Balázs Lajos: Angyalozás

A továbbiakban csupán felvázolom a szokás tér- és időbeni lefolyását. Részletes és kellő tudományos apparátussal ellátott leírását, elemzését további terepkutatás, búvárkodás teszi lehetővé.
Az angyalozás Keresztelő Szent János napjának, június 24-ének tiszteletére történik. Már most megjegyzem, nem azért, mert a tisztelt hallgatóság nem tudná, hanem a másság jelzéséért, hogy a magyarság többi területén ezt a napot Szent Iván napjának nevezik és szentiváni népszokásokról, - költészetről beszél a szakirodalom. Szóval egészen másokról, mint amit itt találtam.
Az angyalozással a gyerekek, hogy még pontosabb legyek szentdomokosi vonatkozásban, a leánykák köszöntik Szent János napját. Mondom ezt azért, mert a felnőttek másképp emlékeznek meg, ahogy ők mondják, a Krisztus előtti szent férfiúról. Érdekes a nemi párhozam, mert a felnőttek körében viszont az asszonyoké az emlékezés, az ünnepi áhítat megteremtésének a szerepe. Ugyanis, a Szent János napi ünnepség egész napi képébe az is beletartozik, hogy a Rózsafüzér Társulatok körzetei szerint, a férfiak által 24-e estéjére az utcaszádákban megépített zöldsátorban a társulat asszonyai, az imádkoztató asszony vezetésével, gyertyafénynél, éjfélig imádkoztak, imájukba belefoglalván Szent János iránti tiszteletüket. Az ünnepségnek ezt a részét most nem részletezhetjük.
Az angyalozás formájában énekes-dramatikus, tartalmában pedig vallásos szokás, amely nevét bizonyára a szereposztásból kapta.
Szent János reggelén, persze előzetes felkészítés után, és ezt rendszerint a Rózsafüzér Társulatokat vezető asszonyok végezték, elindultak az utcán  az angyalozó csoportok: elől egy fiúcska – egyedüli fiúgyermek a szokásban –, ő volt a csengettyűs felsőtestén a jobb válláról átlósan induló piros szalaggal, utána a király, a legnagyobb leánygyermek a csoportból – 10-12-14 éves –, fején díszes koronával, és ő vezeti a két kisangyalt, akik rendszerint iskolás kor előtti, még selypítő kislánykák. Őket követik kettősével a második vagy középső és a harmadik vagy „háccsó” angyalok. Mind földig fehérbe öltözve. És mentek az úton, ahogy mesélik a már említett adatközlőim, akik maguk is angyalszerepet játszottak valamikor, és a csengettyűszóra kigyűltek az emberek és megállították őket, máskor meg beköszöntek a házakhoz és úgy adták elő énekes verseiket. „Ahogy hallottuk a csengőt s az éneket, mind szaladtunk ki az utcára, hogy na, jönnek az angyalok! S akkor hívtuk be, vagy be is jöttek. Nálunk pont lakodalom alkalmával itt vót a sok nép, nem is kellett hívjuk, me jött bé. Máskor pedig Szent Jánoskor így ki szoktunk ülni a kapuba. Fontunk. S jöttek az úton, s énekelték: Angyalok öröme, / Még dobog a szíve? / Bánattal vagy teljes, Oh, szomorú Jézus, / Angyalok öröme.” (Török Áronné Kalamár Teréz sz. 1919.) Az éneklésért tojás, pénz, cipó, sütemény vagy valami ilyesmi, gyermeknek való járt fizetségül. Az adományokat a hátsó angyalok gyűjtötték össze kosárba, majd az ünneplés végén elosztották egymás között.”
Most következik az a momentum, ami még indokoltabbá teszi a Kányádi versre vagy Csipke Rózsikára tett utalásomat. Mákszem Jánosné jelezte, hogy ő felkészít egy csoportot, „csak tessék 24-én kijöni!” – mondta. Így is történt: de. 10 óra tájban hajtok Csíkszentdomokos felé és Csíkmadarason 8 km-rel visszább, négy angyalozó csoportot találok. Az, ami hihetetlennek tűnt és lehetetlennek bizonyult, azon a napon szembe jött velem. A felvétel, nyilván, nem maradhatott el, még ha olykor az utcán dübörgő gépkocsik zavarták is:
Hallgassuk előbb a madarasiak csoportját, melyet Miklós Mártonné készített fel: (a dallam lejegyzése mellékelve).
A csíkszentdomokosi csoportot Mákszem Jánosné készítette fel; dallamuk, úgy tűnik, archaikusabb, lejegyzése mindenképpen bonyolultabb, ezért csak a szöveget mellékeljük.
A kutatás folyamán kiderült, hogy míg az asszonyok sátorban való imádkozása kizárólagosan Szent János estéjére szorítkozik, addig az angyalozó csoportok már az ünnep előtti napokon elindulnak és folytatják az éneklést június 24-e után is, mivel nagy a falu és mindenik csoport végigjárja a hozzá közelebb eső körzetek utcáit is.
Befejezésül jelezni kívánom, bármennyire is óvatos vagyok az ilyen természetű kijelentésekkel, hogy a felcsíki – szentdomokosi, madarasi – Szent János napi angyalozás 1991-ben történt „felfedezése”, legalábbis erdélyi vonatkozásban, valóban a folklórkutatás ritka eseményei és eredményei közé tartozik. A szokás valamikori gyakorlása idején sem figyeltek fel a folkloristák a szentjánosnapi ünneplés eme változatára. Barna Gábor szíves segítségével találtam egyetlen utalásra. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (1977. 473-474) c. kötetében közöl 10-sornyi adatot és egy szövegváltozatot, dallam nélkül, Domokos Pál Péter „baráti közlése” alapján. Érdekes adat számomra, hogy míg Bálint Sándor, ill. Domokos Pál Péter a rögtönzött sátrakban folyó imádkozva virrasztásról szólva „más csíki falvak”-ról beszélnek, addig az angyalozás szokását kizárólagosan Csikszentdomokoshoz köti, ahol magam is felleltem, anélkül, hogy tudtam volna Domokos Pál Péter feljegyzéseiről. Tánczos Vilmos pedig az idei Művelődés (1991.) 2-3. összetett számában közöl egy gyimesi szövegváltozatot és feltételezi a szokás valamikori székelyföldi elterjedtségét, de „ma már csaknem teljesen feledésbe merült”-nek véli.
E szerény, s mint említem inkább pozitivista közlemény és maga a jelenség felfedezése is jónéhány következtetés megfogalmazására késztet:

