A mongol buddhizmus

Az alábbiakban a mongol népek buddhizmusának rövid történetét ismertetem. A buddhizmushoz kötődő rituális műfajok rézsletes bemutatás a A monogl népek irodalmai című elektronikus tankönyvben található.

Történeti áttekintés

A buddhizmust már a Dzsingisz előtti időkben ismerték a Mongolok. Majdani birodalmuk területén jelen volt, bizonyítják ezt a Selyem út menti szentélyek, Tun-huang,[1] Turfán freskói, könyvei, a kitajok,[2] tangutok, ujgurok[3] buddhizmusa, a mai Mongólia közepén található Karakorum[4] (mong. Qaraqorum „Fekete homok”), az ereklyetornyok, azaz sztúpák (szkr. stupa, tib. mchod-rten, mong. suburγan) övezte kolostorváros. A mongolok titkos története (részletesen lásd fentebb), elbeszéli, hogy amikor Dzsingisz meghódította a tangutokat,[5] buddhista szobrokat ajándékoztak neki. A kínai évkönyvek arról tudósítanak, hogy Möngke kán Hai-jün (kín. Hai-yun) kínai szerzetest nevezi ki a buddhista ügyek intendásává. Tudomásunk van arról is, hogy a mongol udvarban vallási viták zajlottak taoista és buddhista szerzetesek között bizonyítandó, hogy melyik vallás az igaz. A Jüan (kín. Yuan) dinasztia[6] idején a buddhizmus csupán az udvar körén belül maradt.

Ögödej[7] egy kasmíri szerzetest, Namot meghívja udvarába, aki később Güjük (mong. Güyüg) tanítómestere lett. Ögödej uralma alatt a mongolok több hadjáratot is folytattak Tibet ellen. A hadjárat vezére, Ögödej fia, Göden (tibeties alakja Godan) udvarába hívta a Szaszkja-pa (tib. Sa-skya) rend egyik vezető egyéniségét, Sza-szkja Panditát (tib. Sa-skya paóðita). A mestert unokaöccse, Phagsz-pa láma (tib. Phags-pa) is elkísérte. Möngke uralomra kerülése után Phagsz-pa hosszú éveket töltött az udvarban, közeli, baráti kapcsolatba került a majdani kánnal, Kubilájjal. Térítő munkája eredményeképpen az uralkodó ház tagjai közül és környezetéből számosan váltak a buddhizmus hívévé. Phagsz-pa a tibeti írás alapján új írást alkotott, melyet róla neveztek el. Kubilájt (mong. Qubilai) csakravartinnak (szkr. cakravartin), világuralkodónak tekintették, Mahákála (szkr. Mahākāla), a Sza-szkja rend védelmezője megtestesülésének, Manydzsusrí (szkr. Mañjuçrī) inkarnációjának. A káni udvar és az egyház kölcsönösen támogatták egymást, a kettő egysége biztosította a Jüan dinasztia uralmát Mongóliában, s a Sza-szkja rend felsőbbségét Tibetben. Ez a rendszer külön elnevezést is nyert: qoyar yosun: törö — šašin „a két rend: a törvény és a vallás”.

Karakorumban, Ögödej fővárosában csodálatos buddhista templomokat építettek ujgur építészek felügyeletével, ujgur szerzetesek érkeztek Kelet-Turkesztánból, a kolostorok adómentességet kapnak. Joggal feltételezhetjük, hogy itt, Karakorumban az ujgur buddhizmus hatása is igen erős volt. A buddhista szútrák jó részét ujgurból fordították. A nyugatról érkezett hittérítők, mint például Rubruk,[8] és a korabeli helyi leírások egybehangzóan egy csodálatos kulturális központ meglétéről tanúskodnak.

