|
ALKALOMHOZ KÖTÖTT SZOKÁSOKAz emberi élet kiemelkedő eseményeihez kapcsolódó családi és társadalmi ünnepek Az emberi élet kiemelkedő eseményeihez kapcsolódó szokások az egyén és közösség viszonyát fogalmazzák meg a maguk sajátos kifejező nyelven. Arnold van Gennep 1909-ben javasolt átmeneti rítus fogalma a születés-házasság-temetés szokáskörének megragadására alkalmas, máig közkeletű terminus az európai szokáskutatásban. Az emberi életben, társadalmi helyzetében bekövetkező változások ki- és megjelölésére évszázadokon keresztül a vallási szertartások adták az alapot. Az állami hivatalos eljárások (anyakönyvezés) csak később intézményesült. A polgári házasságkötés például hosszas társadalmi és politikai viták után, francia mintát követve csak a 19. sz. vége óta kötelező Magyarországon. Az elmúlt évtizedekben az anyakönyvezés polgári aktusa maga is ünnepi formává válhatott (pl. a névadó ünnep). Az ember életpályájának alakulása a társadalmi környezet, a foglalkozási körök, az egyén, a család és a közösség viszonyát is átalakította, tagoltabbá tette: az alkalomhoz kötött szokások, ünnepek száma megnövekedett. Hangsúlyosabbá váltak az egyén, a család számára fontos emlék, illetve jubileum-jellegű ünnepek, a névnapok, születésnapok, házassági évfordulók.33 Hasonlóképpen hangsúlyosabbá vált az egyén és a társadalom kapcsolatát meghatározó tevékenységek megkezdésének és befejezésének mozzanata. Ezek sorából az iskolához kapcsolódó szokások közül így említhetjük meg az egy-egy tanulási szakaszt, különösen a középiskolai tanulmányok befejezését jelölő ballagást, ami az avatási rítusok egyik fajtájaként is értelmezhető. Hasonló jellegű eseménynek tekinthetjük az általános hadkötelezettség bevezetése óta a fiatalok besorozása alkalmával kialakult szokásokat, ünnepeket, mulatságokat. Például ilyen a berukkolás, az azt megelőző hajvágás. Újabban a leszereléshez tartoznak hasonló szokások (centivágás), amelyek a maguk részéről napjainkban az iskolákban, sőt a börtönökben is felbukkannak.34 A születés és keresztelés szokásai A születés és névadás szokáskörét egy-egy közösségben élő és működő szokásrendszer egészében kell elhelyezni, és így lehet értelmezni. Az egyes szokás-elemek megléte vagy hiánya, más elemmel való kicserélése, kapcsolódásainak rendje a maga konkrétságában jelzi egy adott közösség gondolkodását az újszülött gyermekről, végső soron az életről abban az értelemben, hogy mind az egyén, mind a család, mind a tágabb értelembe vett társadalom célja az élet folyamatosságának a fenntartása. A szokáskör elemei több szempontból is leírhatók. Hagyományosan a biológiai folyamat szakaszainak sorrendjét követik a témával foglalkozó áttekintések. A folyamatosság hangsúlyozásának azért is meg van a maga indokoltsága, mert a paraszti gondolkodásban ez a folyamatosság egy általánosabb szinten értendő, és nem vagy nem csupán az egyéneket érintően fogalmazódik meg. A házasság célja (többek között) az utódok létrehozása és felnevelésük körülményeinek a biztosítása. E feladat teljesítésére megvan a megfelelő életszakasz (nálunk korábban 12-14, ma kb. 15-20 év), amihez közösségi elvárások fűződnek. Ezen belül az egyes gyermek születésének, halandóságának a megítélése a mindenkori adott szűkebb családi, illetve tágabb gazdasági és társadalmi körülményektől függ. Az elvárásoknak megfelelően a hiedelmek és szokások síkján megtalálhatók azok a mozzanatok, amelyek az elvárások beteljesedését hivatottak elősegíteni.35 Mindenfajta társadalmilag hasznos emberi tevékenység velejárója az eredményesség szándéka. A paraszti gondolkodásban ez a termékenység fogalma köré rendeződő hiedelem- és szokás-elemeket fogja át, akár a közvetlen termelő tevékenységről, akár az