Manu törvénykönyve

IX. tanítás

 

 

(1) [Most pedig] elő fogom adni a törvényes úton járó férfi és nő örökkévaló jogait és kötelességeit, együttélésben és különválásban.[3]

(2) Férfi hozzátartozója éjjel és nappal tartsa függésben a nőt, [és ha a nő] rabja lesz az érzéktárgyaknak, helyezze saját felügyelete alá. (3) Apja lánykorában óvja, férje óvja, míg fiatal, idős korában fiai óvják. A nőt nem illeti meg a függetlenség. (4) Az apa, aki nem adja őt férjhez időben, megrovást érdemel. Megrovást érdemel a férj, aki nem szeretkezik vele. Ha férje meghalt, megrovást érdemel az a fiú, aki nem oltalmazza anyját. (5) A nőt különösképpen óvni kell még a jelentéktelen szenvedélyektől is, hiszen mindkét családnak bánatot okoznak a nem oltalmazott nők. (6) Ezt tekintve az összes osztály legfontosabb kötelességének, még az erőtlen férjek is törekednek arra, hogy megóvják feleségüket, (7) hiszen azáltal, hogy fáradhatatlanul óvja feleségét, [a férj] saját utódait, életvitelét, családját,[4] saját magát is[5], valamint saját [vallásos] kötelességét[6] is megvédi.

(8) A férj feleségébe behatolva magzattá lesz és megszületik erre a világra. Azért hívják a feleséget feleségnek (jāyā [dzsájá]), mert őbenne születik (jāyate [dzsájaté]) újra [a férfi]. (9) Amilyen [férfival] szeretkezik a nő, ahhoz hasonló fiút szül. Ezért hát óvja feleségét fáradhatatlanul, hogy így biztosítsa utódai tisztaságát.

(10) Senki sem képes erőszakkal megóvni a nőt, de az alábbi módszerekkel élve meg lehet óvni őket: (11) Foglalja le [feleségét] a pénz összegyűjtésével és elköltésével, takarítással, vallásos teendőkkel, főzéssel, és a háztartási eszközök, bútorok rendben tartásával. (12) A megbízható szolgák felügyelete alatt otthon bezárva tartott nők nincsenek megvédve, ám azok a nők, akik képesek maguk vigyázni saját magukra, megfelelően meg vannak védve. (13) Hat dolog van, ami megronthat egy nőt: az ivás, a rossz emberekkel való érintkezés, távollét a férjtől, az ide-oda mászkálás, az álmodozás, valamint a más házában lakás. (14) Nem vizsgálják a jó külsőt, nem számít nekik az életkor: legyen bár szép vagy csúnya, csak férfi legyen, és máris szerelmeskednek vele. (15) Világunkban [a nő] vele született férfiéhsége, szeszélyessége és szeretetre való képtelensége miatt még akkor is megcsalja férjét, ha fáradságot nem kímélve óvják őt. (16) Ily módon megismerve a nők természetét, mely akkor alakult ki, mikor a Teremtmények Ura létrehozta a világot, a férfi vesse latba minden erejét a megóvásuk érdekében.

(17) Fekvés és üldögélés, ékszerek, szerelmi vágy, düh, becstelenség, rosszindulat, helytelen viselkedés: ezeket tulajdonította Manu a nőknek. (18) A nők nem végezhetnek rítusokat [védikus] versek kíséretében: így rendelkezik a Törvény, hiszen tény, hogy a nők erőtlenek[7] és nem ismerhetik a [Védák] verseit, [és ezért] ők a hamisság.

(19) Hasonlóképpen számos kinyilatkoztatott vers hangzott el a Védákban is azért, hogy sajátos jellemzőiket megvilágítsa. Ezek közül hallgass meg egy példát: (20) „Ha az anyám eltévelyedett, hűtlen lett férjéhez, [és így] mohó vágyait követte, azt a magvat az apám tartsa távol [tőlem].”[8] Ez ennek [vagyis a női hűtlenségnek illetve a következményeitől való rituális megtisztulásnak] az illusztrációja. (21) Ha [a nő] valami olyat forgat a fejében, ami férjére nézve ártalmas: úgy tartják, hogy az ilyen hűtlenséget ezen a módon [vagyis a fenti vers elmondásával] lehet teljesen eltörölni.

(22) Amilyen tulajdonságokkal rendelkező férjhez köti életét a nő az előírásoknak megfelelő módon, olyan tulajdonságai lesznek neki is, mint [egy folyónak, amely] elvegyül az óceánnal.[9] (23) A legalantasabb anyaméhből született Akṣamālā [aksamálá], aki Vasiṣṭhával [vaszistha] kelt egybe, [akárcsak] Sāraṅgī [szárangí], aki Mandapālāval [mandapála], nagy megbecsülésre tett szert.[10] (24) Ők és más asszonyok világunkban, akik alacsony származásúak voltak, férjeik jó tulajdonságai révén felemelkedtek.

(25) Ezzel elhangzott a nő és a férfi örökké áldásos életvitelé[ről szóló tanítás]. [Most pedig] ismerjétek meg az utódokkal kapcsolatos törvényeket, melyek boldogságot hoznak a halál után és a földi létben is.

(26) Az utódok révén szerencsét hoznak,[11] imádatra méltók, beragyogják a házat: a vagyon istennői (śriyaḥ[srijah]) és a nők (striyaḥ[sztrijah]) között az otthonokban nincs semmi különbség. (27) Az utód világra hozása, a megszületett [gyermek] gondozása, az emberi életvitel mindennapos tevékenységei[12] szemmel láthatóan a nőktől függenek. (28) Az utódok, a vallási kötelességek, az engedelmes szolgálat, a legnagyobb szerelmi élvezet a feleségen múlnak, csakúgy, mint a mennyország az ősök és [a férfi] saját maga számára is. (29) Az a nő, aki elméjét, szavait és testét megfegyelmezve nem vét a férje ellen, [halála után] eljut a férj [mennybéli] világába, és az igaz emberek derék asszonynak nevezik. (30) Ám ha egy nő bűnt követ el a férjével szemben, gyalázatra jut ebben a világban, majd egy sakál méhéből születik újra, és a vétkéből eredő betegségek gyötrik.

(31) Hallgassátok meg a következő áldásos, minden ember számára hasznos intelmeket, melyeket a fiú utódról mondottak az igazak és a régen élt nagy bölcsek. (32) Úgy tartják, a fiú utód az [asszony] uráé. Ám a szent szövegek megoszlanak, hogy ki az [asszony] ura: van, aki a nemzőapát mondja annak, mások „a föld tulajdonosát”[13] vélik annak. (33) A nőről azt tartja a hagyomány, hogy ő a föld, a férfiról pedig azt, hogy ő a mag. Minden testtel bíró élőlény a föld és a mag egyesüléséből születik. (34) Néha a mag a különb [és ezért meghatározó], néha viszont éppen a nő méhe. Ám amikor mindkettő egyenlő,[14] az ilyen [egyesülésből származó] utód az [igazán] kiváló.[15]

(35) A mag és az anyaméh közül a magot mondják jelentősebbnek, mivel minden élőlény utódának jellemzőit a mag milyensége határozza meg. (36) Amilyen magot elvet az ember az időben előkészített földbe, az a mag olyanként nő ki abból [a földből], saját jellegzetességeivel megjelölve. (37) Ezt a földet mondják az élőlények örökkévaló méhének, és a mag a anyaméh egyetlen tulajdonságát sem fejleszti ki fejlődése során. (38) A földnek akár egyetlen szeletén is ha a földművesek időben elvetik a magvakat, azok különböző formákban jönnek a világra, saját természetüknek megfelelően. (39) Rizs, vörös rizs, mudga-bab [Phaseolus Mungo], szezámmag,   māṣa- [mása-] bab[Phaseolus Radiatus], árpa: a magvuknak megfelelően nőnek, csakúgy, mint a fokhagyma, cukornád. (40) Lehetetlen, hogy valamit elvetnek és valami más jön a világra, hiszen amilyen magot elvetnek, pontosan ugyanaz nő ki.[16]

