Az rtf-változat letölthető innen

Alapnyelvi magánhangzórendszer

Forrás: BG: 36–40.

Az alapnyelvi mássalhangzó-rendszer rekonstrukciójában beszélhetünk szakmai konszenzusról, a tudomány képviselői lényegében egyetértenek. Ezzel szemben a magánhangzó-rendszer rekonstrukciója sokkal kacskaringósabb utat járt be, s ma sem tekinthető lezártnak.

Budenz József, 1881: szerinte csak annyi rekonstruálható, hogy az adott magánhangzó veláris vagy palatális volt-e. Bevezette a veláris magánhangzó jelölésére a ! jelet, palatáliséra pedig a " jelet.

Munkácsi Bernát, 1895: az obi-ugor nyelvek alapján értekezik a magyar magánhangzók eredetéről. Még nincs elég adat számottevő eredmény elérésére.

Arvid Genetz, 1896: balti finn, lapp és mordvin adatok alapján hat magánhangzót rekonstruál az alapnyelvre (a, o, u ~ ä, e, i) , véleménye szerint mindegyiknek lehetett hosszú párja is.

Ezután a kutatást hosszú időre félrevezeti Setälä nézete arról, hogy a finn fokváltakozás alapnyelvi eredetű.

Wolfgang Steinitz, 1944 (Geschichte des finnisch-ugrischen Vokalismus): az obi-ugor nyelvek kutatója volt. Tudta, hogy a keleti osztják nyelvjárásokban teljes és redukált (gyengén képzett) magánhangzók egyaránt előfordulnak. Mikor Ramstedt művét olvasva megtudta, hogy a hegyi cseremiszben is vannak redukált magánhangzók, úgy gondolta, hogy ez a jelenség alapnyelvi eredetű, hiszen egymástól távol álló finnugor nyelvekben fordul elő. Steinitz talált olyan közös eredetű szavakat is, amelyek keleti osztják és hegyi cseremisz változatában egyaránt redukált magánhangzó van az első szótagban. Steinitz a hegyi cseremiszek szomszédságában élő csuvasok és tatárok nyelvében megtalálható redukált magánhangzókat finnugor eredetűeknek tartotta.

Steinitz tétele cáfolható:

A nyugati cseremisz nyelvjárásokban a redukált magánhangzók kései, orosz jövevényszavakban is megtalálhatók → a redukálódás kései jelenség.

Redukált magánhangzók a török nyelvek közül nemcsak a csuvasban vagy a tatárban vannak, hanem a finnugor területektől távolabb élő kazahoknál, nogaj-tatároknál is → ha a törököknél ilyen hatalmas területen megvan, kevéssé valószínű, hogy finnugor eredetű lenne.

A cseremiszeknél éppen azon nyelvjárásokban található redukált magánhangzó, ahol egyébként is igen erős a török − elsősorban csuvas − nyelvi hatás.

A keleti osztják redukált magánhangzók az ugor alapnyelvnél korábbi nyelvi állapotig nem vezethetők vissza.

Steinitz 8 teljes és 3 redukált magánhangzót rekonstruált az alapnyelvre. Rendszere:

Erkki Itkonen, 1946, 1954: a balti finn nyelvek alapján az alapnyelvben nem teljes és redukált, hanem rövid és hosszú magánhangzók létezését feltételezi. Véleménye szerint ez a korreláció megvolt azokban a finnugor nyelvekben is, amelyek ma nem bírnak hosszú magánhangzókkal. Kutatásait kiterjesztette a permi nyelvekre is.

Itkonen tétele cáfolható:

A rövid-hosszú ellentétpár korai eredete igazolható a lapp és a mordvin nyelvből, mert a balti finn rövid és hosszú magánhangzók más folytatással bírnak e nyelvekben, de a cseremiszből és a permi nyelvekből nem. Itkonen a cseremisz és a permi példák közül csak azokat sorolta föl, amelyek igazolják elméletét, amelyek viszont cáfolják, azokról hallgatott.

Az ugor nyelvek hosszú magánhangzói másodlagosak.

Itkonen 7 rövid és 4 hosszú magánhangzót rekonstruált az alapnyelvre: Rendszere:

Björn Collinder, 1950-es évek: Steinitz és Itkonen elméletének közelítése: Itkonen rendszerét kiegészíti a veláris e (I) és i (Ï) hanggal, tagadja a hosszú u (•) és i (é) létezését az alapnyelvben, sőt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy egyáltalán nem voltak hosszú magánhangzók az alapnyelvben.

A hatvanas években Bereczki Gábor a cseremisz, Rédei Károly a permi és K. Sal Éva pedig az obi-ugor vokalizmust vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy e nyelvek magánhangzó-rendszere csak korábbi rövid magánhangzókból vezethető le.

Décsy Gyula, 1969: felhasználva a fenti eredményeket, nem etimológiai, hanem gyakorisági vizsgálatok alapján arra jutott, hogy az alapnyelvben minden bizonnyal létezett mindhárom nyílásfokon egy veláris és egy palatális magánhangzó: a, o, u ~ ä, e, i, tehát más módszerrel ugyanoda jutott, mint korábban Arvid Genetz.

E hat magánhangzó mellett Bereczki Gábor szerint egyes nyelvek tanúsága alapján feltételezhető a veláris e (I), és az i variánsaként az ü megléte is.

Az alapnyelv nem ismerhette sem a rövid-hosszú, sem a redukált-teljes korrelációt a magánhangzó-rendszer terén.

Második szótagi magánhangzók:

A magánhangzók fentebb vázolt rendszere csak az első szótag esetében mutatkozott ilyen teljességben. A második szótagban az első szótagi magánhangzó erősen korlátozta a használt magánhangzók körét. A kutatás elfogadva Erkki Itkonen 1948-ban megfogalmazott véleményét azt képviseli, hogy a második szótagban csak 3 magánhangzó fordulhatott elő: a, ä és e. Közülük az a csak veláris, az ä pedig csak palatális első szótagi magánhangzó után állhatott. Az e semleges volt, bármilyen első szótagi magánhangzó után állhatott. E tulajdonságából következik, hogy az alapnyelvi szavak fele -e tövű volt.