Kiss Géza: Bölcsőtől a koporsóig

A magyar szertartásos nép.
Szereti a formaságokat. Ősi, begyökerezett szokásoktól, amíg elkerülheti, el nem tér egy világért.
Szereti az alaposságot. Nem siet. Egy lépéssel megtehetne valamit. Mért tegye eggyel, mikor tízzel is teheti? Még a szem nézése, a test tartása, a lábak emelése is más, ha nem siet. Nézz végig négy-öt magyaron, micsoda méltóságosan lassú, meggondolt minden mozdulása csizmája nyikorgásától torka köszörüléséig! Pedig csak annyi üzenetet visz egyik háztól a másikig, hogy: – „möggyütünk”.
S legyen mit nézni a falunak! Nyaka szakad ki a hátulsó kocsiülésben, egy-egy rónadöccenőn majd kosarastól ki nem repül, – mindegy! Idegen faluba ért. Itt vágtatni kell! Lovak csótárján pántlikát röpít a szél.
Ilyen az ormánysági magyar is.
Külön világ: a bölcső, lakodalom, koporsó formaságai.
Kezdem a bölcsőén.

Édes terhével szíve alatt, mosolygó szemével a jövőbe révedezve ül az édesanya. Varrja, kivarrja, szalagozza a fékötőcskét, vánkoskát. A póla, az ősi ­– ki tudja, hány kicsi lendét kiszolgált már? – lekerül a hászéről. Tatján két lyuk a hajlított vesszőből való ernőnek (ernyő). Gondosan megtisztogatják. Bármikor üthet az óra… A nagy óra sohse ágyban történik. Szoba földjére kerek kis háromlábú szék. S csak a két élet együtt kerül vissza az6 ágyba. A gyermek vánkos között oláh-tekenyőben… a polában fal mellett. Édesanyja szembefordulva mellette. De egy világért ágyra nem engedték addig, míg fejtől és lábtól az ágydeszka mindanégy sarkát keresztben meg nem fokhagymázták. A rosszak meg ne rontsák. Gyermekét ne váltsák (cseréljék). Erős hittel hittek abban, hogy a rosszak különösen Szent-György éjszakáján egy pillanat alatt kicserélhetik a gyermeket s tudok nyomorékokat, akikről meggyőződéssel adták tovább: Vátották a rosszak. Az anyának, kivéve az egyházkelés óráját, egy percre sem volt szabad elhagyni a szobát. Ha kilépett a szobából, akkor is egyik lába bennmaradt. S hogy az anyai szemen kívül más is vigyázzon, söprűt tettek föl az ágyra a póla mellé. Néha keresztbe rá. A kisgyerek szemére szömeruháját takartak föl az ernőre. De a szörmeruhája egyik sarkába 3 szem szurkot, 3 gerezd fokhagymát is belekötöttek. S ezt mind azért, hogy mög në rontsák a rosszak. Ha mégis ki kellett menni az asszonynak, ha csak egy percre is, kusztorát (bugylibicskát) dugtak az öblébe. Ha feküdt, ugyanezt a kusztorát leeresztették ágyoldal meg a szalmazsák közé. Ez az anyát védte rontás ellen. Hat hétig őrizte az anya a szobát s ezalatt sehova sem mozdulhatott. S hogy mág jobban elzárják kíváncsi szem elől – sohse lehet tudni, kinek van rossz szöme, ki verheti mög szömmel, ki veszesztheti mög – a nyoszolya fölött lévő gerendába két szögre fonalfüllel lepedőt akasztanak. Szép pirosselymös lepödőt, külön erre a célra szőtt gyerökágyas-lepödőt. Körül beérte az ágyat. Szegény anyának most gyönge színe van, árt neki a szöm. Ha feje fáj, vagy hideg rázza, csak ez lehet az oka. Szömvizet neki! A szömös vagy boglyakemince vállán pedig pislogjon a mécses. Egész éjjel. Meg ne ijedjen a gyermekágyas, ha valamit álmodik. Jót nyúgodjék! S hogy a kicsi is jót nyúgodjék, majd az egyházkelés után fölcsippent az édesanya háromszor egy-egy kis homokot a templom téglájáról, kicsi ruhába elteszi s a gyermek feje alatt a bölcsőben tartogatja. De szép pírakos is legyen majd az arca – ê në múlasszátok az êső nap vöröshajmahéjbú ëgy csöpp vörösbort itatni vele! Ki tudja, hányadik öreganya meghagyása, de állják az öregek intelmét a nagy-órára való tanácsoktól kezdve, amik közé tartozott a készülődő anyával a vályú háromszor megkerültetése, el az anyatej körül való tanácsokig. Nincs tej? Adjatok a kosztos kanásznak nagy darab szalánnát, pírétsa mög odaki! Hagyjon belőle! Hozza haza az asszonynak. Lössz teje. Vagy vágjatok ëgy szelet kënyeret, vigyétök a másik határba, azt adjátok néki. Lössz teje!
