Keresés

Manu törvénykönyve

(Mānava-dharmaœāstra)

 

 

 

A dharma fogalma

 

Az időszámításunk kezdőpontja körüli évszázadokban az orthodox írástudók egy olyan rendszert alakítottak ki, amely képes volt leírni a számos külső hatás és belső változás következményeképpen megváltozott vallási és társadalmi körülményeket, valamint az idegen hódítások és a heterodox mozgalmak (pl. a buddhizmus) kihívásaira válaszolva, azokkal szemben sikeresen állított fel új normákat. A dharma fogalmának és a hozzá kapcsolódó gondolatkörnek meghatározó szerepe lett ebben a rendszerben.

A dharma eszméje talán a leginkább elterjedt az egész indiai civilizációt tekintve, és nemcsak az orthodox hagyományokban, hanem a buddhizmusban és dzsainizmusban is. Éppen ennek a központi szerepnek köszönhetőenjelentése számtalan módosuláson ment keresztül, és a különféle hagyományokban és korszakokban rendkívül sokféle értelmezése született. A korai védikus irodalomban leginkább a társadalmi és kozmikus rend fenntartását jelentette, melyet az āryák [árja][1] a védikus szertartások és egyéb hagyományos feladataik elvégzésével biztosítanak. Hasonlóan a karmához, a dharma fogalma is kezdetben a védikus rítusok helyes procedúrájával volt kapcsolatos, és ahogyan a karma jelentésköre kiterjedt az erkölcsös illetve erkölcstelen cselekedetekre is, úgy foglalta magába egy idő után a dharma a rituális mellett a társadalmi és morális szférára vonatkozó előírásokat is.

Az indiai jogrend forrásaiban a dharma utalhat a viselkedés elfogadott normáira, rituális szabályokra, erkölcsi / vallási kötelességekre vagy attitűdre („igazságosság”), vallási érdemre, magánjogra és büntetőjogra egyaránt. A dharma legfontosabb forrása az orthodox gondolkodók számára a Véda, követése mindenki számára kötelező, a dharma előírásainak megszegése pedig bűn (adharma, pāpa [pápa]). Ugyanakkor az abszolút Törvény mellett kisebb területi vagy társadalmi csoportoknak saját dharmájuk volt, ami lehetővé tette, hogy az igazságszolgáltatás mindig alkalmazkodhasson az adott körülményekhez.

A dharma szó gyakran szerepel a varāœrama-dharma [varnásrama-dharma]kifejezés részeként, mely annyit tesz: „a társadalmi osztályokra és az életszakaszokra vonatkozó előírások”, s melynek csorbítatlanságát tekintették a társadalmi rend egyik legfontosabb zálogának. A négy vara [varna]keletkezéséről már a gveda egyik himnusza (10.90) is beszél, a későbbiekben pedig ezek lettek az indiai társadalom rétegződésének alapegységei. Legfelül helyezkednek el a brāhmaák [bráhmana], akik általában papi vagy tanítói feladatot töltenek be, de lehettek pl. miniszterek, hadvezérek is. A következő osztályba a katriyák [ksatrija] tartoznak, feladatuk a hadviselés és a kormányzás (a király a par excellence katriya). Alattuk helyezkednek el a termelő tevékenységgel és kereskedelemmel foglalkozó vaiœyák [vaisja], a rangsor legalján pedig a szolga œūdrák [súdra].

Ezt a négy társadalmi osztályt, vagy legalábbis a felső hármat korántsem választották el egymástól kezdetben olyan éles határvonalak, mint amilyeneket a kasztok rendszerével hozunk kapcsolatba, és valóban, a portugál eredetű kaszt szót sokkal inkább lehet alkalmazni egy másfajta kategóriára: a jātira [dzsáti]. Évszázadok alatt a jāti alakult azzá a kifelé szorosan zárt „kaszttá”, melynek tagjait az endogámia (vagyis a csoporton belüli házasodás), a kommenzalitás (vagyis hogy ételt csak egy másik csoporttagtól, vagy egy magasabb csoportba tartozótól szabad elfogadni, illetve csak egy ilyen személy jelenlétében szabad elfogyasztani), és a foglalkozáshoz kötöttség szigorú szabályai kapcsolták össze. A jātiklétrejöttében nem kis szerepe volt az Indiába vándorló különböző népcsoportoknak, törzseknek, melyeket a jogi irodalom egy zseniális fogással a varák keveredéséből származtatott, így hozva összhangba az ideális rendet a valóságos körülményekkel.

Az egyén helyét a társadalomban nemcsak a vara-rendszerben elfoglalt státusa, hanem az életkora alapján őt megillető jogok és rá háruló kötelességek is meghatározták. Ez utóbbit hivatott szabályozni az āœramák [ásrama], vagyis „életszakaszok”[2] és a (többek között) ezek határait jelölő szertartások, saskārák [szanszkára] rendszere. A felső három vara tagjai számára a legfontosabb szertartás a szent zsinór felövezése, az upanayana [upanajana], mely révén a felavatott tagja lesz a „kétszer születettek” (dvija [dvidzsa]) közösségének, és elkezdheti tanulmányozni a Védát mestere, guruja tanításai alapján. Mind a œūdrák, mind a nők ki voltak zárva ebből a szertartásból és a védikus tanulmányokból egyaránt. A saskārák a fogantatásától kezdve egészen a haláláig kísérik az embert, a tanulmányokat követő házasságon át a halotti szertartással bezárólag.

A családi kötelékek azonban a halállal sem szakadnak meg: az utódok egyik legfontosabb kötelessége volt az elhunyt ősök számára rendszeresen bemutatni a œrāddha [sráddha]szertartását, mely során rizslabdacsokat és egyéb ételt ajánlottak fel a vendégül hívott brāhmaáknak, akik mintegy az áldozati tűz szerepét töltötték be. Ennek a rítusnak kulcsszerepe volt a generációk összetartásában, és a részvétel joga egyben egy számos más jogi kérdésben is szerephez jutó rokonsági fokot is jelölt.

 

 

 

 

Az ókori India dharma-irodalmának forrásai

 

 

A Kr.e. VI. század tájékán felmerült az igény a Védákban található szertartásokat magyarázó, a rítusokat részletező szövegekre. Ezt az igényt elégítették ki a nagyobb szabású rituálékkal foglalkozó Œrauta Sūtrák [srauta szútra], és a házi, családi szertartásokat leíró Ghya Sūtrák [grihja szútra]. Ezekkel párhuzamosan, vagyis a Kr.e. VI. és II. század között keletkeztek a legkorábbi indiai jogforrásnak számító Dharma Sūtrák [dharma szútra], melyeket a másik két sūtra-típushoz hasonlóan egy-egy védikus iskolához köt a hagyomány. Az első Dharma Sūtrák a korai buddhista szent szövegekkel egy időben, India nyugati részén születtek.

A keresztény időszámítás kezdete körüli időkben ezeket a régi Dharma Sūtrákatkibővítették és versbe szedték. Az így megalkotott Dharma Œāstrák [dharma sásztra] már nem kötődtek egy-egy védikus hagyományhoz, hanem a társadalom minden tagja számára érvényes szabályokat fogalmaztak meg. A legkorábbi Dharma Œāstra, Manu Törvénykönyve (Mānava-dharmaœāstra [mánava-dharmasásztra] vagy Manusmti [manuszmriti]), amely jelenlegi formáját valószínűleg a Kr.u. II. századra nyerte el, a Dharma Sūtrákkal szemben nem egy híres, védikus iskolát alapító bölcs műve. Tárgya maga a dharma ahogyan azt Brahmā [brahmá], a teremtő istenség az első embernek, Manunak előadta, aki pedig továbbadta Bhgunak [bhrigu], az ősbölcsek egyikének. Manu Törvénykönyve után még számos Dharma Œāstra íródott, a leghíresebb közülük a valószínűleg a korai Gupta-korból származó Yājñavalkya Smti [jádnyavalkja szmriti]. Ugyanakkor a szintén ezekben az évszázadokban keletkezett eposzok és az enciklopédikus méretű ismeretanyagot tartalmazó purāák [purána] is számos, dharmáról szóló részt tartalmaznak.

Nagyon vázlatosan a következőkben lehet összefoglalni a Manusmti tartalmát: a bevezetésében Manu a bölcsek kérésére leírja a világ teremtését és saját születését. A második részben az életszakaszokhoz kapcsolódó rítusokról beszél a tanulóévek végéig, harmadiktól az ötödik részig a családfenntartó kötelességeiről, a hatodikban pedig az élet két utolsó szakaszáról tanít. A hetediktől a kilencedik fejezetig az uralkodó kötelességeit írja le, aki a dharma legfőbb védelmezője. Ez a rész tér el leginkább a korábbi Dharma Sūtráktól, és sok hasonlóságot tartalmaz az első indiai államelméleti művekkel. Mivel a király feladatai közé tartozik az igazságszolgáltatás is, ez a rész fontos magán- és büntetőjogi előírásokat tartalmaz. A tizedik fejezet a kasztokkal foglalkozik, a tizenegyedik különféle bűnökkel, penitenciákkal és egyéb büntetésekkel, az utolsó fejezet pedig az evilági cselekedeteknek a földi élet utáni következményeivel.

Manu Törvénykönyvéhez a későbbi évszázadokban a dharma kiváló tudósai számos kommentárt írtak, melyek betekintést nyújtanak a korai középkor Indiájának jogfejlődésébe is. A legkorábbi ismert kommentár Bhārucié [bhárucsi] (valószínűleg a Kr.u. VII. századból), sajnos csak töredékesen maradt fenn, a legbővebb, legtudósabb kommentár pedig Medhātithié [médhátithi] (IX. század); Kullūka [kullúka] rövid kommentárja (XIII. század) is haszonnal forgatható.

A fordításhoz fűzött lábjegyzetekben többször idézem Medhātithi és Bhāruci kommentárját. A Manusmti verseit prózafordításban adtam vissza, a versek sorszámát zárójelben megadtam. Mivel a szöveg gyakran rendkívül tömören fogalmaz, szögletes zárójelben a könnyebb megértést segítő kiegészítéseket tettem. Az volt a célom, hogy a szögletes zárójeleken belüli kiegészítésekkel együtt olvasva legyenek nyelvtanilag kerekek a mondatok, ezért néhány esetben pl. az eredeti szövegben szereplő ragot a szögletes zárójelben lévő szóhoz kellett illesztenem (pl. „az egészre” helyett „az egész [vagyonra]”).

 


Manu törvénykönyve

IX. tanítás

 

 

(1) [Most pedig] elő fogom adni a törvényes úton járó férfi és nő örökkévaló jogait és kötelességeit, együttélésben és különválásban.[3]

(2) Férfi hozzátartozója éjjel és nappal tartsa függésben a nőt, [és ha a nő] rabja lesz az érzéktárgyaknak, helyezze saját felügyelete alá. (3) Apja lánykorában óvja, férje óvja, míg fiatal, idős korában fiai óvják. A nőt nem illeti meg a függetlenség. (4) Az apa, aki nem adja őt férjhez időben, megrovást érdemel. Megrovást érdemel a férj, aki nem szeretkezik vele. Ha férje meghalt, megrovást érdemel az a fiú, aki nem oltalmazza anyját. (5) A nőt különösképpen óvni kell még a jelentéktelen szenvedélyektől is, hiszen mindkét családnak bánatot okoznak a nem oltalmazott nők. (6) Ezt tekintve az összes osztály legfontosabb kötelességének, még az erőtlen férjek is törekednek arra, hogy megóvják feleségüket, (7) hiszen azáltal, hogy fáradhatatlanul óvja feleségét, [a férj] saját utódait, életvitelét, családját,[4] saját magát is[5], valamint saját [vallásos] kötelességét[6] is megvédi.

(8) A férj feleségébe behatolva magzattá lesz és megszületik erre a világra. Azért hívják a feleséget feleségnek (jāyā [dzsájá]), mert őbenne születik (jāyate [dzsájaté]) újra [a férfi]. (9) Amilyen [férfival] szeretkezik a nő, ahhoz hasonló fiút szül. Ezért hát óvja feleségét fáradhatatlanul, hogy így biztosítsa utódai tisztaságát.

(10) Senki sem képes erőszakkal megóvni a nőt, de az alábbi módszerekkel élve meg lehet óvni őket: (11) Foglalja le [feleségét] a pénz összegyűjtésével és elköltésével, takarítással, vallásos teendőkkel, főzéssel, és a háztartási eszközök, bútorok rendben tartásával. (12) A megbízható szolgák felügyelete alatt otthon bezárva tartott nők nincsenek megvédve, ám azok a nők, akik képesek maguk vigyázni saját magukra, megfelelően meg vannak védve. (13) Hat dolog van, ami megronthat egy nőt: az ivás, a rossz emberekkel való érintkezés, távollét a férjtől, az ide-oda mászkálás, az álmodozás, valamint a más házában lakás. (14) Nem vizsgálják a jó külsőt, nem számít nekik az életkor: legyen bár szép vagy csúnya, csak férfi legyen, és máris szerelmeskednek vele. (15) Világunkban [a nő] vele született férfiéhsége, szeszélyessége és szeretetre való képtelensége miatt még akkor is megcsalja férjét, ha fáradságot nem kímélve óvják őt. (16) Ily módon megismerve a nők természetét, mely akkor alakult ki, mikor a Teremtmények Ura létrehozta a világot, a férfi vesse latba minden erejét a megóvásuk érdekében.

(17) Fekvés és üldögélés, ékszerek, szerelmi vágy, düh, becstelenség, rosszindulat, helytelen viselkedés: ezeket tulajdonította Manu a nőknek. (18) A nők nem végezhetnek rítusokat [védikus] versek kíséretében: így rendelkezik a Törvény, hiszen tény, hogy a nők erőtlenek[7] és nem ismerhetik a [Védák] verseit, [és ezért] ők a hamisság.

(19) Hasonlóképpen számos kinyilatkoztatott vers hangzott el a Védákban is azért, hogy sajátos jellemzőiket megvilágítsa. Ezek közül hallgass meg egy példát: (20) „Ha az anyám eltévelyedett, hűtlen lett férjéhez, [és így] mohó vágyait követte, azt a magvat az apám tartsa távol [tőlem].”[8] Ez ennek [vagyis a női hűtlenségnek illetve a következményeitől való rituális megtisztulásnak] az illusztrációja. (21) Ha [a nő] valami olyat forgat a fejében, ami férjére nézve ártalmas: úgy tartják, hogy az ilyen hűtlenséget ezen a módon [vagyis a fenti vers elmondásával] lehet teljesen eltörölni.

(22) Amilyen tulajdonságokkal rendelkező férjhez köti életét a nő az előírásoknak megfelelő módon, olyan tulajdonságai lesznek neki is, mint [egy folyónak, amely] elvegyül az óceánnal.[9] (23) A legalantasabb anyaméhből született Akamālā [aksamálá], aki Vasiṣṭhával [vaszistha] kelt egybe, [akárcsak] Sāragī [szárangí], aki Mandapālāval [mandapála], nagy megbecsülésre tett szert.[10] (24) Ők és más asszonyok világunkban, akik alacsony származásúak voltak, férjeik jó tulajdonságai révén felemelkedtek.