emberi élet más szféráiról legyen is szó. A születésszabályozás alapvető célja tehát a házasságban élők termékenységének különösen az asszonyénak - a biztosítása. A meddőség megítélése általában negatív. A gyermekáldást számos mágikus eljárás volt hivatva biztosítani a lakodalomtól kezdve az első gyermek megszületéséig. A meddőség kezelésére mágikus gyógymódok sora volt ismert és használt évszázadokon keresztül. A születendő gyermek nemének, egészségének, sőt emberi tulajdonságainak a befolyásolása megkezdődhetett már a terhesség előtt is, és még kifejezettebbé vált a terhesség alatt. A várandósság a mindennapi élet (pl. a mindennapi munkavégzés) szintjén nem minősült különleges időszaknak, mégis sajátos, csak ezzel az állapottal összefüggő hiedelmek és szokáscselekvések kísérték azt. Az idevágó kvantitatív elemzések kimutatják, hogy a preventív mágikus eljárások és a megfelelőnek tartott életmód szabályai előbb és elsősorban a magzatra vonatkoznak, az anya védelme pedig a szülés közeledtével válik hangsúlyozottabbá. A szülés egyaránt áll a biológiai és a szokás-folyamat középpontjában. A gyermekszülés levezetése a 19. század közepe óta már falun is jobbára a szakképzett bába feladata, de legalábbis gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező idősebb asszonyok részvételével lezajló esemény volt. A gyakorlati tennivalók, amelyek egyaránt vonatkoztak a szülő nőre, valamint a bábára, a segítő asszonyokra, mágikus cselekvés-elemekkel is kibővülhettek a szülés megkönnyítésére. A szülő nő és az újszülött ellátása, a néhány napig tartó gyermekágy idejére is kiterjedt mind a gondozás gyakorlati teendőit, mind pedig a mágikus célzatú cselekedeteket, eljárásokat illetően.36 A keresztelő társadalmi (vallási) szempontból jelentéssel bíró esemény, amely ünnepi vonásokat is ölthet, különösen az első gyermek vagy az első fiúgyermek születése alkalmával. A keresztszülők (keresztkomák) kiválasztása, kortól, társadalmi helyzettől és felekezettől függően kialakított szabályokat követ. A múlt század végéig általánosan megfigyelhető tendencia volt az, hogy a szülők idegeneket hívtak meg keresztszülőnek. A szegényebbek gyakran gazdag, tehetős gazdák feleségét kérték fel a tisztség betöltésére. Megfigyelhető az a tendencia is, hogy a katolikusoknál egyetlen keresztszülő-párt választanak ki, és azok a család összes gyermekénél keresztszülőként szerepelnek. A protestánsoknál egy gyermek keresztelésénél is több keresztszülő-pár fordulhat elő, és gyermekenként más-más keresztszülő-párokat hívhatnak meg. Századunkban a keresztszülők inkább a családi körből kerülnek ki. Nem is mindig házaspárra esik a választás, és gyermekenként más és más lehet a keresztszülőnek a kiválasztott rokon. A keresztnévadás egyházi szertartásának, a keresztelőnek és világi megfelelőjének, a névadási ünnepnek, valamint az anyakönyvezésnek egyaránt az a szerepe, hogy az újszülöttet a társadalom befogadja, a továbbiakban adott közösség tagjaként számon tartsa. A névadás, mint hagyomány és rendszer, majd divat különféle gondolkodásmódot tükröz.37 Nagy múltra tekinthet vissza különösen kétféle névadási típus. Az elsőnél a keresztnévválasztást a családi hagyomány szabja meg: tehát a fiúk férfiágon elsősorban az apa felmenőinek a nevét, a lányok a női ágon elsősorban az anyai ág felmenőinek a nevét kapták. A családban használt nevek átörökítése egyfelől a nemzetség fenntartásának a szándékát, másfelől a szokatlantól való idegenkedést is kifejezte. Elsősorban a katolikusoknál, de némely helyen protestánsoknál is követték azt a szokást, hogy a születés napjának védőszentjéről keresztelték el az újszülöttet. A kettős (többes) keresztnévadás eredetileg főúri-nemesi divatja csak a 19. század