Urartui nyelv

Az uartui nyelv (Gragg 1995, 2170–2173, Wilhelm 2004b) a csak két ismert nyelvből álló hurri-urartui nyelvcsaládba tartozik (Hazenbos 2006). Az ókori Urartu állam (Mezopotámiától északra, a mai Törökörszág nyugati; Irán keleti és Örményország déli területein) nyelve. A legkorábbi feliratok az i. e. 9. sz. végén; a legkésőbbiek az i. e. 7. sz. végén készültek; beszélt nyelvként valószínűleg az i. e. 6. században kihalt.

Az urartui agglitunáló nyelv, a ragozás az igei és névszói tövekhez kapcsolódó szuffixumok révén történik. A főnév szintaktikai szerepét esetragok és posztpozíciók jelzik. Szintaktikai struktúrája alapján ergatív nyelv (mint a hurri is). Jelzős szerkezetben a jelző második, birtokos szerkezetben a birtokos általában első helyen áll. Az urartuiban nincs nyelvtani nem.

A mondatrészek sorrendje SOV (alany – tárgy – ige), de ez változhat a topikalizáció szerint.

D’jakonov 1978 és D’jakonov–Starostin 1986 a hurri-urartui és a kelet-kaukázusi nyelvek rokonsága mellett; D’jakonov 1984 pedig az örmény urartui szubsztrátuma mellett érvelt, azonban ezek az elméletek nem számítanak elfogadottnak (Farber 1988; Smeets 1989).

Az urartui nyelv írásos forrásai kétszáz éves időtartam során készültek; diakrón vagy szinkrón nyelvváltozatok ezalatt nem figyelhetők meg. Egyetlen kivétel a korai Meher Kapısı-felirat (HchI 10; UKN 27; KUKN 38; vö. Buhály 2005, 190–197), amelynek igerendszere enyhe eltérést mutat.

A nyelv szövegemlékei

A teljes urartui korpusz néhány adminisztratív szöveg kivételével csak királyfeliratokból áll.

Urartui feliratokat már a 19. sz. közepén ismertek, és egyes, ezekből nyert jelolvasatokat Edward Hincks felhasznált az akkád ékírás megfejtéséhez (Daniels 1996, 144–147). A nyelv első, sikertelen megfejtési kísérletei abból a téves feltevésből indultak ki, hogy az örmény korai változatáról van szó (Mordtmann 1872 és 1877). Az ismétlődő formulákban váltakozva szereplő (sumer) logogrammák és szillabikusan kiírt szavak megfigyelése révén az urartuit végül Archibald H. Sayce (1882) fejtette meg; Tseretheli (1927–1928) ismerte fel először, hogy ergatív nyelv. A 20. sz. első felében jelentősek Johannes Friedrich kutatásai is (1933 és 1936). Mivel az urartui nyelv a hurri közeli rokona, az 1983-ban talált hettita-hurri bilingvis eposzból nyert új eredmények az urartui nyelvtanra is vonatkoznak, habár ezek feldolgozása önálló nyelvtani munkában még nem történt meg.

Szakirodalmi útmutató

Nyelvtani leírások:

Az urartui nyelv a hettita-hurri bilingvis eposz megtalálása előtt készült nyelvtanai: Benedict 1958, Meščaninov 1958–1962, Friedrich 1969, Melikišvili 1971. A bilingvis felfedezése után csak egyes részletekkel foglalkozó tanulmányok (Salvini 1990) és nyelvtani vázlatok (Wilhelm 2004b, magyar nyelven Buhály 2005, 53–79) születtek. A hurri-urartui rokonság kérdéséhez l. Benedict 1960, kontrasztív nyelvtan D’jakonov 1971 (recenziói: Haas–Thiel 1973; Salvini 1976) és Khačikjan 1985. Az írás előtti nyelvfázis belső rekonstrukciója Mačavariani 1989.

Jellisták

Az uartui ékírás kéziratos jellistája (Gaál é. n.) mellett a szövegkiadásokban találhatók jellisták: Melikišvili 1960, 36–44 (a királyfeliratok kőbe vésett jelei), D’jakonov 1963, 102–120 (a levelek agyagtáblákra írt jelei). Wilhelm 1994 az urartui paleográfia kérdéseivel foglalkozik.

Szótárak:

Az urartui korpusz kiadására négy alapvető műben került sor. A királyfeliratok: König 1955–1957 (= HchI; nem teljes), Melikišvili 1960 (= UKN); a levelek: D’jakonov 1963, a feliratok újabb, teljességre törekvő kiadása: Harutjunjan 2001 (recenziója: Salvini 2001). A jelenleg zajló törökországi és iráni ásatások során eddig számos új szöveg került elő.

Magyar nyelven az urartui királyfeliratokból ad válogatást Haramatta 2003, bővebb áttekintés németül Kaiser (Hrsg.) 1982–1997 (= TUAT); illetve angol nyelven Hallo (ed.) 1997–2002 kötetekben található. Magyar nyelven a Harutjunjan 2001 korpusz nagy részének feldolgozását és fordítását adja Buhály 2005.

Az urartui nyelvvel és irodalommal foglalkozó cikkek az asszíriológiai és orientalisztikai szakfolyóiratokban jelennek meg (ld. az akkád nyelv: szakirodalmi útmutató).

További fontos folyóirat, amely a félrevezető cím ellenére szinte kizárólag csak az urartui nyelvvel és szövegekkel foglalkozik:

Studi micenei ed egeo-anatolici. (=SMEA) (Roma, CNR – Istituto di studi sulle civiltà dell’Egeo e del Vicino Oriente)

A nyelvhez kötődő egyéb internetes honlapok:

Mint az ókori Közel-Kelettel kapcsolatos más anyagok esetében is, az urartui nyelvvel kapcsolatos honlapok is legegyszerűbben az ABZU portálon keresztül érhetők el (http://www.etana.org/abzu/ ).