Verebélyi Kincső: Betlehemezés

A betlehemezés közismerten az a népszokás, amely az ország egész területén ismert és a közel múltig, sőt napjainkig élőnek tekinthető. Jóllehet már a XIX: század közepe táján „bethlentjárás” néven bekerült a népszokások gyűjteményébe, és mint jellegzetes misztériumjátékunk felébresztette a kutatók érdeklődését, még sincs a témának monografikus összefoglalása ma sem a magyar folklorisztikában. Az a két áttekintés, amely mintegy párban jelent meg 1950-ben Benedek András, illetve Vargyas Lajos tollából franciául, máig példaszerű. Talán nem tévedünk, ha megállapítjuk, hogy valószínűleg ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy a tanulmányok nem olyan mértékben idézettek, mint amennyire arra érdemesek lettek volna. Szacsvay Éva kötete a bábtáncoltató betlehemezésről kivételesen igényes és széles horizontú munka, amelyet a megjelenése óta szinte kézikönyvként használnak a kutatók. Az elmúlt évtizedekben ugyan számtalan hosszabb rövidebb betlehem leírást publikáltak, a korábban kialakított kép a magyarországi betlehemezésről lényegében nem változott. A zenei anyagról nemigen esik szó, a hangsúlyt a cikkek szerzői általában a szövegek-változatokra helyezik. A szöveg-aspektusok valamint a betlehemezés sajátos zenei világa mellett a gesztusokról, mozgásokról is alig esik szó, ám a néprajzi filmezésnek hála vizuálisan mégis vannak benyomásaink a szokásról. Nem felejtkezhetünk el azonban arról sem, hogy a viseleti kellékek mellett magának a betlehemnek mint szokás-tárgynak is van története, amelyet érdemes felidézni.
A szentföldi Betlehemben Jézus születésének a helyét korán kitüntetett tiszteletben részesítették. Konstatin császár 330-ban már bazilikát építetett a nevezetesnek tartott helyen. Hieronymus az egyházatyák egyike 386-tól 35 évig élt Betlehemben és az isteni születés titka feletti elmélkedésnek szentelte ezt az időszakot. A betlehemi jászol nemcsak Rómába került azután el, hanem, más ereklyékhez hasonlóan, több helyre is. Például Örményországban Tiflisz közelében alapítottak egy Betlehem elnevezésű kolostort, ahol, a legenda szerint, a jászlat is őrizték. A Betlehem elnevezésnek minden esetre ez az első, a szent földön kívűl eső területen való említése. Érdekes hogy némely helyen a későbbiekben, a jászol megnevezése a helységnévre utalva „belén”, „Betlém” lett (például Spanyolországban, illetve Csehországban). Európában egyébként több falut is elneveztek Betlehemnek például Csehországban, Németországban, Svájcban és Elzászban. Ezek a megnevezések minden bizonnyal a betlehem/jászol tiszteletének elterjedésével hozhatók összefüggésbe. Abban pedig nincs semmi csodálni való, hogy kolostorokat szívesen neveztek el Betlehem nyomán, vagy hogy templomi oltárokat szenteltek fel Betlehem tiszteletére.
