4. Aufgabe

Der folgende Artikel aus der Zeitschrift Heti Világgazdaság (2006) kann als Buchempfehlung zum obigen Thema verstanden werden.

 A/ Lesen Sie den Text durch und markieren Sie die Inhalte, die sich auf die 68er Bewegung in der Schweiz beziehen. Wenn Sie von einer Dozentin/einem Dozenten deutscher Muttersprache unterrichtet werden, fassen Sie ihr/ihm den Textinhalt zusammen, bevor Sie Antworten auf die Fragen geben!

B/ Wie steht dieser Text zu dem Zitat „Das Hauptproblem dieser Generation war immer eine getrübte Wahrnehmung.“?

C/ Was haben Sie von den Schweizerinnen und Schweizern aus diesem Artikel erfahren? Stimmt das mit Ihren bisherigen Erfahrungen überein?

(Foto: Gulyás, 2006)
[369*276, 21 Kb]

EGY '68-AS KÉSEI ÖNLELEPLEZÉSE

A régi tűz

Három évtized késéssel leplezte le magát egy botcsinálta svájci merénylő, aki annak idején felgyújtotta Axel Springer német sajtómágnás hegyi üdülőjét. Könyvének tanulsága: a szerelem örök, a politikai meggyőződés mulandó. ,,A hidegháború egy szép vasárnapján, odafönn egy svájci hegyen, felgyújtottam Axel Cäsar Springer villáját.“

Így kezdődik a krimijeiről ismert svájci francia szerző, Daniel de Roulet legújabb könyve, az Egy vasárnap a hegyekben. A tökéletes bűntény leírása azonban nem elsősorban a szerző detektívregény-írói képességei miatt keltett feltűnést, hanem azért, mert – hacsak a szerző és a kiadó nem űznek rossz tréfát a közönséggel – önéletrajzi vallomásról van szó. Az 1975. januári gyújtogatás valóban megtörtént, a célobjektum porig égett, a tettest a svájci rendőrség a mai napig nem találta meg. Német terroristákra terelődött a gyanú, miután a konzervatív nyugatnémet lapbirodalom tulajdonosa évek óta a '68-as baloldali mozgalmak támadásainak kereszttüzében állt – gyakran a szó szoros értelmében is. Springernek elsősorban azt rótták fel, hogy lapjainak harcos kampánya felelős a Rudi Dutschke diákvezér elleni 1968-as berlini merényletért (Dutschke 1979-ben belehalt fejlövése kései következményeibe). A merénylet után szinte az egész NSZK-ban lángba borultak a lapkiadó irodái és nyomdái. Még 1972-ben is egy halottja és 13 sebesültje volt a hamburgi Springer-székház elleni bombamerényletnek. De Roulet és szerelme együtt érzett a korabeli NSZK-beli szélsőbalos terrorcsoporttal, az Andreas Baader és Ulrike Meinhof nevével fémjelzett Vörös Hadsereg Frakcióval (RAF). Mint a mostani könyv is felidézi, az elfogottak stammheimei börtönét akkor Auschwitzhoz hasonlították. Szolidaritásuknak nyomatékot adott, hogy például a tekintélyes francia filozófus-író, Jean-Paul Sartre is felkereste Baadert a börtönben, majd keményen bírálta a Springer-lapokat.

