, hogy a jóság került túl súlyba.

[12] Kapzsiság, igyekvés, tettvágy, nyughatatlanság, kívánság — ezek keletkeznek, ha a szenvedély kerül túlsúlyba, Bháraták hőse.

[13] Homály, tétlenség, hanyagság, tompultság — ezek keletkeznek, ha a sötétség kerül túlsúlyba, Kuru sarja.

[14] Ha a jóság van túlsúlyban, amikor a halandó elhúny, akkor a Legfőbbet ismerő bölcsek folttalan világába jut.

[15] Ha szenvedély közben húnyt el, tetteiken csüngők között születik újjá; aki sötétségben múlik ki, ostoba méh[103] szüli újjá.

[16] A helyes cselekvés folttalan, jósággal telt gyümölcsöt terem; a szenvedély gyümölcse szenvedés, a sötétség gyümölcse tudatlanság.

[17] A jóságból tudás sarjad, a szenvedélyből kapzsiság, a sötétségből hanyagság, tompultság és tudatlanság fakad.

[18] Felfelé emelkednek a jóságban élők; középen maradnak a szenvedélyesek; a leghitványabb jellegben, a sötétségben leledzők lefelé süllyednek.[104]

[19] Ha a szemlélő átlátja, hogy minden cselekvést csak az anyag jellegei végeznek, és tudja, ki az, aki fölötte áll e jellegeknek, az én lényembe olvad.[105]

[20] Ha a lélek túljut ezen a testből eredő hármas jellegen, megszabadul születéstől, haláltól, öregségtől, szenvedéstől, és halhatatlanságot élvez.

Ardzsuna szólt:

[21] Mi a jele annak, hogy valaki túljutott ezen a hármas jellegen, uram? Hogyan él? Hogyan győzi le e hármas jelleget?

A Magasztos szólt:

[22] Aki sem a világosságot, sem a tevékenységet, sem a tompultságot nem gyűlöli, ha megjelennek, s nem kívánja, ha eltűnnek, Pándu fia,

[23] közömbös nyugalmából e jellegek nem zökkentik ki, s emellett marad: „A jellegek működnek maguktól”, és nem inog meg,

[24] mindegy neki öröm-bánat, mindegy neki göröngy, kő, arany; önálló, jót és rosszat, szidalmat-dícséretet egyformán fogad, kitartó,

[25] megvetést vagy megbecsülést, barátot és ellenséget azonosnak tekint, minden célkitűzésről lemondott — arról mondják, hogy túljutott a hármas jellegen.

[26] És aki engem szeretet-jógával szolgál ernyedetlenül, az túljut e jellegeken, és megérett a Brahman-létre.

[27] Mert én vagyok a halhatatlan, el-nem-múló Brahmannak, az Örök Törvénynek és a beteljesült üdvösségnek a fenntartója.

Így hangzik A Magasztos Szózatában A hármas jelleg megkülönböztetésének jógája című tizennegyedik tanítás.