Rudolf Berliner , az európai karácsonyi betlehemekről írt összefoglalásában megállapította, hogy valószínűleg a kora-középkor óta vált általánossá az, hogy Jézus születését egy barlangban kiképzett istállóban ábrázolják .Az Evangélium szavainak megfelelően: az újszülöttet anyja egy jászolba helyezte. A jászol tehát az a tárgy, amely a karácsonyi történések és a tiszteletadás középpontjában állt. A hagyományok szerint Jézus születésének színhelyén, Betlehemben egy sziklába vájt, teknőszerű mélyedés lehetett a jászol, amelyet deszkával béleltek. Ezeket a deszkákat az arabok elől Rómába vitték, ahol talán 750 táján a Santa Maria del Presepe templomába helyezték el. Jézus születésének még a legkorábbi ábrázolásairól sem hiányzik Mária és a Kisjézus mellől az ökör és a szamár, természetesen ott vannak egy a IV. századból származó, a lateráni múzeumban őrzött szarkofágon is a pásztorok mellett.. „…megismeri az ökör gazdáját és a szamár ura jászolját; Izrael pedig nem ismer engem, és az én népem nem érti szavamat” – ahogy a próféta Ézsaiás jövendölte . A szamárnak és az ökörnek, mint jelképeknek értelmezése többször is megváltozott az idők folyamán. Minden esetre ezeknek az állatoknak az a jelentése, hogy hamarabb imádták Jézust, mint az emberek – máig érvényesnek tekinthető. Akár az állatok, akár a pásztorok kapcsán, – sőt Jézus születése történetének más elemeivel kapcsolatban is – megjegyezhetjük, nem véletlen az, hogy a korai keresztény szövegeket és jelkép-használatot a pásztorkodással kapcsolatos utalások szövik át, hiszen a kereszténység kialakulásának idején maguk a zsidók is sok-sok évszázad óta pásztorkodtak már. A pásztor ilyen környezetben jellemző és központi figura. Maga Jézus is pásztornak nevezi magát, mint aki őrzi nyáját, azaz a híveit. (Még ma, mi is használjuk a „lelkipásztor”. „főpásztor”, „pásztorlevél” és ehhez hasonló elnevezéseket.) Abból a tényből, hogy már a korai ábrázolásokon is az említett pásztorolt állatok és a pásztorok alakjai szerepelnek, arra következtethetünk, hogy ezeknek jelképi tartalmuk is volt és nemcsak az „életképszerű” vagy „realista” ábrázolás igénye hozta őket létre. A Nativitás ikonográfiai sémája évszázadokon keresztül szinte állandó, az esetleges változatok és változtatások a részletekre vonatkoznak.
Még ma sem tudjuk pontosan az ide tartozó tényeket, mégis a karácsonyi ünnepkörrel foglalkozó kutatók többsége úgy véli, hogy a jászol templomi felállításának szokása a XII. században Rouenban kezdődött. Feltételezhető, hogy a születést hírül vivő angyalt egy klerikus személyesítette meg, a kórus a Gloria in Excelsis kezdetű éneket adta el miközben pásztorok jelentek meg hogy a látható Kisjézust és Máriát üdvözöljék. Ez után kezdődött az ünnepi mise. A betlehem bemutatása tehát a liturgia része volt. A karácsonyi betlehem „népszerűvé” válását Szent Ferencnek és az általa képviselt oldottabb, érzelmesebb vallási beállítódásnak köszönhetjük. Ahogyan Szent Ferenc életrajz írójától Thomas von Celanotól tudjuk a pápa engedélyét megszerezve a szerzetesrendet alapító Szent Ferenc 1223-.ban a Rieti völgyében, Greccioban karácsonykor a szabadban – talán erdőben – jászlat állítatott fel, amely mellé szamarat és ökröt kötöttek. Az éjféli szentmisére is itt került sor, amelyen nagy tömegek vettek részt. Ekkor Szent Ferenc pedig egy szendergő gyereket vett észre a jászolban, akit nagy szeretettel ölelt magához – legalább is a legenda szerint.