(25) Ezzel elhangzott a nő és a férfi örökké áldásos életvitelé[ről szóló tanítás]. [Most pedig] ismerjétek meg az utódokkal kapcsolatos törvényeket, melyek boldogságot hoznak a halál után és a földi létben is.

(26) Az utódok révén szerencsét hoznak,[11] imádatra méltók, beragyogják a házat: a vagyon istennői (œriya[srijah]) és a nők (striya[sztrijah]) között az otthonokban nincs semmi különbség. (27) Az utód világra hozása, a megszületett [gyermek] gondozása, az emberi életvitel mindennapos tevékenységei[12] szemmel láthatóan a nőktől függenek. (28) Az utódok, a vallási kötelességek, az engedelmes szolgálat, a legnagyobb szerelmi élvezet a feleségen múlnak, csakúgy, mint a mennyország az ősök és [a férfi] saját maga számára is. (29) Az a nő, aki elméjét, szavait és testét megfegyelmezve nem vét a férje ellen, [halála után] eljut a férj [mennybéli] világába, és az igaz emberek derék asszonynak nevezik. (30) Ám ha egy nő bűnt követ el a férjével szemben, gyalázatra jut ebben a világban, majd egy sakál méhéből születik újra, és a vétkéből eredő betegségek gyötrik.

(31) Hallgassátok meg a következő áldásos, minden ember számára hasznos intelmeket, melyeket a fiú utódról mondottak az igazak és a régen élt nagy bölcsek. (32) Úgy tartják, a fiú utód az [asszony] uráé. Ám a szent szövegek megoszlanak, hogy ki az [asszony] ura: van, aki a nemzőapát mondja annak, mások „a föld tulajdonosát”[13] vélik annak. (33) A nőről azt tartja a hagyomány, hogy ő a föld, a férfiról pedig azt, hogy ő a mag. Minden testtel bíró élőlény a föld és a mag egyesüléséből születik. (34) Néha a mag a különb [és ezért meghatározó], néha viszont éppen a nő méhe. Ám amikor mindkettő egyenlő,[14] az ilyen [egyesülésből származó] utód az [igazán] kiváló.[15]

(35) A mag és az anyaméh közül a magot mondják jelentősebbnek, mivel minden élőlény utódának jellemzőit a mag milyensége határozza meg. (36) Amilyen magot elvet az ember az időben előkészített földbe, az a mag olyanként nő ki abból [a földből], saját jellegzetességeivel megjelölve. (37) Ezt a földet mondják az élőlények örökkévaló méhének, és a mag a anyaméh egyetlen tulajdonságát sem fejleszti ki fejlődése során. (38) A földnek akár egyetlen szeletén is ha a földművesek időben elvetik a magvakat, azok különböző formákban jönnek a világra, saját természetüknek megfelelően. (39) Rizs, vörös rizs, mudga-bab [Phaseolus Mungo], szezámmag,   a- [mása-] bab[Phaseolus Radiatus], árpa: a magvuknak megfelelően nőnek, csakúgy, mint a fokhagyma, cukornád. (40) Lehetetlen, hogy valamit elvetnek és valami más jön a világra, hiszen amilyen magot elvetnek, pontosan ugyanaz nő ki.[16]

(41) Ezért egy előrelátó, tanult ember, aki jártas a vallásos és világi tudományokban, és sokáig akar élni, soha ne vesse el [magját] más feleségébe. (42) Ezzel kapcsolatban a régmúltat ismerők emlegetnek [bizonyos] Szél-énekelte[17] dalokat, melyek szerint a férfi ne vessen el magot más birtokán: (43) „Ahogy veszendőbe megy a belefúródott nyílvessző, ha valaki egy [már korábban, valaki más által] megsebesített [állatot] újra megsebesít [ugyanabban] a sebben, bizony éppen így megy veszendőbe a más birtokán elvetett mag.” (44) Azután a régi idők tudói ezt a Földet (pthivī [prithiví]) Pthu [prithu] feleségének tudják.[18] Azt mondják, a szántóföld azé, aki [előbb] kivágta [rajta] a fákat, a vad pedig azé, akinél a nyilak vannak. (45) „A férfi ennyi és nem több: felesége, önmaga, és utódja”, mondják a papok, valamint ezt is: „Aki a férj, a hagyomány szerint az az asszony.” (46) A feleséget sem eladással, sem eltaszítással nem lehet férjétől elválasztani.[19] Így vegyük tudomásul a törvényt, amelyet a Teremtmények Ura alkotott meg régen. (47) Egyszer száll valakire az örökrész, egyszer adják [férjhez] a lányt, egyszer mondja [a lány apja, vagy általában egy adományozó]: „Odaadom”. Ez a három dolog csak egyszer történik meg az igaz emberek között. (48) Ahogyan a tehenek, kancák, nőstény tevék, szolgálólányok, bivalytehenek, nőstény kecskék és juhok esetében az [utódokat] nemző [hím vagy annak tulajdonosa] nem részesül az utódokban, úgy a mások asszonyainak esetében sem. (49) Akik nem birtokosai a földnek, [de] maggal bírnak [és] más földjébe vetik el, azok bizony a kinőtt gabona terméséből semmiképpen sem kapnak. (50) Ha egy bika száz borjút nemzene valaki másnak a teheneiben, azok a borjúk a tehenek tulajdonosait illetik: a bika hiába fáradt. (51) Ugyanígy azok, akik földdel nem rendelkezve mások földjébe vetik el magvukat, a föld birtokosának hasznára cselekszenek. Nem a maggal bíró kapja a termést. (52) Ha a földdel illetve a maggal bírók nem egyeztek meg kölcsönösen a termésről, nyilvánvalóan a földdel bíróké a haszon. A magnál nagyobb súllyal esik a latba az anyaméh. (53) De ha egy megegyezés alapján ezt [a földet] bevetés céljára átadják, annak [a földnek a termésében] mind a mag, mind a föld tulajdonosa részesül. (54) Az a földbirtokos, akinek a földjére a víz vagy a szél egy magot átvisz, kizárólagos tulajdonosa lesz annak a magnak. A mag [eredeti] tulajdonosa nem kap a termésből. (55) Ezt a törvényt kell érvényesnek tartani a tehenek, lovak, szolgálók, tevék, kecskék, juhok, valamint madarak és bivalyok utódaira is. (56) Ezzel elhangzott számotokra, a mag és az anyaméh közül [melyik mikor] jelentős illetve jelentéktelen. A következőkben elmondom az asszonyokra rendkívüli helyzetben[20] vonatkozó törvényt.

(57) Bátyja hitvese az öcs számára olyan, mint tanítómestere vagy apja [guru][21] felesége, öccse hitvese pedig a hagyomány szerint a báty számára olyan, mint a menye. (58) Ha nincs rendkívüli helyzet, és a báty öccse feleségével, vagy az öcs bátyja asszonyával szeretkezik, bűnösök [„bukottak”] lesznek, még akkor is, ha kijelölték őket [utódnemzés céljából]. (59) Ha nincs fiú gyermeke [a férjétől], a megfelelő módon kijelölt nő[22] a sógorától vagy [férjének] egy sapiṇḍa [szapinda]férfi rokonától[23] foganjon kívánt utódot. (60) A kijelölt férfi pedig tisztított vajjal bekenve, némán, éjszaka nemzzen egyetlen fiút az özvegyben,[24] [de] semmiképpen se egy másodikat. (61) Néhány hozzáértő úgy véli, hogy egy második fiúgyermeket [is lehet nemzeni a fenti esetben is] a nőkben, mert úgy látják, [ha csak egy fiú születik,] kettőjük kijelölésének a célja nem teljesül a szokásoknak megfelelő módon. (62) Miután azonban az előírásoknak megfelelően teljesült a kijelölés célja az özvegyet illetően, a férfi és a nő kölcsönösen úgy tekintsenek egymásra, mint egy guru illetve meny.[25] (63) Ha azonban a kijelölt [férfi és nő] az előírásokat megszegve testi vággyal közelednek egymáshoz, mindketten bűnösök [„bukottak”] lesznek: [mintha a férfi] a menyével feküdne össze, vagy a guru-ja hitvesi ágyába feküdne bele.

[A következő versek tiltják a levirátust:]

(64) A „kétszer születettek” [vagyis a felső három varába tartozók] nem jelölhetik ki a megözvegyült nőt más [férfi] számára, mivel ha más [férfi] számára jelölnék ki, [ezáltal] az Örökkévaló Törvényt sértenék meg. (65) [Ilyen] kijelölésről sehol sem szólnak a házassághoz kapcsolódó Véda-versek, [és] a házassági előírásokban sincs szó az özvegyek újraházasodásáról. (66) Ezt a tudós brāhmaák által megvetett, háziállatokra alkalmazott szokást abban az időben hirdették ki az embereknek is, amikor Vena [véna] [Pthu apja] uralkodott. (67) Ez a [Vena], aki azelőtt mint a királyi bölcsek egyik legkiválóbbika uralta az egész földet, [később] a mohó szenvedélytől elborult elmével az osztályok összekeveredésének okozója lett. (68) Attól fogva a jók elítélik azt az embert, aki téves nézeteket követve egy megözvegyült nőt utódnemzés céljára kijelöl.[26]

(69) Ha egy lánynak meghalna a [jövendő] férje, miután a szóbeli [házassági] ígéret már elhangzott, a saját sógora vegye őt nőül a következő előírás szerint: (70) szabály szerint vegye feleségül a fehér ruhát viselő, tisztasági fogadalmat tett nőt, [majd] egészen addig szeretkezzenek egy-egy alkalommal, valahányszor a nő termékeny periódusában van, amíg utódot nem fogan.[27] (71) Értelmes ember ne adja férjhez a lányát újra, ha [korábban már egyszer] odaadta valakinek. Ha újra férjhez adja, miután [egyszer már] odaadta [valakinek], igazságtalanságot követ el az emberekkel szemben. (72) Még ha [korábban] szabály szerint el is fogadta, a férfi elutasíthatja az olyan lányt, akit az emberek megvetnek,[28] aki beteg, megrontott, vagy akit csalással adtak át.[29] (73) Aki pedig úgy ad át egy lányt, hogy nem szól annak hibájáról, az ilyen elvetemült lány-átadónak ezt [az adományát] semmisnek kell tekinteni.

(74) Ha a férjnek [máshol] van dolga, úgy induljon útnak, hogy előbb biztosítsa felesége számára a megélhetést, hiszen a megélhetés hiánya miatt elgyötört nő rossz útra tévedhet, még ha szilárd jellemű is [egyébként]. (75) Ha útra kelt [férje] biztosította megélhetését, [a feleség] éljen visszafogottan. De ha útra kelt férje nem gondoskodott róla, akkor [a feleség] nem szégyenletes kézimunkákból éljen meg.[30] (76) Ha a férfi vallási kötelességét ment teljesíteni, nyolc évig kell várni rá; ha tudást vagy hírnevet szerezni [utazott el], hatot; ha pedig szerelemből [ment el], három esztendőt.[31] (77) Ha asszonya utálja őt, a férj várjon [türelemmel] egy évig, egy év után pedig vegye el [felesége] vagyonrészét és ne éljen együtt vele.[32] (78) Ha egy nő engedetlen a férjével szemben, aki valamilyen szenvedély [pl. szerencsejáték] rabja lett, részeges, vagy beteg, az ilyen nőt meg kell fosztani ékszereitől és vagyontárgyaitól [pl. háztartási eszközöktől], majd három hónapra el kell hagyni. (79) De ha azért utálja [a férjét], mert az bolond, bukott, eunuch, magtalan, vagy [előző életében elkövetett] bűnei miatt [súlyosan] beteg, az ilyen nőt nem szabad elhagyni, és vagyonrészétől sem szabad megfosztani. (80) Bármikor lehet egy másik feleséget venni az olyan nő mellé, aki italos, gyalázatosan viselkedik, folyton ellentmond, beteg, erőszakos, vagy pazarló. (81) A meddő feleség mellé a nyolcadik évben lehet másik feleséget venni; akinek meghaltak a gyermekei, amellé a tizedikben; aki [csak] lányt szül, amellé a tizenegyedikben; ám aki sohasem szól kedvesen [urához], amellé azonnal. (82) De ha egy kedves és erényes nő megbetegedne, őmellé [csak] a beleegyezésével lehet másik feleséget venni, és sohasem szabad őt megalázó helyzetbe hozni. (83) Ha pedig egy nő, aki mellé egy másik feleséget vett a férje, haragjában elmenne hazulról, [az ilyen nőt] azonnal őrizet alá kell helyezni, vagy a család[33] jelenlétében el kell hagyni. (84) Ha pedig egy nő a tiltás ellenére alkoholt inna akár vallási ünnepeken is, vagy látványosságokra és társaságba járna, hat kṛṣṇalára [krisnala][34] kell megbüntetni.

(85) Ha egy „kétszer született” férfi saját [varájába] illetve más [varába tartozó] nőket vesz feleségül, ezek rangsorát, az irántuk tanúsított tiszteletet, valamint lakhelyüket a vara-rendszerben elfoglalt helyük határozza meg.[35] (86) A férj testi szükségleteinek ellátását[36] és a mindennapos rituális teendőket[37] minden [férj] számára kizárólag a saját [kasztjába tartozó felesége] végezze el, semmiképpen se a nem saját kasztjába tartozó. (87) Aki mégis, téves nézeteket követve, másik [feleségével] végezteti el ezt, bár még él a saját kasztjába tartozó felesége, az olyan, mint a régi időktől ismert brāhmaa-caṇḍāla [bráhmana-csandála].[38]

 

(88) Egy kiváló, jó megjelenésű, azonos [kasztú] kérőhöz[39] a szabályok szerint adja hozzá a lányát még akkor is, ha még nem érte el [a kellő életkort].[40] (89) Még ha el is érte a pubertáskort [a lány], inkább maradjon haláláig otthon, de [apja] ne adja hozzá soha egy értéktelen férfihoz. (90) Egy lány, miután elérte a pubertáskort, várhat három évig, de ennek leteltével találjon egy azonos [kasztú] férjet. (91) Ha nem adják [férjhez] és ő maga találna férjet, nem követ el semmi bűnt [sem ő], sem az akit [férjnek] választott. (92) A magának férjet választó lány ne vigye magával se az apjától, se az anyjától, se a bátyjától kapott ékszereket. Ha elvinné őket, tolvajjá lenne.[41] (93) Ha [valaki] egy termékeny lányt vesz el, ne adjon az apának œulkát [sulkát].[42] [Az apa] elveszti a [lány fölött gyakorolt] hatalmát, ha útjában áll a [lány] termékeny időszakainak.[43] (94) Egy harmincéves férfi elvehet egy neki tetsző, tizenkét éves lányt, vagy egy huszonnégyéves egy nyolcévest, [és] ha veszélyben van a törvényes kötelessége,[44] gyorsan megházasodhat.[45] (95) A férj az istenek ajándékaként kapja a feleségét, nem pedig saját kívánsága szerint. A hűséges [hitvesnek] örökösen viselje gondját, [ezzel] kedvére téve az isteneknek.[46] (96) A nők a gyermekek [világrahozatala] céljából teremtettek, a férfiak az utódok [nemzése] céljából. Ezért rendelkeznek úgy a szent szövegek, hogy a vallási feladatokat [vagyis rítusokat] a feleséggel együtt [kell végrehajtani].