A Jüan dinasztia 1368-as bukásával a buddhizmus befolyása csökkent. A 15. század vége felé Dajan (mong. Dayan)[9] kán újra egyesítette a mongolok lakta területeket, majd unokája, Altan (mong. Altan) Kán,[10] mikor politikailag megerősödött, birodalmi törekvéseinek támaszát Tibetben látta, szerzeteseket hívott Mongóliába. 1577-ben unokaöccse, Kutugtaj Szecsen kungtajdzsi (mong. Qutuγtai Sečen qungtayi¤i)[11] javaslatára meghívja a tibeti megreformált gelugpa (tib. dGe-lugs-pa), sárga szekta vezetőjét, Bszod-namsz-rgya-mchot (tib. bSod-nams rgya-mcho),[12] Congkapa (Cong-kha-pa)[13] utódát. Ebből az alkalomból Altan kán a dalai láma címet adományozta neki, kinyilvánítva, hogy ő már a harmadik birtokosa ennek a címnek, és két korábbi reinkarnációra visszavezették származását. Kinyilvánították, hogy a dalai láma Phagsz-pa láma reinkarnációja, Ő maga Altan kán pedig Kubiláj káné. Így vetítették vissza és kapcsolták össze az új megtérést, a korábbival, egyúttal Altan kán így legitimizálta magát. Kubiláj újjászületéseként jogot formálhatott a káni címre és a trónra. A legenda is erősíti a két uralkodó és a két egyházi személy közötti kapcsolat párhuzamba állítását: Kubiláj 8 kendőt ajándékozott Phagsz-pa lámának, egy fehéret és hét feketét, melyek szimbolikus jelentése, hogy hét életen keresztül nem találkoznak, azonban a nyolcadik újjászületés során ismét összekerülnek, amikor is az uralkodó „arany”, a láma pedig „víz” nevét fogja viselni. Ez történt, amikor Altan kán, az „arany” és a Dalai láma, az „óceán” találkozott. Altan kán buddhista központot teremt Köke kotában (mong. Köke qota „Kék város”) ahol 1570-ben felépül a Yeke-juu kolostor. Rendeleteket hoznak a sámánizmus megfékezésére: az ongonokat, az ősök szellemeit jelképező bábukat el kell pusztítani, fel kell hagyni a véres áldozatok bemutatásával. A régi istenségek tisztelete helyett a tanvédő hatkarú Mahákála tiszteletét írták elő.

A Mongóliába érkező buddhizmus számos helyi népvallási elemet olvasztott magába. A korábbi samanizmus tisztelt szellemei összeolvadtak a buddhizmus isteneivel, akik átvették azok szerepét. A sámán szertartásokat felváltották a buddhizmus rituáléi, a véres áldozatok bemutatását betiltották. A legenda elbeszéli, hogy amikor Bszod-namsz rgya-mcho úton volt Tibetből Kukunórba (mong. Köke naγur), vad helyi istenségek akarták útját állni. Ekkor a négy karú Avalokitésvara bódhisattva (szkr. Avalokiteçvara bodhisattva, kín. Kuan-yin) alakját öltötte, s a sámánista szellemeket, a tevefejű, a lófejű, a tigrisfejű szellemeket hatalmába hajtotta, megtérítette, a buddhizmus védőistenségeivé téve őket. A tümet nembeli Altan kán megtérése utat nyitott a buddhizmusnak nemcsak keleten, hanem gyorsan hódított Mongólia nyugati területein is.

A Tibettel való kapcsolat elmélyült, a politikai viszonyt a vallás is támogatta, s ez a kapcsolat Mongólia egész további története során meghatározó volt. A 17. században nyugaton növekszik az ojrátok katonai hatalma. Az uralkodói legitimitást a buddhizmus támogatásában keresik. Miután Dzsungária kizárólagos uraivá válnak hódító hadjáratokat indítanak Tibetbe. Kukunóri központjából a hosút (xošūd) nemzetségbeli Güüsi (ojr. Güüši) kán elfoglalja Kelet-Tibetet, hódító hadjárataihoz a sárga süvegesek támogatását használja fel, s maga pedig a dalai lámák legfőbb támogatója lesz. Jelentősen hozzájárult az 5. Dalai láma hatalmának megerősítéséhez és kiterjesztéséhez. A vallási és a világi hatalom szorosan összefonódott, s az élet minden területét uralta.