Ennek az ünnepségnek a nyomán bontakozik ki majd lassan a jászol állítás szokása, illetve a Kisded Jézus sajátos kultusza.1223 karácsonyától azonban több évszázadra van szükség ahhoz, hogy a falusi betlehemezés szokássá váljon. A betlehemállítás egyházi szokása, a templomi gyakorlat kialakulása is összetett folyamat eredménye, amelybe többek között közre játszhatott a templomi szobrok öltöztetésének középkortól kiinduló és az évszázadok folyamán többször is újabb és újabb lendületet vevő hatása. Ugyancsak számolhatunk az apácazárdákban ismert szokással is, mi szerint a nővérek babaformájú Kis Jézust tarthattak a cellájukban. Különösen a karácsonyi időszakban azután nagy gyengédséggel öltöztették, dajkálták ezt a Jézuskát. Különösen a domonkos-rendi apácák és a klarisszák zárdáiban ringatták a „bölcsőcskéket”
A jászol templomban való felállítása és a születés szereplőinek emberi alakokkal, bábokkal való megjelenítése nem független a misztérium-játékok kialakulásától és gyakorlatától sem. Franciaországban például a limoges-i Saint. Martial apátságot jelölik meg olyan helyként, ahonnan a liturgiába beépülő jászol-állítás szokása elterjedt, a hozzá kapcsolódó – a pásztorok imádását és a keleti bölcsek tisztelgését előadó– jelenetekkel. Ausztriában – a kutatás szerint – 1579-ben Grazban állítottak fel templomban először betlehemet. Ám az ilyen karácsonyi liturgikus játékok a XIV.-XVI. században annyira profanizálódtak, hogy nemcsak a liturgiából, hanem a templomból is egyre kijjebb szorultak. A párizsi parlament az ilyen misztériumjátékok előadását 1548-ban be is tiltotta. Ám az összefüggések még nem pontosan feltártak a jászolállítás liturgikus megjelenésének, majd háttérbe szorulásának részleteit illetően. Ugyanis már 129o-ben, Gertrúd von Helpede dominikánus apáca a valódi jászollal szemben a valódi bölcsőbe fektetett Jézuska tiszteletét tartotta fontosnak, különösen apácák körében. Évszázadokon keresztül készültek is az apácák számára Jézuska-babák, drága selymekbe, csipkékbe öltöztetve. Ezek a Jézuska babák vagy szobrok állhattak szabadon, vagy kerülhettek bölcsökbe, üvegből készült dobozkákba is. Ma még nem látjuk elég világosan azt, hogy a jászolba fektetett, illetve a bölcsőbe helyezett Kisjézus-figurák pontosan milyen területen is terjedtek el, illetve a zárdákon és templomi szertartásokon kívül milyen közegben szerepeltek gyakrabban. A kegyességtörténet kutatói azonban tévedésnek minősítik azt a felfogást, miszerint a jászol állítás atyja egyes egyedül Szent Ferenc lenne. Itt csak azt jelezzük, hogy a jászolállítás minden bizonnyal a 14-15. században kezdődött, elsősorban azzal a céllal, hogy a templomokban a hívek elmélkedjenek és áhítatuk középpontjába helyezzék Jézus megszületését és annak feltűnően szegény körülményeit. Különösen nagy népszerűségnek örvendett a jászol állítás szokása a dél-francia területeken, Észak-Olaszországban,, Nápoly környékén illetve az Alpok vidékein. Itt már nem is csak az állatok szénával való etetésére alkalmas, fából ácsolt, valódi használati tárgyak a jászlak másolatairól volt szó, hanem, Jézus születése betlehemi jelenetének a bábokkal vagy faragott figurákkal való megjelenítéséről is. Az ellenreformáció idején a jászol vagy betlehem állításának a szokása megerősödött, és Európa szerte elterjedt. Nápolyban 1562, Münchenben 1570, Prága 1562 Stájerországban l577, Altöttingben l6lo azok az időpontok, amelyek jelzik a betlehemek templomokban való állításának ismert kezdeteit. Még olyan változatokról is tudunk, amelyek a liturgikus év menetét követve az éppen aktuális eseményeket mutatták be, mintegy kalendáriumszerűen: adventtől húsvétig.