(97) Ha a œulkát[47] adó férfi meghalna, miután már odaadta a œulkát a lányért, a lányt, ha beleegyezik, adják a sógorához [feleségül]. (98) Még egy œūdra se vegyen át œulkát, ha férjhez adja a lányát, mivel ha elvenné a œulkát, leplezett módon eladná a lányát. (99) Soha tisztességes ember sem régen, sem manapság nem adta másnak [a lányát] miután egyvalakinek már odaígérte. (100) Soha, korábbi születéseimben sem hallottam olyat, hogy egy lányt „ œulkának” hívott fizetségért burkoltan eladtak volna.

(101) „Halálukig legyenek hűségesek egymáshoz”: röviden összefoglalva ezt kell a férj és feleség legfőbb kötelességének tekinteni.[48] (102) Egy férfi és egy nő folytonosan törekedjenek arra, hogy a [házassági] szertartás megtartása után egymástól elválva ne vétkezzenek egymás ellen.

(103) Ezzel elmondtam a férj és feleség szerelmi élvezettel együtt járó törvényes kötelességeit, és azt is, hogyan kell utódokról gondoskodni rendkívüli helyzet esetén. [Most pedig] ismerjétek meg az örökség felosztásával kapcsolatos törvényt.

 

(104) Apjuk és anyjuk halála után a fiútestvérek jöjjenek össze és egyenlően osszák szét az apai örökséget, mivel amíg [apjuk és anyjuk] él, [a fiúknak] nincs hatalmuk [e vagyon felett].[49] (105) [Vagy] a legidősebb fiú egyedül, maradék nélkül magához veheti az apai vagyont, a többieket pedig úgy tartsa el, mintha az apjuk volna.[50] (106) Ahogy az elsőszülött fia világra jön, az ember „fiúgyermekessé” válik, és megszabadul az ősökkel szembeni adósságtól.[51] Ezért [a legidősebb fiú] érdemes az egész [vagyonra]. (107) Akinek [az ősökkel szembeni] adósságát átadja, és aki révén az öröklét részese lesz, egyedül az a fia a „törvényből született”, a többit szerelmi vágyból születettnek tartják. (108) A legidősebb fivér úgy gondoskodjon öccseiről, mint apa a fiairól, [ők pedig] a törvénnyel összhangban úgy viseltessenek legidősebb bátyjukkal szemben, mint fiai [egy apával szemben]. (109) A legidősebb [fiú illetve fivér] gyarapítja, vagy pedig tönkreteszi a családot. A legidősebb a leginkább becsülésre méltó az emberek előtt, a legidősebbel nem bánnak tiszteletlenül a derék emberek. (110) A legidősebb fivér, aki úgy viselkedik, ahogy [az] egy legidősebb fivér[hez illik], olyan, akár egy anya, olyan, akár egy apa, ám ha nem úgy viselkedik, ahogy [az] egy legidősebb fivér[hez illik], úgy kell tisztelni, mint egy [egyszerű] rokont.[52] (111) Így hát lakhatnak együtt, vagy, ha [külön-külön] akarnak vallási érdemeket [szerezni], külön. [Ha] külön [válnak,] a dharmá[juk] gyarapodik, ezért a vallási szertartások külön-külön végzése összhangban van a dharmával [vagy: vallási érdemeket hoz].[53]

(112) A legidősebb fivéré legyen egy ráadás-rész [, ami] huszad[a az egész örökölt vagyonnak], valamint az összes ingóság közül a legértékesebb. A középsőé legyen ennek a fele, a legkisebbé pedig a negyede.[54] (113) A legidősebb és a legfiatalabb a fent mondottak alapján vegyék magukhoz [a ráadás részüket]. [A többi fivér] aki a legidősebben és a legfiatalabbon kívül [még a családban van], a középső[nek járó] vagyont kapja.[55] (114) A legelőször született [fiú] vegye el az összes vagyontárgyak közül a legértékesebbet, ezenkívül egyvalamit, ami különlegesen kitűnő,[56] és [minden] tíz[57] közül kapja meg a legjobbat. (115) Ám a saját feladataikban[58] jól boldoguló [fivérek] esetében nem [kerül kiosztásra] a tíz [jószágból vagy ingóságból a legjobbat jelentő] ráadás-rész, csak valami csekélységet kell adni a legidősebbnek [, ami] növeli megbecsülését.

(116) Ha a ráadás-rész kiosztásra került, [a fennmaradó vagyont] ossza egyenlő részekre. Ha a ráadás-rész nem került kiosztásra, a [fivérek a] következő módon kapják meg részüket: (117) a legidősebb fiú vegyen el eggyel több részt [azaz összesen kettőt], a születésben utána következő egy féllel többet [összesen másfelet], a legfiatalabbak egy-egy részt. Ez a megszabott törvényes eljárás.[59] (118) A fivérek külön-külön juttassanak hajadon [lánytestvéreiknek] a saját részükből, ki-ki egynegyedét a saját részének.[60] Ha nem akarnak adni, bűnösök lesznek. (119) A nem osztható számú [maradék] juhot, kecskét, és egypatájú állatot [pl. ló, szamár] sohase osszák fel,[61] hanem a nem osztható számú [maradék] juhot és kecskét egyedül a legidősebb fivér kapja.

(120) Ha az öcs [elhunyt] bátyja feleségében utódot nemz, ebben az esetben egyenlő legyen az örökség felosztása:[62] ez a megállapított törvényes eljárás. (121) A törvény szerint a „másodlagos” nem lehet [egyenlő, vagyis nem kaphat ugyanakkora részt az örökségből,] mint az „elsődleges”. Az utódnemzésben az apa az „elsődleges”, ezért az előírásnak megfelelően részeltessék [az örökségből].[63]

(122) „A legfiatalabb fiú a legelőször elvett feleségtől, illetve a legidősebb az utoljára elvettől született: hogyan lehet ebben az esetben felosztani [az örökséget]?” Ha ilyen gond merülne fel, (123) [előbb] a legkorábban elvett feleségtől született fiú vegyen magához egy [a legkiválóbb] bikát, mint ráadás-részt, majd a többi, kevésbé kiváló bikát kapják meg a rangsorban az anyáik alapján utána következők.[64] (124) De a legidősebb fiú, aki az először elvett feleségtől született, vegyen magához tizenöt tehenet és egy bikát, majd pedig a többiek vegyék el a részüket az anyáik [szenioritása] alapján: ez a szabály.[65] (125) Az azonos [varájú] feleségektől született fiúk között, [ha más] különbség nincs [köztük], nem az anyák [rangidőssége] alapján dől el a szenioritás, hanem a szenioritást a születés alapján számítják. (126) A subrahmayā-[szubrahmanjá-] [mantrák] közül az [Indra istent] invitáló [mantrát] az elsőszülött fiú [mondja el] a hagyomány szerint, és az egy méhben [kihordott] két ikerfiú között a hagyomány szerint a születés alapján [dől el] a szenioritás.[66]

(127) Ha valakinek nem született fiúgyermeke, putrikāvá [putriká] teheti a lányát a következő formulával: „A fiú utód, aki tőle születik, adjon majd nekem áldozati ajándékot [mint ősének, a œrāddha alkalmával].” (128) Ezzel az eljárással régen maga Daka [daksa],[67] a teremtmények ura, jelölte ki putrikāknak [a lányait] annak érdekében, hogy gyarapítsa saját nemzetségét. (129) Tíz [lányát] Dharmának adta, tizenhármat Kaœyapának [kasjapa], Soma királynak [pedig] örömteli szívvel huszonhetet, [ezzel] megtisztelve [őket]. (130) A fiú olyan [az apának], mint saját maga, a lány[68] [pedig] egyenlő a fiúval. Ha a lány magának [a fiú utódnak] a helyében áll, hogyan vehetné magához más a vagyont? (131) Ám ami külön vagyona az anyának volt, az kizárólag hajadon lánya örökrésze. Egy fiú utód nélkül [meghalt] ember teljes vagyonát pedig kizárólag lányának[69] a fia örökölheti. (132) Ha a [putrikā-]lány fia valóban magához veszi a fiú utód nélkül [meghalt anyai nagyapja] teljes örökbe hagyott vagyonát,[70] éppen ez [a fiú] adjon két rizslabdacsot [az ősök tiszteletére rendezett szertartáson]: [egyet saját elhunyt] apjának és [egyet elhunyt] anyai nagyapjának. (133) A fiúgyermek fia és a [putrikā-]lány fia között nincs különbség a gyakorlatban a törvény szerint,[71] mivel az egyikük anyja és a másikuk apja az ő [vagyis a közös nagyapa] testéből származott. (134) De ha valakinek fia születik azután, hogy [a lányát] putrikāvá tette, az örökséget egyenlően osszák fel [a putrikā fia és a saját fia között], mivel a nőnek nincs szenioritása. (135) Viszont ha valamilyen okból a putrikā fiú utód nélkül halna meg, a vagyont minden [egyéb] megfontolást félretéve annak a putrikānak a férje örökölje.[72] (136) Akár [putrikāvá] tette [az apja], akár nem tette, ha [a lánya] egy azonos[ kasztú férj]től [fiút] szül, annak [a fiúnak] a révén az anyai nagyapa fiúunokával rendelkező lesz. [Ez a fiúunoka] adjon rizslabdacsot [elhunyt anyai nagyapjának az ősök tiszteletére rendezett szertartáson , és] örökölje a vagyont.[73]

(137) Fia révén [a férfi mennyei] világokat nyer el, fiúunokája révén az öröklétben részesül,[74] fia fiúunokája révén pedig eléri a Nap országát. (138) Mivel a fiú megvédi [trāyate] apját a Put nevű pokoltól, ezért az Önmagától Létező maga nevezte el [a fiúgyermeket] putrának. (139) A fiúgyermek nemzette illetve a lánygyermektől született fiúunoka között a gyakorlati életben nincs különbség, hiszen a lánygyermektől született fiúunoka is megmenti őt [vagyis a nagyapját] a túlvilágon, akárcsak a fiúgyermek nemzette fiúunoka.

(140) A putrikā fia legelőször az anyjának áldozzon egy rizslabdacsot [az elhunyt ősök tiszteletére rendezett szertartáson], a másodikat pedig anyja apjának,[75] a harmadikat pedig [saját] apja apjának.

(141) Akinek pedig van egy minden erénnyel megáldott dattrima[76] fia, annak [örökül hagyott] vagyonát az [a fiú] kapja, még akkor is, ha [az apja] egy másik gotrából [gótra][77] vette magához. (142) A dattrima fiú sohase vegye magához nemzőapja örökbe hagyott vagyonát és ne vigye tovább annak gotráját [vagyis ne vegye fel nemzőapja gotrájának a nevét]. A rizslabdacs [felajánlása az ősöknek rendezett szertartáson] a gotrához és az örökölt vagyonhoz igazodik. Aki örökbe adja a fiát, annak a számára elvész [az ősöknek rendezett szertartáson] felajánlott étel.

(143) Egy olyan nő fia, akit nem jelöltek ki [arra, hogy sógora nemzzen neki fiút, mivel férje meghalt anélkül, hogy fiúgyermekük született volna], és egy olyan nőtől született fiú, akit a nő sógora nemzett akkor, amikor a nőnek már volt fiúgyermeke: ezek egyike sem jogosult örökrészre, [mivel] az egyik [olyan, mint] egy szerető által nemzett [fattyú], a másik szerelmi vágyból született. (144) Még ha [egy, a sógora által nemzett fiú utód világra hozására] kijelölt nőtől született is egy férfi, ha nem az előírásoknak megfelelően [történt az utódnemzés],[78] nem jogosult az apai örökségre, mivel egy bűnös nemzette. (145) A [sógora által nemzett fiú utód világra hozására] kijelölt nőtől született fiú éppúgy elveheti abból [az örökségből a maga részét], mint egy aurasa [aurasza] fiú utód.[79] A mag pedig a föld tulajdonosát illeti a törvény szerint, a termés szintén. (146) Aki gondoskodik elhunyt fivére vagyonáról és asszonyáról, az nemzzen fivérének fiú utódot, majd pedig kizárólag neki adja [elhunyt fivére] vagyonát.[80] (147) Ha a [sógora által nemzett fiú utód világra hozására] nem kijelölt nőnek egy másik férfitól vagy akár a sógorától lenne fia, azt szerelmi vágyból születettnek, örökségre nem jogosultnak, hiába nemzettnek mondják.

(148) A fent elmondottakat kell úgy tekinteni mint az [örökség] felosztásának törvényes szabályozását az egy anyaméhből[81] született [fiúk] esetében. [A következőkben] ismerjétek meg [az öröklésre vonatkozó szabályokat] több, különböző [kasztú] asszonytól született, de egy apától [nemzett fiúk] esetében. (149) Ha egy brāhmaának egymás után [mind a négy varából] van egy-egy felesége, a tőlük született fiak között hagyományosan a következő szabály szerint történik [az örökség] felosztása: (150) A földművest, a tenyészbikát, a járművet, az ékszereket,[82] és a házat kapja meg a pap[i varához tartozó feleségtől született fiú] mint ráadás-részt, valamint [még] egy kiváló részt is.[83] (151) [Ezután] három részt vegyen el a pap[i vará-hoz tartozó feleségtől született fiú] az örökségből, a katriya feleségtől született fiú két részt, a vaiœya feleségtől született fiú csak másfél részt, a œūdra feleségtől született fiú [pedig egy] részt vegyen el.[84] (152) Vagy pedig egy törvényt ismerő ember ossza az egész örökséget tíz felé, és juttasson igazságos hányadokat [az örökösöknek] a következő szabály szerint: (153) négy részt vegyen el a pap[i varához tartozó feleségtől született fiú], három részt a katriya feleségtől született fiú, a vaiœya feleségtől született fiú két részt vegyen el, [és egy] részt vegyen el, a œūdra feleségtől született fiú. (154) Legyen bár [a felső három vará-hoz tartozó feleségtől született] fia, vagy akár ne legyen [ilyen] fia, ne adjon egy tizednél többet [az örökségből] a œūdra feleségtől született fiának.[85] (155) Egy brāhmaa, egy katriya, vagy egy vaiœya [férj] fia, aki œūdra feleségtől született, nem részesül az örökségben [annak felosztásakor]. Csupán amit az apja ad neki, kizárólag az legyen az ő vagyona.[86] (156) A „kétszer született” [apának] valamennyi fia, akik azonos varába tartozó asszonyoktól születtek, miután a legidősebbnek [közülük] odaadták a ráadás-részt, a többiek egyenlően osztozzanak. (157) Egy œūdra számára azonban kizárólag ugyanebbe a varába tartozó feleség van előírva, nem más. Az ettől az asszonytól született [fiak] egyenlően részesülnek [az örökségből], még ha száz fia is volna.