(41) Ezért egy előrelátó, tanult ember, aki jártas a vallásos és világi tudományokban, és sokáig akar élni, soha ne vesse el [magját] más feleségébe. (42) Ezzel kapcsolatban a régmúltat ismerők emlegetnek [bizonyos] Szél-énekelte[17] dalokat, melyek szerint a férfi ne vessen el magot más birtokán: (43) „Ahogy veszendőbe megy a belefúródott nyílvessző, ha valaki egy [már korábban, valaki más által] megsebesített [állatot] újra megsebesít [ugyanabban] a sebben, bizony éppen így megy veszendőbe a más birtokán elvetett mag.” (44) Azután a régi idők tudói ezt a Földet (pṛthivī [prithiví]) Pṛthu [prithu] feleségének tudják.[18] Azt mondják, a szántóföld azé, aki [előbb] kivágta [rajta] a fákat, a vad pedig azé, akinél a nyilak vannak. (45) „A férfi ennyi és nem több: felesége, önmaga, és utódja”, mondják a papok, valamint ezt is: „Aki a férj, a hagyomány szerint az az asszony.” (46) A feleséget sem eladással, sem eltaszítással nem lehet férjétől elválasztani.[19] Így vegyük tudomásul a törvényt, amelyet a Teremtmények Ura alkotott meg régen. (47) Egyszer száll valakire az örökrész, egyszer adják [férjhez] a lányt, egyszer mondja [a lány apja, vagy általában egy adományozó]: „Odaadom”. Ez a három dolog csak egyszer történik meg az igaz emberek között. (48) Ahogyan a tehenek, kancák, nőstény tevék, szolgálólányok, bivalytehenek, nőstény kecskék és juhok esetében az [utódokat] nemző [hím vagy annak tulajdonosa] nem részesül az utódokban, úgy a mások asszonyainak esetében sem. (49) Akik nem birtokosai a földnek, [de] maggal bírnak [és] más földjébe vetik el, azok bizony a kinőtt gabona terméséből semmiképpen sem kapnak. (50) Ha egy bika száz borjút nemzene valaki másnak a teheneiben, azok a borjúk a tehenek tulajdonosait illetik: a bika hiába fáradt. (51) Ugyanígy azok, akik földdel nem rendelkezve mások földjébe vetik el magvukat, a föld birtokosának hasznára cselekszenek. Nem a maggal bíró kapja a termést. (52) Ha a földdel illetve a maggal bírók nem egyeztek meg kölcsönösen a termésről, nyilvánvalóan a földdel bíróké a haszon. A magnál nagyobb súllyal esik a latba az anyaméh. (53) De ha egy megegyezés alapján ezt [a földet] bevetés céljára átadják, annak [a földnek a termésében] mind a mag, mind a föld tulajdonosa részesül. (54) Az a földbirtokos, akinek a földjére a víz vagy a szél egy magot átvisz, kizárólagos tulajdonosa lesz annak a magnak. A mag [eredeti] tulajdonosa nem kap a termésből. (55) Ezt a törvényt kell érvényesnek tartani a tehenek, lovak, szolgálók, tevék, kecskék, juhok, valamint madarak és bivalyok utódaira is. (56) Ezzel elhangzott számotokra, a mag és az anyaméh közül [melyik mikor] jelentős illetve jelentéktelen. A következőkben elmondom az asszonyokra rendkívüli helyzetben[20] vonatkozó törvényt.

(57) Bátyja hitvese az öcs számára olyan, mint tanítómestere vagy apja [guru][21] felesége, öccse hitvese pedig a hagyomány szerint a báty számára olyan, mint a menye. (58) Ha nincs rendkívüli helyzet, és a báty öccse feleségével, vagy az öcs bátyja asszonyával szeretkezik, bűnösök [„bukottak”] lesznek, még akkor is, ha kijelölték őket [utódnemzés céljából]. (59) Ha nincs fiú gyermeke [a férjétől], a megfelelő módon kijelölt nő[22] a sógorától vagy [férjének] egy sapiṇḍa [szapinda]férfi rokonától[23] foganjon kívánt utódot. (60) A kijelölt férfi pedig tisztított vajjal bekenve, némán, éjszaka nemzzen egyetlen fiút az özvegyben,[24] [de] semmiképpen se egy másodikat. (61) Néhány hozzáértő úgy véli, hogy egy második fiúgyermeket [is lehet nemzeni a fenti esetben is] a nőkben, mert úgy látják, [ha csak egy fiú születik,] kettőjük kijelölésének a célja nem teljesül a szokásoknak megfelelő módon. (62) Miután azonban az előírásoknak megfelelően teljesült a kijelölés célja az özvegyet illetően, a férfi és a nő kölcsönösen úgy tekintsenek egymásra, mint egy guru illetve meny.[25] (63) Ha azonban a kijelölt [férfi és nő] az előírásokat megszegve testi vággyal közelednek egymáshoz, mindketten bűnösök [„bukottak”] lesznek: [mintha a férfi] a menyével feküdne össze, vagy a guru-ja hitvesi ágyába feküdne bele.

[A következő versek tiltják a levirátust:]

(64) A „kétszer születettek” [vagyis a felső három varṇába tartozók] nem jelölhetik ki a megözvegyült nőt más [férfi] számára, mivel ha más [férfi] számára jelölnék ki, [ezáltal] az Örökkévaló Törvényt sértenék meg. (65) [Ilyen] kijelölésről sehol sem szólnak a házassághoz kapcsolódó Véda-versek, [és] a házassági előírásokban sincs szó az özvegyek újraházasodásáról. (66) Ezt a tudós brāhmaṇák által megvetett, háziállatokra alkalmazott szokást abban az időben hirdették ki az embereknek is, amikor Vena [véna] [Pṛthu apja] uralkodott. (67) Ez a [Vena], aki azelőtt mint a királyi bölcsek egyik legkiválóbbika uralta az egész földet, [később] a mohó szenvedélytől elborult elmével az osztályok összekeveredésének okozója lett. (68) Attól fogva a jók elítélik azt az embert, aki téves nézeteket követve egy megözvegyült nőt utódnemzés céljára kijelöl.[26]

(69) Ha egy lánynak meghalna a [jövendő] férje, miután a szóbeli [házassági] ígéret már elhangzott, a saját sógora vegye őt nőül a következő előírás szerint: (70) szabály szerint vegye feleségül a fehér ruhát viselő, tisztasági fogadalmat tett nőt, [majd] egészen addig szeretkezzenek egy-egy alkalommal, valahányszor a nő termékeny periódusában van, amíg utódot nem fogan.[27] (71) Értelmes ember ne adja férjhez a lányát újra, ha [korábban már egyszer] odaadta valakinek. Ha újra férjhez adja, miután [egyszer már] odaadta [valakinek], igazságtalanságot követ el az emberekkel szemben. (72) Még ha [korábban] szabály szerint el is fogadta, a férfi elutasíthatja az olyan lányt, akit az emberek megvetnek,[28] aki beteg, megrontott, vagy akit csalással adtak át.[29] (73) Aki pedig úgy ad át egy lányt, hogy nem szól annak hibájáról, az ilyen elvetemült lány-átadónak ezt [az adományát] semmisnek kell tekinteni.

(74) Ha a férjnek [máshol] van dolga, úgy induljon útnak, hogy előbb biztosítsa felesége számára a megélhetést, hiszen a megélhetés hiánya miatt elgyötört nő rossz útra tévedhet, még ha szilárd jellemű is [egyébként]. (75) Ha útra kelt [férje] biztosította megélhetését, [a feleség] éljen visszafogottan. De ha útra kelt férje nem gondoskodott róla, akkor [a feleség] nem szégyenletes kézimunkákból éljen meg.[30] (76) Ha a férfi vallási kötelességét ment teljesíteni, nyolc évig kell várni rá; ha tudást vagy hírnevet szerezni [utazott el], hatot; ha pedig szerelemből [ment el], három esztendőt.[31] (77) Ha asszonya utálja őt, a férj várjon [türelemmel] egy évig, egy év után pedig vegye el [felesége] vagyonrészét és ne éljen együtt vele.[32] (78) Ha egy nő engedetlen a férjével szemben, aki valamilyen szenvedély [pl. szerencsejáték] rabja lett, részeges, vagy beteg, az ilyen nőt meg kell fosztani ékszereitől és vagyontárgyaitól [pl. háztartási eszközöktől], majd három hónapra el kell hagyni. (79) De ha azért utálja [a férjét], mert az bolond, bukott, eunuch, magtalan, vagy [előző életében elkövetett] bűnei miatt [súlyosan] beteg, az ilyen nőt nem szabad elhagyni, és vagyonrészétől sem szabad megfosztani. (80) Bármikor lehet egy másik feleséget venni az olyan nő mellé, aki italos, gyalázatosan viselkedik, folyton ellentmond, beteg, erőszakos, vagy pazarló. (81) A meddő feleség mellé a nyolcadik évben lehet másik feleséget venni; akinek meghaltak a gyermekei, amellé a tizedikben; aki [csak] lányt szül, amellé a tizenegyedikben; ám aki sohasem szól kedvesen [urához], amellé azonnal. (82) De ha egy kedves és erényes nő megbetegedne, őmellé [csak] a beleegyezésével lehet másik feleséget venni, és sohasem szabad őt megalázó helyzetbe hozni. (83) Ha pedig egy nő, aki mellé egy másik feleséget vett a férje, haragjában elmenne hazulról, [az ilyen nőt] azonnal őrizet alá kell helyezni, vagy a család[33] jelenlétében el kell hagyni. (84) Ha pedig egy nő a tiltás ellenére alkoholt inna akár vallási ünnepeken is, vagy látványosságokra és társaságba járna, hat kṛṣṇalára [krisnala][34] kell megbüntetni.