Lassan – a XVI –XVII század folyamán – az is divattá vált, hogy az egyházi és világi előkelőségek az otthonukban több jelenetből álló betlehem-együtteseket állítottak fel, amelynek megtekintése társadalmi esemény számba ment. Brixenben Karl Franz Lodron hercegprímás a palotája előszobájában egész évben mutatta a betlehemet, hétről hétre változó figurákkal .Olaszországban elsősorban Nápoly, Róma, Palermo voltak azok a városok, ahol a XVII. század közepe óta főurak és nagypolgárok otthonaiban is megjelentek a betlehemek. Megtekintésük valóságos társadalmi eseménynek számított, némelykor még koncertet is adtak a látgatók örömére. /Arra is van adat, hogy a belépőért fizetni kellett./
A betlehemek két fő típusát lehet elkülöníteni. Az egyik az adott térben elhelyezett betlehem – a másik pedig a dobozban elrendezett. Az előbbi főleg templomokban, az utóbbi inkább a magánhasználatban általánosak – de fordítva is akad példa. A nyitott betlehemekben a figurák az arasznyi és az életnagyság között változó méretűek és igen eltérő számúak lehetnek. A Province-ban ismert kerámia-figurák, a santonok 5 - l5 cm magasak. Ezek egyaránt előfordulnak a templomokban és a családi otthonokban, viszont soha nem kerülnek dobozba. A dobozba helyezett betlehemek általában jóval kisebbek, mint a nyitott betlehemek alakjai, amelyekkel akár egy egész oldalkápolnát is be lehetett rendezni. Minden esetre számos megoldás közül említsük meg azokat, amelyek esetében színpadszerűen külön építményt szerkesztettek a betlehem számára, hogy a Nativitás mellett életképszerű jelenetek egész sorát (pl. a falusi vagy kisvárosi élet megannyi tevékenységét) lehessen bemutatni. Vannak adatok arra, hogy az oltárépítő mesterek mellékfeladatként készítették el a betlehemi berendezéseket. 1645-ben például Laufen an der Salzach temploma számára Wolff Weissenkirchner készített egy ilyen betlehemet Salzburgban. Lassanként a templomi berendezés tartozéka lett a betlehem, amelyet Karácsony és Vízkereszt között állítottak fel a hivők számára.
A környezet és a figurák viselete alapján lényegében két tendenciát különböztethetünk meg a betlehemek ábrázolásmódjait illetően. Az egyik változat az, amikor a képi elemek a közeli, aktuális, hazai tájat idézik meg felismerhetően egy város vagy falu házaival, utcáival, a figurák pedig korabeli viseletbe öltözöttek. A másik megoldás szerint a betlehem helyszíne egy elképzelt keleti pusztaság, vagy barlang, pálmafákkal. A figurák például kaftánba vagy burnuszba burkolóznak. Ezek a változatok és számtalan átmeneti formájuk máig megtalálható például Budapest templomaiban felállított mostani betlehemeknél is.
A XVIII. században azonban a nagyméretű betlehemek visszaszorultak és a kisebb házi betlehemek kerültek előtérbe. A legegyszerűbb forma az volt, amikor a bepólyázott kis Jézus került egyedül bölcsőbe, és ez volt maga a betlehem. Egy másik változat az, amikor Szent József és Mária veszik két oldalról körül a Kisdedet. Ezt a csoportot azután kis dobozba helyezték el, a babáknak némelykor mozgatható végtagjaik, szemük és igazi hajuk is lehetett. Egy ilyen változatról feltételezik a kutatók, hogy 1700-ban Spanyolországban vagy Itáliában készült, és vándorló mutatványosokkal került Ausztriába. Ismertek olyan változatok is, amelyeknél az ábrázolt jelenetben a jászol mellett megjelentek a pásztorok állataikkal és a messziről jött királyok.
A túlkapások ellen már a XVIII. század végén tiltakozni kezdtek maguk az egyházi elöljárók. A felvilágosodás is közrejátszott abban, hogy a papok igyekeztek a betlehemeket kiszorítani a templomokból. Az Osztrák Birodalom területén már Mária Terézia 1751-ben, majd II. József 1782-ben tiltja meg a betlehemek állítását. 1804-ben visszavonják ezt a rendelkezést. Persze a „mérsékletre” való tiltások, amelyek hullámai egész Európán átsöpörtek,csak azt eredményezték, hogy a privát betlehemek divatja megnőtt . A figurák fából, viaszból, agyagból készülhettek, és használni kezdték azok a vándorok is, akik a karácsonyi ünnepkör során köszöntőkkel jártak házról házra. A barokk kor színházi kedvenc mechanikai trükkjei, illetve a mechanikai játékok szeretete is közrejátszottak abban, hogy az un. dobozbetlehemek kialakuljanak,amelyek kiváltképp alkalmasak voltak látványosságként való mutogatásra. Az immár polgári otthonokban is megjelenő betlehemek természetesen egyszerűbbek és szerényebb kivitelűek voltak, mint korábbi változataik. A betlehemek és üvegből, fából, kerámiából, papirmaséból készülő figuráik készítése valóságos iparággá vált. Provenceban a santonokat sorozatban kezdték előállítani. Appenzelben, Berchtesgadenben különösen a Grödner völgyben a játékok mellett a karácsonyi betlehem figuráit is fából faragták. A XX. században már szaktanfolyamokon oktatják a betlehemkészítést, versenyeket rendeznek, a betlehemek gyűjtői és kedvelői egyesületekbe tömörülnek, folyóiratokat adnak ki. A betlehem-kultusz mondhatni az egész világon elterjedt- felekezetre való tekintet nélkül. Egzotikus változatokat láthatunk kiállításokon Dél-Amerikából, Japánból, Kínából és természetesen Európa országaiból.