(158) Manu, az Önmagától Létező, azt tanítja, hogy az embereknek tizenkét [féle] fia lehet, akik közül hat rokon és örökös, hat nem örökös, [csak] rokon. (159) Aurasa [aurasza], ketraja [ksétradzsa], datta, ktrima [kritrima], gūhotpanna [gúdhótpanna], apaviddha: [ez a] hat[féle fiúutód] örökös is és rokon is.[87] (160) Kānīna [kánína], sahoha [sahódha], krīta [kríta], paunarbhava, svayadatta [szvajamdatta], œaudra [saudra]: [ez a] hat[féle fiúutód] nem örökös[, csak] rokon. (161) Amilyen következménnyel jár hibás csónakokkal átkelni a vízen, olyan következménnyel jár nem megfelelő fiakkal átkelni a sötétségen. (162) Ha egy vagyonnak két örököse volna: egy aurasa és egy ketraja fiú, egyikük is, másikuk is csak azt a vagyont örökölje, amelyik a saját apjáé volt.[88] (163) Kizárólag az aurasa fiú rendelkezik egyedül az atyai vagyonnal, ám adjon a többi [fiúnak] is valamit, ami biztosítja a megélhetésüket, hogy [így] gondoskodjon [róluk]. (164) Ám ha az aurasa fiú felosztja az atyai örökséget, az apai vagyonból egyhatod részt adjon a ketraja fiúnak, vagy akár egy ötödöt. (165) Az aurasa és a ketraja fiú osztoznak az apa örökbehagyott vagyonán, a többi tíz [féle fiú] pedig a gotra  tagja lesz, és megkapja a vagyon egy részét, [a következő] rangsor szerint.[89]

(166) Azt a fiút, akit a férfi „saját földjén”, [vagyis] törvényesen elvett [feleségében] saját maga nemz, ismerje el aurasa fiának, [és] elsőnek a rangsorban.[90] (167) Az elhunyt, nemzőképtelen, vagy beteg [férjnek] a rá vonatkozó szabály szerint kijelölt feleségében nemzett fiát a hagyomány ketrajának [„a földbirtokon, vagyis a törvényes feleségtől született”] tartja. (168) Azt a fiút, akit anyja és apja[91] rendkívüli helyzetben, vízáldozat kíséretében [örökbe] ad, aki hasonló[92] [örökbefogadó apjához] és [örökbefogadó szülei iránt] szeretettel viseltetik, dattrima [„adott”] fiúnak kell tartani. (169) Ha pedig valaki egy [tulajdonságaiban / kasztjában hozzá] hasonló, erény és bűn közti különbséget felismerő, fiúi erényekkel ellátott [gyereket] fiává fogad, azt ktrima [„csinált” fiúnak] kell elismerni.[93] (170) Aki viszont a házban születik meg, és nem lehet tudni, kié [vagyis hogy ki a természetes apja], az a házban titokban világra jött [= hotpanna] [fiú] azé legyen, akinek a feleségétől született.[94] (171) Akit valaki fiaként befogad, miután anyja és apja [együtt], vagy két [szülője közül az] egyik elhagyta,[95] az [ilyen fiúgyermeket] apaviddhának [„eltaszítottnak”] nevezik. (172) Akit egy hajadonlány apja házában titokban hoz a világra,[96] azt kānīna [„hajadon gyermeke”] néven hívják, [aki] a [lány későbbi] férje számára [a feleségétől még mint] hajadon lánytól született. (173) Ha egy nő terhesen megy férjhez, akár ismert [az állapota], akár nem ismert, a magzat a férjé lesz, és sahonak [„a menyasszonnyal együtt kapott”] nevezik.[97] (174) Ha valaki közvetlenül az apától és az anyától vesz meg [egy gyereket] azért, hogy utóda legyen, ez [a gyermek] az ő  krītaka [„vásárolt”] fia lesz, akár hasonló [örökbefogadó apjához], akár nem hasonló. (175) Ha egy nő, akit elhagyott a férje, vagy megözvegyült, saját akaratából újra megházasodik és gyermeket szül, az [ilyen fiúgyermeket] paunarbhavának [„egy újra férjhez ment nő gyerekének”] nevezik. (176) Ha egy nő még szűz, vagy visszatér [férjéhez] miután [korábban] elment, újra köteles [elvégezni a házassági] szertartást a férjével, aki ismét elveszi őt.[98] (177) Akinek nincsen sem anyja, sem apja, vagy akit [a szülei] ok nélkül magára hagyták, valakinek a gondjaiba helyezheti magát. Az [ilyen fiúnak] a hagyomány szerint svayadatta [„önmagát örökbe adott”] a neve. (178) Ha pedig egy brāhmaa[99]egy œūdra nőnek szerelmi vágyból fiút nemz, az [ilyen fiú] él, de [ugyanakkor mégis] hulla (pārayann eva œavas),[100] és ezért a hagyomány szerint pāraœava [párasava] a neve. (179) Ha egy œūdrának egy szolgálónőtől vagy egy szolgáló szolgálónőjétől fia lesz,[101] az [ilyen fiú], ha engedélyt kap rá, elvehet egy részt [az örökségből]: így rendelkezik a törvény.

(180) Ezt a fent említett tizenegyféle fiút a ketrajával kezdve fiúgyermeket helyettesítő [utódoknak] mondják a bölcsek, mert [segítségükkel] a teendők[102] [végzése] nem szakad meg [az apa halála után sem]. (181) Ezek az [aurasával] kapcsolatban említett fiúgyermekek másnak a magvából fogantak. Akinek a magvából fogantak, annak a [fiai ők valójában], nem pedig a másiknak [vagyis nem a nevelőapjuknak]. (182) Ha ugyanazon apától fogant fivérek közül az egyiknek fia születne, e fiú révén mindegyiküket fiúgyermekkel bírónak mondja Manu.[103] (183) Ha ugyanannak [a férjnek] valamennyi felesége közül az egyiknek fia születik, e fiú révén mindegyiküket fiúgyermekesnek mondja Manu.[104] (184) Ha hiányoznak a rangsorban feljebb lévő [fiúgyermekek], a rangsorban alattuk álló jogosult az örökségre. Ha viszont több egyforma [státuszú fiú utód] van, mindegyikük részesül az örökségből. (185) Nem a fivérek, nem az apák: a fiak apjuk vagyonának örökösei. Apja és fivérei annak a vagyonát örököljék, aki fiú utód nélkül [halt meg].[105]

(186) [Az ősök tiszteletére rendezett szertartáson] három [ősnek] kell vízzel áldozni, háromnak adnak rizslabdacsot,[106] a negyedik [a leszármazási sorban] az, aki mindezeket adja, az ötödik pedig nem érintett. (187) Mindig azé legyen az [örökbehagyott] vagyon, aki [elhunyt] sapiṇḍa rokonához[107] a legközelebb van [a rokonsági fokot tekintve]. Ezután [ha nincs az elhunytnak sapiṇḍa férfirokona], [távolabbi] családtagja legyen [az örökös], [ha pedig ilyen sincs], a tanítómestere vagy a tanítványa. (188) Ám ha mindezek egyike sem lelhető fel,[108] olyan brāhmaák osztozzanak az örökbehagyott vagyonon, akik jártasak a három Védában, tiszták, [és] önmegtartóztatók: így nem szenved csorbát a törvény.

(189) A királynak sohasem szabad magához vennie egy brāhmaa vagyonát: ez a szabály. A többi varába tartozó [elhunytnak] azonban, ha egyetlen [örököse] sincs, a király magához veheti [a vagyonát]. (190) Egy utód nélkül elhunyt [férfi] számára [özvegye a férj] saját gotrájába tartozó férfitól foganjon fiat, [és] az örökbehagyott vagyon összességét adja át neki.[109] (191) Ha kettő, két [apától] született [fiú utód] nem tudna megegyezni anyjuk vagyonának [felosztásán], egyik is, másik is vegye el a saját apai örökségét, és ne az egyik [a másikét].[110] (192) Ha pedig anyjuk meghalt, az összes egy méhből született fivér és nővér[111] egyenlően részesedjen az anyai vagyonból. (193) Akik ezeknek [a nővéreknek] a lányai, nekik is kell valamit juttatni, ahogy az jónak látszik, anyai nagyanyjuk vagyonából, szeretetből.[112]

(194) Az asszony vagyona hatféle a hagyomány szerint: a [házassági szertartás] tüze előtt [adott ajándék], az [apai házból a férj otthonába történő] átvonuláskor [a menyasszonynak adott ajándék], szeretetteljes gesztusként [a férje által] adott [ajándék], [valamint] amit fivérétől, anyjától, apjától kapott. (195) Ezen kívül amit [a házasság] után adtak neki, valamint amit szerető férje [adott], az a vagyon, ha meghal, legyen a gyermekeié még akkor is, ha él a férje. (196) Bármilyen vagyont [is kapott ajándékba] a brāhma [bráhma], daiva, āra [ársa], gāndharva [gándharva], illetve prājāpatya [prádzsápatja]típusú házasságban,[113] ha gyermektelenül hal meg a nő, [ez a vagyon] egyedül a férjét illeti. (197) Viszont az āsura [ászura]és a többi házasságban[114] a feleségnek adott vagyon, ha gyermektelenül hal meg, anyját és apját illeti. (198) A nő azon vagyonát, amit valamiért az apja adott neki, [férjének a] brāhmaa [varájú feleségétől született] lánya örökölje, vagy legyen annak [a lánynak] a gyerekéé. (199) A nők ne halmozzanak fel [maguknak] több ember közös családi [vagyonából], sem pedig a saját értékeikből, férjük engedélye nélkül. (200) A feleségek által a férj élete során viselt ékszereken ne osztozzanak az örökösök. Ha osztoznak, bűnösök lesznek.

(201) Nem kap részt [az örökségből] a nemzőképtelen férfi, a bukott, a születésétől fogva vak vagy siket, az őrült, a félkegyelmű, a néma, és mindenki, akinek hiányzik egy érzékszerve vagy testrésze.[115] (202) De egy bölcs embernek tanácsos erejéhez mérten [élete] végéig adnia mindezeknek egy falat ételt és ruhát, mert ha nem adna, bűnössé válna. (203) Ha pedig egy nemzőképtelen és a többi [fent említett fogyatékos férfi] valahogyan feleséget kívánna,[116] ha közülük valamelyiknek gyermeke születik, [ez] az utóduk jogosult az örökségre. (204) Apja halála után ami vagyont szerez a legidősebb fiú, abból részt kapnak az öccsei, ha a tudás megszerzésével foglalkoznak.[117] (205) Viszont ha egyikük sem tanult ember, és [saját] erejükből szerzett vagyonuk lenne,[118] [mivel az] nem apai örökség, egyenlően osztozzanak rajta: ez az előírás. (206) A tudással szerzett vagyon[119] viszont annak a tulajdona legyen, aki [azt megszerezte], hasonlóképp egy baráttól, az esküvőkor, illetve a „mézes koktéllal”[120] együtt [vendégajándékként kapott értékek.] (207) Ha a fivérek egyike, aki képes [fenntartani magát] saját munkájával, nem tart igényt [a közös] vagyonra, kizárható a részesedésből, miután kapott valamit saját részéből [kiegészítésül] a megélhetéséhez.[121] (208) Aki az apai vagyont meg nem károsítva, munkával, saját erőfeszítéssel szerzett [vagyont], akarata ellenére nem köteles beadni azt [a közösbe]. (209) Ha pedig az apa [korábban] meg nem kapott apai vagyonhoz jutna hozzá, akarata ellenére ne ossza meg azt a fiaival, [mert] saját maga szerezte.

(210) Ha [az örökségen korábban már] megosztozott fivérek [ismét] együtt élve [később] újra megosztoznának, ebben az esetben egyenlően osztozzanak. Ilyenkor nem számít az elsőszülöttség. (211) Ha [a fivérek] közül a legidősebb vagy a legfiatalabb kizáratna az örökrész átadásából,[122] vagy egyikük meghalna, a része nem vész el: (212) valamennyi, egyazon anyaméhből született fivére gyűljön össze és együttesen, egyenlően osztozzanak rajta, valamint a [vele vagyonközösségben] egyesült [fivérei], és az egyazon [anya] köldökzsinórjával [világra jött] lánytestvérei is.[123] (213) Ha a legidősebb fivér kapzsiságból megkárosítja öccseit, [többé] nem [jogosult] a legidősebb [fivér státusára], nem kap örökrészt, és a királyoknak meg kell őt büntetniük. (214) Az összes olyan fivér, aki folyton rosszat cselekszik,[124] nem jogosult a vagyonra. A legidősebb fivér pedig ne halmozzon fel saját tulajdont anélkül, hogy öccseinek juttatna [valamennyit]. (215) Ha a fivérek, akik nem osztoztak meg az örökségen, közös vagyonszerzésbe fognának, apjuk semmiképpen se juttasson egyenlőtlen részt abból [a közösen szerzett vagyonból a fiainak]. (216) A vagyonmegosztás után született [fiú] azonban egyedül örökölje az apai vagyont, vagy azokkal [a fivéreivel] osztozzon, akik esetleg [újra] egyesítették vele [vagyis apjukkal a vagyonukat]. (217) A gyermektelenül meghalt fiú örökségét anyja kapja. Ha az anya is elhunyt, az apai nagyanya vegye magához a vagyont.[125] (218) Miután az összes adósságot és vagyont szabály szerint felosztották, bármit is vennének észre később, mindazt egyenlően osszák szét.[126] (219) Ruha, jármű[127], ékszer, elkészített étel,[128] víz,[129] nők,[130] a szerzést és a megőrzést segítő [eszköz][131]: [mindezeket] nem felosztandónak mondják.

(220) Ezzel elmondtam nektek a vagyonfelosztás [módját], és a fiakkal kapcsolatos eljárást, sorban, kezdve a ketrajával. [Most pedig] ismerjétek meg a szerencsejátékra vonatkozó törvényt.

(221) A király tartsa távol a királyságból a szerencsejátékot és az [állatokra kötött] fogadást. Ez a két bűn okozza az uralkodók királyságának végromlását. (222) A szerencsejáték és az [állatokra kötött] fogadás leplezetlen lopás. A király folyamatosan tegyen erőfeszítéseket ezek visszaszorítására. (223) Az emberek azt nevezik szerencsejátéknak, amit nem élőlényekkel űznek. Amit viszont élőlényekkel űznek, azt fogadásként ismerendő. (224) Akik szerencsejátékot vagy fogadást űznek vagy űzetnek [mással], mindezekre a király sújtson le,[132] és azon œūdrákra is, akik a „kétszer születettek” megkülönböztető jegyeit viselik.[133] (225) A szerencsejátékosokat, az énekeseket [vagy színészeket], az elvetemülteket,[134] az eretnek szektákhoz tartozó embereket, a helytelen tevékenységet folytatókat, és a szeszárusokat gyorsan űzze ki a városból. (226) Ezek az álcázott tolvajok a király országában maradva káros tevékenységükkel folytonosan ártanak a derék alattvalóknak. (227) Erre a szerencsejátékra a régmúlt korokban úgy tekintettek, mint az ellenségeskedés fontos előidézőjére. Ezért ne űzzön az okos ember szerencsejátékot, még mulatságból sem. (228) Ha valaki titokban vagy nyíltan űzné, a király olyan büntetést választhat a számára, amilyet akar. (229) Aki pedig katriyának, vaiœyának, vagy œūdrának született, és nem tudja megfizetni a büntetést, dolgozza le az adósságát. A pap[i vará-ba tartozó férfi] részletekben [fizesse ki].