végétől adatolható paraszti környezetben is. Helyi divatként arra is találunk példát, hogy rövidebb időn keresztül valamilyen szempontból kiemelkedő személyiség neve válik kedveltté (földesúr, történeti személy, bibliai szereplő). Az utóbbi évtizedekben ugyan valamelyest tovább élnek a fent leírt névadási szokások, de felerősödött a szokatlan, furcsa, különös nevek iránti érdeklődés, amelyet népszerű regények, filmek, sorozatok stb. is kiválthatnak. A névadás hivatalos szertartása (keresztelés, névadás, anyakönyvezés) egy profán ünneppel, a keresztelői lakomával egészülhetett ki. A lakoma időpontja általában a hivatalos szertartás napjához igazodott, de nem mindig. A 18. századtól adatolhatóan parasztok is rendezhettek nagy vendégeskedéssel járó költséges keresztelői lakomákat és mulatságokat. Ilyenekre általában az elsőszülött fiú keresztelése adta az alkalmat, főként tehetősebb parasztok, iparosok körében. A szegényebbek szerényebb méretű és szűkebb körű vendéglátással is meg kellett, hogy elégedjenek. A keresztelői lakoma, mint ünnep - számos vonásának mintáját a szokásrendben középponti szerepű lakodalom adta. A meghívottak köre, a keresztelői lakoma - mint eseménysor - irányítóinak és résztvevőinek (pap, keresztszülők, bába, rokonok) stb. szerepkörei, az ültetési rend, étrend, ajándékozás stb. mind olyan vonások, amelyek mentén a szokáskör változásának irányát, ütemét a máig terjedően érdemes és lehet vizsgálni. Az emberi élet fordulópontjaihoz kapcsolódó szokások között Európában a házasságkötéséi a leggazdagabbak. A szakkutatásban általában elfogadott nézet szerint a lakodalom azért is vált oly kiemelkedővé, mert az európai keresztény feudális társadalmakban alig találjuk meg a primitív társadalmakban oly jelentős avatási rítusokat. A szimbolikus kifejezési formáknak az a gazdagsága - ami Európában a lakodalom kapcsán tapasztalható - valószínűleg azzal magyarázható, hogy a különnemű fiatalok kapcsolatba lépve egymással, új társadalmi egységet, új családot hoznak létre, s ezzel válnak a mindenkori társadalom teljes felelősségű tagjává. Az új feladatkörre - amely lényegében a halálig tart - való felkészülés korszaka lezárul, és egy új életszakasz kezdődik. A lakodalom valóban olyan fordulópont, amely számos vonatkozásban meghatározó jelentőségű. Mint ünnep a paraszti kultúrában meglevő kifejező eszközkészlet mondhatni teljes tárát felvonultatja és egyben - amint erre már a keresztelőnél is utaltunk - a többi családi ünnepnek a mintáját is adja.38 A házasságkötés, mint időben lezajló folyamat, több szakaszra bontható, és az egyes szakaszok maguk is számtalan epizódból állnak, amelyek időben is különféleképpen szerveződhetnek meg. A szokáskör áttekintése során itt is, mint általában, az események sorrendjét követjük. Évszázadokon keresztül - lényegében ma is a társadalom alapja a család. A paraszti kultúrában a létfenntartásra irányuló cselekvések, a termelés és fogyasztás, az utódgondozás családi keretek között folytatódott. A családalapításra alkalmas életkorban ami helyenként és körülményektől függően változhatott - elvárták azt, hogy a fiatalok házasságot kössenek. Ennek elmaradását, mind fiatalabb, mind idősebb korban, különösen a nők esetében, de némelykor férfiaknál is a közösség a maga sajátos módján kérte számon (vénlánycsúfolók). A megfelelő életvitel megvalósítása érdekében bizonyos életkorig az özvegyen maradtaktól is megkívánta a közösség, hogy újabb házasságot kössenek. A házasság előkészítése megkezdésének idejét nehéz megállapítani. A falusi közösségekben az azonos korcsoporthoz tartozó leányok és fiúk születésüktől kezdve ismerték egymást. A szomszédság, a falurész gyermekei együtt játszottak, majd együtt kerültek