Zhou-kor i. e. 11. század—221 két nagy korszaka a Nyugati Zhou-kor (i. e. 1050 k.—771), fővárosa a mai Xi’an és a Keleti Zhou-kor (i. e. 771-221), fővárosa  Luoyang volt. A legyőzőtt Shangoktól átvették és megőrizték a jóslócsontok használatát, a bronzedények készítésének technikáját, de erős kapcsolatot ápoltak az északi és a délnyugati területek kultúráival is, ami kerámiáik és bronztárgyaik formájában is tükröződött. A Keleti Zhou-korban számos fejedelemség virágzott, amelyek egymás mellett élésének és állandó harcának a Qin állam győzelme, s a kínai császárság megalapítása (i. e. 221) vetett véget. A Zhou-kor művészetének legfontosabb tárgyanyaga – a Shang-korhoz hasonlóan -- az uralkodók hatalmát és gazdagságát reprezentáló nagyméretű bronzedények sora. Az ételáldozat bemutatására szolgáló bronzedények váltak meghatározóvá, ami a boráldozathoz használt edények fölé emelte jelentőségüket. 

A Qin-dinasztia (i. e. 221--2o6) a Zhou-kor Qin államának örököse, a Wei folyó mentén virágzott. A Qin-dinasztia rövid regnálása ellenére meghatározó jelentőségű lett a kínai császárság történetében. A hatalmas palota- és sírépítkezéseiről híres korban épült fel az első Qin uralkodó (Qin Shi Huangdi) legendás palotája az E-Pang palota Xi’anban, a birodalom fővárosában. A császár itt építtette fel a meghódított területek híres palotáinak másolatait is. Qin Shi Huangdi sírjának Xi’an mellett lévő tumuluszos sírdombja közelében tárták fel szabályos hadrendbe állított hadseregének mását, s nevéhez fűződik a Zhili öböltől a mai Belső-Mongólia nyugati szegletéig húzódó  Nagyfal megerősítése is. 

A Han-dinasztia (i.e. 2o6--i.sz. 22o) két korszakra tagolódik: a Nyugati Han-korra i. e. 206—i. sz. 9) fővárosa Chang’an (mai Xi ’an) és a Keleti Han-korra ( i.sz. 25—220), fővárosa Luoyang. A Han-kor császársírjait óriási mesterséges földhalmok rejtik. A kőbe vájt vagy téglából épített sírok több helyiségből álltak. Máig egyetlen han-kori császársírt sem tártak fel. A sírok felépítéséről és gazdagságáról a császári család egyes tagjainak, az előkelőknek és a tehetősebb családoknak feltárt sírjai alapján alkothatunk képet.  

A selyemút meghatározó kereskedelmi útvonalként kapcsolta össze Kínát Belső-Ázsián át a Római birodalommal. Ezen jutott el a Római birodalomba a kínai selyem. Tengeri úton Burmába és az indiai szubkontinensre, közvetve pedig az iráni birodalomba, majd a hellén és a római birodalomba szállították kelet áruit. Kína kiterjesztette befolyását a Koreai-félszigetre és Délkelet-Ázsia vidékeire is.