(230) A nők, gyerekek, bolondok, öregek, szegények, védelmező nélküliek [pl. árvák, özvegyek], betegek büntetését vesszővel, bottal, kötéllel és ezekhez hasonlókkal ossza ki a király. (231) Azon [tisztségviselőket], akiket ügyintézésére jelöltek ki, és a peres felek ügyeinek ártanak, [mert] a pénz hevében [vagyis a kapzsiságtól] főnek, a király fossza meg minden tulajdonuktól. (232) A hamis [királyi] rendeletek készítőit, a miniszterek megvesztegetőit,[135] a nők, gyermekek és brāhmaákgyilkosait a király végezze ki,[136] csakúgy, mint az ellenségnek szolgálatot tevőket. (233) Valamennyi esetben, ha [az ügy] eldöntetett és [a büntetés] kiszabatott, azt [a király] törvény szerint megtettnek ismerje el, [és] ne vonja vissza ismét. (234) Ha a miniszterek[137] vagy a vizsgálóbíró[138] [a törvényességgel] ellentétesen intéznének egy ügyet, azt a király maga intézze [tovább], őket pedig ezer [paára][139] büntesse meg.

(235) Aki brāhmaát öl, aki alkoholt iszik, aki lop[140], és aki befekszik a guruja ágyába[141]: mindezeket külön-külön úgy kell tekinteni, mint főbenjáró vétket elkövetett embereket. (236) Mind a négy [fent említett bűnösnek], ha nem vezekelte le a vétkét, testi fenyítéssel és pénzbírsággal együtt járó, törvényes büntetést szabjon ki [a király]. (237) A guru hitvesi ágyának [beszennyezése] esetén női nemi szerv [alakú bélyeget] kell csinálni [vagyis rásütni],[142] alkoholivás esetén kocsmacégér [alakút], lopás esetén kutyaláb [formájút] kell csinálni, egy brāhmaa-gyilkosra [pedig] fejetlen embert. (238) Tilos velük együtt étkezni, nekik [vagy velük] áldozatot bemutatni,[143] nekik [vagy velük szent szövegeket] felolvasni, nem házasodhatnak,[144] nyomorultul vándoroljanak a földön, kizárva minden törvényes rendből és vallásból. (239) Ezeket a megbélyegzett embereket vér- és egyéb rokonaik hagyják magukra, ne méltassák őket szánalomra [vagy akár] köszöntésre [sem]: ez Manu tanítása. (240) Ám a fent említett első [három] vará[ba tartozó bűnösöket], ha levezekelték vétküket, a király ne bélyegezze meg a homlokukon, viszont a legsúlyosabb bírságot[145] fizettesse meg velük. (241) Ha egy brāhmaa követ el ilyen bűnt,[146] a közepesen súlyos bírságot[147] kell [rá] kiróni, vagy el kell űzni a királyságból úgy, hogy pénzét és személyes ingóságait megtarthatja. (242) A többiek [vagyis a többi varába tartozók] viszont, ha nem szándékosan követték el ezeket [a fent említett] bűnöket, teljes vagyonelkobzást érdemelnek, ha pedig szándékosan, száműzetést.[148]

(243) A jó király ne vegye magához a főbenjáró bűnt elkövetett emberek vagyonát. Ha kapzsiságból [mégis] magához veszi, [ugyan]az a bűn égeti[149] [őt is]. (244) [A bűnös által kifizetett] bírságot vízbe dobva ajánlja fel Varuának [varuna], vagy ajándékozza egy Védában jártas, erényes életvitelűbrāhmaának. (245) Varua a büntetés istene, mert ő tartja [kezében] a királyokat büntető botot. A brāhmaa, aki a teljes Védát elsajátította, az egész világ ura. (246) Ahol a király elhárítja a vagyonuk átvételét a bűnt elkövetettektől, ott az emberek időben születnek és hosszú életet élnek, (247) és a gabona úgy nő ki, ahogyan a földművesek külön-külön elvetették, a gyerekek nem halnak meg, és nincs vetélés [vagy nem jön torzszülött a világra].

(248) De ha egy alacsony varában született[150] ember szándékosan brāhmaákat zaklat, a király a testi fenyítés válogatott, elrettentő eszközeivel sújtson le rá.[151] (249) A király igazságtalanságát éppen akkorának tekintik, ha megfenyíti azt, akit nem kellene megfenyíteni, mint ha szabadon ereszti azt, akit meg kellene fenyíteni. [A király] igazságosságának [azt tekintik], ha megzabolázza [a bűnösöket].

(250) Ezzel részletesen elmondtam, hogyan kell döntést hozni a tizennyolcféle kategóriába eső peres ügyekben két, kölcsönösen vitában álló fél között.[152]

(251) Ily módon az uralkodó, minden ügyet helyesen intézve, törekedjen arra, hogy meg nem hódított országokat hódítson meg, a meghódítottakat pedig gondosan védelmezze. (252) Miután megfelelő módon konszolidálta az országot és az előírásokat követve erődöket építtetett, teljes erőfeszítéssel, folytonosan azon legyen, hogy kihúzza [az ország testéből] a „töviseket” [vagyis a kárt okozó embereket]. (253) Azáltal, hogy védelmezik az āryá[khoz méltó] életmódot folytatókat, és kipucolják a „töviseket”, az uralkodók a mennybe jutnak, [mert itt a földön] alattvalóik védelmezésére összpontosítottak. (254) Ha a király nem bünteti meg a tolvajokat, de az adót beszedi, megrendül a birodalma, [ő maga] pedig kizáratik a mennyből. (255) Akinek viszont az országa [a király] karjának erejére támaszkodva mentes lesz a félelemtől, annak ezen [országa] örökké gyarapodik majd, mint egy [folyamatosan] öntözött fa.

(256) A király, akinek szemei a kémek, a mások vagyonát eltulajdonító tolvajoknak két fajtáját ismerje fel: a nyilvános és a nem nyilvános [tolvajokat]. (257) Ezek közül a nyilvános csalók azok, akik különféle áruk [adásvételében elkövetett csalásból] élnek, a rejtett csalók pedig a rablók, erdei [zsiványok], és hasonló emberek. (258) Akik kenőpénzt vesznek el, a szélhámosok,[153] csalók[154] és szerencsejátékosok, [valamint] akik szerencsét hozó dolgok mutogatásából élnek,[155] a kétszínűek a jósokkal együtt, (259) valamint a helytelenül cselekvő főtisztviselők és orvosok, a kézművességben [beleértve a képzőművészeteket] való jártasságukat hasznosítók, az ügyes prostituáltak: (260) ezeket és a hozzájuk hasonlókat tekintse a nép jól látható „töviseinek”, valamint más, titokban tevékenykedő, nem ārya, de az āryák megkülönböztető jegyeit viselő [egyéneket]. (261) Miután rájuk lelt az ugyanazon foglalkozást űzők révén, [akik] tisztességesek [és] álcázzák magukat, valamint a különféle helyekre [kiküldött] kémei révén, provokálja őket [újabb bűn elkövetésére], majd vonja őket [saját] ellenőrzése alá. (262) Miután a bűneiket, kinek-kinek a foglalkozását illetően, az igazságnak megfelelően kihirdette, a király gondoskodjon a megfelelő büntetésről, vagyoni helyzetükhöz és vétkükhöz mérten, (263) mivel büntetés nélkül nem lehet visszaszorítani a bűnös elméjű, a földön rejtőzködve járó tolvajok bűneit.

(264) Összejövetelekre használt épületek, [út menti] vízosztó helyek, édességboltok, bordélyok, kocsmák és vendéglők, keresztutak, szent helyen álló fák, gyűlések, látványosságok, (265) elhanyagolt kertek, vadonok és kézművesműhelyek, valamint üresen álló házak, erdők és [ültetett] ligetek: (266) az ilyen helyeket a király vigyázza kihelyezett és járőröző csapatokkal, valamint kémekkel, hogy elrettentse a tolvajokat. (267) Ezeket [a tolvajokat] találja meg és bíztassa fel [újabb bűntett elkövetésére][156] ügyes ex-tolvajok segítségével, akik segítőkként követik őket, és tudnak különféle tetteikről. (268) Gyűjtse össze őket [vagyis a bűnözőket mindenféle] étel ürügyén amit lehet és szabad fogyasztani,[157] vagy azzal, hogy találkozhatnak brāhmaákkal,[158] vagy [beígért] hősies tettek ürügyén. (269) Akik nem jönnek el [a találkozóra], és akik rájöttek a [találka igazi] okára, azokra a király erővel sújtson le, barátaikkal, vér- és egyéb rokonaikkal egyetemben.

(270) Az igazságos király ne sújtson le [vagy: ne végeztesse ki] a lopott holmi nélkül [elfogott] tolvajra, de a lopott holmival és szerszámaival együtt [elfogott tolvajra] tétovázás nélkül sújtson le (vagy: végeztesse ki). (271) Sújtson le [vagy: végeztesse ki] mindazokra is, akik csak a falvakban ételt adnak és [rejtek]helyet adnak a szerszámaiknak. (272) A tartományokban felügyelettel megbízottakat és a paranccsal ellátott vazallusokat, ha támadás esetén közönyösek [maradnak], tüstént büntesse meg, mint a tolvajokat. (273) Ha pedig valaki, aki a dharmá[val kapcsolatos feladatok végzéséből] él [vagyis egy brāhmaa], vétene a dharma előírásaival szemben, égesse meg[159] őt is büntetéssel, mivel a saját kötelezettségei ellen vétett. (274) Ha egy falut támadás ér, ha áttörnek egy töltést, ha egy úton mások szeme láttára rablást követnek el: akik nem rohannak [segíteni] erejükhöz mérten, azokat [minden] ingóságukkal együtt száműzni kell. (275) Válogatott testi fenyítésekkel sújtson le azokra, akik kirabolják a király kincstárát, akik folyton ellenszegülnek, és akik az ellenség [fülébe bujtogató módon] sugdosnak. (276) A király vágja le azoknak a rablóknak a kezét, akik éjjel [a ház falába] lyukat fúrva betörést követnek el, majd húzza őket hegyes karóba.[160] (277) Két ujját vágassa le a zsebtolvajnak, ha először kapták el, ha másodszor, egyik kezét és egyik lábát. Harmadszorra kivégzést érdemel. (278) Azokat, akik tüzet, ételt, fegyvert és rejtekhelyet[161] adnak [a rablóknak], vagy magukhoz veszik a lopott holmit, az uralkodó büntesse meg, mint a tolvajokat.[162]

(279) Azt, aki áttörte egy tó [töltését, hogy vizet lopjon], ölje vízbe, vagy végezze ki [valamilyen] egyszerű módon, vagy [a tolvaj] elégtételt is adhat, és kifizetheti a legsúlyosabb bírságot. (280) Azokra, akik betörnek egy raktárépületbe, fegyverraktárba, vagy templomba, illetve akik elefántot, lovat, vagy kocsit lopnak, gondolkodás nélkül sújtson le.[163] (281) Aki pedig vizet lopna egy régen létesített tóból [vagy medencéből],[164] vagy egy vízcsatornát átvágna, azzal az első bírságot[165] fizettessék meg. (282) Aki pedig, bár nincsen rendkívüli [vagy szorult] helyzetben, a „király útjára” [vagyis a főutcára] piszkot rak, két kārāpaát [vagyis paát] adjon, és gyorsan takarítsa el a piszkot. (283) A szorult helyzetben lévő, az öreg, a terhes asszony, és a gyerek feddést érdemel, azt [a piszkot] pedig el kell takarítani: ez a szabály. (284) Minden orvost, aki megtévesztő módon tevékenykedik,[166] meg kell büntetni: ha nem humán [betegekről] van szó, az „első [bírságra]”, emberek esetében a „középső [bírságra]”.[167] (285) Aki tönkretesz egy hidat, zászlót [vagy címert], póznát,[168] vagy [isten]szobrot,[169] minden kárt térítsen meg, és fizessen ötszáz [paa büntetést].[170] (286) Nem megrontott anyagok megrontása,[171] valamint gyöngyök összetörése és hibás átfúrása esetén az „első bírság” a büntetés. (287) Aki akár értéküket tekintve nem egyenlő [javakat ad cserébe azon javakért, melyekért] egyenlő [javakat kéne adni],[172] az első vagy a középső bírságot szabják ki rá.(288) Az összes börtönt a „király útján” [vagyis a főutcán] helyezze el, hogy ott láthatóak legyenek a szenvedő és megcsonkított gonosztevők. (289) Azonnal száműzze azokat, akik áttörnek egy falat, árkokat töltenek fel, vagy kapukat törnek be.[173] (290) Mindenféle mágikus szertartás[174] esetén kétszáz [paa] büntetést kell kiróni, valamint ha erre nem jogosult személyek „gyökér-rítust” [hajtanak végre],[175] és a különféle boszorkányság esetén. (291) Aki [vetőmagként] ad el [valamit ami] nem vetőmag, és szintúgy aki felveri a vetőmag árát,[176] illetve aki megsérti a birtokhatárokat: csonkítást[177] érdemel büntetésként. (292) Ha pedig az aranyműves, minden „tövis” közül a legrosszabb, tisztességtelenül viselkedik, a király borotvákkal vágjon le belőle darabokat.[178] (293) Ha a szántóföldön használt dolgokat [pl. ekét, ásót] lopnak el, vagy fegyvereket,[179] illetve gyógyszert, a király szabjon ki büntetést, figyelembe véve a [bűntett] idejét és [az ellopott eszköz] célját.

(294) Az uralkodó, a miniszter, a város [vagy vár], az ország [területe], a kincstár, a hadsereg, a szövetséges: ez a hét összetevő; a királyságot hét tagból állónak mondják.[180] (295) A király tudja, hogy a királyság ezen hét összetevője közül a [fenti] sorrend alapján a megelőző mindig fontosabb [, mint a rákövetkező], ha valami szerencsétlenség történik.[181] (296) Ennek a hét tagból álló királyságnak, ha erős, mint egy „hármas bot”[182], egyik [összetevője] sem uralkodó jellegű, mivel [bizonyos] tulajdonságait tekintve egyikük is, másikuk is kiváló. (297) Hiszen más-más feladatot tekintve más-más tag a kiemelkedő: amelyik révén egy [bizonyos] feladat teljesül, arra [a célra] azt mondják a legjobbnak.[183] (298) Kémek segítségével, energikus fellépéssel,[184] és az ügyek intézésével az uralkodó mindig legyen tisztában a saját és mások [vagy az ellenség] erejével. (299) Minden csapást[185] és szintúgy a károkat súlyosságuk alapján mérje fel, és aztán végezze a feladatát. (300) Újra és újra lásson hozzá a feladatai végzéséhez, [még ha] időről időre el is fárad. řră[186] gyakran meglátogatja az olyan embert, aki [új meg új] feladatokba kezd bele. (301) Arany- vagy ezüstkor, bronzkor vagy vaskor[187] a király minden egyes cselekedete, mivel úgy mondják: a király [maga] a kor. (302) Ha alszik, ő a vaskor, ha ébren van: a bronzkor, rászánja magát a cselekvésre: ezüstkor, ha pedig cselekszik: aranykor.

