Kiss Lajos: A csürhés kanász

Nagyon silány, kicsike kis kenyér volt a csürhés kanászság, a semminél éppen hogy valamivel több. Nagyon szegény embernek kellett lenni, aki erre a pályára vetemedett. Feleséges ember valamennyi, 30-45 év körüli és jó inú, mert a malacok, diszkók után sokat kellett szaladni. Nagy ritkán elpusztult kisbirtokosból is lett. Ma már nincs csürhés kanász, a világháború alatt szűnt meg. Ezelőtt el se lehetett képzelni alföldi várost csürhe nélkül. Nyolc-tíz csapat csürhe is volt a városvégi vályogvető gödrök között.
Nyári foglalkozás volt, Szent György naptól Szent Mihály napig tartott. Egy városrész disznait, malacait hajtotta ki, őrizte és hajtotta vissza. Egy-egy gazda bérelte a városszéleken a csürhejárást. Egy járás 10-15 hold volt, egy csürhés kanásznak 70-80 disznó volt a kezén.
Dobszóval hirdették, publikálták előre, hogy akik erre vagy arra a csürhejárásra sertést akarnak járatni, jelentkezzenek ilyen utcában, ennyi szám alatt, beiratkozásra a bérlőnél. Csürhés kanásznakvalók is jelentkezzenek. A csürhésgazda fogadta fel.
Minden egyes embertől kapott: 1-3 kg kenyeret, 10 deka szalonnát, fél liter tarhonyát és egy evőkanál sót. Egy másik bemondás szerint: 10-15 liter búzát, 1 napi eleséget (szalonnát, tarhonyát, sót) és 50 krajcárt egy disznótól. A harmadik szerint a tarhonya fél liter, a szalonna fél kiló mennyiségű. Negyedik adat szerint: minden disznó után járt 30 krajcár, egy darab szalonna, lelke szerint, 1 liter tarhonya, egy marék só, paprika, egy cipó és fél véka búza.
A csürhés kanász ingben, gatyában, az ing felett mándliban és mezítláb járt. A bocskor összefűzve elől-hátul lógott a vállán a panyókára vetett kabát alatt. A tülök is madzagon, meg a csizmaszárból iszkábált tarisznya. Felszerelését kiegészítette egy jó karikásostor. Az ostorra való csapóra pénzt szokott kunyorálni, s nagyon örül, ha pár garast ily címen ki tud vasalni a disznók gazdáitól.
A disznót azért adták ki a csürhére, hogy otthon ne sivalkodjon egész nap az ennivaló után, többet mozogjon, kikoduljon, éhesen menjen haza.
Az első nap sok kínnal-bajjal jár a kihajtás, mert a sok ismeretlen disznó szétszalad. Az első kihajtásnál felesége, és ha van, gyerekei segítenek neki. Napfeljöttel kezdi a legmesszebb levőknél. Minden utcába bemennek és hajtják a kijelölt főutcákra a disznókat, később azonban csak megáll a mellékutca végén, tülköl egy hosszút és több aprót tú, tu, tu, tu, tu, tu és durrant nagyokat a karikásostorral, mely hangokra a kis kapun eresztik ki a malacokat, disznókat. Ahol késnek a kieresztéssel, azokra rádudál. Menetközben sűrűn tölköl és durrogat. Legnagyobb segítsége a pulikutyája. Kihajtáskor hátul megy a csürhés kanász a disznók után.
Kint a csürhén tavasszal füvet eszik a disznó, később, ha kiszárad, durkál, egész nap kocorászik. Nagy melegben, nyár derékon fekszik bele a pocsárba, hencsereg a sárban, fürdik a pocsolyában és sütteti hol egyik, hol másik oldalát, miközben alszik. Alig lehet kizavarni a sárból. A csürhés kanász uszítja rá a pulit s az nekirugaszkodik mérgesen, a disznó fél tőle, mert meg is kapkodja a lábát. Viharban összebújnak a disznók, fejjel össze, farral kifele vannak. De ha látja a kanász a vihar közelgését, haza hajt a vihar elől. Esős időben kihajt ugyan, abban reménykedve, hogy majd kiderül, de ha be van borulva, hazahajt, hogy át ne fázzon a disznó, bele ne essen a dög. Esőben talpon kell lenni a kanásznak, együtt tartani a csürhét, különben széjjelszalad.
A disznókat bottal nem szabad bántani, mert ha orron üti felfordul, s a kárt köteles a kanász megtéríteni. Délben nem mer delelni, mert ha kárt tesz a disznó, a csürhés köteles megfizetni.
A csürhés kanász kenyéren, hagymán, almán, dinnyén él egész nyáron, néha jut egy kis szalonna, túró. Főttet este eszik otthon. Szokott kapni a gazdáktól lepényt, túrót, sajtot.
A csürhés kanász élete olyan, mint a koloncos disznóé. Eszik, iszik. Tisztálkodni nem mindegyik tisztálkodik, koloncos, retkes, piszkos. Van, aki úgy gondolkozik, minek mosakodjék, mikor másik percben úgy is belepi a por. A disznónak nincs vasárnap, ünnepnap, így neki se lehet. Ha jóllakik, hanyatt fekszik a gyepen, sütteti a hasát, ha jó kedve van, hozzáfog dalolni.
Este 6 órakor hazahajt. A csürhés kanász megy elől a kutyával, s ha valamelyik disznó előbb akar menni, nem ereszti, visszavágja az ostorral. Első napokon elébe mennek a disznóknak, az utca végén kiválasztják, melyik kié, hova való, később jobban tudja a disznó, mint a kanász, hogy melyik az utcája és hova tartozik. Szinte versenyt szaladnak haza ríkódva, a rászáradt sár csakúgy zörög rajtuk s körmeik ritmusosan kopognak a kőkemény földön.
A csürhés kanász nyomorral éli az életet. Csak magát és családját tudja valahogy eltartani. Ruhája úgy van, ha valamelyik gazda ad neki egy viseltes darabot. Némelyik olyan szerencsés, hogy öregségébe megfogadja valamelyik disznósgazda a tanyájára kondásnak. A fiadztatást érti s ezt a tudását megbecsülik. Ebben a minőségben elszolgál életfogytáig. Családja is rendszerint valamennyi ilyen disznóval való megélhetésbe kapaszkodik. Ha nincs szerencséje, bizony házról házra jár kéregetni.

Kiss Lajos: A szegény emberek élete I. 3. kiad., Bp.: Gondolat, 1981., 268-270.