Zeitungsartikel aus der ungarischen und österreichischen Presse

1. Aufgabe

Den Ausgangspunkt dieses Zugangs bilden zwei gekürzte Artikel aus der ungarischen Zeitschrift Heti Világgazdaság, in denen die demografischen Probleme Ungarns und Deutschlands analysiert werden.

A/ Lesen Sie beide Texte durch und unterstreichen Sie dabei die Schlüsselwörter.

B/ Anschließend notieren Sie die Schlüsselwörter aus den beiden Texten nebeneinander in deutscher Sprache, und fassen Sie die Textinhalte an Hand der Schlüsselwörter so zusammen, dass Sie, wo möglich, Vergleiche erstellen.

Text 1

Gyerekvágyi láz / 2006-2010: népesedési dilemmák

Miként lehetne jobban ösztönözni a gyermekvállalási hajlandóságot Magyarországon, amelynek demográfiai mutatói rosszabbak az európai uniós átlagnál – erre keres választ a pártok néhány nemzetstratégiai kérdésben elfoglalt álláspontját feltérképező sorozatunk első darabja. Mintha a legnagyobb kiterjedésű hazai megye, az 550 ezer lakosú Bács-Kiskun teljesen elnéptelenedett volna – ennyivel csökkent a rendszerváltás óta Magyarország lélekszáma. S ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, újabb másfél évtized múltán virtuálisan már egy egész régió, a három megyéből (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) álló, 1,2 millió lakosú Észak-Magyarország is teljesen kiürülhet. Mértéktartó demográfiai előrejelzések szerint 2020-ra a jelenlegi 10,07 millióról 8,8 millióra csökkenhet a hazai népesség. Az egyre gyorsuló demográfiai leépülésre évek óta merőben eltérő módon reagálnak a politikai élet két oldalán. „A népesség fogyásával tartósan számolnunk kell“ – állapította meg már 2002-es választási programjában az MSZP, utalva arra is, hogy Európa-szerte hasonló folyamatok zajlanak. A magyar liberális párt pedig, úgy tűnik, az egész kérdésnek nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Az SZDSZ dokumentumaiban (beleértve a legfrissebb választási agendát is) egy szót sem veszteget arra, hogy a halottak száma évek óta 35-40 ezerrel meghaladja az élve születettekét. A jobboldal viszont politikájának középpontjába állítja a demográfiai válságot. „A fogyatkozó népesség a magyar jövő legsúlyosabb megoldatlan problémája“ – szögezte le már 1998-ban az MDF programja. A párt több mint egy évtizede azzal vádolja a szocialistákat és a szabaddemokratákat, hogy a jövőt felélő politikát folytatnak, amikor nem törődnek a romló demográfiai mutatókkal. A kérdést ugyancsak nemzetstratégiai ügyként kezelő Orbán Viktor egy 2001-es parlamenti beszédében pedig általánosabb összefüggésbe is helyezte a demográfiai krízist, mondván: „talán (...) egész Európa beteg, hiszen az a társadalom, amely arra képtelen, hogy természetes úton a saját maga fenntartásáról gondoskodjék, az beteg, hanyatló társadalom, beteg és hanyatló civilizáció“. A politika a születésszám alakulására egyes szakértők szerint csak igen korlátozott hatást tud gyakorolni. „A kormányzati intézkedések keveset javíthatnak, ámde sokat ronthatnak egy társadalom gyermekvállalási hajlandóságán“ – jelentette ki a HVG-nek Spéder Zsolt demográfus. A KSH 1963-ban alapított Népességtudományi Intézetének vezetője szerint némi optimizmusra legfeljebb csak az ad okot, hogy a magyar nők, akik ma átlagosan 1,3 gyereket szülnek, a vágyak szintjén még átlagosan 2,1 gyereket szeretnének, vagyis éppen annyit, amennyi a társadalom reprodukciójához normális viszonyok között szükséges. A kutatók szerint kedvezőtlen, hogy a családpolitika nálunk ciklusonként változik. A korszellem érzékeltetésére Spéder ugyanakkor megemlíti: a katolikus Lengyelországban még a magyarországinál is alacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság.