Ligdan kán (uralk. 1604-1634),[14] az utolsó nagy kán uralma alatt a buddhizmus elérte virágkorát. Az uralkodó bizottságot alakított a tibeti szent kánon, a Kandzsúr (mong. Γan¤ur) és magyarázó szövegei, a Tandzsúr (Dan¤ur) teljes lefordítására. Már korábban, Altan kán idején készültek fordítások, azonban a teljes Kandzsúr fordítás elkészülése Ligdan kán nevéhez fűződik.

A halha Abatáj (mong. Abadai) kán 1577 körül tért meg a vörös süvegesek buddhizmusára. Felismerte a vallás politikai jelentőségét, s amikor a 3. dalai láma, Bszod-namsz rgya-mcho látogatást tett Altan kánnál, Ordoszban, maga is oda utazott. Köke Kotában találkoztak, a dalai láma a káni címet adományozta Abatájnak, aki a Tüsijetü (mong. Tüšiyetü, halha Tüšēt) kánnak nyilvánította magát. Hazatérve komoly egyházépítő munkálatokba kezd. Karakorum körül buddhista vallási központot hozott létre, 1586-ban fejezte be a már korábban megkezdett kolostorépítést. A negyedik dalai láma a halha mongol buddhista egyház fejének nevezi ki Abatáj kán unokáját, s a Dzsebdzundamba kutugtu (mong. £ebjundamba qutuγtu) „nagytiszteletű szent” címet adományozza neki. Öndör gegen (mong. Öndör gegēn) volt e cím első birtokosa. Még heten követték e rangban. Az utolsó egyházfő a 8. Dzsebdzundamba kutugtu volt, aki a Kína ellenes nemzeti mozgalom élére állt, s így hallatlan népszerűségre tett szert Mongóliában. A forradalom győzelme után államelnökké választották, mely pozíciót haláláig betöltötte. Bár a szocializmus alatt titkolták létét, a kilencvenes években kiderült, hogy a kilencedik újjászületést még a nyolcadik halálát követően megtalálták Tibetben, s napjainkban gyakori látogatója a mongol népek lakta területek kolostorainak.

A mandzsuk az 1600-as évek első felében elfoglalták Belső-Ázsia egy részét, győzelmük után a buddhista egyházat is felhasználták arra, hogy befolyásukat megerősítsék Mongóliában. A Csing (kín. Ch’ing) dinasztia minden eszközzel befolyásolni igyekezett a mongol vallási és társadalmi életet. Az első két Dzsebdzundamba kutugtu igen erős, határozott egyéniség volt. Kienlung (kín. Ch’ien-lung) és Khanghszi (kín. Kang-xi) császárok ezért kezükbe vették a Dzsebdzundamba kutugtuk kiválasztásának irányítását, s az elkövetkező megtestesüléseket valamennyit Tibetben találták meg. A mandzsu uralkodók a buddhizmus fő támaszaivá váltak, s így döntő politikai befolyásra tettek szert egész Mongóliában.

A belső-mongóliai egyház vezetője a Dzsandzsa kutugtu (mong. £ang¤iya qutuγtu) lett. Az ojrátoknál Zaja (ojr. Zaya) pandita volt a buddhizmus elindítója és támogatója.

A huszadik század elejére a buddhista egyház az élet valamennyi területét uralta, minden elsőszülött gyermekből láma lett, a kolostorok voltak a szociális élet központjai. A forradalom győzelme után azonban visszaszorult az egyház ereje. A 8. Dzsebdzundamba kutugtu halála után egyre jobban üldözték az egyházat. A kolostorokat lerombolták, a lámákat jobb esetben csak elűzték. Egyetlen működő kolostor marad meg, fővárosban Ulánbátorban. Ma vallási újjáéledésnek vagyunk tanúi. A régi kolostorokat újjáépítik, új kolostorokat is emelnek, ismét lehetőség van arra, hogy a gyerekek a kolostorban működő láma-iskolába járjanak.

