|
A MUNKA SZOKÁSAI
Az emberi lét alapja már az olyan (teleologikus) tevékenység, amelynek a neve a munka. Ez a filozófiai megállapítás a paraszti kultúrában, a mindennapokban megélt valóság: amit az ember csinál, annak közvetlen eredményét látja. Az ilyen természetesen „hasznos”-nak tekintett munka eredményességének biztosítása az adott munkafolyamatok célszerű, valós tapasztalatokon alapuló, rendszerezett, szervezett végrehajtásában is rejlik. A társadalmi munkamegosztás történetileg egyre bonyolultabbá váló rendszerében az egyén számára a munkának több közvetlen, meg közvetetten érvényesülő funkciója van. Ezek közül itt csupán néhányat említünk meg. Nyilván a kijelölő funkció, ami azt jelenti, hogy a munka révén jelölődik ki az egyén helye a szűkebb és tágabb értelemben vett közösségben, ami egyszersmind meghatározza az egyén számára a mindennapi cselekvések, a viselkedés módját. A munka regulatív funkciójánál fogva biztosítja az ember beilleszkedését a társadalomba, a munkába való belenevelődés folyamán. Ez egyben az ember önazonossága felépítését, valamint ennek időről időre való visszaigazolását is biztosítja. A munkavégzés történetileg kialakult formái hagyományként rögzülnek, és ilyen módszerek szervezik, strukturálják az egyén és a közösség életét.28 A paraszti kultúrában a mezőgazdasági (ide értve a földművelést, állattenyésztést) munka végzése olyan központi szervező és strukturális tényező, amely kihat a társadalmi, gazdasági, kulturális környezet más területeire is. Egészében és részleteiben is ez szervezi az időt, hiszen az évszakok sorrendje meghatározza a munka beosztását. Külön hangsúlyozni sem kell, hogy az idő további tagolása (hónapokra, hetekre és napokra) az adott munkaterület tükrében történik: a mezei munkáktól a háztartásokban végzett munkákig mindenütt. Ebben a vonatkozásban jól belátható, hogy a munka tagolása az időponthoz kötött ünnepekkel is többszörösen összefonódott, és az ünnepi szokások megformálásában a mezőgazdasági munka évezredes szokáselemei is beleolvadtak. Ez a kapcsolat ma is jól látszik még azokban az esetekben is, amikor valamilyen munkafolyamat kezdetét a keresztény vallás szentjeinek egy-egy ünnepével kötik össze. Például az állatok tavaszi kihajtásának ideje nálunk Szent György napja, az aratás kezdete Péter Pál ünnepén van, stb. Másfelől pedig az úgynevezett dramatikus szokások keretében, ha ma már olykor játékossá vált formában is számos, az agrárrítusok felől magyarázható szokáselem maradt fent csaknem máig (pl. a farsangi tuskóhúzás, húsvéti határjárás és mások). A munkában való részvétel intenzitása az emberi lét menete szerint is változó. Köztudott, hogy a gyermekkorból a felnőttkorba való átlépés akkor lehetséges, ha a felnőttektől elvárt munka elvégzésére már képes az egyén. A legényavatási szokások ezt az átlépést fejezik ki a maguk sajátos módján. Az ember által használt tér beosztásának két pólusa a munka és a szentség tisztelete az alapja már a történelem előtti idők óta. A munka tereinek, és a kultikus térnek a szerveződése a háztól a határig több szinten is megtörtént és meg is maradt évszázadokon keresztül.29 Minden értéket teremtő munkafajtának van szokásvonatkozása, amely a szervezettség különféle fokozatait érheti el.
A hétköznapi munkavégzés során kialakult fogások, cselekvések a munkaeszközök használatának módja stb. adják azt az alapszintet, amely magától értetődőnek tűnik, a maga módján mégis történeti folyamatokat tükröz. Itt csupán a sarló és a kasza, majd a gépek használatának különbségeire utalunk, ami a kézmozdulatok kialakulásától egészen az ehhez tartozó munkaruháig, étkezési alkalmakig terjed. A néprajzi szakirodalom a munka-szokásokat illetően általában a szervezett - jobbára társasan végzett - munka kezdetének és befejezésének szertartásszerűen hangsúlyozott mozzanatait írta le a legrészletesebben. Természetesen már az egyénileg végzett munka kezdeténél is találunk mágikus elemeket (pl. a munka kezdéskor keresztet vetnek, fohászkodnak vagy egyszerűen tenyérbe köpnek stb.).A társas munkáknál - amelynek többféle fajtája ismert a paraszti közösségekben - a munkakezdés időpontjainak megválasztása, a munkát végző első személy kijelölése és általában a munkacsapat megszervezése is igazodik a hiedelemalapú elvárásokhoz. A munka megkezdésére szerencsésebb a hét eleje, mint a vége, az első munkavégző gesztust kiválasztott személy (aratáskor például maga a gazda) végzi. munkában újonc első munkanapját több foglalkozási ágban olykor tréfás „avatási” szokások kísérhetik. A munkák befejezése hasonlóképpen hangsúlyozott: közös lakoma, felvonulás, bál és hasonlók tartoznak az ünneplési formák közé.30 Az egyes munkaszakaszok kezdése és befejezése