Petrőczy Kata Szidónia (1662–1708)

Petrőczy Kata Szidónia az egyetlen a régi magyar költőnők közül, aki jelen van a köztudatban. Már Bod Péter számon tartotta mint vallásos kegyességi művek fordítóját; verseinek kéziratát a leszármazottak 1864-ben juttatták el Gyulai Pálhoz. Első ízben Toldy Ferenc emlékezett meg róla mint versíróról, első pályaképét Thaly Kálmán tette közzé 1874-ben, s egyúttal bő szemelvényeket is közölt verseiből. Ám kritikai kiadásuk csak kötetünkkel egy időben jelenik meg; bevezetőnk ennek eredményeit hasznosítja. Petrőczy Kata Szidónia modern értelemben is költő: számára a versírás az egyéni érzelmek kifejezésének egyik módja, s nem a tőle fönnmaradt versek nagyobb mennyiségének, hanem más minőségének köszönhetően birtokol ma is sajátos, vonzó költő-karaktert. Életútja a család férfitagjai sorsának függvényében röviden leírható. Apja a Habsburg-ellenes protestáns nemesség egyik vezéralakja, anyai unokatestvére Thököly Imre, bátyja, Petrőczy István Thököly tábornoka, barátja, kitartó kísérője egészen Törökországig. Férje, Pekri Lőrinc erdélyi nemes, Bethlen János mostohafia, az erdélyi politikai küzdelmek nagy túlélője. Előbb a törökbarát politika híve, emiatt 1686-ban négy hónapot tölt Apafi börtönében; aztán a Habsburg-kormányzathoz pártol, kapitányságot, főispánságot, grófságot kap, ezért katolizálással és hosszú lelkifurdalással fizet; végül II. Rákóczi Ferenchez csatlakozik, emiatt Petrőczy Kata Szidónia szenved tíz hónapnyi rabságot 1704-ben. (Balra, az egykorú festményen nagyjából harminc éves lehet.) A költőnő műveltségének elsőrendű forrása a protestáns kegyességi irodalom és a korszak tömegkultúrája: a népszerű közösségi költészet.