(303) A király cselekedje Indra [az istenek királya], a Nap, a Szél, Yama [jama] [a holtak istene], Varua [a vizek istene], a Hold, a Tűz, és a Föld ragyogó tetteit. (304) Ahogyan az esőket esőzi Indra négy hónapig, úgy esőzze [az alattvalói által] kívánt dolgokat a saját királyságára, amikor Indra tetteit cselekszi. (305) Ahogyan a Nap nyolc hónapon át szívja fel a vizeket sugaraival, úgy „szívja fel” folyamatosan az adót a királyságából, mivel ez a Nap[hoz méltó] cselekvés. (306) Ahogy a Szél jár-kel, minden élőlénybe behatolva, úgy hatoljon be [mindenhová] kémeivel, mert ez a Szél[hez illő] cselekvés. (307) Ahogy Yama a szeretetteket és a gyűlölteket egyaránt ellenőrzése alá vonja, ha itt az idő, úgy vonja ellenőrzése alá alattvalóit a király, mivel ez a Yamá[hoz illő] cselekvés. (308) Ahogyan [az embereket] Varua hurkaival jól megkötözve látjuk,[188] úgy kötözze meg a gonoszokat, mert ez a Varuá[hoz illő cselekvés]. (309) Miképp az emberek örülnek, ha a Holdat teltnek látják, úgy az [a király], akiben örömüket lelik az alattvalók, a Hold[hoz méltóan] cselekszik. (310) Mindig izzó ragyogással [vagy méltósággal] ellátva, fényesen [vagy erőteljesen] viseltessen a gonosztevőkkel szemben, és legyen kárára romlott vazallusainak: ezt tartja a hagyomány Tűzhöz méltó viselkedésnek. (311) Ahogyan a Föld egyformán tart fenn minden élőlényt, úgy a minden élőlényt egyformán fenntartó [király] magatartása a Földhöz illő.[189]

(312) Ezekkel és más eszközökkel élve, folyton éberen, a király büntesse meg a tolvajokat saját országában és még a máséban is.

(313) Még ha nagy bajba jutna is, ne haragítsa meg a brāhmaákat, mert haragjukban azonnal elpusztítanák őt[190] hadseregével és járműveivel [vagy hátasállataival] együtt. (314) Akik mindenevővé tették a Tüzet, ihatatlanná a tengert, fogyóvá és növekvővé a Holdat:[191] őket megharagítva ki nem pusztulna el? (315) Akik haragjukban képesek más világokat és világőröket[192] teremteni, és megfosztani az isteneket isteni mivoltuktól:[193] őket megsértve ki gyarapodna? (316) Akikre támaszkodva állnak fenn a világok és az istenek örökké, és akik egyedüli vagyona a Brahman [vagyis a Véda]: ki ártana nekik, ha élni szeretne? (317) Akár tudatlan, akár tudós, a brāhmaa egy nagy istenség, amint Agni [a tűz istene] is egy nagy istenség, akár felszentelték [áldozati célokra], akár nem szentelték fel. (318) A ragyogó tűz egyáltalán nem szennyeződik be még a halottégetőkben sem, és a rítusok alkalmával befogadva az áldozatot újra megnövekszik. (319) Hasonlóképp a brāhmaák, még ha mindenféle előnytelen dologgal is foglalkoznának, minden körülmények között [vallásos] tiszteletet érdemelnek, mivel ez [a vara] a legnagyobb istenség. (320) Ha a katra [ksatra][194]túlzottan megerősödik a brahmával[195] szemben, mindenféleképpen a brahma legyen az, amely visszafogja [a katrát], mivel a katra a brahmából jött létre. (321) A tűz a vízből, a katra a brahmából, a vas a kőből keletkezett, [ezért] ezek mindenhová eljutó energiája kialszik azokban [a princípiumokban], melyekből születtek. (322) A brahma nélkül nem boldogul a katra, a katra nélkül nem gyarapszik a brahma. Brahma és katra ha összefog, itt [a földön] és a túlvilágon is gyarapszik.

(323) [Élete végén a király] mindenféle bírságokból származó vagyonát a papoknak adva, királyságát[196] a fiára hagyva, csatában menjen a halál elébe. (324) A király így cselekedve, mindig betartva uralkodói kötelességeit, kizárólag az emberek javára alkalmazza valamennyi szolgáját.

(325) Ezzel elmondtam a király feladatainak teljes, örökkévaló rendjét. [A következőkben] egymás után ismerje meg [az olvasó] a vaiœyák és a œūdrák feladatainak szabályait.

(326) Egy vaiœya, miután elvégezte a saskārákat,[197] és feleséget vett maga mellé, folytonosan foglalkozzon gazdasági tevékenységgel és állattartással. (327) Hiszen a Teremtmények Ura, miután megteremtette a háziállatokat, rábízta őket a vaiœyára, a brāhmaára és a királyra pedig rábízta az összes teremtményt. (328) Egy vaiœyánakne legyen ez a vágya: „Nem akarok állatokat tartani!”, és amíg egy vaiœya kész [állatokat tartani], mások semmiképpen se tartsanak. (329) Tudja, hogy az ékkövek, gyöngyök, klárisok, fémek, szőttesek, illatszerek és fűszerek között melyik az értékesebb illetve a kevésbé értékes. (330) Ismerje a magvak elvetésé[nek mikéntjét] valamint a föld és a magvak tulajdonságait. Legyen tisztában a mértékek használatával, és a súlyok mindenféle használatával. (331–332) Ismerje a használati tárgyak értékét és értéktelenségét, a vidékek jó és rossz tulajdonságait, az árucikkek[ből szerezhető] hasznot és veszteséget, a háziállatok tartását [vagy hízlalását, esetleg tenyésztését], a szolgák bérét, az emberek különböző nyelveit, a dolgok elraktározásá[nak módjait], és az adásvétel [módozatait]. (333) Minden erejével azon legyen, hogy törvényes eszközökkel gyarapítsa a vagyonát, és igyekezzen minden élőlénynek ételt adni.

(334) A œūdrának pedig alegnagyobb mértékben javára váló kötelessége pedig csak annyi, hogy engedelmeskedjék a Védákban tudós, családfenntartó, jó hírű papoknak. (335) Aki tiszta, engedelmeskedik a feljebbvalóinak, szelíd szavú, nem önző, mindig a brāhmaákhoz fordul menedékért: [az ilyen œūdra] magasabb kasztba kerül [következő születésében].

(336) Ezzel elmondtam a varák[ra] nem rendkívüli körülmények között [érvényes] áldásos törvényi szabályozást. [Most pedig] sorban ismerjétek meg [azokat a szabályokat], amelyek rendkívüli helyzetben vonatkoznak rájuk.

 

(Dezső Csaba fordítása)



[1] A Kr.e. II. évezredben Indiába vándorló, indoeurópai nyelvet beszélő törzsek, akikhez a gveda himnuszait is kötik, magukat āryáknak, „nemeseknek” nevezve különböztették meg a dāsáktól [dásza], vagyis az őslakosoktól. (Az ārya hódítás elméletét számos támadás érte az utóbbi évtizedekben, és lehetségesnek tűnik, hogy a „hódítók” és „bennszülöttek” vagy „leigázottak” dualitásán alapuló képet némileg módosítani kell.) Később āryák alatt a felső három társadalmi osztályba tartozókat értették, szemben a szolgák negyedik osztályával és a társadalmon kívül rekedtekkel. Területileg az āryāvarta [árjávarta], vagyis Észak-India volt az āryák lakhelye.

[2] Az āœramák rendszere sikeresen építette be a heterodox hagyományok (buddhizmus, jainizmus) által különösen támogatott, világtól elvonult remete életmódot, mint utolsó életszakaszt, amely egy aktív életet élt és fiú utódokat nemzett férfi számára élete végén nyitva állt.

[3] Több kommentátor szerint a házastársak jogai és kötelességei azért kerültek a magán- és büntetőjogról szóló részbe, mert a király jogosult, sőt köteles ezeket betartatni, akár büntetésekkel is, ha valamelyik fél panasszal fordul hozzá.

[4] Vagyis az őseit, mivel csak a törvényes utódok jogosultak áldozni az elhunyt ősöknek a œrāddha [sráddha] szertartás során (Bhāruci, Medhātithi), vagy a rokonait, mivel a házasságtörés szégyent hoz rájuk is (Medhātithi).

[5] Szintén azért, mert halála után csak törvényes utódai végezhetik el számára a œrāddha szertartást (Bhāruci), illetve mert felesége és annak szeretője az életére törhet (Medhātithi).

[6] Bhāruci szerint ez arra tett utalás, hogy csak a törvényes utódokkal rendelkező férfi jogosult a védikus szertartások végzésére.

[7] Nem csak fizikumukat, hanem ítélőképességüket és kitartásukat tekintve is (Bhāruci, Medhātithi).

[8] Több védikus szövegben is megtalálható vers. Egyes változatok szerint egy házasságtörésből született fiúnak kell recitálnia, mások úgy magyarázzák, hogy mindenkinek, aki egy bizonyos fajta áldozatot mutat be.

[9] Bhāruci rámutat, hogy e vers alapján a férj úgy is megóvhatja feleségét a félrelépéstől, hogy saját magát megfegyelmezi.

[10] Akamālā [aksamálá], vagy ismertebb nevén Arundhatī [arundhatí] a legalacsonyabb kasztba született, mégis a bölcs Vasiṣṭha [vaszistha] hűségéről (és féltékenységéről) híres felesége lett. A bölcs Mandapāla [mandapála], hogy biztosítsa nemzetsége fennmaradását, madárrá lett, és egy sāragī- [szárangí-] madárban nemzett utódokat (Mahābhārata, 1.220.5skk).

[11] Vagy „az utódok miatt nagyon áldottak”.

[12] Más szövegváltozat szerint: „az emberi életvitel minden területe”.

[13] Vagyis a feleség törvényes férjét.

[14] Vagyis mindkettőnek ugyanaz a tulajdonosa, és egy varžba tartoznak (Medhātithi).

[15] Bhāruci szerint ez az elfogadott, helyes nézet, míg a következő versek egy alternatív álláspontot képviselnek.

[16] Bhāruci szerint a következő versek a „föld” elsődlegességét hirdető álláspontot képviselik.

[17] Más szövegváltozat szerint: „Yama, a halottak istene által énekelt dalt”.

[18] Pthu volt az első nagy király, a Föld ura. Hiába követte őt számos más király, a Földet továbbra is Pthu tulajdonának tekintik.

[19] Ez azt is jelenti, hogy senki sem vásárolhatja meg a maga számára valaki másnak a feleségét, illetve nem veheti magához, ha a férje eltaszította (Bhāruci, Medhātithi).

[20] Vagyis amikor a férjnek nem született fiú utóda az asszonyától.

[21] A guru alapjelentése „nehéz, tekintélyes, tiszteletreméltó”, és vonatkozhat bármely idősebb rokonra, elsősorban a szülőkre, illetve a tanítómesterre is.

[22] A nőt saját férje, illetve annak halála után férjének rokonai jelölhetik ki erre a feladatra.

[23] Az ősöknek a œrāddha-szertartás során felajánlott rizslabdacs (piṇḍa [pinda]) révén rokonságban állók. Hét generációra terjed ki az apai ágon: dédapám, nagyapám, apám, ÉN és fivéreim, fiam, fiú unokám, fiú dédunokám (vö. 9.186).

[24] A kommentátorok szerint az „özvegy” kitétel nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy beteg vagy nemzőképtelen férj kijelölje a feleségét, hogy ily módon foganjon fiúgyermeket.

[25] Medhātithi szerint a férfi az idősebb férfirokon feleségével szemben úgy viselkedjen, mint a gurujával szemben (ami jelenthet szülőt, vagy tanítómestert illetve jelen esetben talán annak feleségét), a fiatalabb férfirokon feleségével szemben pedig úgy, mintha az a menye volna. Mivel kölcsönösségről van szó, a nő az idősebb férfira úgy tekintsen, mintha a menye volna, az fiatalabbra pedig úgy, mintha a guruja volna.

[26] Bhāruci tipikus orthodox exegetikai megoldással úgy oldja fel az először előíró, majd pedig tiltó versek közti ellentmondást, hogy a levirátust választható lehetőségnek tekinti.

[27] A kommentátorok rámutatnak, hogy az így nemzett utód az asszony elhunyt jegyese gyermekének számít.

[28] Mert testének bizonyos jegyei rossz előjeleket mutatnak, vagy mert alantas családból származik (komm.).

[29] Vagyis eltitkolták valamilyen hibáját (Medhātithi).

[30] Bhāruci rámutat, hogy ez az előírás a gyermektelenül megözvegyült asszonyokra is alkalmazható. A megengedett foglalkozások közé tartozik pl. a szövés, míg a pl. a mosóasszonyság lenézett megélhetés.

[31] A megszabott idő lejárta után az asszony Bhāruci szerint lenézett foglalkozást is űzhet, más kommentátorok szerint elindulhat megkeresni a férjét, vagy akár újra férjhez mehet. Ez utóbbi véleményt Medhātithi is említi, ám elutasítja.

[32] Ez annyit jelent, hogy ne éljen vele házaséletet, nem pedig azt, hogy dobja ki a házból. Ez az értelmezés vonatkozik a következő versre is. (Bhāruci).

[33] Saját és férje családja (Medhātithi).

[34] kṛṣṇala: „guñjā- [gundzsá-] bogyó”, három árpaszemnek (vagy tizennyolc fehér mustármagnak) megfelelő súlymérték (0.122 gramm), réz, ezüst, és arany mérésére használták (Manu 8.134).

[35] Nem pedig életkoruk, vagy a házasságkötések időrendje (Medhātithi).

[36] Ide tartozik pl. az étel elkészítése és felszolgálása, de pl. a lábmosás nem (komm.).

[37] Pl. a tűzszentély falának bekenését tehéntrágyával (komm.).

[38] A caṇḍālák származásáról lásd Manu 10.12.

[39] Bhāruci értelmezésében ha nem akad egy tudásban stb. kiemelkedő vőlegény, akkor az azonos kasztba tartozás is elégséges feltétel.

[40] Egyes kommentátorok szerint már egy nyolc éves lányt is férjhez lehet adni, Medhātithi viszont kifejezetten a testi érettséghez köti a házasságot.

[41] Más szövegváltozat szerint: „[ez] lopás lenne”, vagy „[a választott vőlegény] tolvajjá válna”.

[42] œulka: a lány apjának a vőlegény által adott „vételár”. Bár Manu elítéli a „feleségvásárlás” gyakorlatát a 98–100. versekben, a 9.97. és a 8.204. vers alapján is úgy tűnik, hogy a gyakorlatban fennállt ez a szokás.

[43] Bhāruci szerint ez a vers nem része Manu törvénykönyvének.

[44] Vagyis ha hamarabb befejezte a tanulóéveit, és át kell lépnie a családfenntartói életszakaszba (komm.).

[45] Bhāruci szerint ha a szülők beleegyeznek, a versben említettnél fiatalabb lányt is feleségül lehet venni.

[46] Még akkor is viselje gondját a feleségének, ha nem kedvelik egymást, mivel csak mint házas ember mutathat be bizonyos áldozati szertartásokat az isteneknek (Bhāruci).

[47] Lásd a 93. verset.

[48] Míg a feleségre nézve ez azt jelenti, hogy nem közeledhet más férfihoz, a férfinak lehet egyszerre több felesége is (Bhāruci).

[49] Ha a szülők beleegyeznek, a fiúk még anyjuk és apjuk életében feloszthatják a vagyont (Bhāruci).

[50] Ez egy választható öröklési mód, ha a körülmények indokolják (Bhāruci).