Irodalom

A mongol irodalom kistükre. Szerk.: Kara György. Európa Könyvkiadó, Budapest 1971 pp.126-196.

Apagyilkos sámánfiak. Burját mesék és mondák. Szerk.: Mándoki László. Európa Könyvkiadó, Budapest 1973.

Az arany kantár. Mongol mesék. Ford. Kun Edit. Mladé Letá, Bratislava - Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1985.

Baawgai, Č.-Boldsaixan, B.: Mongol ulamĵlalt anagaax uxaan, Ulsiin Xewleliin Gajar, Ulaanbaatar, 1990,p.30.

Badamxatan, S. 1965. Xöwsgölīn darxad yastan. Ulānbātar: Šin¤lex Uxānī Akademīn Xewlel [A hövszgöli darhatok].

Birtalan  Ágnes – Rákos Attila 2002. Kalmükök – egy európai mongol nép. Text Terebess: 1. Budapest: Terebess Kiadó.

Birtalan Ágnes – Sipos János (in collaboration with £. Colō), “Talking to the Ongons”: The Invocation Text and Music of a Darkhad Shaman. In: Shaman 12. Nos. 1–2. (2004 Spring/Autumn) pp. 25–62.

Birtalan Ágnes (szerk.) Miért jön a nyárra tél? Mongol eredetmondák és mítoszok. Budapest, Terebess Collection 1998

Birtalan, Á., A Föld és a Víz gazdaszellemeinek kultusza a nyugat-mongóliai zahcsinoknál. In: Helyszellemek kultusza Mongóliában. (Őseink nyomán Belső-Ázsiában III.) Ed. Á. Birtalan. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004. pp. 51–68. [The Cult of Spirits of Earth and Water among the Western-Mongolian Dzakhchins. In: Cult of Genii Loci in Mongolia]

Birtalan, Á., Ritualistic Use of Livestock Bones in the Mongolian Belief System and Customs. In: Altaica Budapestinensia MMII. Proceedings of the 45^th Permanent International Conference Budapest, Hungary, June 23–28, 2002. Ed. by A. Sárközi – A. Rákos. Budapest 2003. pp. 34–62.

Birtalan, Áges, Dayan Degereki in the Mongolian Folk Religion and Mythology. Paper red at the 7^th International Congress of Mongolists in Ulānbātar. 1996.

Birtalan, Ágnes, A Lineage of Tuvinian Shamans in Western Mongolia. Assimilation and Heritage. In: Proceedings of the 38^th Permanent International Altaistic Conference (PIAC), Kawasaki, Japan: August 7–12, 1995. Ed. Giovanni Stary. Wiesbaden, Harrassowitz Verlag 1996. pp. 85–105.

Birtalan, Ágnes, A mongol lapockajóslás (történeti források és terepgyűjtés). In: Sors, áldozat, divináció. Ed. Pócs Éva. Budapest, Janus/Osiris pp. 58–84. [The Scapulimancy Among the Mongols. Historical sources and Fieldwork Material. In: Faith, Sacrifice, Divination]

Birtalan, Ágnes, A Western-Mongolian Heroic Epic: &lŋ Tiw. A Story About the Sworn Brotherhood. In: CAJ 48. No. 1. (2004) pp. 8–37.

Birtalan, Ágnes, An Invocation to Dayan Dērx Collected from a Darkhad Shaman’s Descendant. In: The Black Master. Essays on Central Eurasia in Honor of György Kara on his 70^th Birthday. Ed. Stéphane Grivelet – Ruth Meserve – Birtalan Ágnes – Giovanni Stary. Wiesbaden, Harrassowitz Verlag 2005. pp. 21–32.

Birtalan, Ágnes, An Oirat Ethnogenetic Myth in Written and Oral Traditions (A Case of Oirat Legitimacy). In: AOH Volume Commemorating the 100^th Birthday of its Founder Louis Ligeti. Ed. A. Róna-Tas. 55. (2002) pp. 69–88.