munkára, sőt iskolába. Az iskola elhagyása után a fiatalok korcsportjához tartozva együtt vettek részt immár, mint aktív cselekvők a falu közösségét érintő és előtte lezajló eseményekben. Az egymáshoz való hajlandóság kimutatására, elfogadására és elutasítására az íratlan viselkedési szabályok is megannyi árnyalt közlési módot biztosítottak. A közös munka és szórakozási alkalmak, a családi ünnepek búcsúk, vásárok gyakran a falu határait is meghaladó körzetben adtak alkalmat az ismerkedésre. Az egyéni szándékok mellett erőteljesebben érvényesült a családi érdek, amelyet a szülők képviseltek. A fiatalok egyéni késztetései és a szülői szándékok egyeztetése gyakran nem is sikerült. Kétségtelen, hogy a párválasztással kapcsolatos konfliktusok a családok vagyoni helyzetével is összefüggtek. A szegényebb sorsú fiatalok a maguk körén belül szabadabban választhattak, mint tehetősebb társaik. A lányok választási szabadsága jóval mérsékeltebb volt, mint a legényeké. A normáktól eltérő döntések megvalósításának és szankcionálásának is megvoltak a kidolgozott módozatai (pl. a leányszöktetés). A házasságkötés szokáskörének évszázadokon keresztül kiformálódott a maga forgatókönyve, amely helyi módosításokkal az egész országban, sőt Európában általában a következő volt: A fiatalok megismerkedése és/vagy a házasulandó felek kiválasztása; a házasságkötésre készülő családok és életviszonyainak felderítése; (ahol szükséges, segítséggel, közvetítőkkel); a házasságba való beleegyezési szándék felderítése, a házasságkötés feltételeinek a kölcsönös tisztázása. Ezt követte a formális, nyilvános leánykérés, eljegyzés, jegyajándék váltása, gyakran a vagyoni megállapodás írásban való rögzítése, majd a lakodalom. A házasságkötés előkészítésének második fázisa, magának a házasságkötés aktusának az előkészítése: bejelentkezés a templomba, templomi kihirdetés, készülődés a lakodalomra. A házasságkötésre való készülés a konkrét eseménytől függetlenül hosszabb időt is igénybe vehetett; például a kelengyekészítésre már akkor is sor kerülhetett, amikor ez még a leány életkora alapján nem látszott szükségesnek. A házasságkötés konkrét időpontjának megválasztását számtalan körülmény befolyásolta: például az adott családi helyzet (pl. a házasulandók családjában elhunyt apa vagy anya, sok kiskorú testvér stb.) miatt szükség volt az új családtagra a megüresedett szerepkör betöltése végett. Ilyen esetben rövid volt a jegyesség, sőt a lakodalom is. Az évbizonyos időszakai előnyösebbek voltak a lakodalom tartására. Figyelembe kellett venni a karácsony és a húsvét előtti böjti időszakokat, vagy a nagy nyári munkák idejét, amikor nem volt idő hosszabb ideig tartó ünnepek lebonyolítására. A lakodalmak a fogyasztás szempontjából is jelentős ráfordítást igényeltek, tehát olyan időszakokban tartották ezeket szívesen, amikor a megfelelő mennyiségű élelmiszer (hús és bor) rendelkezésre állt és eltartható volt. A lakodalmak ideje így illeszkedett az évszakok ünnepeinek a sorába is, legalább is ami a tendenciákat illeti. Lakodalmak tartására megfelelő időszak volt az adventet megelőző néhány hét (az újbor kiforrása után), valamint a farsang. A téli időszakok mellett kedvelt volt a május is, mivel ekkor már a lakodalmas népnek nem kellett a kicsi házakba szorulni és az udvar is a mulatság színteréül szolgálhatott. A lakodalom előtti hetekben, napokban sűrűsödtek az előkészületek (a szertartás és ünnep kellékei, lakodalmi díszek, a helyszín felkészítése), lezajlott a vendéghívás, megkezdődött az ételek és ajándékok elkészítése. Megtörtént a fontosabb szerepek (násznagy, vőfély, nyoszolyólányok) kiosztása, sőt e szerepek „begyakorlása” is. A lakodalom menete több tucat elemből komponálódik. A