1; Figyelmeztet a folklór érdekes életére, arra, hogy kultúránknak az a része, amelynek még mindig van a mai ember lelke számára örömet, áhítatot, elégtételt nyújtó, tehát funkcionális tartalékai. Nincs most idő beszélni az idei első angyalozás érzelmi, tömeglélektani fogadtatásáról.

2; Figyelmeztet a romániai magyar folklórkutatás nagy mulasztásaira, különösképpen a vallásos néprajz kényszerű mellőzöttségére, amely akárcsak a szokáskutatás, alig mutathatott fel valamit teljesítményéből.

3; Az ünneplés módja számtalan kultúrtörténeti, folklórtörténeti, vallástörténeti kérdést vet fel: ha székelyföldi szokás volt, mégis meddig terjedtek határai? A Székelyföldnek vannak protestáns tartományai is! Ha csíki a szokás: mettől meddig terjedt térben és időben? Ha  valóban (csak) székelyföldi szokás, miért így ünnepelték (ünneplik) Szent János napját a székely magyarok vagyis miért másképp, mint a magyarság többi része? Az, hogy a szokást leánygyermekek végzik, bár van egy tényleges és egy ál-fiúszereplője, felfogható-e mintegy replikának a fiúk locsolási aprószentekelési szokásaira? Ha igen, miért kötődik Szent Jánoshoz?... és így tovább. Minden kérdés újabbakat fogalmaztat meg, nem is említve a szöveg- és dallamváltozatok problematikáját, melyet csakis interdiszciplináris megközelítéssel oldhatok meg.

Közlésemet egy vallomással zárom: nem vagyok a vallásos néprajz szakértője. Hogy mégis figyelmet szenteltem az ismertetett jelenségnek, az erdélyiségemből adódik: a mi néprajzkutatásunk még nem áll ott, hogy a fellelt jelenségeket egyszerűen csak átutaljuk, vagy figyelmébe ajánljuk a hozzáértő, a vele foglalkozó szakembernek. Elmenni a jelenségek mellett, noha határeset lehet a te érdeklődéseddel, szerintem majdnem azonos a tudomány és tudásunk megkárosításával.

ANGYALOZÁS

Csíkmadarasi szövegváltozat

Az utcán:

Óh, Szent János éde atyánk,
Az egekből tekints le ránk.
Téged közsönt minden virág
Óh, Szent János mi szerelmünk!
A pusztában barmok között
Huszonhárom esztendőket,
Oltárimádságok között,
Oh, Szent János, édes atyánk!

Ház előtt, háznál: a király

Ma Szent János napja, Isten felvirrasztva,
Mert édes atyánknak ma a neve napja.
Mi hát megtiszteljük egy-két verseinkkel,
Azt meghallgassátok Istenfélelemmel!
Dicsértessék Jézus kenyér és bor színben,
Dicsértessék Krisztus földkerekségében.
Hol vagy én szerelmem, kiért leszállottál,
Hol van véres könnyed, mit itt elhullattál?
Kedves Ádám társát kedvbe (kertbe) helyeztetvén,
Hogy a gonosz sátán meg ne kísértessék.
Hát neked uradnál miért nincs kegyesség?
Azé’t nem adatik néki a dicsőség.
Dicső Szent Jánosnak életét végezte,
Tiszta énekéből életét vétette.
Kik ide gyűltetek, abból tanuljatok,
A gonosz sátánnak helyet ne adjatok.