A betlehemek, mint a karácsonyi áhítat felidézésének eszközei mára három nagyobb csoportot alkotnak:
a)    a. templomokban felállított betlehemek
b)    b. betlehemezők kelléke
c)    c. házi betlehemek
A templomban felállított betlehemek hazai előképének tarthatjuk Bálint Sándor nyomán a bártfai templom Jézus születése oltárát, amelyen középen a jászolban fekvő kisdedet Mária, az angyalok és a pásztorok veszik körül. Ugyancsak itt kell megemlítenünk a lőcsi Jakab templom hársfából, illetve Galgóc körtefából faragott domborművét. Valószínűnek tűnik, hogy a ezek előtt az ábrázolások előtt, egykor misztériumokat adhattak elő. A templomban élőképszerűen felállított betlehemek elsősorban osztrák mintákat követve a XVIII. század óta terjedtek el Magyarországon. A betlehemekhez sajátos liturgia nem fűződik, a szó nemes értelmébe vett „szemléltető eszközök „.Azok a betlehemek, amelyeket napjainkban templomainkban láthatunk az elmúlt l00-150-évben készült tömegtermékek. Mégis érdemes szemügyre venni azokat a változatokat,amelyeket a figurák elrendezése mutat
A templomokban a betlehemek mindig oldalkápolnában vagy mellékoltár előtt állnak. (A karácsonyi időszakot kivéve nem láthatók, raktározzák azokat)
A betlehem lehet :

- Jászol a Kisjézussal,
- Jászol és istálló a nativitás szereplőivel
- Barlangban elhelyezett jászol a nativitás szereplőivel

A jelenetezés lehet

- Egyetlen elem: a Kisjézus
- Jézus, Szűz Mária és Szent József valamint az angyalok, a kisded köszöntésére érkezett pásztorok állataikkal és a szolgáik kíséretében megjelenő három királyok

A születés és a királyok imádása külön jelenetként rendeződik el a kompozícióban
Kiegészítő elemek :

- A pásztorok állatai: az ökör és a szamár mellett gyakori a bárányok szerepeltetése,
- Csillag ragyog a barlang/ istálló felett
- Fények, világítás
- Növényi/virág dekoráció
- Egyéb :pl a plébánián hittoktatásban részesülő gyerekek rajzai, levelei, karácsonyfa-díszei.

Magyarországon a városlakók vagy más genre figurák nem szerepelnek a betlehemekben. A méretek igen változók, az életnagyságot sehol nem érik el, általában 20-40 cm közötti a festett gipszfigurák magassága. A táj általában semleges, ritkán keleti városképet ábrázoló festmény elé kerülnek a figurák, amelyek öltözéke nem sajátos. A leggyakoribb valamilyen előképpel nem azonosítható sematikus „ikonográfia” követése: a Szűz Mária kék köpenyben, szent József barna ruhában, a keleti királyok közül egy fekete és a másik két királlyal együtt keleties öltözékben, a pásztorok vászon ingben és nadrágban valamint saruban, báránybőrrel a hátukon .
