|
|
 |
Zhuangzi. A Daodejing mellett a taoista irodalom legfontosabb alapszövege. A hagyomány szerinti szerzője, a Shiji szerint Wei fejedelemségben található Mengben született Zhuang Zhou az i.e. 4. század második felében élt. Állítólag jó barátja volt a logicistaként ismert Hui Shi, akivel vitatkozva (egyesek szerint) alakulhatott ki Zhuangzi anti-racionalista filozófiája. A mű másik elnevezése („A virágzó délvidék igaz könyve”) egy 742-es császári ediktumból származik. A tudományos kutatás már régen kimutatta, hogy a szöveg nem homogén, nem egy szerzőtől származik. Feltehetőleg már a legkorábbi fázisban is három részre osztották: belső fejezetek (neipian), külső fejezetek (waipian), vegyes fejezetek (zapian). A jelenleg ismert szöveg, melyet Guo Xiang (mh. i.sz. 312) állított össze 7 belső, 15 külső és 11 vegyes fejezetet tartalmaz. A hagyomány és a modern filológia egyetért abban, hogy az első 7 fejezet tekinthető Zhuangzi eredeti művének, amely stílusában, nyelvtanában és filozófiai tartalmában egységes, és felbukkan benne az összes motívum, amiről a mester elhíresült. Zhuang Zhou maga valószínűleg rövidebb írásokat hagyott maga után, és csak utólag állították össze bizonyos tematikai megfontolások alapján ezt a 7 fejezetet. A Zhuangzi többi fejezetén belül a következő rétegek különíthetőek el:
1. 8–11. fej. (az ún. „primitivista” anyag) – egy i.e. 3. századra datált szerző műve, akit erősen befolyásolt Laozi.
2. 12–16. és 33. fej. (az ún. „szinkretista” anyag ) – egy eklektikus taoista műve az i.e. 2. századból – feltehetőleg a Huainanzit összeállító Liu An herceg udvarában összegyűlt „mágusok” műve, akik valószínűleg az egész mű létrejöttében is lényegi szerepet töltöttek be
3. 17–22. fej. – Zhuang Zhou későbbi követőinek munkája, gyakori a belső fejezetek stílusának és témáinak utánzása. (Guan szerint a 23. is ide tartozik.)
4. 23–27. és 32. fej. – töredékek heterogén gyűjteménye, néhány közülük Zhuang Zhoué.
5. 28–31. fej. – Yang Zhu (i.e. 5.sz.) iskolájából származó anyag, melyet Graham i.e. 2. századra datál.
A Zhuangzihez hasonló jellegű részeket tartalmazó művekből (Guanzi, Huainanzi, Lüshi chunqiu, Han Feizi) így tűnik, hogy Chu és Qi államban nagy népszerűségnek örvendett, és fontos szerepet játszott a Han-korban az ún. Huang-Lao iskola formálódásában. Szintén csak a Han-kortól kezdve merül fel a Laozi és a Zhuangzi közös iskolához való tartozása. A határozottan legista Qin-dinasztia alatt és a fokozatosan konfuciánussá váló Han-korban nem értékelték különösebben nagyra. A Han-kor végén és az ezt követő időszakban már számos csodálója akadt (Cao Zhi, Ruan Ji, xuanxue iskola, stb.). Zhuangzi műve nagy hatást gyakorolt a később taoista szektákra (elsősorban a Shangqingra), a tájképfestészetre, a költészetre és a chan-buddhizmusra.
Zhuangzi jellegzetességei. Zhuangzi műve alapvetően inkább történetekkel, parabolákkal, hasonlatokkal és metaforákkal közelíti meg a létezés misztikus régióit. Az egyébként teljesen önálló elképzelésekkel fellépő Zhuangzi számára Laozi mellett inspiratív forrás lehetett Yang Zhu, Hui Shi és Menciusz filozófiája. A Laozihez képest sokkal terjedelmesebb, mind tartalmában, mind nyelvezetében sokszínűbb műben az egyedülálló képzelőerővel, humorral, játékossággal és szellemességgel megírt történetek és a bennük megnyilvánuló elvek teoretikus kifejtése, filozófiai megfogalmazása váltogatja egymást. Nyelvezetének stilisztikai különlegessége egyedülálló és előzmények nélküli az ókori kínai filozófiában és irodalomban egyaránt.