[51] Egy „kétszer született” férfinak születésénél fogva három adósságot kell törlesztenie: áldozatokat kell bemutatnia az isteneknek, fiú utódot kell nemzenie, hogy fennmaradjon az ősöknek juttatott áldozati adományok folytonossága, és tanulmányoznia kell a Védákat: ezzel a bölcsekkel szembeni adósságát törleszti.

[52] Mint egy apai vagy anyai nagybácsit (Medhātithi).

[53] Ha a legidősebb fivér már jogosult áldozatokat bemutatni, míg öccsei még nem (mert például még nem házasok), ebben az esetben érdemes megfontolni az együttélést. Ha azonban a legidősebb fivér méltatlanná válik, vagy eltávozik, nem szabad tovább fenntartani az együttélést, valamint akkor sem, ha a fiatalabb fivérek is jogosultakká válnak az áldozatbemutatásra (Bhāruci).

[54] Miután elvették saját „bonusz”-részüket, a maradékot egyenlően osszák fel (komm.). Bhāruci szerint ezt a fajta felosztást akkor lehet alkalmazni, ha három, egyforma tulajdonságokkal rendelkező fivér osztozik az örökségen. Medhātithi megjegyzi (de nem ért vele egyet), hogy egyesek szerint a „bonuszos” felosztást csak a régmúlt időkben alkalmazták.

[55] Bhāruci értelmezésében ha a középső fivérek nem különösebben kiválóak, akkor az előző versben említett egy negyvened részt kell köztük szétosztani, akármilyen sokan is vannak. Ha viszont ők is jó tulajdonságokkal bírnak, mindegyikük külön-külön jogosult az egy negyvened rész ráadásra.

[56] Pl. egy ruha vagy ékszer (Medhātithi).

[57] Minden tíz ingóság ingóság közül a legjobbat (Bhāruci), más kommentátorok szerint minden tíz jószágból (marha, ló) a legjobbat. Minden kommentátor egyetért abban, hogy a legidősebb fivér csak akkor veheti el az ebben a versben leírt bonuszt, ha kivételesen kitűnő tulajdonságokkal rendelkezik, és az öccsei mind hitványabbak nála.

[58] Többek között Bhāruci szerint is ez elsősorban a Védákban való jártasságot és egyéb tudást jelenti.

[59] Több kommentátor is megjegyzi, hogy ezt a felosztást akkor kell alkalmazni, ha az idősebb fivérek kiválóbbak is a fiatalabbaknál.

[60] A kommentátorok szerint mindegyik fivér a saját varájába tartozó lánytestvérének adjon ajándékot (vagyis a brāhmaa anyától született fiú a brāhmaa anyától született lánynak). Bhāruci szerint a gyakorlatban csak annyit kell adni egy lánytestvérnek, ami elegendő a kiházasításához, vagyis nem feltétlenül egynegyed részt. Medhātithi is idézi ezt a véleményt, de nem ért vele egyet.

[61] Vagyis ne adják el azért, hogy aztán az érte kapott pénzt szétosszák, illetve ne úgy kapja meg az egyik fivér, hogy a többit valami mással kárpótolják (komm.).

[62] Vagyis az így született fiú nem élvezi azokat a kiváltságokat, amiket apja, mint legidősebb fivér élvezett volna (komm.), hanem a nemzőapjával (vagyis nagybátyjával) egyenlő részt kap az apai (illetve az így született fiú szempontjából nagyapai) örökségből.

[63] Ennek a nem éppen kristálytiszta versnek számos értelmezése született. Bhāruci több verziót is említ: 1, a „másodlagos” az előző versben említett nemzőapa, vagyis az öcs, az „elsődleges” pedig az elhunyt báty, 2, a „másodlagos” az öcs által nemzett fiú utód, az „elsődleges” pedig a báty természetes fia, 3, a „másodlagos” az öcs által nemzett utód, az „elsődleges” pedig az elhunyt báty. Medhātithi így értelmezi a verset: A törvény szerint nem helyes [azt állítani], hogy a „másodlagos”, vagyis az öcs által bátyja feleségében nemzett fiú, egyenlő [vagyis azonos részt kap az örökségből] az „elsődlegessel”, vagyis a báty természetes fiával. Az utódnemzésben a nemzőapa személye szabja meg, melyik utód az „elsődleges”, ezért az öcs által nemzett utód nem lehet „elsődleges”, és így az előző versben megállapított szabálynak megfelelően kapjon részt. Egy másik kommentátor interpretációja: A „másodlagos” fiú utód nem foglalhatja el a törvény szerint az „elsődleges” fiú utód helyét, és így nem kaphat ráadás-részt. A család továbbvitele szempontjából a törvényes apja, vagyis az elhunyt báty, volt az „elsődleges”, ezért az öccsétől született fiának is kell részt juttatni az előírásnak megfelelően.

[64] A fiak közti szenioritást tehát az dönti el, melyiknek az anyját vette el korábban az apjuk.

[65] Mivel a 123–124. versek ellentmondanak az utánuk következőknek, a kommentátorok megpróbálták valahogyan értelmezni ezt az ellentmondást. Bhāruci szerint Manu saját álláspontját a 125–126. versek tartalmazzák. Medhātithi úgy véli, a 123–124. verseknek nincs törvényi ereje. Más kommentátorok szerint a 123–124. versekben megállapított szenioritás csak az örökösödésre alkalmazandó, vagy a két ellentétes álláspont valójában két választható lehetőség.

[66] Más szövegváltozat szerint: „az ikrek között is [, akiket apjuk egy időben nemzett] az anyaméhekben…”

[67] Daka és lányai történetéről lásd pl. Mahābhārata 12.329.

[68] Vagyis a putrikā (komm.).

[69] Vagyis putrikāvá tett lányának (komm.).

[70] Más szövegváltozat szerint: „A [putrikā-]lány fia [szintén] magához veheti a [saját] apjának, akinek nincs [más] fiú utóda, a teljes vagyonát…”

[71] Vagy: „sem a mindennapi ügyeket, sem a vallási feladatokat tekintve”.

[72] Az egyik kommentátor szerint ez a törvény azt a célt is szolgálja, hogy az apa ne örökölhesse meghalt lánya vagyonát azzal az ürüggyel, hogy olyan volt, mintha a fia lett volna.

[73] Bhāruci szerint egy nem-putrikā fia választhat, hogy akar-e halotti áldozatot bemutatni anyai nagyapjának, ami előfeltétele annak, hogy örökölje nagyapja vagyonát.

[74] Vagyis igen hosszú ideig tartózkodhat ezekben a mennyei világokban (Medhātithi).

[75] Más szövegváltozat szerint: „saját apjának”.

[76] Egyfajta örökbefogadott fiú, definícióját lásd a 168. versben.

[77] A hét ősbölcs egyikére visszavezetett nemzetség. (Az asztronómiában ez a hét ősbölcs alkotja az általunk Göncölként ismert csillagképet.)

[78] Vö. 60. vers.

[79] A feleség törvényes férje által nemzett fiúgyermek, definícióját lásd a 166. versben. Bhāruci és Medhātithi szerint is ez a vers kivételt fogalmaz meg a 120. versben írottak alól, amely kivétel abban az esetben érvényes, ha egy ketraja fiú kiváló tulajdonságokkal rendelkezik.

[80] Medhātithi értelmezésében ez a vers arra az esetre vonatkozik, ha a fivérek korábban már megosztoztak az atyai örökségen, és különváltan éltek.

[81] Egy kasztba tartozó anyák méhéből (Medhātithi).

[82] Pl. az apa által viselt gyűrűt (komm.).

[83] Vagy: „valamint [még] egy részt is, mivel ő a legfőbb fiú utód” (komm.).

[84] Más szövegváltozat szerint: „a œūdra feleségtől született fiú pedig csak fél [részt vegyen el]”.

[85] Az örökség fennmaradó részén az elhunyt sapiṇḍa (lásd az 59. verset) rokonai osztoznak (Bhāruci).

[86] Bhāruci szerint ez egy alternatív szabály az előző versben megfogalmazottak mellett, vagy pedig az olyan œūdra nőkre vonatkozik, akik nem kötöttek törvényes házasságot. Medhātithi és kommentátorok értelmezése szerint a vers arra utal, hogy egy œūdra nő fia nem kaphat többet az örökségből, mint a fent meghatározott egy tized.

[87] Az egyes kategóriák definícióját lásd a 166–179 versekben.

[88] Bhāruci szerint ez a szabály arra a helyzetre érvényes, ha egy aurasa fiú (lásd a 166. verset) mellé egy ketraja fiú (lásd a 167. verset) is születik (ez jelenthet egy nem kijelölt nőtől született fiút is), illetve valakinek akkor születik aurasa fia, amikor már volt egy ketraja fia.

[89] Bhāruci szerint a rangsorban a relatíve legmagasabban álló alatt elhelyezkedők csak a megélhetésükhöz szükséges juttatást kapnak.

[90] Bhāruci és mások szerint is az aurasa anyjának a férjével egy varába kell tartoznia. Mások úgy vélik, hogy egy brāhmaa férjnek katriya vagy vaiœya feleségétől született fia is lehet aurasa. Medhātithi szerint a „saját földjén” kifejezés arra utal, hogy a saját feleségében, de nem feltétlenül az ugyanolyan kasztú feleségében nemzett fiúgyerek tekintendő aurasának.

[91] Más szövegváltozat szerint „anyja vagy apja”, de Bhāruci és Medhātithi is elveti ezt a variánst, mivel az örökbeadás jogát a két szülő csak együtt gyakorolhatja.

[92] Vagyis örökbefogadó apjával egy kasztba tartozik (Bhāruci), vagy hasonló erényekkel rendelkezik (Medhātithi).

[93] Bhāruci szerint az ilyen fiú valódi szülei már nem élnek az örökbefogadáskor.

[94] A férj akkor fogadja fiává az ilyen gyermeket, ha nem kell attól tartani, hogy a gyerek apja alacsonyabb kasztú, mint a felesége (Medhātithi).

[95] Mert a sokgyermekes szülők a nehéz körülmények miatt nem tudják felnevelni, vagy mert a fiú valami bűnt követett el (Me_dhā_ti_thi). Bhāruci szerint arról az esetről van szó, amikor az egyik szülő halála után a másik lemond a gyerekről, és hozzáteszi, hogy ennek a gyereknek is az örökbefogadó apával azonos varába kell tartoznia.

[96] Egyesek szerint az apának a lánnyal egy varába kell tartoznia, mások szerint a „titokban” szó arra utal, hogy az apa ismeretlen, és ezért a fiú az anyja kasztjába tartozik (Bhāruci).

[97] Az ilyen fiúgyermek kasztja megegyezik az anyjáéval (Bhāruci).

[98] Az új házasságot a nő, ha még szűz, megkötheti egy új férjjel, vagy a régi férjével, akit korábban elhagyott és akihez visszatért, szintén szűzen, bár egyes kommentátorok szerint ez nem előfeltétel.

[99] Vagy egy katriya vagy vaiœya (Bhāruci).

[100] Mivel nem végezhet el bizonyos vallási szertartásokat, és így apja sem élvezheti ezeknek a szertartásoknak az előnyeit (komm.).

[101] Más szövegváltozat szerint (Bhāruci): „akinek egy œūdra fia születne egy szolgálónőtől vagy egy szolgáló szolgálónőjétől…”

[102] Vagyis a œrāddha-szertartás, vagy Me_dhā_ti_thi szerint az utódnemzés kötelessége.

[103] Vagyis ha az egyik fivérnek fia születik, a többieknek nem kell „fiúgyermek-helyettesekről” gondoskodniuk saját maguk számára, amennyiben nem lenne saját fiú utóduk (komm.).

[104] Vagyis ebben az esetben az a feleség, aki nem szült fiúgyermeket, nem jelölhető ki arra, hogy férje rokonától foganjon fiat, illetve örökbe sem fogadhat fiúgyermeket (komm.).

[105] Fivérei akkor örökölhetik a fiúgyermek nélkül meghalt férfi vagyonát, ha apjuk már nem él (komm.).

[106] Vagyis az apának, apai nagyapának és apai dédapának (komm.).

[107] Lásd az 59. verset.

[108] Vagyis ha egyetlen szóba jöhető, akár férfi, akár nő örökös sem lelhető fel, beleértve azokat is, akikkel együtt végezte a tanulmányait (komm.).

[109] A kommentátorok szerint ez a vers arra mutat rá, hogy nem csak a sapiṇḍa férfirokontól fogant utód örökölhet, hanem az ugyanabba a gotrába tartozó férfi által nemzett is.

[110] Bhāruci szerint ez a szabály az újra megházasodott asszonyok két különböző házasságból született gyerekeire vonatkozik.

[111] Egyesek szerint csak a hajadon nővérek, mások szerint a férjnél lévők is (Bhāruci).

[112] Vagyis nem kötelező jelleggel (Bhāruci).

[113] A különféle házasságtípusokról lásd Manu 3.27 skk. Brāhma házasság: a lányt apja szép ruhákkal és ékszerekkel ellátva egy Védában jártas, erényes életvitelű férfihoz adja, akit az apa maga kért fel a házasságra. Daiva házasság: az apa ajándékokkal ellátott lányát egy áldozati szertartás során az áldozópaphoz adja feleségül. Āra házasság: az apa a vőlegénytől egy tehenet és egy bikát, vagy két tehenet és két bikát kap. Gāndharva házasság: egy hajadon és szerelme szabad akaratukból történő egyesülése. Prājāpatya házasság: a lány apja ezeket a szavakat intézi a párhoz: „Tegyetek eleget közösen a kötelességeiteknek!”.

[114]Āsura házasság: a vőlegény saját akaratából annyi vagyont ad a menyasszonynak és rokonainak, amennyire képességeiből telik. Rākasa [ráksasza] házasság: a hajadont erőszakkal, akarata ellenére ragadja el egy férfi, miután betört családja otthonába és megölte vagy megsebezte a rokonait. Piœāca [pisácsa] házasság: egy férfi magáévá tesz egy lányt, aki alszik, részeg, vagy nem beszámítható.

[115] Vagyis pl. sánták, nyomorékok (komm.).

[116] Bhāruci szerint ezt úgy kell érteni, hogy az előző versben említett fogyatékosok, az eunuch kivételével. Más kommentátorok másokat zárnak ki a házasodásból, pl. Medhātithi az őrülteket.

[117] Vagyis a Védákat tanulmányozzák (Bhāruci), vagy művészek, orvosok, színészek, énekesek, stb. (Medhātithi). Egyes kommentátorok rámutatnak, hogy ez a szabály az együtt élő fivérekre vonatkozik.

[118] Kereskedéssel, mezőgazdasági tevékenységgel, vagy a királynak tett szolgálattal szerzett vagyon (komm.).

[119] Pl. tanításért járó fizetség, vagy művészi tevékenységért járó tiszteletdíj (komm.).

[120] madhuparka, méz és tejes dolgok (joghurt, tisztított vaj) keveréke, ilyet kap pl. a vőlegény mikor megérkezik jövendő apósa házához a menyasszonyért.

[121] Vagy: „lemondhat a saját részéről, miután kapott valamit [kiegészítésül] a megélhetéséhez”.

