Kiss Lajos: A tollfosztó asszony

A libával nem azért bajoskodtak régen se, ma se, hogy megegyék, hanem elsősorban a tolláért, lévén a liba tolla a legjobb ágytoll. Kellett hát minden időben a ház eladólányának férjhezmenetelekor. Ha már eleget gyűjtöttek, a felesleget eladták. Manapság a tollfosztás egész évben tart a tollkereskedőnél, ami így jelenleg állandó foglalkozás.
Az összevett, felhalmozott tollat megfosztva értékesítette a kereskedő. Tollfosztásra nagyon elkényszeredett, öreg, gyenge asszonyok vállalkoznak, akik más, erősebb munkát nem tudnak végezni, meg a cigányasszonyok, akik nem szeretik a nehezebb munkát. Nagyon szegény lányok is elmennek fosztani. Nagykereskedőnél fosztottak ezelőtt is, mint ma. Hatvan fosztó is van együtt. Munka közben rossz kartonruhát viselnek, amely elé zsákot kötnek. A fosztás reggel 7 órakor kezdődik és délután 5 óráig tart. Délben kétórai pihenőjük van, mely idő alatt ebédelnek. Az ebéd legtöbbször hideg étel (kenyér, töpörtő, szalonna, nyáron gyümölcs). Ötven-hatvan fillért kapnak napszámba. A fosztóasszonyok nem csak a nagykereskedőnél fosztottak, hanem odahaza is. Csak a tollkereskedőtől hordtak fosztanivalót, aki megmérte akkor is, mikor elvitte a fosztóasszony, akkor is, mikor visszahozta. Egy fontot 20 krajcárért fosztottak meg. A csomáját nem kellett visszaadni. A tollat fosztott állapotban csak a kereskedők hozzák forgalomba, minőség szerint osztályozva. A fosztott lúdtollnak ugyan olyan ára van, mint a pehelynek.
A városi szeretetházban 1897 óta fosztanak tollat olyan gondozottak, akik más munkára alkalmatlanok. Húsz egyén naponta 1-1½ kg apró tollat tud megfosztani. Kilója régen 50-60-80 krajcár volt, majd 1 pengő lett, most 1 pengő 50 fillér. Magánosoktól és kereskedőktől vállalnak évente 300-400 kg apró és nagy tollat. Az apró fosztott toll kilója háború előtt 7-8 korona volt, háború után 12 pengőre emelkedett. A nagy, vagy szárnytoll kilója fosztott állapotban háború előtt 1 korona 50 fillér volt, ma 4 pengő.
A tollfosztásból megélni nem lehetett sohase, száraz kenyeret sem biztosított, kényszerűségből csinálták azok, akiknek más kereseti forrásuk nem volt.

Kiss Lajos: A szegény emberek élete II. 3. kiad., Bp.: Gondolat, 1981., 323-324.