Emellett két kulturális mikroklíma hagyott mély nyomot versein: az 1690-es évek első felében Esterházy Pál nádor barokk udvara, az évtized második felében a pietizmus, a protestáns kegyes-érzelmes reformirányzatok legifjabbika. A verses életmű szempontjából az első a fontosabb.
Ezekben az években vált műköltővé: ekkor tudatosodott benne az irodalmi műhöz való viszonya, addigi lineáris típusú versszerzése helyett itt sajátította el a tudatos versalakítás, a szerkesztés, az ökonomikus komponálás képességét, ebben az időben vált képi kifejezéskészletének alapelemévé az örök változást megtestesítő szél és víz (sóhajtás és könnyek), valamint a fény-árnyék (öröm-szenvedés) ellentét. Ekkor írott verseiben nótajelzések, szövegátvételek formájában fölbukkannak a korszak nagy lírikusainak műveiből származó reminiszcenciák, s meg kell adni, ahogy már korábban is alkotó módon használta föl a népszerű szerelmi líra képeit, toposzait (tömörítette, kontaminálta, új összefüggésbe illesztette), most is fölényes biztonsággal alkalmazza a férfi lírikusok műveiből származó idézeteket. Nótajelzésként kétszer szerepel versei előtt az Illésházy Istvánnak tulajdonított Ferendum et sperandum kezdősora („Forog az szerencse…”), de magát a verset is több ízben fölhasználja, pl. az „Iszonyú kősziklák, erdők, széles puszták” sort így: „Szánjatok, kősziklák, erdők, kies puszták…” Többször idézi Nyéki Vörös Mátyás verseit, pl. a Tintinnabulum egyik sorát („Átkozott az óra, melyben fogantattunk”) így: „Átkozott órában fogant fajtalanság…” (E sort Rákóczi Erzsébet is imitálta, így: „Átkozott az óra, mikor erre jöttem…”) A Mindennapi könyörgése lelkemnek című vers egyik sorát („Te felséged nélkül kicsinségem eldűl”) pedig így: „Reménségem meghűl, kicsinségem eldől…” Fölhasználta Beniczky Péter Közönséges magyar példabeszédeinek több darabját, pl. Beniczky: „Mint az vízben haló / S lelkét kiajánló / Kénszerít habhoz kapni…”; Petrőczy Kata: „Azki vízbe haló, lelkét kiajánló / Habhoz kap…” Vagy: Beniczky: „Az állhatatlan szív / Magának is nem hív…”; Petrőczy Kata: „Egy állhatatlan szív, / Ki hozzám nem lesz hív…”
Esterházy Pál verseit is imitálta, s közvetve vagy közvetlenül Zrínyit is. Zrínyi I. Idilliumának egyik sora („Sűrősíts fölyhőket sok sohajtásiddal”) Esterházynál „Bővítsem az fölyhőt, szívemet ohajtsam…”, Petrőczy Katánál „Fölyhőt szaporítok sóhajtásimmal” formában fordul elő. Alighanem ismerte Koháry István ekkor még csak kéziratban létező verseit, járt a kezében az Istenes énekek bártfai kiadása, Pécseli Király Imre Eljő még az idő… kezdetű verse, Czobor Mihály Charicleája. Utolsó költői korszakában, a pietizmus hatására vallásos versgyűjtemények (Cantus catholici, Lőcse, 1651 és 1655; Cithara Sanctorum, Lőcse, 1696), német és szlovák egyházi énekek fordításai, nótajelzései bukkannak föl a költeményei között.
A költőtársak alkotásainak ilyen biztos ismeretét, imitálását általában az ún. arisztokratikus regiszter, a műköltői jelleg ismérvének szokás tartani. Emellett azonban Petrőczy Kata Szidónia verseiben valódi oszcilláció valósul meg arisztokratikus és populáris regiszter, műköltészet és közösségi költészet között: ugyanilyen gazdagon adatolható a korszak daloskönyveiből ismert fordulatok, szóképek alkotó fölhasználása. Mindezek az elemek néhány maradandó, szép költői képpé tömörülnek verseiben. Amennyire jellemzi a manierizmus világlátását Rimay híres szóképe, az „Ez világ mint egy kert, / Kit kőesső elvert”, éppúgy jellemzik a barokkét Petrőczy Katának a szél és víz elemeiből épülő költői képei: „Sebes árvizeknek, kegyetlen szeleknek / Érzem kemény zúgását”; „Mint sebes szelek zúgási, / Tenger vize áradási, / Olyak, mint vizek folyási, / Bánatimnak újulási.”
Ellentétben a korszak parttalan, hosszadalmas lírai verseivel, Petrőczy Kata tud röviden írni, számos egy-két-négy strófából álló költeménye van; sokszor a soreleji szóismétlés adja ezek gondolatritmusát. A legrövidebbek közül kiemelkedik tömör költőiségével a szerencse-versek attribútum- és képanyagát összegző egystrófása:

Állhatatlanságba állandó szerencse,
            Keseredett szívek rettentő bilincse,
            Kinek elmúlandó java s minden kincse,
            Mint vízi buborík, akárki tekintse.

De Petrőczy Kata költészetének – történeti becsén túl – modern hatása is van. Képes nyíltan vallani érzelmeiről, szubjektív önkifejező lírát alkotni olyan korban, amikor a legjobb férfi lírikusok is csak áttételesen tehetik meg ezt (mint pl. Zrínyi), vagy csak olyan érzelmekről vallanak, amelyeknek nyilvánosságát a társadalom férfiak számára is tolerálja, amilyen például az apai gyász (Rimay, Zrínyi). Amit a század műköltészetében líraként számon tartunk, az többnyire moralizálás, vallási-erkölcsi közhelyek fejtegetése. Úgy tűnik, a közösségi költészettel nagyobb közelséget tartó nőköltők a női panaszdal műfajában birtokba vették annak lehetőségét, hogy egyéni érzelmeikről, személyes sorsukról nyíltan valljanak; s Petrőczy Kata bátran kihasználta ezt. Erős, öntudatos egyéniség lehetett; talán ez is közrejátszott abban, hogy kevesebb tartással, erkölcsi bátorsággal rendelkező férjével való kapcsolata nem volt zavartalan. Talán túl sokszor olvasta férje fejére önnön tökéletességét; talán a felföldi évek pezsgő, „nagyvilági” élete szédítette meg Pekrit; mindenesetre Petrőczy Katának volt oka a megbántódásra, hiszen a flört a szeme előtt zajlott:

[…] mikor egy szegletbe Csókoltad: mit mondál, nincsen mentség ebbe. […] Mikor panaszképpen mondottad előttem, Hogy neheztel reád, nem tudod, mért; véltem, Ott halok meg mindjárt, de mégis eltűrtem: Mért nyomod a lábát, csaknem azt feleltem. […] De több volt tréfánál az csók s azmit súgtál; Azért vigyáztam rád olykor, mit mondottál. Hol szíved, hol lelked volt hallottam neve, Ígírted hittel is, hogy vagy igaz híve, Ha meghalok, holtom után, ha lesz kedve, Övé léssz, és várod, halálom ne késne. (A festményen a férj, Pekry Lőrinc.)