(85) Ha egy „kétszer született” férfi saját [varṇájába] illetve más [varṇába tartozó] nőket vesz feleségül, ezek rangsorát, az irántuk tanúsított tiszteletet, valamint lakhelyüket a varṇa-rendszerben elfoglalt helyük határozza meg.[35] (86) A férj testi szükségleteinek ellátását[36] és a mindennapos rituális teendőket[37] minden [férj] számára kizárólag a saját [kasztjába tartozó felesége] végezze el, semmiképpen se a nem saját kasztjába tartozó. (87) Aki mégis, téves nézeteket követve, másik [feleségével] végezteti el ezt, bár még él a saját kasztjába tartozó felesége, az olyan, mint a régi időktől ismert brāhmaṇa-caṇḍāla [bráhmana-csandála].[38]

 

(88) Egy kiváló, jó megjelenésű, azonos [kasztú] kérőhöz[39] a szabályok szerint adja hozzá a lányát még akkor is, ha még nem érte el [a kellő életkort].[40] (89) Még ha el is érte a pubertáskort [a lány], inkább maradjon haláláig otthon, de [apja] ne adja hozzá soha egy értéktelen férfihoz. (90) Egy lány, miután elérte a pubertáskort, várhat három évig, de ennek leteltével találjon egy azonos [kasztú] férjet. (91) Ha nem adják [férjhez] és ő maga találna férjet, nem követ el semmi bűnt [sem ő], sem az akit [férjnek] választott. (92) A magának férjet választó lány ne vigye magával se az apjától, se az anyjától, se a bátyjától kapott ékszereket. Ha elvinné őket, tolvajjá lenne.[41] (93) Ha [valaki] egy termékeny lányt vesz el, ne adjon az apának śulkát [sulkát].[42] [Az apa] elveszti a [lány fölött gyakorolt] hatalmát, ha útjában áll a [lány] termékeny időszakainak.[43] (94) Egy harmincéves férfi elvehet egy neki tetsző, tizenkét éves lányt, vagy egy huszonnégyéves egy nyolcévest, [és] ha veszélyben van a törvényes kötelessége,[44] gyorsan megházasodhat.[45] (95) A férj az istenek ajándékaként kapja a feleségét, nem pedig saját kívánsága szerint. A hűséges [hitvesnek] örökösen viselje gondját, [ezzel] kedvére téve az isteneknek.[46] (96) A nők a gyermekek [világrahozatala] céljából teremtettek, a férfiak az utódok [nemzése] céljából. Ezért rendelkeznek úgy a szent szövegek, hogy a vallási feladatokat [vagyis rítusokat] a feleséggel együtt [kell végrehajtani].

(97) Ha a śulkát[47] adó férfi meghalna, miután már odaadta a śulkát a lányért, a lányt, ha beleegyezik, adják a sógorához [feleségül]. (98) Még egy śūdra se vegyen át śulkát, ha férjhez adja a lányát, mivel ha elvenné a śulkát, leplezett módon eladná a lányát. (99) Soha tisztességes ember sem régen, sem manapság nem adta másnak [a lányát] miután egyvalakinek már odaígérte. (100) Soha, korábbi születéseimben sem hallottam olyat, hogy egy lányt „ śulkának” hívott fizetségért burkoltan eladtak volna.

(101) „Halálukig legyenek hűségesek egymáshoz”: röviden összefoglalva ezt kell a férj és feleség legfőbb kötelességének tekinteni.[48] (102) Egy férfi és egy nő folytonosan törekedjenek arra, hogy a [házassági] szertartás megtartása után egymástól elválva ne vétkezzenek egymás ellen.

(103) Ezzel elmondtam a férj és feleség szerelmi élvezettel együtt járó törvényes kötelességeit, és azt is, hogyan kell utódokról gondoskodni rendkívüli helyzet esetén. [Most pedig] ismerjétek meg az örökség felosztásával kapcsolatos törvényt.

 

(104) Apjuk és anyjuk halála után a fiútestvérek jöjjenek össze és egyenlően osszák szét az apai örökséget, mivel amíg [apjuk és anyjuk] él, [a fiúknak] nincs hatalmuk [e vagyon felett].[49] (105) [Vagy] a legidősebb fiú egyedül, maradék nélkül magához veheti az apai vagyont, a többieket pedig úgy tartsa el, mintha az apjuk volna.[50] (106) Ahogy az elsőszülött fia világra jön, az ember „fiúgyermekessé” válik, és megszabadul az ősökkel szembeni adósságtól.[51] Ezért [a legidősebb fiú] érdemes az egész [vagyonra]. (107) Akinek [az ősökkel szembeni] adósságát átadja, és aki révén az öröklét részese lesz, egyedül az a fia a „törvényből született”, a többit szerelmi vágyból születettnek tartják. (108) A legidősebb fivér úgy gondoskodjon öccseiről, mint apa a fiairól, [ők pedig] a törvénnyel összhangban úgy viseltessenek legidősebb bátyjukkal szemben, mint fiai [egy apával szemben]. (109) A legidősebb [fiú illetve fivér] gyarapítja, vagy pedig tönkreteszi a családot. A legidősebb a leginkább becsülésre méltó az emberek előtt, a legidősebbel nem bánnak tiszteletlenül a derék emberek. (110) A legidősebb fivér, aki úgy viselkedik, ahogy [az] egy legidősebb fivér[hez illik], olyan, akár egy anya, olyan, akár egy apa, ám ha nem úgy viselkedik, ahogy [az] egy legidősebb fivér[hez illik], úgy kell tisztelni, mint egy [egyszerű] rokont.[52] (111) Így hát lakhatnak együtt, vagy, ha [külön-külön] akarnak vallási érdemeket [szerezni], külön. [Ha] külön [válnak,] a dharmá[juk] gyarapodik, ezért a vallási szertartások külön-külön végzése összhangban van a dharmával [vagy: vallási érdemeket hoz].[53]

(112) A legidősebb fivéré legyen egy ráadás-rész [, ami] huszad[a az egész örökölt vagyonnak], valamint az összes ingóság közül a legértékesebb. A középsőé legyen ennek a fele, a legkisebbé pedig a negyede.[54] (113) A legidősebb és a legfiatalabb a fent mondottak alapján vegyék magukhoz [a ráadás részüket]. [A többi fivér] aki a legidősebben és a legfiatalabbon kívül [még a családban van], a középső[nek járó] vagyont kapja.[55] (114) A legelőször született [fiú] vegye el az összes vagyontárgyak közül a legértékesebbet, ezenkívül egyvalamit, ami különlegesen kitűnő,[56] és [minden] tíz[57] közül kapja meg a legjobbat. (115) Ám a saját feladataikban[58] jól boldoguló [fivérek] esetében nem [kerül kiosztásra] a tíz [jószágból vagy ingóságból a legjobbat jelentő] ráadás-rész, csak valami csekélységet kell adni a legidősebbnek [, ami] növeli megbecsülését.

(116) Ha a ráadás-rész kiosztásra került, [a fennmaradó vagyont] ossza egyenlő részekre. Ha a ráadás-rész nem került kiosztásra, a [fivérek a] következő módon kapják meg részüket: (117) a legidősebb fiú vegyen el eggyel több részt [azaz összesen kettőt], a születésben utána következő egy féllel többet [összesen másfelet], a legfiatalabbak egy-egy részt. Ez a megszabott törvényes eljárás.[59] (118) A fivérek külön-külön juttassanak hajadon [lánytestvéreiknek] a saját részükből, ki-ki egynegyedét a saját részének.[60] Ha nem akarnak adni, bűnösök lesznek. (119) A nem osztható számú [maradék] juhot, kecskét, és egypatájú állatot [pl. ló, szamár] sohase osszák fel,[61] hanem a nem osztható számú [maradék] juhot és kecskét egyedül a legidősebb fivér kapja.

(120) Ha az öcs [elhunyt] bátyja feleségében utódot nemz, ebben az esetben egyenlő legyen az örökség felosztása:[62] ez a megállapított törvényes eljárás. (121) A törvény szerint a „másodlagos” nem lehet [egyenlő, vagyis nem kaphat ugyanakkora részt az örökségből,] mint az „elsődleges”. Az utódnemzésben az apa az „elsődleges”, ezért az előírásnak megfelelően részeltessék [az örökségből].[63]

(122) „A legfiatalabb fiú a legelőször elvett feleségtől, illetve a legidősebb az utoljára elvettől született: hogyan lehet ebben az esetben felosztani [az örökséget]?” Ha ilyen gond merülne fel, (123) [előbb] a legkorábban elvett feleségtől született fiú vegyen magához egy [a legkiválóbb] bikát, mint ráadás-részt, majd a többi, kevésbé kiváló bikát kapják meg a rangsorban az anyáik alapján utána következők.[64] (124) De a legidősebb fiú, aki az először elvett feleségtől született, vegyen magához tizenöt tehenet és egy bikát, majd pedig a többiek vegyék el a részüket az anyáik [szenioritása] alapján: ez a szabály.[65] (125) Az azonos [varṇájú] feleségektől született fiúk között, [ha más] különbség nincs [köztük], nem az anyák [rangidőssége] alapján dől el a szenioritás, hanem a szenioritást a születés alapján számítják. (126) A subrahmaṇyā-[szubrahmanjá-] [mantrák] közül az [Indra istent] invitáló [mantrát] az elsőszülött fiú [mondja el] a hagyomány szerint, és az egy méhben [kihordott] két ikerfiú között a hagyomány szerint a születés alapján [dől el] a szenioritás.[66]