A betlehemezés mint a karácsonyt köszöntő népszokás kellékéként ismert „betlehem” nem sok figyelmet kapott eddig. A bábtáncoltató betlehemezésen kívül magának a szokásnak a nemzetközi kapcsolatai is feltáratlanok. Steiermark, Reinsberg-Düringsfeld, illetve Csehország területéről adatolt, hogy a karácsonyt köszöntő csoportok betlehemet is vittek magukkal. A normák és méretek – jelenleg úgy látszik – esetlegesek. Többnyire valamilyen ügyes kezű felnőtt férfi „barkácsolja” össze deszkalapokból, esetleg papundekliből a templom formájú dobozt, amelyet azután színes papírokkal és szentképekkel díszítenek. A templomba jobbára csak a jászolba fektetett Kisjézust helyezik el. A templom tornyára olykor csillagot is illesztenek. A világítást gyertya szolgáltatja. A méretek az ország észak-keleti területein nagyobbak, mint másutt.
A templomi betlehemekhez viszonyítva a „kellék-betlehemek „a jászlat, s talán gyakrabban a templomot és nem a barlangot jelenítik meg. Az utóbbi esetben a betlehem valóban nem megjeleníti és nem „prezentálja” a karácsonyi eseményeket – az a játék keretében történik – hanem csak jelzi a „szent helyet” és a „szent időt”.
Már fentebb is jeleztük, hogy a templomokon kívül főpapi, főúri és polgári otthonokban is állítottak fel bábuk segítségével olyan jeleneteket, amelyek Jézus születése történetének különféle epizódjait mutatták be. Magyarországon a Nemzeti Galériában őriznek egy nem magyar eredetű barokk stílusú betlehemet, amely leginkább a német nyelvterületen ismert emeletes babaházakhoz hasonlít. Valószínűleg valamelyik főúri kastély berendezéséből került elő ez a nálunk páratlan és viszonylag korai darab.
A profán és privát térben felállított betlehemek mintája, vagy legalább is az egyike a nagy hatást gyakorló mintáknak a nápolyi változatok lehettek. Goethe 1787-ben tett olaszországi útja során Nápolyban szerzett betlehemélményeiről is beszámolt úti naplójában.
„Itt lehet megemlékeznem a nápolyiak egy másik igen népszerű kedvteléséről. A jászlak ezek (presepe), karácsonykor minden templomban ott látni őket, tulajdonképpen a pásztorok, angyalok és háromkirályok imádását ábrázolják, többé vagy kevésbé tetszetős, gazdag és pompás csoportosításban. A vidám Nápolyban ez az ábrázolás még a lapos háztetőkre is fölkerült, könnyű, kunyhó szerű építményt emelnek ott s örökzöld ágakkal és cserjékkel díszítik. Az Istenanyát, a Gyermeket s a körülöttük állókat és lebegőket pompásan kiöltöztetik: ruházatukra tekintélyes összeget költ a ház. Hanem, ami az egészet hasonlíthatatlanul fölségessé teszi, az a háttér, benne a Vezuvval és környékével.”
Vannak kutatók, akik e napló hatását is felfedezni vélik a betlehemek otthoni kultuszának német nyelvterületen való felerősödésében.
Az Alpokban minden estre a XIX. században a falusi otthonokban is megjelent a jászol, ahogy erről egy karácsonyi pásztorének is tanúskodik. Arra, hogy nálunk a templomokon kívül hol és mikor jelentek meg az első betlehemek szinte semmit sem tudunk. Szórványos adatok alapján egyelőre azt mondhatjuk, hogy a két világháború között a falvakban némely helyen a karácsonyi asztal ünnepi terítésének már tartozéka volt a betlehem is. Nagybaracskán a kenyérbélből gyúrt és alakított báránykák is ott sereglenek Jézuska jászla körül. Kapuváron jászolba fektetett Jézuskát helyeztek el két gyertya között a karácsonyi asztalon. Valószínűnek látszik, hogy a karácsonyfa-állítás szokásának elterjedésé vonta maga után nemcsak a karácsonyfadíszek megjelenését, hanem dekorációs kellékként a jászolba fekvő Gyermek Jézus szerepeltetését is. Érdekes adalék, amely a szokás terjesztése szempontjából jelzésértékű, hogy a kalocsai Miasszonyunk apácarend által fenntartott bajai polgári leányiskolában a harmincas évek elején az osztálytermekben elhelyeztek az apácák egy kb. 20 cm nagy üres jászlat. A jászol mellé egy dobozba szalmaszálakat is tettek. A gyerekek feladata az volt, hogy jócselekedeteket gyűjtsenek, amelyek fejében egy-egy szalmaszálat kellett a jászolba helyezni, hogy puhább legyen a Jézuska fekhelye.