Széttagoltság-kora (Három királyság-kora (22o-28o) és az Északi és Déli-dinasztiák-kora (386-589).Az  i. sz. 2. század vége és a 3. század Kínáját erőteljes szellemi pezsgés jellemezte. A konfucianizmus veszített ugyan jelentőségéből, de a kor két meghatározó vallása a taoizmus és a buddhizmus virágzásnak indult. A taoizmus legfőbb törekvése a halhatatlanság keresése volt, tárgyai ennek szimbolikáját hordozzák (pl. hegy alakú füstölő). A buddhizmus idegen vallásként az egyéni megváltás gondolatát hirdette. Északon a barbár dinasztiák révén honosodott meg, délen terjedését nagyban elősegítette a taoista eszmék népszerűsége. Indiai és belső-ázsiai példák nyomán hozzákezdtek a barlangtemplomok (Yungang, Longmen, Dunhuang) kialakításához, melyeket a belső-ázsiai előképek nyomán megformált nagyméretű ülő és álló buddha-szobrokkal, valamint Buddha előző életeinek történetét elbeszélőjelenetekkel díszítettek. Megépültek a buddhista kolostorok pagodái, a buddhizmus ereklyetartó vagy emlékhelynek szánt többemeletes tornyai. A kor leghíresebb festője az egyik déli dinasztia udvarában alkotó  Gu Kaizhi (kb. 344--4o6). Ebben a korban születtek meg az első esztétikaelméleti munkák (Liu Xie műve), valamint Xie He (5oo k.) rendszerező festészettörténeti munkája. Kialakultak a kalligráfia főbb típusai. A leghíresebb kalligráfusok (Wang Xizhi és fia Wang Xianzhi) főként a standard ( kai shu) és a kurzív ( cao shu) írással alkottak.

A Sui-dinasztia (581--618) uralma alatt ismét egyesült Észak- és Dél-Kína. A Sárga folyó, a Huai folyó és a Jangce összekötésére megépítették a Nagy csatornát, amely 1790 km-es viziúthálózatával a birodalom észak-déli kapcsolatát biztosította. Új birodalmi központok, városok építésébe fogtak (Chang’an, Luoyang). Az uralkodók a buddhizmus elkötelezett híveként számos buddhista barlangtemplom építésében és felújításában vállaltak szerepet. A dinasztia uralkodói számos kolóniát alapítottak a nyugati kereskedelmi útvonalak mentén, jelentősen hozzájárulva a selyemút forgalmának és jelentőségének felélesztéséhez.

Tang-dinasztia (618-9o7) kora a kínai kultúra aranykora volt. Virágzott a művészet, kiváló költők, festők alkottak. Az uralkodóház tagjai közül Xuanzong császár (uralk.: 712—756) maga is jeles tudós volt, udvara a művészetek legfőbb támogatójának bizonyult. A Tang-kor a szentélyépítés híres időszaka. A legrégibb máig fennmaradt faépület is egy kisméretű buddhista csarnok a Shanxi tartományban fekvő Wutai hegyen (782). Kő- és téglapagodák alig maradtak fenn ebből a korból (Vadludak kis pagodája, Vadludak nagy pagodája Xi’anban), de a barlangtemplomok hatalmas építészeti (belső terek), plasztikai (életteli, mozgást érzékeltető szobrok) és festészettörténeti (buddhista témájú falfestmények) emlékanyagot képviselnek. A buddhista üldözések rohamai (842—845) ellenére a Tang-kor buddhista anyaga máig a legszámottevőbb emlékanyag.

Az Öt Dinasztia (és a Tíz Fejedelemség)-kora (907-960). A Tang-dinasztia bukásával Kína ismét két részre szakadt. Északon a keleti mongolok rokonaként ismert félnomád kitajok 907-ben megalapították a Liao-dinasztiát (907—1125), délen számos kisebb fejedelemség osztozott a hatalmon. Északot a katonai erő demonstrálása, és a buddhizmus virágzása jellemezte. Délen prosperált a gazdaság és a kultúra. Jelentős szellemi központok főként a Jangce delta környékén alakultak ki, s ebben a korban indult el a tengerpart vonalától beljebb található területeken (mai Jiangxi tartomány) a piktúra virágzása, s a kifinomult kerámiák készítése is. Egy másik, mandzsúriai eredetű, félnomád, állattenyésztő nép, a dzsürcsik döntötték meg a Liao-dinasztia hatalmát, és saját uralkodóházat (Jin-dinasztia 1115—1234) alapítottak. Fővárosuk Yanjing (mai Peking) volt. Uralkodásuk idején virágzott a nyomtatás, a tudomány, a festészet, az irodalom és a színjátszás. Uralmuknak a mongol invázió vetett véget.