(127) Ha valakinek nem született fiúgyermeke, putrikāvá [putriká] teheti a lányát a következő formulával: „A fiú utód, aki tőle születik, adjon majd nekem áldozati ajándékot [mint ősének, a śrāddha alkalmával].” (128) Ezzel az eljárással régen maga Dakṣa [daksa],[67] a teremtmények ura, jelölte ki putrikāknak [a lányait] annak érdekében, hogy gyarapítsa saját nemzetségét. (129) Tíz [lányát] Dharmának adta, tizenhármat Kaśyapának [kasjapa], Soma királynak [pedig] örömteli szívvel huszonhetet, [ezzel] megtisztelve [őket]. (130) A fiú olyan [az apának], mint saját maga, a lány[68] [pedig] egyenlő a fiúval. Ha a lány magának [a fiú utódnak] a helyében áll, hogyan vehetné magához más a vagyont? (131) Ám ami külön vagyona az anyának volt, az kizárólag hajadon lánya örökrésze. Egy fiú utód nélkül [meghalt] ember teljes vagyonát pedig kizárólag lányának[69] a fia örökölheti. (132) Ha a [putrikā-]lány fia valóban magához veszi a fiú utód nélkül [meghalt anyai nagyapja] teljes örökbe hagyott vagyonát,[70] éppen ez [a fiú] adjon két rizslabdacsot [az ősök tiszteletére rendezett szertartáson]: [egyet saját elhunyt] apjának és [egyet elhunyt] anyai nagyapjának. (133) A fiúgyermek fia és a [putrikā-]lány fia között nincs különbség a gyakorlatban a törvény szerint,[71] mivel az egyikük anyja és a másikuk apja az ő [vagyis a közös nagyapa] testéből származott. (134) De ha valakinek fia születik azután, hogy [a lányát] putrikāvá tette, az örökséget egyenlően osszák fel [a putrikā fia és a saját fia között], mivel a nőnek nincs szenioritása. (135) Viszont ha valamilyen okból a putrikā fiú utód nélkül halna meg, a vagyont minden [egyéb] megfontolást félretéve annak a putrikānak a férje örökölje.[72] (136) Akár [putrikāvá] tette [az apja], akár nem tette, ha [a lánya] egy azonos[ kasztú férj]től [fiút] szül, annak [a fiúnak] a révén az anyai nagyapa fiúunokával rendelkező lesz. [Ez a fiúunoka] adjon rizslabdacsot [elhunyt anyai nagyapjának az ősök tiszteletére rendezett szertartáson , és] örökölje a vagyont.[73]

(137) Fia révén [a férfi mennyei] világokat nyer el, fiúunokája révén az öröklétben részesül,[74] fia fiúunokája révén pedig eléri a Nap országát. (138) Mivel a fiú megvédi [trāyate] apját a Put nevű pokoltól, ezért az Önmagától Létező maga nevezte el [a fiúgyermeket] putrának. (139) A fiúgyermek nemzette illetve a lánygyermektől született fiúunoka között a gyakorlati életben nincs különbség, hiszen a lánygyermektől született fiúunoka is megmenti őt [vagyis a nagyapját] a túlvilágon, akárcsak a fiúgyermek nemzette fiúunoka.

(140) A putrikā fia legelőször az anyjának áldozzon egy rizslabdacsot [az elhunyt ősök tiszteletére rendezett szertartáson], a másodikat pedig anyja apjának,[75] a harmadikat pedig [saját] apja apjának.

(141) Akinek pedig van egy minden erénnyel megáldott dattrima[76] fia, annak [örökül hagyott] vagyonát az [a fiú] kapja, még akkor is, ha [az apja] egy másik gotrából [gótra][77] vette magához. (142) A dattrima fiú sohase vegye magához nemzőapja örökbe hagyott vagyonát és ne vigye tovább annak gotráját [vagyis ne vegye fel nemzőapja gotrájának a nevét]. A rizslabdacs [felajánlása az ősöknek rendezett szertartáson] a gotrához és az örökölt vagyonhoz igazodik. Aki örökbe adja a fiát, annak a számára elvész [az ősöknek rendezett szertartáson] felajánlott étel.

(143) Egy olyan nő fia, akit nem jelöltek ki [arra, hogy sógora nemzzen neki fiút, mivel férje meghalt anélkül, hogy fiúgyermekük született volna], és egy olyan nőtől született fiú, akit a nő sógora nemzett akkor, amikor a nőnek már volt fiúgyermeke: ezek egyike sem jogosult örökrészre, [mivel] az egyik [olyan, mint] egy szerető által nemzett [fattyú], a másik szerelmi vágyból született. (144) Még ha [egy, a sógora által nemzett fiú utód világra hozására] kijelölt nőtől született is egy férfi, ha nem az előírásoknak megfelelően [történt az utódnemzés],[78] nem jogosult az apai örökségre, mivel egy bűnös nemzette. (145) A [sógora által nemzett fiú utód világra hozására] kijelölt nőtől született fiú éppúgy elveheti abból [az örökségből a maga részét], mint egy aurasa [aurasza] fiú utód.[79] A mag pedig a föld tulajdonosát illeti a törvény szerint, a termés szintén. (146) Aki gondoskodik elhunyt fivére vagyonáról és asszonyáról, az nemzzen fivérének fiú utódot, majd pedig kizárólag neki adja [elhunyt fivére] vagyonát.[80] (147) Ha a [sógora által nemzett fiú utód világra hozására] nem kijelölt nőnek egy másik férfitól vagy akár a sógorától lenne fia, azt szerelmi vágyból születettnek, örökségre nem jogosultnak, hiába nemzettnek mondják.

(148) A fent elmondottakat kell úgy tekinteni mint az [örökség] felosztásának törvényes szabályozását az egy anyaméhből[81] született [fiúk] esetében. [A következőkben] ismerjétek meg [az öröklésre vonatkozó szabályokat] több, különböző [kasztú] asszonytól született, de egy apától [nemzett fiúk] esetében. (149) Ha egy brāhmaṇának egymás után [mind a négy varṇából] van egy-egy felesége, a tőlük született fiak között hagyományosan a következő szabály szerint történik [az örökség] felosztása: (150) A földművest, a tenyészbikát, a járművet, az ékszereket,[82] és a házat kapja meg a pap[i varṇához tartozó feleségtől született fiú] mint ráadás-részt, valamint [még] egy kiváló részt is.[83] (151) [Ezután] három részt vegyen el a pap[i varṇá-hoz tartozó feleségtől született fiú] az örökségből, a kṣatriya feleségtől született fiú két részt, a vaiśya feleségtől született fiú csak másfél részt, a śūdra feleségtől született fiú [pedig egy] részt vegyen el.[84] (152) Vagy pedig egy törvényt ismerő ember ossza az egész örökséget tíz felé, és juttasson igazságos hányadokat [az örökösöknek] a következő szabály szerint: (153) négy részt vegyen el a pap[i varṇához tartozó feleségtől született fiú], három részt a kṣatriya feleségtől született fiú, a vaiśya feleségtől született fiú két részt vegyen el, [és egy] részt vegyen el, a śūdra feleségtől született fiú. (154) Legyen bár [a felső három varṇá-hoz tartozó feleségtől született] fia, vagy akár ne legyen [ilyen] fia, ne adjon egy tizednél többet [az örökségből] a śūdra feleségtől született fiának.[85] (155) Egy brāhmaṇa, egy kṣatriya, vagy egy vaiśya [férj] fia, aki śūdra feleségtől született, nem részesül az örökségben [annak felosztásakor]. Csupán amit az apja ad neki, kizárólag az legyen az ő vagyona.[86] (156) A „kétszer született” [apának] valamennyi fia, akik azonos varṇába tartozó asszonyoktól születtek, miután a legidősebbnek [közülük] odaadták a ráadás-részt, a többiek egyenlően osztozzanak. (157) Egy śūdra számára azonban kizárólag ugyanebbe a varṇába tartozó feleség van előírva, nem más. Az ettől az asszonytól született [fiak] egyenlően részesülnek [az örökségből], még ha száz fia is volna.