Jóllehet a hazai adatok nagyon hiányosak, annyi azonban mégis jól látszik, hogy a betlehem mint szokás-tárgy és mint az otthoni karácsonyi ünnepek egyik dísze megjelent a gyakorlatban a XX. században elsősorban a falvakban, de a tárgy kivitelezése alkalmi jellegű, elég igénytelen. Ahhoz, hogy egy európai nagy tradíció hazai átvételéről és változatairól többet tudjunk, még sok hazai kis tradíció pontos adatolására van szükség .A betlehemek kutatása szempontjából a templomi gyakorlat, a polgári ünneplési formák, a betlehemezés szokása és a családi hagyományok egyaránt fontosak.

Bibliografia

Beitl Richard: Wörterbuch der deutschen Volkskunde. 1974. Stuttgart
Berliner, Rudolf: Die Weihnachtskrippe. München, 1955
Benedek András: Le jeux hongrois de Noel- Folia Ethnographica, II./l., 55-94. 1950
Bálint Sándor: Karácsony, pünkösd, húsvét. Budapest, 1973
Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások. Budapest, 2000
Bieritz, Karl-Heinrich: Das Kirchenjahr. Feste, Gedenk- und Feiertage in Geschichte und Gegenwart. Berlin, l986
Cs. PócsÉva: A karácsonyi vacsora és a karácsonyi asztαl hiedelemköre. Néprajzi Közlemények.Budapest,1965
Gamet, Gérard: La creche provencale.Le monde enchanté des santons.Marseille. 1980
Grieshofer, Franz (Hrsg.): Krippen. Geschichte. Museen. Krippenfreunde. Innsbruck – Frankfurt/Man, 1987.
Goethe, J.W.: Utazás Itáliában. (fordítás) Budapest, 1961
Hartinger, Walter: Religion und Brauch. Darmstadt,1992
Heim, Walter: Betlehem in der Schweiz.Schweizerisches Archiv für Volkskunde.70.Jg.H.1-2.26-46
Ipolyi Arnold
Jajczay János – Schwartz Elemér: Karácsony a művészetben. Budapest,1942
Karasek, Alfred-Lanz, Josef_ Krippenkunst in Böhmen und Mähren. Marburg,1974
Karasek-Langer, Alfred Geschichte und Vrebreitung der Weihnachstkrippe in Nord-Ost-Europa. Zeitschrift für Volkskunde, Bd.63.201-221.1967
Kretzenbacher, Leopold Weihnachtskrippen in Steiermark.Wien. 1953
Moser, Dietz-Rüdiger_ Von Lichterbrauchen, Paradeis- und Krippenspielen und vom Weichnachstbaum.in: Uő.: Brauche und Feste im christlichen Jahreslauf. Graz,Wien,Köln, 1993, 85-115.
Sartori, Paul: Sitte und Brauch. Handbücher zur Volkskunde.Bd.II/VIII.Leipzig,1914
Svoboda, Christa: Die Krippensammlung des Salzburger Museums. In: Krippen und religiöse Klenodien. Katalog zur Weihnachtsaustellung 1985/86. Salzburg,1985. 8-196.
Szacsvay Éva
Vaclík, Vladimír: Lidové betlémy v Cechach a na Moravé. Vysehrad, Praha
Vaclík, Vladimír: Chramové betlemy v Cechach a na 1990. Moravé.Vysehrad, Praha
Vargyas Lajos: Les mélodies des jeux hongrois de Noel. Folia Ethnographica II, 95-112.
Weber-Kellermann, Ingeborg: Weihnachtslieder.München 1989
Weinhold, Gertrud Freude der Völker. München. 1978