Sebestyén Ádám: Aprószentekelés

A bukovinai Andrásfalván Aprószentek napján a legények már kora hajnalban elindultak a leányos házakhoz a már előre elkészített vesszővel.
Az ujjnyi vastagságú vesszőt csigolya fából (kosárfonó sárga fűz) készítették el oly módon, hogy a vékonyabb felét megégtették, hogy ezáltal könnyen hajlítható legyen, és hogy jól meg tudják csavarni, de el ne törjön.
Az aprószentekelők, kisebb csoportokban jelentek meg egy-egy leányos háznál, és sorba aprószentekelték nemcsak a lányt, hanem a család többi tagját is. Általában abban igyekeztek, hogy még pendelyben az ágyban találják a lányokat.
Amint benyitottak a szobába, és egy-egy lányt elkaptak, a következő szavakat mondták:

Hány az aprószentek?
(felelet)
Ezerek.

Ekkor már suhogott a vessző, és ütemszerűen folytatták egyenkint:

Aprószentek, Dávid, Dávid,
Jó egészséggel viseld az új esztendőt!

Az aprószentekelőket a háziak megkínálták egy-két pohár pálinkával, kis ideig elbeszélgettek, és azután víg kedéllyel továbbmentek.
Az aprószentekelés, nemcsak a házaknál, hanem az után is játékszerűen folyt a lányok sikoltozásai közepette, egészen a délutáni órákig.
Az 1930-as években már a legények egy része abbahagyta, de ugyanakkor a nagyobb gyermekek kezdték meg az aprószentekelést. Ezek is, mint a legények, hajnalban és a kora reggeli órákban mentek el a leányos házakhoz, de ők már nem leányos házaknál is aprószentekeltek. A „hány az aprószentek?” már elmaradt, és csak az „Aprószentek, Dávid, Dávid” stb. mondták, és diót kaptak érte.
Napjainkban már csak a kisebb gyermekek egy része megy aprószentekelni. Lassan, lassan elmarad ez a szép népszokás is.

Sebestyén Ádám: A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Mádéfalvától napjainkig. Szekszárd, 1972., 139.