(158) Manu, az Önmagától Létező, azt tanítja, hogy az embereknek tizenkét [féle] fia lehet, akik közül hat rokon és örökös, hat nem örökös, [csak] rokon. (159) Aurasa [aurasza], kṣetraja [ksétradzsa], datta, kṛtrima [kritrima], gūḍhotpanna [gúdhótpanna], apaviddha: [ez a] hat[féle fiúutód] örökös is és rokon is.[87] (160) Kānīna [kánína], sahoḍha [sahódha], krīta [kríta], paunarbhava, svayaṃdatta [szvajamdatta], śaudra [saudra]: [ez a] hat[féle fiúutód] nem örökös[, csak] rokon. (161) Amilyen következménnyel jár hibás csónakokkal átkelni a vízen, olyan következménnyel jár nem megfelelő fiakkal átkelni a sötétségen. (162) Ha egy vagyonnak két örököse volna: egy aurasa és egy kṣetraja fiú, egyikük is, másikuk is csak azt a vagyont örökölje, amelyik a saját apjáé volt.[88] (163) Kizárólag az aurasa fiú rendelkezik egyedül az atyai vagyonnal, ám adjon a többi [fiúnak] is valamit, ami biztosítja a megélhetésüket, hogy [így] gondoskodjon [róluk]. (164) Ám ha az aurasa fiú felosztja az atyai örökséget, az apai vagyonból egyhatod részt adjon a kṣetraja fiúnak, vagy akár egy ötödöt. (165) Az aurasa és a kṣetraja fiú osztoznak az apa örökbehagyott vagyonán, a többi tíz [féle fiú] pedig a gotra  tagja lesz, és megkapja a vagyon egy részét, [a következő] rangsor szerint.[89]

(166) Azt a fiút, akit a férfi „saját földjén”, [vagyis] törvényesen elvett [feleségében] saját maga nemz, ismerje el aurasa fiának, [és] elsőnek a rangsorban.[90] (167) Az elhunyt, nemzőképtelen, vagy beteg [férjnek] a rá vonatkozó szabály szerint kijelölt feleségében nemzett fiát a hagyomány kṣetrajának [„a földbirtokon, vagyis a törvényes feleségtől született”] tartja. (168) Azt a fiút, akit anyja és apja[91] rendkívüli helyzetben, vízáldozat kíséretében [örökbe] ad, aki hasonló[92] [örökbefogadó apjához] és [örökbefogadó szülei iránt] szeretettel viseltetik, dattrima [„adott”] fiúnak kell tartani. (169) Ha pedig valaki egy [tulajdonságaiban / kasztjában hozzá] hasonló, erény és bűn közti különbséget felismerő, fiúi erényekkel ellátott [gyereket] fiává fogad, azt kṛtrima [„csinált” fiúnak] kell elismerni.[93] (170) Aki viszont a házban születik meg, és nem lehet tudni, kié [vagyis hogy ki a természetes apja], az a házban titokban világra jött [= gūḍhotpanna] [fiú] azé legyen, akinek a feleségétől született.[94] (171) Akit valaki fiaként befogad, miután anyja és apja [együtt], vagy két [szülője közül az] egyik elhagyta,[95] az [ilyen fiúgyermeket] apaviddhának [„eltaszítottnak”] nevezik. (172) Akit egy hajadonlány apja házában titokban hoz a világra,[96] azt kānīna [„hajadon gyermeke”] néven hívják, [aki] a [lány későbbi] férje számára [a feleségétől még mint] hajadon lánytól született. (173) Ha egy nő terhesen megy férjhez, akár ismert [az állapota], akár nem ismert, a magzat a férjé lesz, és sahoḍhának [„a menyasszonnyal együtt kapott”] nevezik.[97] (174) Ha valaki közvetlenül az apától és az anyától vesz meg [egy gyereket] azért, hogy utóda legyen, ez [a gyermek] az ő  krītaka [„vásárolt”] fia lesz, akár hasonló [örökbefogadó apjához], akár nem hasonló. (175) Ha egy nő, akit elhagyott a férje, vagy megözvegyült, saját akaratából újra megházasodik és gyermeket szül, az [ilyen fiúgyermeket] paunarbhavának [„egy újra férjhez ment nő gyerekének”] nevezik. (176) Ha egy nő még szűz, vagy visszatér [férjéhez] miután [korábban] elment, újra köteles [elvégezni a házassági] szertartást a férjével, aki ismét elveszi őt.[98] (177) Akinek nincsen sem anyja, sem apja, vagy akit [a szülei] ok nélkül magára hagyták, valakinek a gondjaiba helyezheti magát. Az [ilyen fiúnak] a hagyomány szerint svayaṃdatta [„önmagát örökbe adott”] a neve. (178) Ha pedig egy brāhmaṇa[99]egy śūdra nőnek szerelmi vágyból fiút nemz, az [ilyen fiú] él, de [ugyanakkor mégis] hulla (pārayann eva śavas),[100] és ezért a hagyomány szerint pāraśava [párasava] a neve. (179) Ha egy śūdrának egy szolgálónőtől vagy egy szolgáló szolgálónőjétől fia lesz,[101] az [ilyen fiú], ha engedélyt kap rá, elvehet egy részt [az örökségből]: így rendelkezik a törvény.

(180) Ezt a fent említett tizenegyféle fiút a kṣetrajával kezdve fiúgyermeket helyettesítő [utódoknak] mondják a bölcsek, mert [segítségükkel] a teendők[102] [végzése] nem szakad meg [az apa halála után sem]. (181) Ezek az [aurasával] kapcsolatban említett fiúgyermekek másnak a magvából fogantak. Akinek a magvából fogantak, annak a [fiai ők valójában], nem pedig a másiknak [vagyis nem a nevelőapjuknak]. (182) Ha ugyanazon apától fogant fivérek közül az egyiknek fia születne, e fiú révén mindegyiküket fiúgyermekkel bírónak mondja Manu.[103] (183) Ha ugyanannak [a férjnek] valamennyi felesége közül az egyiknek fia születik, e fiú révén mindegyiküket fiúgyermekesnek mondja Manu.[104] (184) Ha hiányoznak a rangsorban feljebb lévő [fiúgyermekek], a rangsorban alattuk álló jogosult az örökségre. Ha viszont több egyforma [státuszú fiú utód] van, mindegyikük részesül az örökségből. (185) Nem a fivérek, nem az apák: a fiak apjuk vagyonának örökösei. Apja és fivérei annak a vagyonát örököljék, aki fiú utód nélkül [halt meg].[105]

(186) [Az ősök tiszteletére rendezett szertartáson] három [ősnek] kell vízzel áldozni, háromnak adnak rizslabdacsot,[106] a negyedik [a leszármazási sorban] az, aki mindezeket adja, az ötödik pedig nem érintett. (187) Mindig azé legyen az [örökbehagyott] vagyon, aki [elhunyt] sapiṇḍa rokonához[107] a legközelebb van [a rokonsági fokot tekintve]. Ezután [ha nincs az elhunytnak sapiṇḍa férfirokona], [távolabbi] családtagja legyen [az örökös], [ha pedig ilyen sincs], a tanítómestere vagy a tanítványa. (188) Ám ha mindezek egyike sem lelhető fel,[108] olyan brāhmaṇák osztozzanak az örökbehagyott vagyonon, akik jártasak a három Védában, tiszták, [és] önmegtartóztatók: így nem szenved csorbát a törvény.

(189) A királynak sohasem szabad magához vennie egy brāhmaṇa vagyonát: ez a szabály. A többi varṇába tartozó [elhunytnak] azonban, ha egyetlen [örököse] sincs, a király magához veheti [a vagyonát]. (190) Egy utód nélkül elhunyt [férfi] számára [özvegye a férj] saját gotrájába tartozó férfitól foganjon fiat, [és] az örökbehagyott vagyon összességét adja át neki.[109] (191) Ha kettő, két [apától] született [fiú utód] nem tudna megegyezni anyjuk vagyonának [felosztásán], egyik is, másik is vegye el a saját apai örökségét, és ne az egyik [a másikét].[110] (192) Ha pedig anyjuk meghalt, az összes egy méhből született fivér és nővér[111] egyenlően részesedjen az anyai vagyonból. (193) Akik ezeknek [a nővéreknek] a lányai, nekik is kell valamit juttatni, ahogy az jónak látszik, anyai nagyanyjuk vagyonából, szeretetből.[112]

(194) Az asszony vagyona hatféle a hagyomány szerint: a [házassági szertartás] tüze előtt [adott ajándék], az [apai házból a férj otthonába történő] átvonuláskor [a menyasszonynak adott ajándék], szeretetteljes gesztusként [a férje által] adott [ajándék], [valamint] amit fivérétől, anyjától, apjától kapott. (195) Ezen kívül amit [a házasság] után adtak neki, valamint amit szerető férje [adott], az a vagyon, ha meghal, legyen a gyermekeié még akkor is, ha él a férje. (196) Bármilyen vagyont [is kapott ajándékba] a brāhma [bráhma], daiva, ārṣa [ársa], gāndharva [gándharva], illetve prājāpatya [prádzsápatja]típusú házasságban,[113] ha gyermektelenül hal meg a nő, [ez a vagyon] egyedül a férjét illeti. (197) Viszont az āsura [ászura]és a többi házasságban[114] a feleségnek adott vagyon, ha gyermektelenül hal meg, anyját és apját illeti. (198) A nő azon vagyonát, amit valamiért az apja adott neki, [férjének a] brāhmaṇa [varṇájú feleségétől született] lánya örökölje, vagy legyen annak [a lánynak] a gyerekéé. (199) A nők ne halmozzanak fel [maguknak] több ember közös családi [vagyonából], sem pedig a saját értékeikből, férjük engedélye nélkül. (200) A feleségek által a férj élete során viselt ékszereken ne osztozzanak az örökösök. Ha osztoznak, bűnösök lesznek.