A Song-dinasztia (96o-1279) kora a kínai kultúra és a művészetek virágzásának ezüstkora. Két korszakra osztható: az Északi Song-korra (960—1126), fővárosa Bianliang (mai Kaifeng) és a Déli Song-korra (1127—1279), fővárosa Lin’an (mai Hangzhou). A városok a legváltozatosabb szórakozások és az ünneplés helyszínei voltak. Virágzott a piktúra. A 10. század első felének festészetében alakult ki a kínai festészet északi és déli iskolájának jellegzetes stílusa. A Song-kor művészetpártoló császárai közül is kiemelkedik Huizong császár (uralk. 11o1-1125), aki maga is neves kalligráfus és festő volt, továbbá gyűjtötte a régi bronzokat, jádékat és festményeket. A Song-kor a kínai kerámiaművesség klasszikus korszaka. Letisztult formák, tiszta, áttetsző monokróm mázak, és ragyogó színek jellemzik az egyes darabokat.  

Yüan-dinasztia (12o6-1368).Dzsingisz kán 1206-ban szerezte meg a hatalmat a sztyeppei mongol törzsek felett, és néhány év alatt meghódította Észak-Kína jelentõs részét. Unokája, Kubiláj kán (uralk. 1260—1294) egész Kínát uralma alá vetette. A mongol Yüan-dinasztia korának művészetében fontos szerepet töltöttek be az udvartól távol élő, hivatalt nem viselő, visszavonult életet élő írástudó festők. A Yuan-korban kezdték nagy mennyiségben készíteni a mázalatti kékkel festett fehér porcelánedényeket (kék-fehér porcelán), s ekkor jelentek meg a faragott vöröslakk tárgyak is a kínai lakkművességben.

Ming-dinasztia (1368-1644). Pekingben, az északi fővárosban a 15. század elején kezdték el építeni a császári palotaegyüttest, a Tiltott Várost (Gugong). A fallal körülvett belső város köré a nyolc égtáj irányában építették fel a birodalom fontos állami szentélyeit. A Ming-császárok Peking körül található sírjai (Ming-sírok) és a hozzájuk vezető kőszobrokkal szegélyezett “ lélekút” a palotaépítkezések monumentalitását sugallja. A kor festői két festészeti iskola körébe sorolhatók. A délről, a Zhejiang tartománybeli Hangzhou környékéről származó és az udvarban alkotó festőket a Zhe-iskola követőjének tekintették, míg a déli Jiangsu tartomány Wu járásáról kapta nevét a tájképfestészet másik iránya, a Wu-iskola. A Ming-korban virágzott a fametszetkészítés. A kerámiaművességet elsősorban a Jingdezhenben, (Császári Porcelánkészítő Manufaktúrában) készített kék-fehér porcelánok, illetve a mázfeletti színes festéssel díszített darabok fémjelzik. A 15. század elején készítettek Kínában először rekeszzománc tárgyakat. A visszavonult életet élő írástudók és a virágzó kereskedővárosok gazdag kereskedői kialakították sajátos atmoszférájú kertjeiket, melynek épületeit értékes fából készített, kifinomult formájú bútorokkal rendezték be.