házasságkötés ugyan történetileg jogszokás, s ez a vonása ma is megvan. Abban a korban, amikor a szóbeliség döntő jelentőségű volt, szükség volt a nyilvánosságra, amely mintegy szentesítette a jogi megállapodást. A szentesítés aktusában az egyház is részt vett, s ezzel mintegy szakrális szférába is emelte a társadalmi aktust. A házasságkötés formája egyre gazdagabbá vált, szertartásszerű elemekkel gazdagodott, s alkalmat adott az érintett családok és kisebb nagyobb közösségek (rokonság, szomszédság, falu) önkifejezésére, amely további presztízs-igények kielégítésére is módot adott. A házasságkötés ezért vált tartalmi, funkcionális és formai szempontból oly összetett jelenséggé. A lakodalom elemei megjelenési formáinak és egymással való kapcsolódásának, egyes elemek elhagyásának révén a lakodalom számtalan változata valósult meg, a kötöttebb vonások mellett tág teret adva az egyéni találékonyságnak és rögtönzésnek is. A házasságkötés egyházi szertartás, jogi és társadalmi aktus, egyéni és végső soron társadalmi ünnep. Az összetett feladatok elvégzésében az egész család, sőt a szűkebb és tágabb környezet tagjai is részt vesznek. A papon és az anyakönyvvezetőn kívül kiemelkedő szerepe van a násznagynak, a vőfélynek, az úgynevezett koszorús legényeknek és lányoknak. A házasságra lépő fiatalok tanúi, mindkét fél részéről egy-egy násznagy, akik a hivatalos szertartásokban nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be, és a lakodalmi mulatságok során is mintegy felügyeltek arra, hogy az események rendben menjenek végbe.
A vendégsereg ellátásában - noha segítettek a rokon asszonyok, ételajándékokkal maguk a vendégek is - a legnagyobb feladat a főzőasszonyokra, szakácsnőkre hárult. A maga nemében ebben az esetben is egyfajta specialistáról van szó. Az Alföldön férfi húsfőző készítette a lakodalmi birkapaprikást, másutt a speciális süteményeknek (pl. lakodalmi grillázstorta készítésének) voltak meg a maga szakértői egy-egy faluban. A lakodalmi menü az ünnepi étkezések mintáját is adja. Egyfelől hagyományos, másfelől alkalom az újítások bemutatására. Az ünnepiséget az ételkódban nem a minőség, hanem a mennyiség fejezi ki. A szokásos fogások leves –hús-kalács szerkezeten belül a különleges alkalomnak az felel meg, hogy az egyes fogások kategóriáján belül sokféle kerül az asztalra. Régebben a lakodalomba meghívottak ajándéka is étel-féle volt. Az étkek közül az ország némely táján egyik másik jelképessé vált és ezeknek nem is a táplálék jellege a fontos a lakodalomban. Itt említjük meg a levesek alapanyagául szolgáló baromfit, amely élő ajándékként feldíszítve vagy süteményféleként is előfordult. A lakodalmi kalács nagyon különféle formában az egész országban fontos kelléke és szimbóluma volt a XX. században a lakodalomnak.
Az események főszereplői - a menyasszony és vőlegény - magatartása szigorú szabályokat követve inkább passzív. A szülők - az örömanya és örömapa - a házigazda szerepét töltik be, de az események folyamatában olykor kiemelkedő jelentőségű, ritualizált (pl. a menyasszony búcsúztatása vagy befogadása esetében) viselkedésmintákat kell hogy kövessenek.39 A rokonsági fok, a baráti, szomszédsági kapcsolatok erőssége, a falu közösségét át meg átszövő kölcsönösségi viszonyok szabták meg a vendégek, a násznép lakodalommal kapcsolatos kötelességeit, beleértve a hívatlanok, nézők részvételének módját is. A házasságkötés, lakodalom kellékei egyfelől olyan használati tárgyak, amelyeket a szokásostól eltérő méretű rendezvény miatt használnak, például sátor, lakodalmas fazék. Más részük jelvény értékű, jelentést hordozó tárgy. Ilyenek a lakodalom folyamán osztott kendők, csokrok, a vőfély botja, a menyasszony koszorúja, ruhája, a lakodalom