A svájci rendfenntartók gyanúja tehát érthető volt, bár – mint De Roulet megjegyzi – nagy balfogás volt a lábnyomok alapján németekre gyanakodni: az ifjú forradalmár az olcsó svájci szupermarket-hálózat, a Migros egy boltjában vásárolta lábbelijét. Mint oly sok történelmi eseményt, Springer megleckéztetését is egy nő inspirálta. Efelől egy pillanatnyi kétséget sem hagy a könyv ajánlása: „Egy fiatalkori szerelem (1948 – 2005) emlékére.“ E nagy szerelem első testi érintéseiről az olvasó ezt tudhatja meg: „egy levendulakék fürdőlepedőn“ történtek meg, „miközben a táskarádióból a vietnami háború híreit követtük“. Nem véletlenül: „Vietnam. Igen, ez volt a neve annak a dühnek, amely a világ állapota, egy Springer hatalma és mindenekelőtt Nixon elnök miatt kerített hatalmába minket.“ Harminc évvel később, amikor a tettestárs lány sikeres üzletasszony és halálos beteg, a hős megpróbálja elmagyarázni neki, hogy nem a megfelelő célpontot választották ki, az akció bizonyos értelemben hiábavaló volt. „Hogyan? Azt hittem, miattam tetted“ - vezeti rá szerzőnket a zöld szemű szépség a lényegre, és egyúttal szavát veszi, hogy halála után az író nyilvánosságra hozza a történetet. Kétségkívül nem mindennapos trófeáról volt szó: Springer magányos hegyi villája – melyhez a rendkívüli építési engedélyt 1968-ban félmillió frankos közcélú adománnyal érdemelte ki a sajtócézár – annak idején 700 ezer frankot ért. Ami a politikát illeti, bár több svájci és német lap is számon kéri a szerzőtől, miért nem néz szembe tévedéseivel, valójában a regényt átitatja az az önirónia, amely a – saját szavaival élve – „vasárnapi terrorista" korabeli nézeteit idézi fel (lásd Szélálló paróka című keretes cikkünket).

Mellesleg De Roulet beállítottsága nem volt egyedülálló: 1975 és 1984 között az atomenergia ellenzői harminc merényletet követtek el Svájcban, többnyire az áramszolgáltatók menedzsereinek nyaralói és távvezetékek ellen. Senki sem sérült meg, és bár a tartalékos hadsereg tagjaként minden katonaköteles svájci férfi otthon tartja a fegyverét, egyetlen lövés sem dördült el. Azon a januári vasárnapon De Roulet is a svájciakra olyannyira jellemző alapossággal és körültekintéssel járt el a kiszemelt objektumnál. Először is kigörgette a hóba a konyhai gázpalackokat, és kiürítette őket: „Megeshetett volna, hogy a tűz alkalmatlan pillanatban röpíti őket a levegőbe, és veszélybe sodródhattak volna a légi úton érkező tűzoltók.“ Arról pedig folyamatosan meggyőződött a sikert végül csókkal megpecsételő szerelmespár, hogy a ház üres, a környék néptelen. (Akkor nem is sejtették, hogy egy banális veszekedés miatt hamarosan elválik kettejük útja.)

A tűzoltók utóbb már csak azért sem kerültek veszélybe, mert a két karácsonyi gyertyából és egy doboz – egyébként fondue-melegítéshez használatos – gyúlékony pasztából álló, a kandalló fahasábjaival kiegészített gyúanyag tökéletesen működött, a tűzoltók már csak az üszkös maradványokhoz érkeztek. A sikerhez akaratlanul hozzájárult a svájci hadsereg is: „Kinyitottam az oldalablakokat, hogy - miképp katonai kiképzésünk kézikönyvében olvasható volt – a beáramló levegő felszíthassa a tüzet.“ Nem csekély naivitásról és tájékozatlanságról tanúskodik ugyanakkor a történet pár évvel ezelőtti fordulata. Saját bevallása szerint De Roulet 2003 augusztusában véletlenül tudta meg, hogy Springer nem volt náci, ahogyan ő hitte. A svájci írószövetség elnökeként német vendégekkel találkozott, és beszélgetés közben valahogyan Springerre terelődött a szó, így derült ki az igazság. Ezért, no meg a szerelmének tett ígérete miatt szánta rá magát a szerző, hogy kiírja magából az immár nyomasztó emléket – miután persze meggyőződött arról, hogy bűntette tíz év elteltével elévült. Sok évtized óta először felkeresve a tetthelyet, ismét meglepetten tapasztalta, hogy Axel Springer egészen más ember volt, mint amilyennek vélte: a villa helyén szerény emléktábla áll egy svájci szent, a konfliktusokat kerülő Nikolaus von der Flüe egy békés idézetével. „A bosszú szavait is felírhatta volna, vagy biztonságos bunkert építtethetett volna a villa helyén“ – írja a szerző elismerően egykori ellenségéről. A Springer-rokonságtól pedig könyvében és külön levélben is bocsánatot kér. A könyv március eleji párizsi és zürichi megjelenése után a család egyelőre válasz nélkül hagyta a kései megbékélési kísérletet.
(Bedő, 2006)