Keresés

 

  

      

 

HINDU TEMPLOMÉPÍTÉSZET A GUPTA-KORBAN

 


A legkorábbi szabadon álló (épített) templomok a Gupta-korból maradtak fenn Indiában. A hinduizmus növekvő népszerűsége miatt számtalan templom épült ekkor, melyeket különféle hindu istenségeknek szenteltek, ám ezek közül mindössze néhány maradt fenn napjainkra. Ezek egyike Déógarh (Uttar Pradés) Visnu-temploma, közkeletű (de téves) nevén a Dasávatára („tíz megtestesülés”)-templom, mely a 6. század elején épült. A teraszon álló épület felépítménye már előrevetíti az északi templomtípus magas, méhkas alakú tornyát. A terasz sarkain eredetileg négy kis mellékszentély állt, melyek azonban elpusztultak (panycsájatana, „öt szentély” templomtípus). A nyugati tájolású templom bejárata gazdagon díszített. A többszörös ajtókereten növényi és indamotívumok, mithuna (férfi-nő)-párok, őrfigurák és a folyóistennők -- a makarán utazó Gangá és a teknősön álló Jamuná ábrázolásai -- kaptak helyet. A keresztgerenda közepén Visnu egy szokatlan ábrázolása látható: kígyótrónuson ül a kobra csuklyája védelmében, miközben lábát isteni hitvese, Laksmí, a jószerencse és boldogság istennője masszírozza. A templom külső falain nagyméretű domborművek találhatók, a déli oldalon a Végtelenség kígyóján fekvő (Anantasajana) Visnu ábrázolása. Ananta („Végtelen”) vagy más néven Sésa („Maradék”) az egymást követő teremtések közötti folytonosságot képviseli. A ciklikus hindu világkép szerint két teremtés között minden élet megszűnik, sötétség borul a földre. Az ősóceán vizein a Végtelenség kígyója fekszik összetekeredve, gyűrűin Visnu alussza álmát, feje fölé a kígyó csuklyája magasodik. Visnu lábát Laksmí masszírozza; ebben az ikonográfiai fromulában az istenszeretetet középpontjába helyező bhakti-kultusznak az a tanítása fejeződik ki, hogy a hívő Nárájana (Visnu) lábánál keres menedéket. Az új teremtés kezdetén Visnu köldökéből lótusz nő ki, melynek kelyhében Brahmá, a Teremtő isten ül, akit az ábrázolásokon antilopbőr átvetőjéről és három arcáról lehet felismerni. Jobbján Indra, az istenek királya fehér elefántján és Kárttikéja, a hadisten páva-hátasállatán, balján Siva és felesége, Párvatí a Nandi bikán. Az alsó mezőben öt férfi és egy nőalak látható. A két baloldali férfialak Madhu és Kaitabha – két démon, akik Visnu füléből ugrottak elő, miközben aludt. Vele szembefordulva Visnu négy, a démonokat legyőző fegyverének (kard, íj, korong, buzogány) megszemélyesített figurái sorakoznak. Az ábrázolást a Gupta-kori szobrászati ideál – tiszta formák, kecsesség, elegancia -- érvényesülése jellemzi.

 

 

Renner Zsuzsanna

 

 

1: A Visnu-templom bejárata a nyugati oldalon. Déógarh(Uttar Pradés), kb. 6. század eleje

 

(Fotó: Kramrisch, Stella: The Art of India. The Phaidon Press, London, 1955. 48. kép)

 

 

 

2: Anantasajana Visnu dombormű a Visnu-templom déli oldalán. Déógarh (Uttar Pradés), kb. 6. század eleje

 

(Fotó: Kramrisch, Stella: The Art of India. The Phaidon Press, London, 1955. 51. kép)