Egy ízben kezébe került Pekrinek egy szerelmes verse is, s a rajtakapott férj kínjában azt állította, feleségének írta, holott a szöveg szemmel láthatóan nem illett a hitvesi szerelemre:

Tudom, e versed is nem énreám esik,
Így az bolondokat szép szóval hitetik,
Hiszem szabadságod el nem rekeszteték,
Egymás szerelmébe szabad élnünk holtig! […]

És hogy részesülni kívánsz szerelmembe?
Bizony másra célozsz szóddal e versedbe!
Mert azt te jól tudod, hogy az én szívembe
Benn voltál, és voltam hozzád nagy hűségbe.

A múló idő, sorsuk hányattatásai végül összebékítették az idősödő házaspárt. Amikor Petrőczy Kata szebeni rabságából kiszabadulva már hozta magával a pietisták kedvelt írójának, Johann Arndtnak könyvéből fordított kéziratát, Pekri mozgósította hajdani enyedi iskolatársait, Pápai Páriz Ferencet és Nagyenyedi Püspöki Pétert, hogy üdvözlő verseket írjanak a kiadvány elé.
Két prózafordítását Petrőczy Kata Arndt kegyességi műveiből készítette (A kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt szíveket élesztő, jóillatú XII liliom, Kolozsvár, 1705; Jó illattal füstölgő igaz szív, Lőcse, 1708), elöljáró beszédeikben erős írói önérzet hangzik föl, indokolja a mű létrejöttét, megmagyarázza összefüggését élete eseményeivel, s erőteljesen védelmezi jogát, hogy nő létére is nyomtathasson ki műveket. Időrendjét tekintve első, névtelenül kiadott fordításának azonosítása némi vita eredménye: valószínűnek látszik, hogy Bod Péter állítása ellenére a Katolikus válasz (h. n., 1690) című fordítás származik tőle. (Az érveket lásd a kritikai kiadásban.)
A pietizmus hatása Petrőczy Kata Szidónia munkásságára szembeötlő. Verseiben erősen megritkul az önvallomásos világi téma, szaporodik az ima és a bűnbánó vers. A pietizmus erős összetartozás-érzéssel, érzelemdús közösségi élettel, felelősségtudattal, fölfokozott lelki élettel ajándékozta meg; szigorú életelveit, vigasztalan ridegségét azonban Petrőczy Kata Szidónia nem tudta küzdelem nélkül elfogadni. Utolsó alkotó éveire valóban jellemző lehet a „mélyen vallásos erdélyi nagyasszony” képe, amelyet század eleji méltatói népszerűsítettek; de ekkor is érzékeljük mellette a világ szépségeire nyitott, költői mesterségbeli tudását folyton csiszoló, érzelmei kifejezésével viaskodó, „rettenetes kétség szélin tántorgó” költőnő jelenlétét is, akinek számára az irodalom holtáig több maradt, mint pusztán az isteni igazságra vezérlő eszköz. (S. Sárdi Margit)

Tartalom

Sebes árvizeknek, kegyetlen szeleknek…
Szemfényvesztő versekre való replika
Németből fordított új ének
Rövidebb versek (Minthogy verseimbe…; Békességes tűrést adj…; Könnyebbséget érzek szörnyű gyötrölembe…; Sok titkos gondolat, jaj, mely szörnyen fáraszt…)

Linkek
Petrőczy Kata Szidónia a MEK-en

Irodalom
RMKT XVII, 16., Kiad S. Sárdi Margit, 1999.
Jenei Ferenc, Petrőczy Kata Szidónia, PIM Évkönyve 7. 1967, 37–50.
S. SÁRDI Margit, Petrőczy Kata Szidónia költészete, Bp., 1976.
Uő., Petrőczy Kata Szidónia és a pietista nőeszmény = A nő az irodalomban,  Zalaegerszeg, 1984, 28–49.
Uő., Nőköltőink első generációja: a főúri költőnők = Szerep és  alkotás, szerk. NAGY Beáta, S. SÁRDI Margit, Debrecen, 1997, 41–50.
Uő., A költőnő szerepe és társadalmi lehetősége a XVII–XVIII. században = Hagyományos női szerepek, szerk. KÜLLŐS Imola, Bp., 1999, 135–149.