Qing-dinasztia (1644-1911/12). A dinasztiát alapító mandzsuk a 12. században Észak-Kínában uralkodó dzsürcsik leszármazottai voltak. A mongol (Yuan) birodalom és a nagykánok utódának vallották magukat ugyanakkor kínai dinasztianevet (Qing=”Fényesség”) választottak. Kangxi császár (uralk.: 1662-1722) Kína egyik legdinamikusabb, legszélesebb látókörű uralkodójának bizonyult. Uralkodása idején a kínai írástudók nagy, enciklopédikus, összefoglaló művek elkészítésébe kezdtek. Utóda fia, Yongzheng császár (uralk.: 1722-1735) és unokája Qianlong császár lett (uralk.: 1736-1795). A mandzsuk építkezéseit nyári paloták és parkok létesítése jellemezte. Délkeleten -- Suzhou, Yangzhou és Wuxi környékén -- az írástudók elvonulására teret adó, mikrokozmoszt megjelenítő kertek tanúskodtak a téralakítás másik meghatározó irányáról. A 18. században, elsősorban a művészetpártoló Qianlong császár uralkodásának idején virágzott a művészet. Az udvar támogatta az orthodox-írástudó festők működését, s festményeiket is gyűjtötte. A tradicionális festészet legfőbb képviselői a “Hat mester” néven ismert festőcsoport volt. A mandzsu udvar támogatását nem élvező festőket összefoglaló néven “individualisták”-nak nevezik. A 18. században virágzó kereskedelmi központok gazdag polgárai addig ismeretlen mecenátust tudtak biztosítani azoknak a szabad festőknek, akik festményeik eladásából éltek. E festőtípus adta a legkiválóbb mestereket egészen a 20. század festőiig. A 18. században fénykorát élte a kerámiakészítés  Jingdezhenben, ahol a kék-fehér porcelánok mellett számos új technikával, és újfajta mázzal kísérleteztek, s nagy mennyiségű porcelánt gyártottak exportra is. 

Köztársaság kora (1912—1949). Az oktatási reformok nyomán a század elején sok fiatal kezdett mérnöki, orvosi, jogi, gazdasági, katonai tanulmányokat külföldön: Japánban, Európában és az Egyesült Államokban. A szellem forradalmának nevezett kor indította el az új kultúra mozgalmát. A 2o-as évek közepéig a nagy kikötővárosok (Kanton, Sanghaj, Amoy) hivatali és kereskedelmi épületeinek jelentős részét európai építészek tervezték. A külföldön tanult kínai mérnökök egy csoportja 1925 után kezdte a hagyományos kínai építészet elemeit beemelni a modern architektúrába. A festészet egyik központja már a 19. század végén Sanghaj lett. A Japánban tanult, majd később az Európában is megfordult fiatalok megismerkedtek a nyugati festészet stílusáramlataival és technikáival és a Kínában alapított művészeti akadémiák és egyetemek tanáraként tudásukat tovább is adták. A Japán elleni háború kultúrpropagandája a nagy mennyiségben sokszorosítható fametszetkészítést támogatta. Mao Zedong Yenan-ban elmondott két, a kommunista párt hivatalos esztétikai állásfoglalását jelentő beszéde, hosszú évtizedekre meghatározta a művészet mozgásterét Kínában. A művészetet Mao a politikai akarat kifejezőjének nyilvánította, s irányítását állami intézményekre bízta.

Népköztársaság kora (1949-től). Az 1950-es évektől kezdve Kína szerte számos művészeti akadémián kezdték oktatni a hagyományos kínai művészet és a modern nyugati képzőművészet irányzatait, technikáit a neves kínai mesterek segítségével. A korszak propagandisztikus igényeit jól szolgálták a művészek alkotásai (szocialista realizmus). Nem kaphatott teret a személyes élmény, a tapasztalat kifejezése, a kételyt vagy bírálatot megfogalmazó alkotásokat pedig üldözték. A kulturális forradalom korszaka (1965—74) minden művészeti tevékenységet betiltott. Számos festőt üldöztek, halálba kergettek. A nyolcvanas években ismét alkotni kezdtek a hallgatásra kényszerített művészek, s a hagyományos kínai festészet jeles művelői Li Keran, Wu Guanzhong mellett a nyugati művészet valamennyi irányzata követőkre talált.

A kínai történeti korszakolásban az alábbi rendet követjük:

I. Kezdetek és neolitikus kultúrák; (i. e. 6500-1900)

II. Korai dinasztiák (i. e. 1500-221)

Shang-dinasztia (i. e. 1500-1050 k.)