A hazai konzervatív pártoknak több mint egy évtizede szilárd meggyőződésük, hogy a szociálliberális kurzusok érzéketlenek azon folyamat iránt, amit Illyés Gyula már 1933-ban a Nyugatban (a dunántúli egykézéssel összefüggésben) a magyarság pusztulásának nevezett. A több évtized alatt kiépült család- és népesedéspolitikai intézményrendszer 1995-ös drasztikus megnyirbálásával a Horn-kormány bizonyos mértékig kétségkívül okot adott a támadásokra. A második szocialista-liberális koalíció viszont főként a gesztusok szintjén tanúsít olyan magatartást, amely a demográfiai válság jelentőségének lebecsülésére utal. Feltűnő például, hogy az Orbán-kabinet által 2001-ben megalakított népesedési kormánybizottságot, amely – többéves halogatás után – a Medgyessy-korszakban végül is kidolgozott egy demográfiai programot, Gyurcsány Ferenc az elmúlt másfél évben egyetlen alkalommal sem hívta össze. A jelenlegi kabinet kifejezetten deklarálta azt is (éppen a kormánybizottság honlapján), hogy a népesedés ügyét nem kívánja önálló kormányzati ágazatként kezelni. Ezek a jelzések a kormányzat indolenciájáról látszanak árulkodni egy olyan országban, ahol a legkülönbözőbb kabinetek hét évtizede hoznak népesedéspolitikai döntéseket, s ahol a lakosság lélekszáma negyed évszázada szinte szabadesésszerűen csökken. A demográfiai válság súlyos gazdasági következményeivel – az aktív népesség csökkenésével s az „eltartottak“ számának növekedésével – ugyanis előbb-utóbb azoknak a politikai erőknek is szembe kell nézniük, amelyeket esetleg hidegen hagynak a népességfogyás kulturális és érzelmi aspektusai. A demográfiai bajok provinciális kérdésként való kezelése („Fogy a magyar!“) ugyancsak idejétmúltnak tetszik, kivált amióta az Európai Unió tavaly áprilisban maga is kibocsátott egy, a népesedési válsággal kontinentális szinten szembenéző vitairatot. „A 2005-ös 49-ről 2030-ra 66 százalékra fog nőni az eltartottsági ráta“ – olvasható az európai kilátásokra figyelmeztető Zöld Könyvben. Taktikai megfontolásokból sem könnyű magyarázatot találni azonban a Gyurcsány-adminisztráció tartózkodó magatartására a demográfiai kérdésekkel kapcsolatosan. A jelenlegi szocialista-liberális kurzus idején ugyanis a népesedési mutatók alakulása nem ad okot különösebb szégyenkezésre. A gyermekvállalási hajlandóság a 2002-2006 közötti periódusban – az Orbán-érához hasonlóan – voltaképpen stabilizálódott, igaz, rendkívül alacsony szinten. A rendszerváltás óta egyedül a jelenlegi koalíció mondhatja el magáról, hogy működése alatt két olyan év is volt (2004, 2005), amikor több gyerek született, mint az előző esztendőben. Az államnak semmi keresnivalója a hálószobákban elv jegyében a jelenlegi kormánytöbbség pártjai nyilvánvalóan idegenkednek minden olyan lépéstől, amely esetleg bevallottan a gyermekvállalási hajlandóság erősítését kívánná szolgálni. Az MSZP minden jel szerint olyan gyökeresen kíván szakítani az államszocializmus politikai örökségével, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években bevezetett, s a szakértők által utólag is progresszívnek tartott demográfiai ösztönzőket – gyes, gyed – egyre inkább csak a gyermekszegénység elleni szociálpolitikai eszközként (a rászorultság elve alapján) kívánja használni. A miniszterelnök ugyan nemrég előállt egy, a gyerekvállalási kedv felpiszkálását szolgáló ötlettel is, a január 1-jétől minden újszülöttnek járó babakötvény 40 ezer forintos összege azonban olyan csekély, hogy attól aligha lehet bármiféle pozitív hatást remélni. […]
(Babus,  2006)
(Indolencia: közönyösség, egykedvűség)