Birtalan, Ágnes, Bevezetés. In: Helyszellemek kultusza Mongóliában. (Őseink nyomán Belső-Ázsiában III.) Ed. Birtalan Ágnes. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó 2004. pp. 7–8. [Introduction. In: Cult of Genii Loci in Mongolia]

Birtalan, Ágnes, Buryat Shamanism (Mongolia). In: Shamanism. An Encyclopedia of World Beliefs, Practices, and Culture. Ed. Mariko Namba Walther – Eva Jane Neumann Fridman. Santa Barbara, California – Denver, Colorado – Oxford, England 2004. pp. 539–545.

Birtalan, Ágnes, Die Mythologie der mongolischen Volksreligion. In: Wörterbuch der Mythologie. I. Abteilung. Die alten Kulturvölker. 34. Lieferung. Ed. Egidius Schmalzriedt – Hans Wilhelm Haussig. Stuttgart, Klett-Cotta 2001. pp. 879–1097.

Birtalan, Ágnes, Die Nahrungsmittel bei den mongolischen Völkern. In: Die Welt des tibetischen Buddhismus. (Mitteilungen aus dem Museum für Völkerkunde Hamburg). Neue Folge 36. (2005.). Hamburg, Museum für Völkerkunde 2005. pp. 569–584.

Birtalan, Ágnes, Mongolian Shamanic Texts. Text Collections and Monographs on Mongolian Shamanic Texts. In: Shamanism. An Encyclopedia of World Beliefs, Practices, and Culture. Ed. Mariko Namba Walther – Eva Jane Neumann Fridman. Santa Barbara, California – Denver, Colorado – Oxford, England 2004. pp. 586–593.

Birtalan, Ágnes, Oirat. In: The Mongolic Languages. Routledge Language Family Series. Ed. by Juha Janhunen. London and New York, Routledge 2003. pp. 210–228.

Birtalan, Ágnes, Oiratische Volkslieder der Vladimircov-Sammlung. Gattungen, Sprache, Motif (Dissertation manuscript).

Birtalan, Ágnes, Sámánok révülési eszköze, az ongon. In: Őseink nyomán Belső-Ázsiában. Tanulmányok a mongol népi hiedelemvilágról I. Ed. Birtalan Ágnes. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 1996. pp. 28–46. [Ongon, an Object of Shamanic Trance. In: On the Traces of our Ancestors. Studies on Mongolian Beliefs I.]

Birtalan, Ágnes, Scapulimancy and Purifying Ceremony (New Data on the Darqad Shamanism on the Basis of Materials Collected in 1992). In: Proceedings of the 35^th PIAC September 12–17, 1992 Taipei, China. Ed. Chieh-hsien Ch’en. Taipei, Taiwan, National Taiwan University and Center for Chinese Studies Materials 1993. pp. 1–10.

Birtalan, Ágnes, Schamanismus und Volksreligion bei den Kalmücken. In: Die Welt des tibetischen Buddhismus. Mitteilungen aus dem Museum für Völkerkunde Hamburg. Neue Folge 36 (2005). Hamburg, Museum für Völkerkunde 2005. pp. 257–280.

Birtalan, Ágnes, Some Animal Representations in Mongolian Shaman Invocations and Folklore. In: Shaman III. No. 2. (1995 Autumn) pp. 99–111.

Birtalan, Ágnes, The Tibetan Weather-Magic Ritual of a Mongolian Shaman. In: Shaman 9. No. 2. (Autumn 2001) pp. 119–142.

Birtalan, Ágnes, Typology of the Stone Cairns Obos and their Symbolical Meaning (Preliminary Report, Based on Mongolian Fieldwork Material Collected in 1991–1995). In: Tibetan Mountain Deities. Their Cults and Representations. Proceedings of the 7^th Seminar of the International Association for Tibetan Studies.Graz 1995. Ed. A.-M. Blondeau. Wien, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften 1998. pp. 199–210.

