|
|
 |
A melos
Melosnak (= "ének") a görögök a költészetnek azt az ágát nevezték, melynek alkotásait lantkísérettel és énekelve adták elő, eredetileg maguk a szerzők, akik tehát ebben a műfajban nem csupán költők, hanem komponisták is voltak. A mi "lirai költészet" fogalmunk nevében – a görög "lyra" szó "lant"-ot jelent – a melos emlékét őrzi, de annál sokkal tágabb, mert a meloson kívül magában foglalja az elégiát és az epigrammát, a jambost és a kardalt is, melyeket a görögök nem rendeltek közös műnemi kategóriába. A görög melos terméséből vajmi kevés maradt ránk, az is (a lentebb közölt szemelvényekből jól látható) sokszor csonkán; többet papiruszleletek mentettek vissza, mások antik szerzőknél, mint idézetek őrződtek meg, s ritka eset, ha teljes terjedelemben.
Tartalom
A görög és egyben az európai irodalom első költőnője a VII-VI. század fordulóján. Verseinek elszórt utalásai elárulják, hogy szülőföldjéről, Lesbos szigetéről az ott kibontakozó súlyos társadalmi ellentétek miatt egy időre családjával együtt száműzetésbe kényszerült. De költészetének középpontjában nem a közélet és a politika, hanem önmaga és közvetlen környezete áll, egyebek közt azok a leányok (közülük való az alább közölt versek egyikének Anaktoriája), akik mellette és az ő vezetésével készültek a házasságra, s akikhez az anya, az idősebb barátnő és a szerelmes olykor egymásba játszó érzelmei fűzték. Sapphó értékrendjében kétségtelenül kivételezett hely jut a szerelemnek – ezt akár provokáló módon sem habozik megvallani, követendő példaként a trójai Parisért férjét-családját elhagyó Helenára hivatkozva –, legkedvesebb istene is érthetően Aphrodité, akihez verseiben az ókoriaknál ritkán tapasztalt, mélyen bensőséges hangon beszél.
1. Hívogató Aphroditéhez
.........................................................
.........................................................
...... majd ha a kék magasból
halkan alászáll,
jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:
almafáid közt, ligetedben egyre
várunk, míg szétárad a drága tömjén
jószagu füstje;
tündöklő csermely vize csobban át a
rózsabokrok közt, s az egész vidékre
reszketeg lombok susogása bűvöl
jó puha álmot;
szerte, délceg mént nevelő mezőkön
meggyfa hullajt szirmot, alatta bokros
ánizs nő, és messze a tájra dús méz-
illatot áraszt –
jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddel
szép aranymívű poharat ragadva,
légy köztünk, vígadj s hiveidnek öntsél
isteni nektárt!
Horváth István Károly fordítása
2. Aphroditéhez
Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
mért küldesz nékem szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
fényes egeknek?
Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
hallattad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
és befogattad
cifra hintódat; lebegő galambok
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
vert a nagy égben,
s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
hívlak az égből
és mi volna megkeserült szivemnek
kívánt orvossága? „Ki bántott, Sapphó?
kit küldjek kemény szerelem szavával
téged ölelni?
Ha eddig került, ezután majd üldöz;
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
bár ne akarjad.”
Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
oldd föl szívemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni: légy harcomban
drága szövetség.
Babits Mihály fordítása
3. Anaktoriához
Ez lovasrajt, az gyalogoshadat vagy
nagy hajókat tart e sötét világon
legkülönbnek – én: amiért a szívünk
gyúl szerelemre.
Ezt akárki hallja, megérti könnyen;
mert hisz' ő, ki szebb vala bárki másnál,
szép Heléna, hagyta a férfit el, ki
legderekabb volt
s rombazúzta Trója pazar csodáját –
sem leányát, sem szerető szülőit
nem kímélte –, Küprisz oly átkos útra
csalta szerelmét.
Persze könnyen hajlik a nő kedélye,
gyakran eltéríti Erósz a lelkünk –
így ma szép Anaktoriám, ki távol
él, jut eszembe.
Bezzeg inkább lássam a lépte báját
és az arcán felragyogó derűt, mint
lűd szekérsort vagy gyalogoshadat, mely
fegyveresen küzd!
Franyó Zoltán fordítása
A VII-VI. század fordulóján élt és működött. A szülőföljén, Lesbos szigetén kirobbant társadalmi-politikai küzdelmekben tevékenyen részt vett, a fegyveres harctól sem riadva vissza, s egy ideig a száműzetést is vállalva. Költészetének legfőbb tárgyát éppen ezek a pártviszályok szolgáltatták, ezek fordulatairól és szereplőiről formálja meg Alkaios a maga versbe foglalt véleményét, a költészet teljes fegyvertárát felhasználva, szenvedélyes beleéléssel. Nála a semleges is átpolitizálódik: mitológiai történetet azért beszél el, hogy annak tanulságát saját zaklatott jelenére vonatkoztassa, s a viharban hánykolódó, már-már süllyedő hajó képében is szülőföldjének végveszéllyel fenyegető állapotát látja és akarja láttatni.