Zhou-dinasztia (i. e. 11. század közepe-221)

III. Császárság kora (i. e. 221-i. sz. 1911)

Qin-dinasztia (i. e. 221-2o6)

Han-dinasztia (i.e. 2o6—i. sz. 22o)

Széttagoltság-kora (Három királyság-kora (22o-28o) és az Északi és Déli-dinasztiák-kora (386-589)

Sui-dinasztia (589-618)

Tang-dinasztia (618-9o7)

Az Öt Dinasztia (és a Tíz Fejedelemség)-kora (907-960)

Liao- (9o7-1125) és a Jin-dinasztia (1125-1234)

Song-dinasztia (96o-1279)

Yüan-dinasztia (1279-1368)

Ming-dinasztia (1368-1644)

Qing-dinasztia (1644-1911/12)

IV. Modern idők (1912 óta)

Köztársaság kora (1912—1949)

Népköztársaság kora (1949-től)

A kínai kultúráról és művészetről szóló szövegrészben a Kínai Népköztársaságban használt latin betűs átírást, az ú. n. pinyin-átírást használtuk.

ELTE CD KÍNA MŰVÉSZETE 40 entry

Képtáblák jegyzéke

1. képtábla: Kínai neolitikus kultúrák kerámiái

2. képtábla: Kínai neolitikus kultúrák jáde tárgyai

3. képtábla: A kínai Shang-dinasztia temetkezése, bronz szertartási tárgyai

4. képtábla: Sanxingdui bronztárgyai

5. képtábla: Nyugati Zhou-dinasztia szertartási tárgyai

6. képtábla: Keleti Zhou-dinasztia szertartási tárgyai

7. képtábla: Nagyfal

8. képtábla: Qin Shi Huangdi császár terrakotta hadserege

9. képtábla: Han-dinasztia temetkezése: Liu Sheng herceg sírja

10. képtábla: Han sírok szellemútja és sírfigurák

11. képtábla: Chu állam művészete, Mawangdui sírjai

12. képtábla: Han-kor világtájőr állatai, bronztükrök

13. képtábla: A taoista művészet kezdetei: hegyalakú füstölő

14. képtábla: Kínai buddhista barlangtemplomok: Yungang

15. képtábla: Kínai buddhista barlangtemplomok: Longmen

16. képtábla: Kínai buddhista barlangtemplomok: Dunhuang

17. képtábla: Kínai buddhista építészet: pagodák

18. képtábla: A Hat Dinasztia korának festészete

19. képtábla: A Tang-dinasztia korának festészete

20. képtábla: A Tang-kor sírépítészete

21. képtábla: A selyemút tárgyai: a Tang-kor kerámiái és fémművessége

22. képtábla: A Song-kor festészete

23. képtábla: A Song-kor kerámiaművessége

24. képtábla: A chan művészet

25. képtábla: A Yuan-kor festészete

26. képtábla: A kínai kék-fehér porcelán

27. képtábla: A Ming-kor építészete: Gugong és az Ég temploma

28. képtábla: A Ming-kor taoista művészete

29. képtábla: Ming-kor festészete

30. képtábla: A Ming-kor bútorai

31. képtábla: A színes Ming porcelán

32. képtábla: Fametszetkészítés és nyomtatás Kínában

33. képtábla: Kínai kertművészet

34. képtábla: A Qing-kor festészete: remetefestők, individualisták és udvari festők

35. képtábla: Yuanmingyuan és a jezsuiták Kínában

36. képtábla: A 18. század kínai porcelánjai

37. képtábla: Jellegzetes kínai anyagok és készítéstechnikák: lakk és rekeszzománc

38. képtábla: A 19—20. század kínai festészete: a sanghaji-iskola

39. képtábla: A kínai újévi kép és szinkretista jelképei

40. képtábla: A 20. század festészete

Térkép