Birtalan, Ágnes, Világkép és világmodellek a mongol népek mitológiájában és hiedelemvilágában (Egy rekonstrukciós kísérlet előzetes vázlata). In: Mikrokozmosz – makrokozmosz. Ed. Pócs Éva. Budapest, Balassi Kiadó 2002. pp. 11–20. [World Models World Conception in the Mythology and Belief System of the Mongols (An Outline of a Reconstruction). In: Micro-cosmos -Macro-cosmos]

Birtalan, Ágnes, Zahcsin viselkedési tabuk. In: Őseink nyomán Belső-Ázsiában. Tanulmányok a mongol népi hiedelemvilágról I. Ed. Birtalan Ágnes. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 1996. pp. 20–27. [Taboos of Behaviour among the Zaxčins. In: On the Traces of our Ancestors. Studies on Mongolian Beliefs]

Cerensodnom, D. Mongol Ardiin Domog Ülger. Ulaanbaatar, Ulsiin Xewleliin Gajar. 1989.

Chabros, K. 1992. Beckoning Fortune. A Study of the Mongol dalalγa Ritual. (Asiatische Forschungen 117.). Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Čšud-ši – Kanon tibetskoj mediciny, D.B. Dašiev fordítása. Moskva, Vostočnaja literatura, RAN, 2001.

Damdinsüren, C. 1957. Mongolīn uran joxiolīn toim. Negdügēr dewter, XIII-XIV jūnī üye. Ulānbātar: Ulsīn Xewlelīn Gajar: 142-148. [A mongol irodalom rövid története. I. kötet, a 13-14. század].

Dulam, S. 1992. Darqad böge-yin ulam¤ilal. The Tradition of Darkhat Shamans. Ulānbātar: MUIS-īn Xewlel.

Even, Marie-Dominique 1988-1989. Chants de chamanes mongols. (Études mongoles … et sibériennes 19-20.).

Gantogtox, G. – Kara, G. – Tsoloo, J. 1998. Buryat Shaman Songs and Rites: Uran joxiol sudlal  5.: 95-140. [Irodalmi tanulmányok].

Hamayon, R. 1990. La Chasse à l’âme: Esquisse d’une théorie du chamanisme sibérien. Nanterre: Société d’ethnologie.

Hangalov, M. N. 1958, 1959, 1960. Sobranie Sočinenij I-III. Ulan-Ude, Burjatskoe Knižnoe Izdatel’stvo.

Heissig, W. 1944. Schamanen und Geisterbeschwörer im Küriye Banner: Folklore Studies III: 39-72.

Heissig, W. 1959. Invocation of a Female Shaman: Folklore Studies IX: 166-175.

Heissig, W. 1966. Zur Frage der Homogeniät der ostmongoischen Schamanismus. In: Collectanea Mongolica. Wiesbaden: Otto Harrassowitz pp. 81-100.

Heissig, W.: Mongolische volksreligiöse und folkloristische Texte, Franz Steiner Verlag Gmbh, Wiesbaden, 1966., pp. 151-153.

Heissig, W.: Mongolische volksreligiöse und folkloristische Texte, Franz Steiner Verlag Gmbh, Wiesbaden, 1966., pp. 151-153. című kötetében.

Humphrey, C. with Urgunge Onon. 1996. Shamans and Elders. Experience, Knowledge, and Power among the Daur Mongols. Oxford: Clarendon Press.

Korsunkiyev, Tseren K.: Ancient Oirat Books about Oriental Medicine, Papers on Inner Asia No. 36, Indiana: Bloomington 2001.

Kürelša et alii 1998. Qorčin böge mörgül-ün sudulul. Kökeqota: Ündüsüten-ü Keblel-ün Qoriy-a [Horcsin sámántanulmányok].

Laufer, B. 1907. Skizze der mongolischen Literatur: Keleti Szemle VIII: 216-217.

Ligeti Lajos 1962. A mongolok titkos története. Budapest: Gondolat.

Ligeti, L. 1971. Histoire secrète des Mongols. (Monumenta Linguae Mongolicae Collecta I.). Budapest: Akadémiai Kiadó.

Lőrinc László, Mongol mesetípusok. ELTE Bölcsészettudományi Kar, Tankönyvkiadó, Budapest 1977.

Lőrincz László: A mongol népköltészet (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 6.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1969.

