Sebestyén Gyula: Regös-énekek

Alsó- és Felső-Hahót, Zala-vm. Lejegyezte Rózsa Ferencz aljegyző. – Karácsony-estétől újév napjáig három közönséges regös, egy bika és egy bikás szokott regölni. A közönséges regösök lánczos bottal járnak s vele éneklés közben az ütemet erősen kiverik. A bika hosszúszőrű kifordított bundát ölt magára, a nyakán pedig hosszú lánczot visel. A mint bealkonyodik, a házról-házra való járást azonnal megkezdik. Mielőtt énekelni kezdenének, egyik regös az ablakon át mindig megkérdi, hogy »szabad-e regőnyi?« Ha azt mondják, hogy »szabad«, éneküket kint, az ajtó mögött mindnyájan elkezdik:

Ha beeresztenek,
Becsiszegünk-csoszogunk.
Nyirfa-kéreg a bocskorunk,
Hajdani-szál a nadrágunk.
Haj regő rejtem
Azt is megengedte
Nékünk az úr isten !
Megjöttek, megjött
Szent István szolgái,
Kinek füle, kinek
Lába el van fagyva.
Nyomjuk-e, vagy mondjuk?
(Kelj föl, gazda, kelj föl,)
Szállott isten házadra
Sereged magával,
Teritett asztallal,
Tele poharával.
Bár kietek bora
Krisztus vére volna,
A kietek kenyere
Krisztus teste volna,
A kietek asztala
Kis oltára volna,
A kietek ruhája
Misemondó-ruha.
Haj regő rejtem! Stb.
Adjon az úr isten
Ennek a gazdának
Egy hold földön
Száz kereszt huzát,
Száz kereszt rozsot,
Száz kereszt árpát.
Haj regő rejtem! stb.
Adjon az úr isten
Ennek a gazdának
Két pár ökröt,
Melléje két kis bérest,
Az egyik béresnek
Arany ekeszarvat,
A másik béresnek
Arany ostornyelet.
Haj regő rejtem ! stb.
Adjon az úr isten
Ennek a gazdának
Száz darab juhot,
Melléje két kis ihászt,
Az egyik ihásznak
Szép arany furlyát,
A másik ihásznak
Arany hajtóbotot.
Haj regő rejtem ! stb.
Falu végén van egy erszény,
Abban vagyon ezer forint.
Fele szegény regölőké,
Fele a gazdáé.
Falu végén van egy szép lány,
Kinek neve (Mári),
Falu végén egy szép legény,
Kinek neve (Ferkó).
Hát te Ferkó, mit viszel ?
Viszi csiki csákánybotját.
Hát te Mári, mit viszel ?
Viszi Mári ágyruháját.
Isten meg ne mentse,
Kebelébe rejtse,
Összepöndörítse,
Mint czicza a farkát,
Még annál is jobban,
Mint kis róka a farkát.
Haj regő rejtem !
Azt is megengedte
Az a nagy úr isten !

„Most – jegyzi meg a beküldő – a bika, kit mindeddig a bikás lánczon tart, beront a szobába, ott ugrál, bömböl, a bikás pedig mindenütt nyomában. A hol lányok vannak, mint pl. a fonóban, ott a lányokat ijesztgeti, s természetes, hogy nagy riadalom támad köztük. A bikás folyton csitítgatja, de hasztalan.”

Künn a regösök ezalatt tovább énekelnek :
Emitt keletkezik
Egy szép kerek pázsit,
Abban legelész egy
Csodafiuszarvas.
Csodafiuszarvasnak
Ezer ága-boga,
Misemondó gyertya
Gyujtatlan gyulaggyál,
Ojtatlan alugyál.
Haj regő rejtem !
Azt is megengedte
Az a nagy ur isten !