(201) Nem kap részt [az örökségből] a nemzőképtelen férfi, a bukott, a születésétől fogva vak vagy siket, az őrült, a félkegyelmű, a néma, és mindenki, akinek hiányzik egy érzékszerve vagy testrésze.[115] (202) De egy bölcs embernek tanácsos erejéhez mérten [élete] végéig adnia mindezeknek egy falat ételt és ruhát, mert ha nem adna, bűnössé válna. (203) Ha pedig egy nemzőképtelen és a többi [fent említett fogyatékos férfi] valahogyan feleséget kívánna,[116] ha közülük valamelyiknek gyermeke születik, [ez] az utóduk jogosult az örökségre. (204) Apja halála után ami vagyont szerez a legidősebb fiú, abból részt kapnak az öccsei, ha a tudás megszerzésével foglalkoznak.[117] (205) Viszont ha egyikük sem tanult ember, és [saját] erejükből szerzett vagyonuk lenne,[118] [mivel az] nem apai örökség, egyenlően osztozzanak rajta: ez az előírás. (206) A tudással szerzett vagyon[119] viszont annak a tulajdona legyen, aki [azt megszerezte], hasonlóképp egy baráttól, az esküvőkor, illetve a „mézes koktéllal”[120] együtt [vendégajándékként kapott értékek.] (207) Ha a fivérek egyike, aki képes [fenntartani magát] saját munkájával, nem tart igényt [a közös] vagyonra, kizárható a részesedésből, miután kapott valamit saját részéből [kiegészítésül] a megélhetéséhez.[121] (208) Aki az apai vagyont meg nem károsítva, munkával, saját erőfeszítéssel szerzett [vagyont], akarata ellenére nem köteles beadni azt [a közösbe]. (209) Ha pedig az apa [korábban] meg nem kapott apai vagyonhoz jutna hozzá, akarata ellenére ne ossza meg azt a fiaival, [mert] saját maga szerezte.

(210) Ha [az örökségen korábban már] megosztozott fivérek [ismét] együtt élve [később] újra megosztoznának, ebben az esetben egyenlően osztozzanak. Ilyenkor nem számít az elsőszülöttség. (211) Ha [a fivérek] közül a legidősebb vagy a legfiatalabb kizáratna az örökrész átadásából,[122] vagy egyikük meghalna, a része nem vész el: (212) valamennyi, egyazon anyaméhből született fivére gyűljön össze és együttesen, egyenlően osztozzanak rajta, valamint a [vele vagyonközösségben] egyesült [fivérei], és az egyazon [anya] köldökzsinórjával [világra jött] lánytestvérei is.[123] (213) Ha a legidősebb fivér kapzsiságból megkárosítja öccseit, [többé] nem [jogosult] a legidősebb [fivér státusára], nem kap örökrészt, és a királyoknak meg kell őt büntetniük. (214) Az összes olyan fivér, aki folyton rosszat cselekszik,[124] nem jogosult a vagyonra. A legidősebb fivér pedig ne halmozzon fel saját tulajdont anélkül, hogy öccseinek juttatna [valamennyit]. (215) Ha a fivérek, akik nem osztoztak meg az örökségen, közös vagyonszerzésbe fognának, apjuk semmiképpen se juttasson egyenlőtlen részt abból [a közösen szerzett vagyonból a fiainak]. (216) A vagyonmegosztás után született [fiú] azonban egyedül örökölje az apai vagyont, vagy azokkal [a fivéreivel] osztozzon, akik esetleg [újra] egyesítették vele [vagyis apjukkal a vagyonukat]. (217) A gyermektelenül meghalt fiú örökségét anyja kapja. Ha az anya is elhunyt, az apai nagyanya vegye magához a vagyont.[125] (218) Miután az összes adósságot és vagyont szabály szerint felosztották, bármit is vennének észre később, mindazt egyenlően osszák szét.[126] (219) Ruha, jármű[127], ékszer, elkészített étel,[128] víz,[129] nők,[130] a szerzést és a megőrzést segítő [eszköz][131]: [mindezeket] nem felosztandónak mondják.

(220) Ezzel elmondtam nektek a vagyonfelosztás [módját], és a fiakkal kapcsolatos eljárást, sorban, kezdve a kṣetrajával. [Most pedig] ismerjétek meg a szerencsejátékra vonatkozó törvényt.

(221) A király tartsa távol a királyságból a szerencsejátékot és az [állatokra kötött] fogadást. Ez a két bűn okozza az uralkodók királyságának végromlását. (222) A szerencsejáték és az [állatokra kötött] fogadás leplezetlen lopás. A király folyamatosan tegyen erőfeszítéseket ezek visszaszorítására. (223) Az emberek azt nevezik szerencsejátéknak, amit nem élőlényekkel űznek. Amit viszont élőlényekkel űznek, azt fogadásként ismerendő. (224) Akik szerencsejátékot vagy fogadást űznek vagy űzetnek [mással], mindezekre a király sújtson le,[132] és azon śūdrákra is, akik a „kétszer születettek” megkülönböztető jegyeit viselik.[133] (225) A szerencsejátékosokat, az énekeseket [vagy színészeket], az elvetemülteket,[134] az eretnek szektákhoz tartozó embereket, a helytelen tevékenységet folytatókat, és a szeszárusokat gyorsan űzze ki a városból. (226) Ezek az álcázott tolvajok a király országában maradva káros tevékenységükkel folytonosan ártanak a derék alattvalóknak. (227) Erre a szerencsejátékra a régmúlt korokban úgy tekintettek, mint az ellenségeskedés fontos előidézőjére. Ezért ne űzzön az okos ember szerencsejátékot, még mulatságból sem. (228) Ha valaki titokban vagy nyíltan űzné, a király olyan büntetést választhat a számára, amilyet akar. (229) Aki pedig kṣatriyának, vaiśyának, vagy śūdrának született, és nem tudja megfizetni a büntetést, dolgozza le az adósságát. A pap[i varṇá-ba tartozó férfi] részletekben [fizesse ki].

(230) A nők, gyerekek, bolondok, öregek, szegények, védelmező nélküliek [pl. árvák, özvegyek], betegek büntetését vesszővel, bottal, kötéllel és ezekhez hasonlókkal ossza ki a király. (231) Azon [tisztségviselőket], akiket ügyintézésére jelöltek ki, és a peres felek ügyeinek ártanak, [mert] a pénz hevében [vagyis a kapzsiságtól] főnek, a király fossza meg minden tulajdonuktól. (232) A hamis [királyi] rendeletek készítőit, a miniszterek megvesztegetőit,[135] a nők, gyermekek és brāhmaṇákgyilkosait a király végezze ki,[136] csakúgy, mint az ellenségnek szolgálatot tevőket. (233) Valamennyi esetben, ha [az ügy] eldöntetett és [a büntetés] kiszabatott, azt [a király] törvény szerint megtettnek ismerje el, [és] ne vonja vissza ismét. (234) Ha a miniszterek[137] vagy a vizsgálóbíró[138] [a törvényességgel] ellentétesen intéznének egy ügyet, azt a király maga intézze [tovább], őket pedig ezer [paṇára][139] büntesse meg.

(235) Aki brāhmaṇát öl, aki alkoholt iszik, aki lop[140], és aki befekszik a guruja ágyába[141]: mindezeket külön-külön úgy kell tekinteni, mint főbenjáró vétket elkövetett embereket. (236) Mind a négy [fent említett bűnösnek], ha nem vezekelte le a vétkét, testi fenyítéssel és pénzbírsággal együtt járó, törvényes büntetést szabjon ki [a király]. (237) A guru hitvesi ágyának [beszennyezése] esetén női nemi szerv [alakú bélyeget] kell csinálni [vagyis rásütni],[142] alkoholivás esetén kocsmacégér [alakút], lopás esetén kutyaláb [formájút] kell csinálni, egy brāhmaṇa-gyilkosra [pedig] fejetlen embert. (238) Tilos velük együtt étkezni, nekik [vagy velük] áldozatot bemutatni,[143] nekik [vagy velük szent szövegeket] felolvasni, nem házasodhatnak,[144] nyomorultul vándoroljanak a földön, kizárva minden törvényes rendből és vallásból. (239) Ezeket a megbélyegzett embereket vér- és egyéb rokonaik hagyják magukra, ne méltassák őket szánalomra [vagy akár] köszöntésre [sem]: ez Manu tanítása. (240) Ám a fent említett első [három] varṇá[ba tartozó bűnösöket], ha levezekelték vétküket, a király ne bélyegezze meg a homlokukon, viszont a legsúlyosabb bírságot[145] fizettesse meg velük. (241) Ha egy brāhmaṇa követ el ilyen bűnt,[146] a közepesen súlyos bírságot[147] kell [rá] kiróni, vagy el kell űzni a királyságból úgy, hogy pénzét és személyes ingóságait megtarthatja. (242) A többiek [vagyis a többi varṇába tartozók] viszont, ha nem szándékosan követték el ezeket [a fent említett] bűnöket, teljes vagyonelkobzást érdemelnek, ha pedig szándékosan, száműzetést.[148]

(243) A jó király ne vegye magához a főbenjáró bűnt elkövetett emberek vagyonát. Ha kapzsiságból [mégis] magához veszi, [ugyan]az a bűn égeti[149] [őt is]. (244) [A bűnös által kifizetett] bírságot vízbe dobva ajánlja fel Varuṇának [varuna], vagy ajándékozza egy Védában jártas, erényes életvitelűbrāhmaṇának. (245) Varuṇa a büntetés istene, mert ő tartja [kezében] a királyokat büntető botot. A brāhmaṇa, aki a teljes Védát elsajátította, az egész világ ura. (246) Ahol a király elhárítja a vagyonuk átvételét a bűnt elkövetettektől, ott az emberek időben születnek és hosszú életet élnek, (247) és a gabona úgy nő ki, ahogyan a földművesek külön-külön elvetették, a gyerekek nem halnak meg, és nincs vetélés [vagy nem jön torzszülött a világra].