Lőrincz, László 1975. Mongol mitológia. (Kőrösi csoma Kistkönyvtár 14.) Budapest

Lőrincz, László, Die mongolische Mythologie. In: AOH XXVII. (1973) pp. 103-126

Mongol ardiin aman joxioliin dee¤ bičig. Szerk.: Š. Gaadamba - D. Cerensodnom. BNMAU-iin Šin¤lex Uxaanii Akademiin Xel Joxioliin Hüreelen, Ulsiin Xewleliin Gajar, Ulaanbaatar 1978. [A mongol népköltészet java]

Mongol ardiin domog ülger. Szerk.: D. Cerensodnom. Šin¤lex Uxaanii Akademiin Xel Joxioliin Hüreelen, Ulsiin Xewleliin Gajar, Ulaanbaatar 1989. [Mongol mítoszok és mondák]

Mongol ardiin ülger. Szerk.: D. Cerensodnom - A. Luwsandendew. BNMAU-iin Šin¤lex Uxaanii Akademiin Xel Joxioliin Hüreelen, Ulsiin Xewleliin Gajar, Ulaanbaatar 1982. [Mongol népmesék]

Mongol mesék: A sárkánykirály palotája (Népek meséi IV., szerk.: Ortutay Gyula).Ford.: Bese Lajos. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1959. pp. 207-250.

Pallas, Peter Simon, Sammlungen historischer Nachrichten über die mongolischen Völkerschaften. I-II. St. Petersburg, Kaiserliche Akademie der Wisseschaften 1776, 1801.

Poppe, N. N. 1932. Opisanie mongol’skih šamanskih rukopisej Instituta Vostokovedenija: Zapiski Instituta Vostokovedenija Akademii Nauk l: 151-200.

Pozdneev, A. 1900. Mongol’skaja hrestomatija dlja pervonačal’nago prepodovanija. Sanktperterburg: Tipografija Imperatorskoj Akademii Nauk: 293-311.

Pürew, O. 1999. Mongol b«gīn šašin. Ulānbātar [Mongol sámánizmus].

Qurčabaγatur, Soloŋγod: Zum Činggis-qaγan-Kult; National Museum of Ethnology, Osaka; 1999.;

Rintchen, 1959. Les matériaux pour l’étude du chamanisme mongol I. Sources litteraires. (Asiatische Forschungen 3.) Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Rintchen, 1961. Les matériaux pour l’étude du chamanisme mongol II. Textes chamanistes bouriates. (Asiatische Forschungen 8.) Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

Rintchen, 1975. Les matériaux pour l’étude du chamanisme mongol III. Textes chamanistes mongols. (Asiatische Forschungen 40.) Wiesbaden: Otto Harrassowitz.

 Rintschen: Zum Kult Tschinggis-Khans bei den Mongolen; In: Opuscula Ethnologica Memoriae Ludovici Bíró Sacra; Akadémiai Kiadó, Budapest; 1959.; Šaraldai – Sayinĵirγal: Altan ordon-u tayilγ-a; Ündüsüten Keblel; 1982.;

Sampildendew, X. 2001.

Sanžeev, G. 1927-1928. Weltanschauung und Schamnismus der Alaren-Burjaten I-IV: Anthropos XXII-XXIV.

Sodnom, B. 1962. Mongolīn xarīn jügīn b«gīn dūdlagīn tuxai: Studia Mongolica IV: 59-110. [A mongol fekete sámánok hívóénekeiről].

Vladimircov, B. Ja. 1927. Etnologo-lingvističeskie issledovanija v Urge, Urginskom i Kentejskom rajonah. In: Severnaja Mongolija II. Predvaritel’nye otčety lingvističeskoj i arheologičeskoj ekspedicij o rabotah, proizvedennyh v 1925 godu. Leningrad: Izdatel’stvo Akademii Nauk SSSR.

Xüxe Münxe Tengeri. Sbornik šamanskih prizyvanij. 1. 1996. Szerk. Vančikova, C. P. Ulaan-Ude: Respublikanskaja Tipografija.