1. Szentségtörőt ki diccsel övez …
A vers elejéről egy strófa ha hiányzik: Tróját éppen hatalmukba kerítik az ostromló görögök, ennek során a lokrisi Aias erőszakot tesz Athéna várbeli papnőjén, s mert bünét a övéi illő szigorral nem torolták meg, Pallas Athéna indul bosszút állni a győzelmesen hazahajózó görögökön. A vers ezután még hosszan folytatódik, s bár a papiruszon itt már csak szavak és szótörmelékek olvashatók, köztük olyasvalaki neve szerepel, aki Alkaiosnak és elvbarátainak egyik legfőbb politikai ellenlábasa volt: Alkaios tehát Aias példájából azt a következtetést vonta le, hogy emberi büntetés híján azokra is majd az istenek fognak kesújtani.
……………………………………
szentségtörőt ki diccsel övez, becsül,
népámitó fejére méltán
hullnak a mennyei büntetések.
Sokkalta jobb lett volna, ha átdöfik
a bősz akhájok őt, ama gaztevőt:
tán csöndesebb tengerre jutnak
Aigai partjainál hajózva.
Szentély zugában már Priamosz komor
leánya roppant kincsü Athéna szent
szobrához bújt, érintve állát,
míg a görög had a váron át dúlt;
így halt meg oly sok trójai, Déiphobosz
is ott veszett, s fal-hosszat a jajgatás
harsant, s a tág dardán lapályon
szerteriadt a gyereksikoltás;
Aiász szivében gyilkosi téboly, úgy
ért szűzi Pallasz háza elé, ki más
boldog istennél zordonabbul
sújtja az elvetemült halandót;
majd rácsapott két kézzel a lokriszi
a szent szobornál lelt hajadonra, s ott
gyalázta meg, nem félte nagy Zeusz
háboruság-okozó leányát,
Pallaszt, ki szörnyűn nézve szemöldöke
alól, fakón a borszinü árra tört
nem-sejlő árnyként, s viharokkal
verte-kavarta az éjen által …
Majtényi Zoltán fordítása
2. Harci dal
… Érctől csillog a nagy terem:
díszlik fönn az egész tető Arész remek
harc-sisakjaival, s lecsüng
föntről róluk a hófehér sörény s lobog,
harcos fők gyönyörű disze;
s rejtve mindvalamennyi szög, mivel ragyog
rajta itt meg amott az érc-
lábvért, mely az erős nyilat kivédi majd;
és új-vászonu vért is, és
öblös pajzs is elég hever halomban itt,
s kard is, khalkiszi jó acél,
és sok öv ragyog itt s igen sok új ruha;
ezt feledni sosem lehet nékünk,
hogyha e nagy csatára indulunk.
Devecseri Gábor fordítása
3. Az állam hajója
Már az antikok úgy értelmezték a verset, hogy az allegória, vagyis Alkaios a süllyedőben lévő hajó részletes költői megjelenítésével szülőföldje állapotát szemlélteti. (Ld. még Archilochos és Horatius egy-egy versét is, melyeket hasonló allegóriaként értelmeztek az ókoriak!)
Nem értem ésszel, honnan is ér a szél,
mert egyszer innen zúdul az ár felénk,
majd onnan – így futunk e kettős
vész közepette sötét hajónkkal.
Mig annyi kínnal álljuk a bősz vihart,
de már az árboc-tőbe kapott a hab,
s a szélcibálta nagy vitorlák
rongya lefoszlik ezer cafatban.
A horgony enged …………………
A feldübörgő árban, esővel és
vad szélviharral küzdeni nem gyönyör –
így mondja mind – se láthatatlan
zátonyon összezuzódni ronccsá.
De most ilyen veszélybe került hajónk.
Feledni mindezt, cimbora, újra csak
tivéletek borozni, Bükkhisz
élvezetébe merülni vágyom.
Ezért a nappalt vígan aludjuk át
......................
......................
Franyó Zoltán fordítása
Működése a Kr. e. V. század második felére esik. A Kis-Ázsiát meghódító perzsák elől menekülve élete java részét Hellas és a szigetvilág különböző tyrannos-udvaraiban töltötte. Ránk maradt verseiben a közélet kérdéseit alig érintette, költői világának középpontjában, olykor játékosan, a sport vagy a játék képi eszközeivel ábrázolva, a szerelem áll. Utóbb, a római korban, utánzói támadtak, s utóbb nem saját költeményei, hanem éppen ezek az utánzatok hatottak a XVIII. század végének költőire, egyebek közt Magyarországon is.
1. Egy leányhoz
Thrák csikó, miért szaladsz el, görbe szemmel rámtekintve,
íly vadul? tán azt hiszed, hogy semmihez sem értek én?
Hidd csak el, hogy könnyüszerrel rádvetem még ezt a zablát,
és a gyeplőt kézbetartva, körbe kényszerítelek.
5 Még ma lágy füvet harapdálsz, könnyeden szökellve játszol,
mert ki hátadat megülje, nem került derék lovas.
Devecseri Gábor fordítása
2. Engem a szerelem …
Engem a Szerelem piros
lapdával sziven ért, és egy
szépcipőjü, aranyhajú
lánnyal játszani hívott.
Lesbosban született a lány.
Csak csufolta fehér fejem
s elfutott gonoszul, gonosz
társnőjére kacsintva.
Babits Mihály fordítása
3. Erós mint kovács
Kalapácsával Erósz tüzesre vert gorombán
s belemártotta szívem a jéghideg patakba.
Szabó Lőrinc fordítása
4. Töredék a halálról
A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon,
fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már,
oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.
Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,
ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,
s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre …
Radnóti Miklós fordítása |