Nagy angyalok:

Feljött a nap már az ég táblájára,
A fényes csillagnak tüzes piacára.
Örvendj szívem, örvendj, várakoztál mára,
A dicső Szent János nevének napjára.
Itten van egy diák drága mennyegzője,
A mi bűnös lelkünk gyógyító ereje.
Ti ma itt nem fogtok komédiát látni,
Hanem Szent Jánostól egy-két szót hallani.
Haggyátok el immá’ azt a kevélységet,
Mert bizony higgyétek, pokolra vettettek.
Pokolra vettettek, vissza se jöhettek.
A templomon kívül egy kerek dombocska,
Azon növekedik egy piros almafa.
Piros a levele, ékes(édes) az almája.
Alatta ül vala Szűzanya Mária.
Kötögeti vala ékes koszorúját:
Pirosból, fehérből, tiszta feketéből.
Ha avval nem éri, arannyal bévégzi.

Középső angyalok:

Óh, szomorú Jázus, angyalok öröme!
Mé’t dobog a szíve? Bánattal van telve,
Csontjaidat járja lelkednek gyötrelme,
Amerre elrohan a halál félelme.
Immár elmaradtál szerelmes atyádtól.
Látván megfosztatván hív tanyítványidtól.
Látom szent arcádat itten elsárgulva,
Kegyes szemeidet sírásba borulva.
Óh, ég s föld tengeri, most csodálkozzatok,
Ti, itt szent angyalok, égből leszálljatok.
Égből leszálljatok és csodálkozzatok:
Magát feláldozá s a földre bocsássa,
Kiért segítségét csak atyját kiáltsa.

Hátsó angyalok:

Álld meg óh, Jézusom, remegő nyelvemet,
Hogy én elmondhassam szép köszöntésemet.
Rózsafák völgyében vizek áradának,
Szegfű, tulipánok ott megújulának.
Óh, áldott Szent János, Krisztusnak szolgája,
Alázatosságnak fényes koronája.
Fényes kristály tükör a Jézusnak szíve,
Szép liliomszálnak zöldellő levele.
Olyan kicsi vagyok, még szólni se tudok,
Mégis az Istennek dicséretet mondok.
Dicséret, dicsőség mennybe az Istennek,
És a drága Szűznek.

Király:

Köszönöm, hálálom, kik ezt hallgattátok,
Csekély verseinket meg sem utáltátok.
Remélem, hogy rosszat nem es tanulátok.
Mi innen elmegyünk, ti itt maradjatok,
Az Isten áldása szálljon tireátok.
Szálljon tireátok, maradjon rajtatok.

ANGYALOZÁS

Csikszentdomokosi változat

Az utcán:

Ó, szomorú Jézus, angyalok öröme.
Mi dobog a szíve?
Bánatval van telve, lelkeknek gyötrelme.
Angyalok öröme.

Ház előtt, háznál (együtt):

D.U.J.Kr. (Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus)

Csengettyűs:

Jó napot uraim, mind megengeggyenek,
Vacsorát számunkra bőven készítsenek!
Hogy ezáltal mennybe koronát nyerjenek.

Király:

Ma Szent János napja, Isten felvirraszta,
Mert Keresztelő Jánosnak ma van neve napja.
Tehát megtiszteljük egy-két verseinkkel,
Akik ide jöttek, szónkra figyeljenek!
Felséges Úristen, ki lakozol mennyben,
Örvendezz és vigadj királyi székedben!

Kicsi angyalok:

Olyan kicsi vagyok, szólani sem tudok,
Migis az Istennek dicséretet mondok.
Középső angyalok:
Feljött immár a nap az ég táblájára,
Ragyogó csillagnak tüzes piacára.
Örvengy szívem örvengy várakozó napra,
Keresztelő Jánosnak ma a neve napja.

Hátsó angyalok:

Hol vagytok angyalok, itten az egekben?
Hogy nem is szomjaztok az új történetben?
Látjátok a Jézust talpig álló vérben,
A Szűzanya szívét nagy keserűségben?
Fejét koronázzák, tövissel kirakják,
Azt fejibe nyomják.

Király:

Fényes kristály tükör a Jézusnak szíve,
A szép liliomnak zöldellő mezeje.
Itt bár hátra térjen világosság ege,
Semmi ehhez képest a világ szépsége.
A tisztaság teccett néki Máriának,
A te szeplőtelen Szűz és Szent Anyjának.

Kicsi angyalok:

Szent Jánoson kívül egy kerek dombocska.
Azon növelkedik egy édes almafa.
Édes az almája, csokros a rózsája.
Az alatt ül vala Szűzanya Mária.
Így köti, úgy köti ékes koronáját,
Arannyal nem éri, rózsával bevégzi.

Hátsó angyalok:

A tiszta lelkeknek te vagy ékessége,
A paradicsomnak egész fényessége.
Te az angyaloknak szép virágos kertje,
Szűzek seregének balzsamos edénye.

Király:

Mi pedig elmenyünk, itt maradjatok
Az Isten áldása szálljon ti reátok

Csengettyűs:

Azt vélem, hogy rosszat nem is tanulátok.
Áldja meg az Isten a ti koronátok!

Mind:

D.U.J.Kr. (Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus)
Szövegfelvétel angyalozás közben, 1991. VI. 24-én.

Balázs Lajos: Angyalozás. In: S. Lackovits Emőke (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém – Debrecen, 1997., 248-255.