Bevezetés

A mongol népek anyagi és szellemi műveltsége már az első évezred III. századától adatolható, ekkor jelennek meg a kínai krónikákban, történeti munkákban a szórványemlékek a topa (kínai forma) Vej (kín. Wei) dinasztiáról és elődnépeiről a hszien-pej, hszien-pi (kín. xian-bei, xian-bi) törzsszövetségről. Erről a dinasztiáról vélik a történészek, hogy a dinasztiaalapító uralkodó nemzetség és az őt körülvevő elit mongol nyelvű volt. Az első évezred nomád népei közül még a kitajok dinasztiája, a Liao (907–1125) bizonyosan mongol eredetű volt, több nép esetében, melyek etnikai hovatartozása kétséges, a belső források hiánya és a kínai feljegyzések szűkössége vagy sztereotíp mivolta miatt nem megalapozott arról szólni, hogy vajon mely népcsoporthoz tartoztak, mely nyelvet beszélték.

A tételes vallások (nesztoriánus kereszténység, buddhizmus, iszlám) korai megjelenése előtti időszakban az első évezredben etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül beszélhetünk közös vallási képzetek meglétéről, melynek alapja a többeslélekhit, a temészeti jelenségek kultusza, és az, hogy a vallási gyakorlat egy mediátor típusú szakrális személyhez (sámán?) kötődik. A mongol népek korai vallási rendszereit, hiedelmeit a többi belső-ázsiai nomád nép kulturális összefüggésében vizsgálhatjuk. A mongol és más belső-ázsiai, szibériai népek egymás mellett élésének következtében a jellegzetesen erdei népek és a pusztai népek mitológiája, vallási képzetei szinkretizálótak, keveredtek. A nagy mongol birodalomban kialakulását követően az – előd nomád birodalmakhoz hasonlóan – szükségessé válik egy a tételes vallás felvétele. Más államalapító nomád népekhez (ujgur, kitaj, tangut, stb.) hasonlóan a mongolok is ezt a trendet követték.

Alapfogalmak (Birtalan 2001. alapján)

Háromosztatú világ: Az emberi világon túli szellemi és isteni világ alsó- és felsővilágra oszlik a mongol népek képzetei szerint. Ez a mitológia alapja és a sámánizmus háttere is

Tengrizmus: az Örökkévaló Ég tisztelete, a Nagy Mongol Birodalom kialakulásáig az elit vallási képzeteinek központjában áll.

Ongon (mong. onggon, halha ongon): az ősök és a természeti jelenségek tiszteletében gyökerező kultusz központi alakja. Elsődleges jelentése védőszellem.

Obó (mong. oboγ-a, halha owō): a helyszellemeknek állított oltár a természetben; többnyire kőből vagy fából építik. A rajta elhelyezett áldozatokon és az obó-rituálékon keresztül lehetséges s szellemekkel való kommunikáció.

Edzen (mong. e¤en, halha ejen): a „gazda-” illetve a helyszellemek leggyakoribb elnevezése. Számos altípusuk létezik, morfológiájuk nagyon gazdag.

Sámán (mong. böge, halha b«): a mediátor az emberi és szellemi szférák között. A mongoloknál fekete, és fehér, valamint buddhizált rítusú sárga sámánok tevékenykednek. A fekete és fehér közötti különbség többféle háttérrel rendelkezik, a fekete általában erősebb és az alsó világgal is kommunikál, míg a fehérnek mind a tárgyi világa, mind rituáléi kevésbé kötődnek az alsó világhoz.