„Ezzel a regölés, illetőleg az ének véget ér. ,Dícsértessek az Ur Jézus Krisztus !’ szavakkal mindnyájan bemennek a szobába, hol sót kérnek a bikának. A mit kapnak, elveszik, megköszönik s szerencsés jó éjszakát kívánva tovább mennek.”
Jegyzet. Az itt bemutatott regölés viszonylag a legépebb formában megmaradt dunántúli változatnak tekinthető. Első sorban is azok közé a ritkább példányok közé tartozik, a melyek a regösök bemutatásával kezdetik meg a regölést. (V. ö. 32., 44. sz. j.) A »Megjöttek stb.« kezdetű versszak változata egyedül a 47. sz. j. miháldi (Somogy-vm.) szövegben van meg. A bemutató után következő szövegben a romlásnak csak annyi nyoma fedezhető fel, hogy a gazdát keltő sor (hihetőleg a lejegyzés alkalmával) kimaradt, s hogy a »falu végén« tévesen szereplő erszényt és tartalmát a regösök nem legvégül, az ajándékosztásnál, hanem esetlegesképen a párok összeregölése előtt hozták szóba. (Ezt a tévedést hajlandó vagyok a diktáló regösök részemről is gyakran tapasztalt zavarának tulajdonítani.) A régi refrain teljes szövegéből szintén kimaradt a »rétt ökör, régi törvény«. Ezen apróbb hiányok ellenében megkapjuk a bika-szerepek legtökéletesebbikét. A hagyományozás meglepő hűsége már abban megnyilatkozik, hogy a regösök közül csak a bika ölt magára hosszúszőrű kifordított ködment. Ebben ugyanis világos nyoma van annak, hogy az a ki a lánczon vezetett bömbölő bikát megszemélyesítette, állatbőrös alakoskodó volt. A regöléssel rokon lengyel, ruthén és oláh kolendák még ma is szerepeltetik az állatbőrös bikát. A bika szerepe a teljesebb göcseji és göcsej-vidéki változatok mindenikében benne van ; de hiányzik mellőlük az állatfejjel ellátott állatbőrös jelmez, a melyet nálunk utóbb a kifordított ködmen szőrös bélése lett volna hivatva helyettesíteni. Csakhogy ezt a jelmezt a megkülönböztető állatfej nélkül regöseink utóbb már nagyon szabálytalanul alkalmazták, a mennyiben nemcsak a bika személyesítői, hanem a közönséges regösök és a regösökkel versengő betlehemes pásztorok is magukra öltötték. E mellett a bika is eltévesztette régi szerepét, mert még ott is, a hol legtöbbet garázdálkodott, beérte azzal, hogy a konyhában só után kutatott (33. sz. j.), vagy hogy az udvarban rendetlenséget csinált (31. sz.). A szobában való ugrálás tudtunkkal csak Hahóton és egy jellemző változatban Nemes-Dömölkön (9. sz. Vas-vm.) maradt meg. Pedig a szerepnek épen ez volna az a része, mely a lengyel ruthén és oláh bika-alakoskodókkal való rokonságot a legszembetűnőbb módon igazolni tudná.
Hazai néprajzi irodalmunkban ujabban csak az oláh kolindálók turkái, vagy turkái lettek ismertetve. Először Dr. Moldován Gergely (Alsófehér-vármegye román népe, 232. 1.), Dr. gróf Matuska Lászlóné (Ethnographia, 1900. XI. köt. 30.  1.), Mangiuca Simon (Daco-romanische Sprachund Geschichtsforshung, I. Th. 168-205. 1.) utalt reá, újabban pedig az arad-vármegyei turkások rajzainak kiséretében Czárán Gyula (Ethnographia, 1901. XII. köt. 221-5. 1.) ismertette. A turka szerepét Czárán így írja le : »A kéregetés után a zenészek egy szabadon megválasztott gyors, rendszerint csárdás-féle nótára gyujtanak rá. A zene ütemeire a turka tánczolni kezd. Táncz közben néha fel-felugrik, körülperdül, vagy egy pillanatra le-leguggol. A fejét ezalatt jobb-balra forgatja, csőrét pedig csattogtatja s folyton csipkedi vele a körülálló asszonyokat és gyermekeket. A kimerítő táncznak általában véve mulattatás és igesztgetés a czélja. Ezért a turka-tánczoltatónak minden meg van engedve. Mivel kilétét társai nem árulják el, az ügyesebb tánczosok meg is ragadnak minden módot és alkalmat, hogy feladatuknak paraszti felfogás szerint emberül megfeleljenek. Az eszeveszett tánczczal, csőrcsattogtatással tényleg még az idősebbeket is megfélemlítik, mert az oláhságban általánosan elterjedt az a hit, hogy a turka még az özönvíz idejéből maradt fenn, vagy hogy később a tenger dobta ki magából s azóta folyton járja a bolondját. Ezzel aztán szorosan összefügg az a mások vélemény is, a mely azt tartja, hogy a turka-tánczoltatót fél esztendeig kerüli az őrző angyala.« A turka eredetét összehasonlító folklorisztikai alapon szintén össze lehet a tengerrel kapcsolni, mert az oláh turka (bika) társa, a cerbuţul (szarvas), a rómaiak azon újévi cervulájával azonos, a mely keleten a téli vizitájon átgázoló zodiakusi szarvast, vagy bakot szimbolizálta. A vizet gázoló szarvas és bika egyébként  az oláhok és bulgárok kolenda-énekeiben gyakran előfordul. Vízben jelenik meg a magyar regös-énekek csodaszarvasa is. (V. ö. Az 1. és 2. sz. j.)
Végül megemlítem, hogy 19001-ben a karácsonyt követő napok egyikén megjelentem Alsó-Hahóton, a hol azt a meglepő felvilágosítást kaptam, hogy a regölést pár év óta már betlehemezés váltotta fel. A betlehemesek kívánatra elő is álltak regölő készségeikkel. Csak a bika nem volt hajlandó arra, hogy az idegen ur előtt komédiázzék. Igy történt aztán, hogy a regösök csoportját ködmenes alakoskodó nélkül kellett lefényképeznem (L. a II. sz. képmellékleten). Az ének szövegére sem emlékeztek pontosan. Mentségükül azt hozták fel, hogy Rózsa Ferencz ur, ki a fenti ép szöveget gyüjteményünk számára beküldette, idősebb legényektől szedte a tudományát.

Magyar Népköltési Gyűjtemény IV., REGÖS-ÉNEKEK., 36. Bp., 1902.