helyszínének, a lakodalmi menetnek a díszei, például lobogó. Nem hagyhatjuk ki a rituális jelentéssel bíró ételeket, például a kalácsokat sem. 40 A házasságkötésre való megemlékezés alkalmait is meg kell említenünk. Az ezüstlakodalom a házasságkötés 25., az aranylakodalom a házasságkötés 50. évfordulóját jelöli. E jubileumi jellegű ünnepségek alkalmával a házas felek templomi szertartás keretében megújítják a házassági esküt, és családi körben ünnepelnek. Városi, polgári jellegű szokás a házassági évforduló évenkénti megünneplése. Valamelyik házastárs elhunyta esetén a még életben lévő házastársnak illik megemlékezni az elhunytról a házasságkötés évfordulóján. A házasságkötéssel kapcsolatban említhetjük meg az anyák és apák napját. Az ország déli részén élő katolikus bunyevácoknál karácsony előtt két héttel családi körben köszöntötték az anyákat (materica), karácsony előtt egy héttel pedig az apákat (oca). Általánosabban ismert az anyák napjának május első vasárnapján való megünneplése. Az anyák és apák napja a századfordulón Amerikában vált népszerűvé. Magyarországra csak az anyák napja jutott el. Iskolai keretek között kezdték ünnepelni az elmúlt évtizedekben, ma már családi körben is köszöntik az édesanyákat városon és falun egyaránt. A halál az emberi élet minden más eseményénél visszavonhatatlanabb, hiszen megmásíthatatlan. A születés után tárul ki a jövő, a házasságkötés ideális esetben egy életre szólt ugyan, de nem zárja el az egyén életét olyan végérvényes módon, mint a halál. Az öregkor folyamán a halálra való készülés felerősödik. Ez tükröződik az öregek mindennapi tevékenységében, amely egyre inkább arra irányul, hogy a távozni készülő rendezett viszonyokat hagyjon maga után. Jogi értelemben a végrendelet ennek a formája. Az előkészületek azonban kiterjednek a lelki, érzelmi, vallási szférákra, éppen úgy, mint az olyan gyakorlati előkészületekre, mint amilyen a halotti ruha, a szemfedél elkészítése vagy a sírhely megválasztása, megvásárlása, a síremlék felállítása. A halál közeledtét az idős ember (és környezete) előjelekből igyekszik kiolvasni. Ezekkel az előjelekkel előszeretettel foglalkoztak a folkloristák, mivel a keresztény vallás előtti, egyáltalán valamely nem keresztény világkép nyomait igyekeztek ezekben megtalálni. A haldokló némileg sajátos, megkülönböztetett státusba kerül, ami a vele való bánásmódban is kifejeződik. Általában az a szándék nyilvánul meg, hogy a halál ne szenvedés legyen a haldokló számára, hanem az emberi méltóságát megőrző befejezés, távozás. A haldoklóval, a halállal kapcsolatos hiedelmek, képek, metaforák, elemi lélekképzetek a keresztény vallás évszázadok, sőt évezredek alatt kialakított és használt metaforáit tartalmazzák. A halál beállta után elkezdődik magának a temetésnek az előkészítése. Ezek egyfelől magára a halott testére irányulnak: mosdatják, öltöztetik, felravatalozzák, majd koporsóba teszik a holttestet, a koporsót kiviszik a temetőbe, ahol elhantolják.
A temetési előkészületek másik része a halállal kapcsolatos társadalmi tennivalókra irányul. Hírül adják a halálesetet, elsiratják a halottat, virrasztanak mellette, elkísérik utolsó útjára, majd a temetőben is búcsút vesznek tőle. A koporsó készítése vagy elkészíttetése, a sírásás megszervezése is hagyományosan kötött módon történik. A temetést követően a magyar nyelvterületen mindenütt sor kerül a halott emlékére rendezett lakomára: a halotti torra, nem házas fiatalok esetében a halott lakodalmára.42 A halottra való megemlékezés jele a gyász. A gyász mértéke egyrészt az elhunyt személy korától, nemétől, sőt társadalmi helyzetétől, másrészt az elhunyt személy és a gyászoló közötti társadalmi távolságtól függött. A gyász általában