Mikor 7 hét eltelt, csak akkor volt szabad kivinni a kicsit, hogy a rosszak mög në rontsák. Az asszony első útja kicsikéjével édesanyjához vezetett, akár abban a faluban lakott, akár másban. Mikor belépett a házba, már szaladt a szülike (öreganya), rakta a párnát alá: „Ëde űjjé, kegyös lányom, – ëlyen kövér lögyön a kis babád!” S gondoskodtak ott is a tejről: mikor elment, 2 tojást, picike sót, egy szelet kenyeret adtak öblébe útravalóul. Főzze majd meg a tojást, egye meg, hogy jobban legyen teje.
Hát a keresztelő? Mennyi formaság! Mennyi kedvesség! Komaasszonyok ringó, billegő, piros fékötővel, fejük búbján kerekre tekert févajjal (ruhatekercs), févaj fölött nagy vékas szapubankora reggel viszik már a komatálat vagy paszitot. Ez régen állt 5 cipóból, egy tepszi rétesből s egy pint borból. Néha kitoldották egy föltisztogatott tyúkkal vagy kakassal. A keresztelő órájára összeszedelőzködnek, lehetőleg együtt érkeznek. Fönkészétik a kis babát. Ha kislány: 5-6 virágos kendőt is ráraknak, hogy majd valamikor – sok kérője lögyön. Ha kis fiú: csak egy kendőt, hogy mindjárt az első leány hozzámenjen. De a zsoltárt is kezébe nyomják, hogy jó ínökös lögyön. Fönkészétés után búcsú-csókolózás. Viszik a kicsit. Édesanya magára marad. Napa kezébe adja Szikszay Keresztyén-tanitásait. Imádkozik: „Uram, – áldd meg az én gyermekemet! Adj erőt anyai kötelességeimhez!” Lelke ott jár még az Örökkévaló tornácai előtt, fehér újjai ott mozognak még az ősi szent könyv fakó lapjain – zörren is már a kiskapu, jön vissza a fékötőrózsás, örvendező sereg. Valamennyi komaszony hozta az úton a babát, hogy sok kérője lögyön, vagy válogathasson a lányokban majd. Anyámasszony ott is áll már a küszöbön, háromszor megkérdi az első komaasszonyt: Mit hoztál? Az első komaasszony háromszor feleli rá: Báránykát. S a harmadik felelet után rámondja a napamasszony: Bárány lögyön a neve! Nem elég, amit Tiszlend’ Uram adott a csillagom-galambom kis rajomnak: bárány nevet is adjunk neki. Olyan drága, nem sírós, jó kis gyerök lögyön, mind a bárányka! – Nyitva az út be a házba. Bóbagyángyi (bábaángyi) most két karra fogja a kicsikét, belép vele a báránykának jó aluvónak is kê lönni. Íme: – bóbagyángyi is gondoskodik róla. De még oda is rakták asztal alá az oláh-bölcsőben s ott volt egy darabig, hogy annál jobb aluvó legyen. Hadd alhasson édesanyja is mellette. A főzőkanalat is kezébe nyomják ugyanott, hogy nyêves lögyön. S ennek a három szertartásnak elvégezte után kapja csak öreganyja ölbe, hogy végigcsókolja harmatorcáját s így kerül csak ágyba édesanyja mellé, aki messziről tárja már karjait felé. A köteles búcsúcsók s ebédre-hívás után hazatérnek a komaasszonyok. De elvárják s ősi szokás, hogy bóbagyángyi külön is följárja őket még az ebédre-hívással – minek egy lépés, mikor tíz is lehet? – míg végre harmadszor is megjelennek a piros fékötők, hogy immár negyedszer is megcsókolják gyermekágyas komaasszonyukat s megkérdezzék, mintha aznap nem is látták volna – így az illendőség –: „No – hogy van kê, komámasszony?” – s kezdetét veszi egy csöppike pálinkával illő kőtt és perecfalatozás után a paszit. Ha komámuraimat is meghítták, páros-paszitnak nevezték. Csúcspontja pedig a muzsikás-paszit vilt.
Lagzi.
Bölcső és koporsó között fontos állomás: – a lagzi. Sohse hallod népem fiait úgy kérdeni: mikor lesz az esküvőd? – hanem: mikor lössz a lagzid? A lagzi, – mégis csak az az igazi. El nem maradhat egyetlen házban. Vagyona hajója sűlyedez, a vészjeleket ott látod a korán szürkülő, bánatos arcon, – mindegy! A tisztösségöt mögadi fiának-lányának, azaz: tönkremegy, de lagzi lesz.

Kiss Géza: Ormányság. Sylvetser Rt. Budapest, 1937. 109-112.