(248) De ha egy alacsony varṇában született[150] ember szándékosan brāhmaṇákat zaklat, a király a testi fenyítés válogatott, elrettentő eszközeivel sújtson le rá.[151] (249) A király igazságtalanságát éppen akkorának tekintik, ha megfenyíti azt, akit nem kellene megfenyíteni, mint ha szabadon ereszti azt, akit meg kellene fenyíteni. [A király] igazságosságának [azt tekintik], ha megzabolázza [a bűnösöket].

(250) Ezzel részletesen elmondtam, hogyan kell döntést hozni a tizennyolcféle kategóriába eső peres ügyekben két, kölcsönösen vitában álló fél között.[152]

(251) Ily módon az uralkodó, minden ügyet helyesen intézve, törekedjen arra, hogy meg nem hódított országokat hódítson meg, a meghódítottakat pedig gondosan védelmezze. (252) Miután megfelelő módon konszolidálta az országot és az előírásokat követve erődöket építtetett, teljes erőfeszítéssel, folytonosan azon legyen, hogy kihúzza [az ország testéből] a „töviseket” [vagyis a kárt okozó embereket]. (253) Azáltal, hogy védelmezik az āryá[khoz méltó] életmódot folytatókat, és kipucolják a „töviseket”, az uralkodók a mennybe jutnak, [mert itt a földön] alattvalóik védelmezésére összpontosítottak. (254) Ha a király nem bünteti meg a tolvajokat, de az adót beszedi, megrendül a birodalma, [ő maga] pedig kizáratik a mennyből. (255) Akinek viszont az országa [a király] karjának erejére támaszkodva mentes lesz a félelemtől, annak ezen [országa] örökké gyarapodik majd, mint egy [folyamatosan] öntözött fa.

(256) A király, akinek szemei a kémek, a mások vagyonát eltulajdonító tolvajoknak két fajtáját ismerje fel: a nyilvános és a nem nyilvános [tolvajokat]. (257) Ezek közül a nyilvános csalók azok, akik különféle áruk [adásvételében elkövetett csalásból] élnek, a rejtett csalók pedig a rablók, erdei [zsiványok], és hasonló emberek. (258) Akik kenőpénzt vesznek el, a szélhámosok,[153] csalók[154] és szerencsejátékosok, [valamint] akik szerencsét hozó dolgok mutogatásából élnek,[155] a kétszínűek a jósokkal együtt, (259) valamint a helytelenül cselekvő főtisztviselők és orvosok, a kézművességben [beleértve a képzőművészeteket] való jártasságukat hasznosítók, az ügyes prostituáltak: (260) ezeket és a hozzájuk hasonlókat tekintse a nép jól látható „töviseinek”, valamint más, titokban tevékenykedő, nem ārya, de az āryák megkülönböztető jegyeit viselő [egyéneket]. (261) Miután rájuk lelt az ugyanazon foglalkozást űzők révén, [akik] tisztességesek [és] álcázzák magukat, valamint a különféle helyekre [kiküldött] kémei révén, provokálja őket [újabb bűn elkövetésére], majd vonja őket [saját] ellenőrzése alá. (262) Miután a bűneiket, kinek-kinek a foglalkozását illetően, az igazságnak megfelelően kihirdette, a király gondoskodjon a megfelelő büntetésről, vagyoni helyzetükhöz és vétkükhöz mérten, (263) mivel büntetés nélkül nem lehet visszaszorítani a bűnös elméjű, a földön rejtőzködve járó tolvajok bűneit.

(264) Összejövetelekre használt épületek, [út menti] vízosztó helyek, édességboltok, bordélyok, kocsmák és vendéglők, keresztutak, szent helyen álló fák, gyűlések, látványosságok, (265) elhanyagolt kertek, vadonok és kézművesműhelyek, valamint üresen álló házak, erdők és [ültetett] ligetek: (266) az ilyen helyeket a király vigyázza kihelyezett és járőröző csapatokkal, valamint kémekkel, hogy elrettentse a tolvajokat. (267) Ezeket [a tolvajokat] találja meg és bíztassa fel [újabb bűntett elkövetésére][156] ügyes ex-tolvajok segítségével, akik segítőkként követik őket, és tudnak különféle tetteikről. (268) Gyűjtse össze őket [vagyis a bűnözőket mindenféle] étel ürügyén amit lehet és szabad fogyasztani,[157] vagy azzal, hogy találkozhatnak brāhmaṇákkal,[158] vagy [beígért] hősies tettek ürügyén. (269) Akik nem jönnek el [a találkozóra], és akik rájöttek a [találka igazi] okára, azokra a király erővel sújtson le, barátaikkal, vér- és egyéb rokonaikkal egyetemben.

(270) Az igazságos király ne sújtson le [vagy: ne végeztesse ki] a lopott holmi nélkül [elfogott] tolvajra, de a lopott holmival és szerszámaival együtt [elfogott tolvajra] tétovázás nélkül sújtson le (vagy: végeztesse ki). (271) Sújtson le [vagy: végeztesse ki] mindazokra is, akik csak a falvakban ételt adnak és [rejtek]helyet adnak a szerszámaiknak. (272) A tartományokban felügyelettel megbízottakat és a paranccsal ellátott vazallusokat, ha támadás esetén közönyösek [maradnak], tüstént büntesse meg, mint a tolvajokat. (273) Ha pedig valaki, aki a dharmá[val kapcsolatos feladatok végzéséből] él [vagyis egy brāhmaṇa], vétene a dharma előírásaival szemben, égesse meg[159] őt is büntetéssel, mivel a saját kötelezettségei ellen vétett. (274) Ha egy falut támadás ér, ha áttörnek egy töltést, ha egy úton mások szeme láttára rablást követnek el: akik nem rohannak [segíteni] erejükhöz mérten, azokat [minden] ingóságukkal együtt száműzni kell. (275) Válogatott testi fenyítésekkel sújtson le azokra, akik kirabolják a király kincstárát, akik folyton ellenszegülnek, és akik az ellenség [fülébe bujtogató módon] sugdosnak. (276) A király vágja le azoknak a rablóknak a kezét, akik éjjel [a ház falába] lyukat fúrva betörést követnek el, majd húzza őket hegyes karóba.[160] (277) Két ujját vágassa le a zsebtolvajnak, ha először kapták el, ha másodszor, egyik kezét és egyik lábát. Harmadszorra kivégzést érdemel. (278) Azokat, akik tüzet, ételt, fegyvert és rejtekhelyet[161] adnak [a rablóknak], vagy magukhoz veszik a lopott holmit, az uralkodó büntesse meg, mint a tolvajokat.[162]

(279) Azt, aki áttörte egy tó [töltését, hogy vizet lopjon], ölje vízbe, vagy végezze ki [valamilyen] egyszerű módon, vagy [a tolvaj] elégtételt is adhat, és kifizetheti a legsúlyosabb bírságot. (280) Azokra, akik betörnek egy raktárépületbe, fegyverraktárba, vagy templomba, illetve akik elefántot, lovat, vagy kocsit lopnak, gondolkodás nélkül sújtson le.[163] (281) Aki pedig vizet lopna egy régen létesített tóból [vagy medencéből],[164] vagy egy vízcsatornát átvágna, azzal az első bírságot[165] fizettessék meg. (282) Aki pedig, bár nincsen rendkívüli [vagy szorult] helyzetben, a „király útjára” [vagyis a főutcára] piszkot rak, két kārṣāpaṇát [vagyis paṇát] adjon, és gyorsan takarítsa el a piszkot. (283) A szorult helyzetben lévő, az öreg, a terhes asszony, és a gyerek feddést érdemel, azt [a piszkot] pedig el kell takarítani: ez a szabály. (284) Minden orvost, aki megtévesztő módon tevékenykedik,[166] meg kell büntetni: ha nem humán [betegekről] van szó, az „első [bírságra]”, emberek esetében a „középső [bírságra]”.[167] (285) Aki tönkretesz egy hidat, zászlót [vagy címert], póznát,[168] vagy [isten]szobrot,[169] minden kárt térítsen meg, és fizessen ötszáz [paṇa büntetést].[170] (286) Nem megrontott anyagok megrontása,[171] valamint gyöngyök összetörése és hibás átfúrása esetén az „első bírság” a büntetés. (287) Aki akár értéküket tekintve nem egyenlő [javakat ad cserébe azon javakért, melyekért] egyenlő [javakat kéne adni],[172] az első vagy a középső bírságot szabják ki rá.(288) Az összes börtönt a „király útján” [vagyis a főutcán] helyezze el, hogy ott láthatóak legyenek a szenvedő és megcsonkított gonosztevők. (289) Azonnal száműzze azokat, akik áttörnek egy falat, árkokat töltenek fel, vagy kapukat törnek be.[173] (290) Mindenféle mágikus szertartás[174] esetén kétszáz [paṇa] büntetést kell kiróni, valamint ha erre nem jogosult személyek „gyökér-rítust” [hajtanak végre],[175] és a különféle boszorkányság esetén. (291) Aki [vetőmagként] ad el [valamit ami] nem vetőmag, és szintúgy aki felveri a vetőmag árát,[176] illetve aki megsérti a birtokhatárokat: csonkítást[177] érdemel büntetésként. (292) Ha pedig az aranyműves, minden „tövis” közül a legrosszabb, tisztességtelenül viselkedik, a király borotvákkal vágjon le belőle darabokat.[178] (293) Ha a szántóföldön használt dolgokat [pl. ekét, ásót] lopnak el, vagy fegyvereket,[179] illetve gyógyszert, a király szabjon ki büntetést, figyelembe véve a [bűntett] idejét és [az ellopott eszköz] célját.