[122] Mert bűnt követett el, vagy a világtól elvonult aszkéta lett, vagy külföldre távozott, stb. (komm.).

[123] Bhāruci kommentárja: a nem egyesült, egy anyától született fivérek vagyonán ne azok más anyától született fivérei osztozzanak. Viszont ha megtörtént az egyesülés, az egyesült fivérek osztozzanak, és ne az akár egy anyától is született, de nem egyesült fivérek. Medhātithi: Az elhunyt fivér részét elsősorban a vele egyesült, egy anyától született fivérei és egy anyától született, hajadon nővérei kapják, utánuk a vele nem egyesült, egy anyától született fivérei, végül pedig a vele egyesült, más anyától született fiú féltestvérei.

[124] Pl. szerencsejátékos, részeges, brāhmaa létére œūdrát szolgál, stb. (komm.)

[125] Amíg anyja illetve apai nagyanyja él, a gyermektelenül elhunyt fiú saját vagyonára nem jogosultak sem az egy anyától született fivérei, sem az apja, sem a más anyától született fivérei (Bhāruci). Vö. 185. vers.

[126] Vagyis ne azé legyen, aki megtalálta, illetve a legidősebb fiú ne kapjon belőle semmi extra részt (Bhāruci).

[127] Pl. lovak, kocsik az egyik fivér személyes használatában. Más szövegváltozat szerint nem „jármű” (patram), hanem „ivóedény” (pātram).

[128] Bhāruci: pl. kicsépelt, hántolt, és megrostált gabona, elsősorban rizs.

[129] Pl. kutak (komm.)

[130] Bhāruci: élvezeti célokra kijelölt szolgálólányok.

[131]yogakemapracāra [jógaksémapracsára]. Bhāruci első értelmezésében yoga a korábban nem megszerzett dolog megszerzését, míg kema a megszerzett dolog megőrzését jelenti, pracāra pedig az e két cél érdekében végzett tevékenység; végül yogakemapracāra azon eszközöket jelöli, melyek segítségével ezt a tevékenységet folytatni lehet. Bhāruci második értelmezése alapján yogakema olyan eszköz, amit pl. a király ad, hogy segítse a szerző illetve megőrző tevékenységet, pracāra pedig a legelőként (?, pracaraa) használt földön nőtt növényeket, pl. tüzelőnek hasznát fát jelenti.

[132] Vagyis vesszőztesse meg, vagy vágassa le a kezét, lábát, stb., a bűn súlyosságához mérten (komm.).

[133] A kommentátorok szerint Manu azokra a œūdrákra utal, akik felkötik a szent zsinórt, koldulócsészét hordanak, a brāhmaákat utánozva a bho [bhó] szócskát használják köszöntésként, illetve vándoraszkéták ruháját öltik magukra. Bhāruci még a nyelvtan tanulmányozását is megemlíti, mint a „kétszer születettekre” jellemző foglalatosságot.

[134]krūrān [krúrán]. Bhāruci más szövegváltozatokat is említ: kelān [kélán], (szexuálisan túlfűtött emberek, akik csak szerelmi a játszadozásnak élnek), illetve kailān [kailán] (kerítők).

[135] Tágabb értelemben: „a praktik [prakriti] (akik közé a miniszterek is tartoznak) megrontóit”. A hét praktiről lásd a 294–295. verseket.

[136] Jelenthet pusztán annyit is, hogy „sújtson le rájuk”. Bhāruci vadhaként értelmezi, ami leginkább kivégzést jelent.

[137] Bhāruci egyes számban, „miniszter”-ként olvassa, és a király által a per felügyeletével megbízott brāhmaát érti alatta.

[138]prāvivāka [prádviváka]; ő hallgatja ki a tanúkat (Manu 8.79skk).

[139] Paa: Manu 8.136 szerint az egy kara [karsa] súlyú, réz paa neve kārāpaa. Azt viszont nem mondja meg, mennyi egy kara. Medhātithi szerint a paa és a kārāpaa szavak egymás szinonimái. Mivel a pénzérmék Indiában területileg is nagyon eltérőek és az évszázadok során is sokat változtak, szinte lehetetlen megállapítani a Manu által használt pénzek pontos értékét. Mindenesetre néhány ókori szerző alapján egy kārāpaa súlya kb. 9–10 gramm lehetett.

[140] Bhāruci értelmezésében: aki aranyat lop.

[141] Vagyis lefekszik apja vagy tanítómestere feleségével.

[142] A kommentátorok szerint a bűnös homlokára.

[143] Más olvasat szerint: „velük bármilyen módon érintkezni”.

[144]avivāhina[aviváhinah]. Más szövegváltozat szerint vigarhitā[vigarhitáh], „[az emberek szemében] elítéltek, megvetettek”.

[145] Ezer paát (Manu 8.138).

[146] A kommentátorok szerint a következő versben szereplő „akarata ellenére (vagyis nem szándékosan)” kifejezés ide is értendő.

[147] Ötszáz paát (Manu 8.138).

[148]pravāsana: „száműzetés”, elvileg jelenthet „testi fenyítést” is. Bhāruci így összegzi a 235. versben említett főbenjáró vétkekért kiszabott különböző büntetésfajtákat: ha egy katriya vagy egy vaiœya nem szándékosan követ el egy főbenjáró bűnt, minden tulajdonát el kell kobozni, vagy a 240. versben említett legsúlyosabb bírságot kell vele megfizettetni. Ha egy brāhmaa követ el nem szándékosan egy főbenjáró bűnt, és nem vezekli le, a közepesen súlyos bírságot kell megfizetnie, ha szándékosan tette, el kell űzni. Ha egy katriya vagy egy vaiœya szándékosan követ el főbenjáró bűnt, halállal (vadha, vö. 232. vers és jegyzete) lakol. Ha egy œūdra nem szándékosan követ el egy ilyen bűnt, teljes vagyonát elkobozzák és megbélyegzik, ha szándékosan, kivégzik (vadha).

[149] Más szövegváltozat szerint: „beszennyezi”.

[150] Bár a kommentátorok szerint ez egyértelműen a œūdrákra tett utalás, elvileg vonatkozhatna mind a három, a brāhmaa alatt lévő varára.

[151] Bhāruci megjegyzi, hogy a király ezzel a testi fenyítéssel „tisztítja meg” az olyan bűnöst, aki nem vezekelte le a bűnét. Egy œūdra esetében a büntetés lehet verés, bebörtönzés, stb.

[152] Ez a vers zárja le a 8. könyv elején kezdődő részt.

[153] Vagy erőszakot alkalmazó pénzbehajtók, vagy hamis mértékekkel csalók (komm.).

[154] Vagy alkimisták, akik elhitetik másokkal, hogy értékes fémeket tudnak csinálni értéktelenekből, vagy akik hazugságokkal csalnak ki pénzt másokból (komm.).

[155] Medhātithi szerint ezek lehetnek csillagjósok, vagy egy-egy istenséget jó pénzért valaki számára „kegyessé” tevők, vagy akik (szintén kellő fizetségért) szerencsét, áldást hozó szavakat mondanak.

[156]utsāhayet [utszáhajét], vö. v.261. Más szövegvariáns szerint: utsādayet [utszádajét], „pusztítsa el őket, tegye őket tönkre”.

[157] bhakya [bhaksja] illetve bhojya [bhódzsja] jelentheti a rágással illetve rágás nélkül fogyasztható ételfajtákat is.

[158] Akik, Bhāruci szerint, tudásuk révén a jövőbe látnak, és így megkönnyíthetik a rablást.

[159] oet [ósét]. Nem világos, miért használja Manu ezt a kifejezést, mivel nem valószínű, hogy tényleges megbélyegzésről volna szó.

[160] Bhāruci megjegyzi, hogy a kézlevágás illetve a karóba húzás inkább két, választható büntetésnek tekinthető, és kiszabásukkor mindig figyelembe kell venni az elkövetett bűntett súlyát.

[161] Vagy: „rejtekhelyet a fegyvereiknek”.

[162] Bhāruci szerint ezek büntetése lehet pl. verés, börtön vagy megfeddés, de nem egy fontos testrész csonkítása.

[163]hanyād [hanjád]: jelentheti azt is: „végezze ki”. Bhāruci szerint a halálbüntetés nem kötelező jellegű: csak akkor kerülhet szóba az alkalmazása, ha a bűnös nem képes kifizetni a bírságot.

[164] Bhāruci úgy tűnik, főleg templomkörzetekhez tartozó medencékre gondol, mivel megjegyzi, hogy az ilyen bűncselekmény a (tóhoz tartozó) istenséget is sérti. Ha egy katriya vagy alacsonyabb varába tartozó nem képes megfizetni a bírságot, Bhāruci szerint le kell azt dolgoznia (vö. 229. vers).

[165] Vagyis kétszázötven paát (Manu 8.138).

[166] Vagyis aki anélkül praktizál, hogy orvostudományt tanult volna, illetve ha tanult, de becsapja a betegeit (komm.).

[167] Ha a páciens belehalt a kezelésbe, az orvos büntetése is súlyosabb (komm.).

[168] Templomokban álló, illetve falvakban ünnepségekkor használt pózna (komm.).

[169] Több kommentátor szerint csupán emberek szobráról van szó, mivel az istenszobrok megrongálása főbenjáró bűnnek számít.

[170] Bhāruci értelmezésében az ebben a versben egy istenszobor összetöréséért kiszabott büntetést a 280. versben leírt templombetörések kevésbé súlyos fajtáira is alkalmazni lehet.

[171] Például igazi sáfrányt hamissal keverve.

[172] Más értelmezés szerint: „aki egyenlőtlenül viselkedik egyenes (vagyis becsületes) [vásárlóival], vagy az árakat tekintve becsapja őket…”

[173] Legyen szó akár egy város, egy palota, vagy egy erőd falairól, árkairól és kapuiról. Bhāruci még hozzáteszi, hogy e szabály alapján a király nem köteles kivégezni az ilyen bűntettek elkövetőit, ami viszont arra utal, hogy végső esetben élhet a kivégzéssel.

[174] Medhātithi kifejezetten a gyilkos szándékú varázslást említi. Bhāruci szerint az orthodox hagyományokon kívüli rítusok tartoznak ide, pl. khadira-fából készült tűk elásása (?), összegyűjteni a port valakinek a lábáról, stb., és amennyiben valaki jogosult ilyen varázslást végrehajtani, nem kell büntetést fizetnie.

[175] Medhātithi az „igázó mágiát” sorolja ide, és szerinte pl. a feleségeknek szabad ilyennel élniük. Bhāruci szerint anyák és nővérek végezhetnek ilyen rítusokat.

[176] Ez Bhāruci értelmezése, mások szerint „aki kiszedi [a földből a már elvetett] magot”.

[177] Az orr illetve a fül levágása. Bhāruci megjegyzi, hogy ilyen súlyos büntetés kiszabásához a bűntett többszöri elkövetése és mindenféle súlyosbító körülmények szükségesek.

[178] A bűnös megrögzöttségét figyelembe véve a nyelvét, kezét, lábát, szemét, vagy éppen a fejét (Bhāruci).

[179] Ez Medhātithi értelmezése: „pl. kardot háború idején”. Bhāruci szerint fémszerszámokról, pl. ekevasról, sarlóról van szó.

[180]saptāga rājyam ucyate. Más szövegváltozat szerint: samasta rājyam ucyate, „[ha ezek együtt vannak], a királyságot teljesnek mondják”.

[181] Más szövegváltozat szerint: „[és ha kár éri, az] nagy[obb] szerencsétlenség”.

[182] A világtól elvonult vándoraszkéta három botból egybekötött botja, vagy, az egyik kommentátor szerint, egy ház három gerendája.

[183] Bhāruci megpróbál valami összefüggést találni a „tövisekről”, vagyis a bűnözőkről, és a királyság összetevőiről szóló tanítás között, és megjegyzi, hogy a bűnözők gyakran keresnek és találnak menedéket a király bizalmasainál (miniszterek, tisztségviselők, hercegek, királynék).

[184] Vagy adományokkal elégedetté és „energikussá” téve az embereket (Medhātithi).

[185] Villámcsapás, éhség, stb. (Bhāruci)

[186] Más néven Lakmī [laksmí], vagyont, jólétet, szerencsét nyújtó istennő.

[187] Kta- [krita], tretā- [trétá], dvāpara- [dvápara], és kaliyuga [kalijuga]: a négy világkorszak. Szanszkrit nevük a kockajátékra vezethető vissza: a kta a nyerő dobás, négy pont a kockán; tretā: hárompontos dobás; dvāpara: kétpontos; kali: egypontos, vesztes dobás. A hagyomány szerint a ktayuga 1728000 évig, a tretāyuga 1296000 évig, a dvāparayuga 864000 évig, a kaliyuga 432000 évig tart. A kaliyuga Kr.e. 3102 február 18-án kezdődött.

[188] Varua leginkább betegségekkel (elsősorban vízkórral) „kötözi meg” a vétkeseket.

[189]pārthiva [párthiva], azt is jelentheti: „királyi”.

[190] Átkokkal és varázslattal. (Bhāruci)

[191] Utalás a brāhmaák erejét példázó történetekre. Agnit, a tűz istenét egy Bhgu [bhrigu] nevű bölcs átkozta meg, amikor az hagyta, hogy egy démon elragadja a feleségét (aki korábban a démon szeretője volt; a démon meggyőzte a bölcs feleségének őrzésével megbízott Agnit, hogy őt illeti jogosan az asszony) (lásd pl. Mahābhārata I.6). A tengert a bölcs Vaavāmukha [vadavámukha] tette sóssá, mert nem ment oda hozzá, mikor hívta (lásd pl. Mahābhārata XII.329). A Holdat pedig Daka [daksa] átkozta meg, mert a feleségei (Daka lányai) közül csak az egyiket kedvelte, és a többit elhanyagolta (lásd pl. Mahābhārata XII.329).

[192] A nyolc égtájat őrző istenek.

[193] Új univerzumot a Viœvāmitra [visvámitra] teremtett haragjában (Rāmāyaa I.59). Mikor Indra (az egyik világőr) kinevette az aprócska Vālakhilya [válakhilja] bölcseket, azok nekiláttak új Indrát teremteni (lásd pl. Mahābhārata I.27). Aamāṇḍavya Dharmát, az igazságosság istenét átkozta meg, hogy egy œūdra fiaként szülessen újjá (lásd pl. Mahābhārata I.101).

[194] A katriya vara alapjaként létező princípium, a királyi hatalom, vagy a katriyák együttvéve.

[195] A brāhmaa princípiummal, a brāhmaák hatalmával, vagy a brāhmaákkal kollektíve.

[196] Más szövegváltozat szerint: „mindenét”.

[197]Saskārák: „formáló, tisztító rítusok”, melyek az embert egész életén végigkísérik, a fogantatástól a halálig. A felső három vara férfi tagjai számára a legfontosabb ilyen rítus az upanayana, amely során a gyermeket a guru felövezi a szent zsinórral.(A œūdrák nem jogosultak az upanayanára.) Ezáltal a gyermek másodszor is „megszületik”, tagja lesz a dviják, „kétszer születettek” közösségének, és jogosult lesz tanulmányozni a guru vezetésével a Védákat. Az upanayanát tekintették a par excellence saskārának, és valószínű, hogy Manu ebben a versben is elsősorban erre a rítusra utal.