is elmozdulhat a hétköznapi szintről az ünnepi szint felé,ami például a házépítésnél az alapkő letételétől a házavatásig különféle mértékű ünnepi formáknál jól megfigyelhető. A hiedelmen alapuló szokáscselekvésektől és tilalmaktól az ünnepi formákig terjedő, a munkákhoz kapcsolódó szokások egyfelől magával a végzett munkával állnak összefüggésben, mivel a céljuk a munka eredményességének sokoldalú biztosítása. A mágikus elemek elegyednek itt a racionális elemekkel (pl. a munka ritmizálása végső soron ugyanúgy a munka hatékonyságára irányul, mint a megszentelése). Másfelől a munkaszokások ritualizált elemeinek egy másik része magára a munkavégző csoportra vonatkozhat, annak szervezettségi fokához igazodva. Például az aratóünnepek idénymunkások részvételével történik, a saját földjén arató család magának nem rendez felvonulást. Különféle foglalkozási ágak, különösen a céhekbe tömörült iparosok munkához kapcsolódó szokásai és ünnepei ennél szervezettebb, kidolgozottabb formákat is elérhetnek. Ilyen az újonc-, illetve mesteravatás, vagy az adott foglalkozási ág védőszentjének megünneplése. A hétköznapi szokáscselekvések, és ezek ritualizált mozzanatai, a népszokások ünnepi formáinak sajátos változatai mellett még arra is tudunk példát, hogy egy-egy foglalkozási ág a népi színjátszás művelésében is részt vett. A felvidéki bányavárosokban történetileg igazolható, hogy a népszokások dramatizált vonásainak színjátékszerű jellege erőteljesebb volt, mint az ország más vidékein. A magyar néprajzi kutatás a munkafajták, foglalkozási ágak áttekintésénél természetesen azok hiedelmeire, ritualizált elemeire, illetve ünnepeire is kitért. A szó szoros értelmében vett szokáskutatás azonban módszeresen nem dolgozta még fel a maga szempontjait érvényesítve a magyar népi kultúrában meg lévő foglalkozási ágak munkaszokásainak teljes körét. Azt, hogy a saját erővel végzett munka mennyire befolyásolta az emberek egész világképét, felfogását, szinte vég nélküli távolba követhetjük. Köztudott például, hogy a „mértékegységek” milyen személyesek. Ezek adják a hagyományos élet kereteit. Nemcsak az „egy pillanat”, hanem a „falatozásnyi” idő, egy „villányi” széna, „kosárnyi” gyümölcs, az emberi testrészekről elnevezett „láb”, „sing”, „öl”, idő-pontmeghatározásként az „aratáskor”, „kaszálás idején”, „szüretkor” adják a mindennapi élet közvetlen, privát, tevékenység-orientált kereteit, olyannyira következetesen, hogy mindez fel sem tűnik, észre sem veszi az e szerint gondolkodó ember. A munkaszokások világa befolyásolja a társadalom egészéről alkotott képet is. Kapcsolódó hivatkozások:
Werner Danckert31 könyvében (Unehrlice Leute) foglalta össze azt a világszerte ismert értékrendszert, miszerint bizonyos tevékenységek, foglalkozások „érdemtelennek, tiszteletre nem méltónak” számítottak és nemcsak a hóhér meg a vándor-koldus tartozott e csoportba, hanem a borbély, a fürdős, az utcaseprő, a dögökkel és temetéssel foglakozók, sőt a csávázók, akár a vargák is. A magyar népdalok mesterségcsúfoló alkotásai bőséges példatárat nyújtanak arra vonatkozóan, mi is volt az egyes tevékenységek, mesterségek rangsora. Illyés Gyula a Puszták népe hasábjain meséli el (természetesen juhász rokonait idézve), miben tartotta magát különbnek a juhász a csikósnál, főként pedig a kanásznál. Mindez a viseletben, a viselkedésmódban is megnyilvánult, mintegy méltóságot, etikettet adott a munkaszokások legtetejére. KISS LAJOS A szegény ember élete illetve A szegény asszony élete című kötetei a paraszti foglalkozás- és munkafélék sorozatát árnyaltan írja le valóságos karakter – és erkölcsi rajzok megformálásával együtt. A munkához illetve a munka fajtájához való viszony így válik a társadalmi rétegzettség alapjává és mintegy az erkölcsiség fokmérőjévé is.32 Ez a „munka = etika” felfogás nemcsak a parasztok körében volt általános, hanem a paraszti életet leíró, vagy azt megjobbítani akaró értelmiség is átvette ezt. Tessedik Sámuel egész munkásságára jellemző, hogy a mezőgazdasági technika és termelés megjobbítására szánt javaslataiba rögtön beleviszi a szokásokat is. Szarvas leírásakor egyszerre ostorozza a káros babonákat, és próbálja meg előírni az új, modernizált élet minden elemét. Ehhez nála is egymástól elválaszthatatlanul tartozik hozzá a célszerű napi munkabeosztás, étkezés, ám az öltözet, a viselkedésmód is, egészen a párválasztásig és az ünnepi szokások új kodifikálásáig. Mintha minden, még a szórakozás és a szerelem is a munkaszokások továbbfolytatása lenne csupán. Jegyzetek 28A fejezet megírásánál különösen figyelembe vettem: Angioni, G. 1984; Heilfurth, G. - Weber-Kellermann, I. 1967; Szabó L. 1967; Vilkuna, K. 1963; Weber-Kellermann, I. 1965, 1987. |