(294) Az uralkodó, a miniszter, a város [vagy vár], az ország [területe], a kincstár, a hadsereg, a szövetséges: ez a hét összetevő; a királyságot hét tagból állónak mondják.[180] (295) A király tudja, hogy a királyság ezen hét összetevője közül a [fenti] sorrend alapján a megelőző mindig fontosabb [, mint a rákövetkező], ha valami szerencsétlenség történik.[181] (296) Ennek a hét tagból álló királyságnak, ha erős, mint egy „hármas bot”[182], egyik [összetevője] sem uralkodó jellegű, mivel [bizonyos] tulajdonságait tekintve egyikük is, másikuk is kiváló. (297) Hiszen más-más feladatot tekintve más-más tag a kiemelkedő: amelyik révén egy [bizonyos] feladat teljesül, arra [a célra] azt mondják a legjobbnak.[183] (298) Kémek segítségével, energikus fellépéssel,[184] és az ügyek intézésével az uralkodó mindig legyen tisztában a saját és mások [vagy az ellenség] erejével. (299) Minden csapást[185] és szintúgy a károkat súlyosságuk alapján mérje fel, és aztán végezze a feladatát. (300) Újra és újra lásson hozzá a feladatai végzéséhez, [még ha] időről időre el is fárad. řră[186] gyakran meglátogatja az olyan embert, aki [új meg új] feladatokba kezd bele. (301) Arany- vagy ezüstkor, bronzkor vagy vaskor[187] a király minden egyes cselekedete, mivel úgy mondják: a király [maga] a kor. (302) Ha alszik, ő a vaskor, ha ébren van: a bronzkor, rászánja magát a cselekvésre: ezüstkor, ha pedig cselekszik: aranykor.

(303) A király cselekedje Indra [az istenek királya], a Nap, a Szél, Yama [jama] [a holtak istene], Varuṇa [a vizek istene], a Hold, a Tűz, és a Föld ragyogó tetteit. (304) Ahogyan az esőket esőzi Indra négy hónapig, úgy esőzze [az alattvalói által] kívánt dolgokat a saját királyságára, amikor Indra tetteit cselekszi. (305) Ahogyan a Nap nyolc hónapon át szívja fel a vizeket sugaraival, úgy „szívja fel” folyamatosan az adót a királyságából, mivel ez a Nap[hoz méltó] cselekvés. (306) Ahogy a Szél jár-kel, minden élőlénybe behatolva, úgy hatoljon be [mindenhová] kémeivel, mert ez a Szél[hez illő] cselekvés. (307) Ahogy Yama a szeretetteket és a gyűlölteket egyaránt ellenőrzése alá vonja, ha itt az idő, úgy vonja ellenőrzése alá alattvalóit a király, mivel ez a Yamá[hoz illő] cselekvés. (308) Ahogyan [az embereket] Varuṇa hurkaival jól megkötözve látjuk,[188] úgy kötözze meg a gonoszokat, mert ez a Varuṇá[hoz illő cselekvés]. (309) Miképp az emberek örülnek, ha a Holdat teltnek látják, úgy az [a király], akiben örömüket lelik az alattvalók, a Hold[hoz méltóan] cselekszik. (310) Mindig izzó ragyogással [vagy méltósággal] ellátva, fényesen [vagy erőteljesen] viseltessen a gonosztevőkkel szemben, és legyen kárára romlott vazallusainak: ezt tartja a hagyomány Tűzhöz méltó viselkedésnek. (311) Ahogyan a Föld egyformán tart fenn minden élőlényt, úgy a minden élőlényt egyformán fenntartó [király] magatartása a Földhöz illő.[189]

(312) Ezekkel és más eszközökkel élve, folyton éberen, a király büntesse meg a tolvajokat saját országában és még a máséban is.

(313) Még ha nagy bajba jutna is, ne haragítsa meg a brāhmaṇákat, mert haragjukban azonnal elpusztítanák őt[190] hadseregével és járműveivel [vagy hátasállataival] együtt. (314) Akik mindenevővé tették a Tüzet, ihatatlanná a tengert, fogyóvá és növekvővé a Holdat:[191] őket megharagítva ki nem pusztulna el? (315) Akik haragjukban képesek más világokat és világőröket[192] teremteni, és megfosztani az isteneket isteni mivoltuktól:[193] őket megsértve ki gyarapodna? (316) Akikre támaszkodva állnak fenn a világok és az istenek örökké, és akik egyedüli vagyona a Brahman [vagyis a Véda]: ki ártana nekik, ha élni szeretne? (317) Akár tudatlan, akár tudós, a brāhmaṇa egy nagy istenség, amint Agni [a tűz istene] is egy nagy istenség, akár felszentelték [áldozati célokra], akár nem szentelték fel. (318) A ragyogó tűz egyáltalán nem szennyeződik be még a halottégetőkben sem, és a rítusok alkalmával befogadva az áldozatot újra megnövekszik. (319) Hasonlóképp a brāhmaṇák, még ha mindenféle előnytelen dologgal is foglalkoznának, minden körülmények között [vallásos] tiszteletet érdemelnek, mivel ez [a varṇa] a legnagyobb istenség. (320) Ha a kṣatra [ksatra][194]túlzottan megerősödik a brahmával[195] szemben, mindenféleképpen a brahma legyen az, amely visszafogja [a kṣatrát], mivel a kṣatra a brahmából jött létre. (321) A tűz a vízből, a kṣatra a brahmából, a vas a kőből keletkezett, [ezért] ezek mindenhová eljutó energiája kialszik azokban [a princípiumokban], melyekből születtek. (322) A brahma nélkül nem boldogul a kṣatra, a kṣatra nélkül nem gyarapszik a brahma. Brahma és kṣatra ha összefog, itt [a földön] és a túlvilágon is gyarapszik.

(323) [Élete végén a király] mindenféle bírságokból származó vagyonát a papoknak adva, királyságát[196] a fiára hagyva, csatában menjen a halál elébe. (324) A király így cselekedve, mindig betartva uralkodói kötelességeit, kizárólag az emberek javára alkalmazza valamennyi szolgáját.

(325) Ezzel elmondtam a király feladatainak teljes, örökkévaló rendjét. [A következőkben] egymás után ismerje meg [az olvasó] a vaiśyák és a śūdrák feladatainak szabályait.

(326) Egy vaiśya, miután elvégezte a saṃskārákat,[197] és feleséget vett maga mellé, folytonosan foglalkozzon gazdasági tevékenységgel és állattartással. (327) Hiszen a Teremtmények Ura, miután megteremtette a háziállatokat, rábízta őket a vaiśyára, a brāhmaṇára és a királyra pedig rábízta az összes teremtményt. (328) Egy vaiśyánakne legyen ez a vágya: „Nem akarok állatokat tartani!”, és amíg egy vaiśya kész [állatokat tartani], mások semmiképpen se tartsanak. (329) Tudja, hogy az ékkövek, gyöngyök, klárisok, fémek, szőttesek, illatszerek és fűszerek között melyik az értékesebb illetve a kevésbé értékes. (330) Ismerje a magvak elvetésé[nek mikéntjét] valamint a föld és a magvak tulajdonságait. Legyen tisztában a mértékek használatával, és a súlyok mindenféle használatával. (331–332) Ismerje a használati tárgyak értékét és értéktelenségét, a vidékek jó és rossz tulajdonságait, az árucikkek[ből szerezhető] hasznot és veszteséget, a háziállatok tartását [vagy hízlalását, esetleg tenyésztését], a szolgák bérét, az emberek különböző nyelveit, a dolgok elraktározásá[nak módjait], és az adásvétel [módozatait]. (333) Minden erejével azon legyen, hogy törvényes eszközökkel gyarapítsa a vagyonát, és igyekezzen minden élőlénynek ételt adni.

(334) A śūdrának pedig alegnagyobb mértékben javára váló kötelessége pedig csak annyi, hogy engedelmeskedjék a Védákban tudós, családfenntartó, jó hírű papoknak. (335) Aki tiszta, engedelmeskedik a feljebbvalóinak, szelíd szavú, nem önző, mindig a brāhmaṇákhoz fordul menedékért: [az ilyen śūdra] magasabb kasztba kerül [következő születésében].

(336) Ezzel elmondtam a varṇák[ra] nem rendkívüli körülmények között [érvényes] áldásos törvényi szabályozást. [Most pedig] sorban ismerjétek meg [azokat a szabályokat], amelyek rendkívüli helyzetben vonatkoznak rájuk.

 

(Dezső Csaba fordítása)

---