hat héttől egy évig terjed. A halál évfordulóin szokás (egyéni választás szerint) katolikusok körében gyászmisét mondatni az elhunyt emlékére.43 A gyász tartalmaz viselkedési előírásokat; például a gyász idején tilos a családban zajos mulatságokat, a közeli hozzátartozóknak lakodalmat tartani stb. A gyász kiterjed a viseletre, esetleg az étkezésre is. A gyász színe általában a fekete, helyenként a fehér, és szórványosan vannak adatok más gyászt jelző színekre is (pl. piros, zöld, kék). Az elhunytakról való megemlékezés napja a halottak napja (november 2.). A néphagyomány szerint az egész országban általában szokás volt ekkor a koldusok, illetve a szegények megetetése. A halottak napja olyan családi ünnep, amely az élők és holtak összetartozását fejezi ki. Erre az alkalomra rendbe teszik, feldíszítik a sírt, a család tagjai általában együtt látogatják meg az elhunyt hozzátartozó sírját, amely mellett rövid imát mondanak, és virágot helyeznek el. Azok, akik nem tudnak kimenni a temetőbe, otthon is megemlékezhetnek a halottakról (pl. gyertyát gyújtanak és az ablakba helyezik az égő gyertyát a halottak emlékére). Az 1. és 2. világháborúban elhunytakról, vagy azokról, akiket idegenben temettek el, a világháborús emlékművek vagy a temetői feszület előtt szokás megemlékezni. A halottakkal szembeni magatartás megváltozását jelenti az a mozzanat, amikor a temetőt körülkerítik. A halállal kapcsolatos szorongás fellazulását mutatja az a folyamat, ahogyan a temetők lassanként sírkertté váltak, s ennek legújabb formái az úgynevezett emlékparkok. (Érdekes ebben a vonatkozásban a budapesti szobortemető vagy park, ahol a szocializmus idején készült köztéri szobrokat helyezték el Nagytétényben.) A magyar néprajzi szakirodalomban bőségesen foglalkoztak a sírjelek kérdésével. A sírjelek formája és elhelyezése utalhat a felekezeti hovatartozásra, az elhunyt nemére, korára. A sírjelek gyakran maguk is jelképes formák (kopjafák, keresztek és egyebek). A sírjelek feliratai folklór-kisműfajnak is tekinthetők; a betű- és monogram jelektől a többszakaszos versekig, szent szövegekből vett idézetekig, fohászokig, dedikációkig terjedhetnek, és helyenként a tréfás versek is előfordulnak. A sírjelek ki- és megjelölik a sírt, és közvetve-közvetlenül az elhunytra (és családjára) utalnak. A jobbára téglalap alakú sírhantdíszítése növényekkel, virágokkal történik. Kedveltek az örökzöld díszítő növények, például fenyő, ciprus, borostyán, másutt a fűz. (Gyümölcsfákat ma már még falusi temetőkben is ritkán találunk.) A sírok virággal való beültetésének divatja városról terjedt el, falun pedig az utóbbi évtizedekben növekedett meg a jelentősége annak, hogy tavasztól őszig nyíló virágokkal ültessék be a sírokat. Az idényvirágok mellett különösen kedvelt sírvirág a krizantém és az árvácska. Újabban, különösen télre, a művirágdíszítés is szokásos. A temetők kert jellege megerősödött, ami a maga sajátos módján a kertgondozás munkálatai révén ugyanakkor meg is erősíti az élő családtagok háza és a temetőben lévő családi sírok közötti kapcsolatot. Az elhunytak hamvainak temetőn kívüli elhelyezése - saját kertben, otthon tartott urnában, folyó fölött szétszórva stb. - új, és jobbára még csak városon ismert jelenség. Jegyzetek
33Az élet fordulóihoz kapcsolódó szokásokhoz lásd JUNG K. 1978, 1992. 8-80. E szokások, és egyáltalán a népszokások vizsgálatához általában új szempontokat adott a család, a családi élet kutatásnak középpontba állítása, elsősorban WEBER-KELLERMANN, I. munkásságában. Lásd WEBER-KELLERMANN, I 1978, valamint Hessische Blätter für Volks- und Kulturforschung, nr. 13., 1982-ben kiadott számát. Magyar vonatkozásban vö. KRESZ M. 1960; H. SAS J. 1976; MORVAY J. 1981. |