Alapvető különbség Laozihez képest, hogy Zhuangzi szerint az igazi bölcs teljesen visszavonul a kormányzás evilági feladataitól, és kizárólag a spirituális „szabad kóborlás”-ban leli örömét, a Dao végtelenségének és spontaneitásának és az eredendő qinek adva át magát. Zhuangzi iskolájának célja, akárcsak valamennyi ókori iskoláé, a szentség elérése volt, ehhez azonban az erény művelését, a logikai vitákat és a filozófiai diskurzusokat elégtelen eszköznek tartotta, helyettük a misztikus intuíciót és az általuk is Daonak nevezett abszolútummal való egyesülés útját helyezte előtérbe. Az érzéki tapasztalás és a szenvedélyek eltávolítanak a Daotól, mivel a megkülönböztetésre építenek, ezzel szemben a külső, érzéki világtól való elszakadás („a szív böjtje”), a meditatív technikák és az eksztatikus állapotok mind-mind a Daoval való egyesüléshez segítették a törekvőt. Ez a szellemi út valójában visszatérés egy originális állapotba, az ürességbe, a nem-cselekvésbe, a faragatlan fa (pu) állapotába, ahonnét szemlélve a világi jelenségek, élet és halál csak folyamatos átalakulás, átváltozás, az univerzális körforgás fázisai, a mozdulatlan (Dao) által mozgatott jelenségek.
A Zhuangzi által gyakran felvetett fontosabb témák közé tartoznak még a nyelvi relativitás kérdése, a paradoxonok jellege, égi és emberi különbsége, a tudás természete, a tiszta logika hatékonyságával szembeni szkepticizmus, álom és valóság, élet és halál, aktivitás ás nyugalom viszonya és a halhatatlanok (xian) állapotának elérése.
(Kósa Gábor)
ZHUANGZI
I. A SZABAD KÓBORLÁS
1. … A kopár Északon van egy mélységes tenger: az Égi Tó. Abban él egy hal, amelynek szélessége sokezer mérföld, hosszúságát pedig senki sem tudja; ennek a neve kun 鯤. Él ott egy madár is, a neve peng 鵬, amelynek háta akkora, mint a Taishan 太山, szárnyai pedig mint az égről csüngő felhők. Vihart támasztva emelkedik fel, körözve mint a juh szarva, kilencszer tízezer mérföld magasba, míg csak véget nem érnek a felhők és a levegő, s már csak a kék ég van fölötte; akkor aztán Délnek fordul és elszáll Dél homálya1 felé.
Egy csapongó fürjecske kinevette ezért, s így szólt:
– Ugyan hova akar ezzel eljutni? Én felszökkenek a levegőbe, de néhány öl után már le is ereszkedem, hiszen a sűrű térben szárnyalni: ez a repülés legmagasabb foka. Ugyan hova akar ezzel eljutni?
Ez bizony a kicsiny és a nagy vitája (bian 辯). Ezért akinek tudása addig terjed, hogy ellásson egyetlen hivatalt, aki működésével egyetlen falucsoportot tud csak összefogni, aki erényét (de 德) egyetlen fejedelemhez (jun 君) igazítja, hogy így egyetlen fejedelemségben bizonyítsa be kiválóságát, az magába nézve ehhez (a fürjecskéhez) hasonlónak láthatja magát.
Song Rongzi2 宋榮子 azonban csak nevetett az ilyen embereken. Ha egész kora magasztalta, ez őt semmire sem ösztönözte; ha egész kora elítélte, ez őt semmiben sem gátolta. Biztos módon tudta elválasztani egymástól a belsőt és a külsőt, jól meg tudta vonni a dicsőség és a szégyen határát, s ez neki elég volt. A világtól teljesen független tudott maradni, de azért még nem állott oly szilárdan, mint a fatörzs.
Liezi3 列子 azonban képes volt hajtani a szeleket, úgy indult útnak, nagyszerű hozzáértéssel (haladt előre), s (elidőzött) tizenöt napig is, mielőtt visszatért volna (utazásából). Ő a boldogságra való törekvéstől is teljesen független volt; de ha nem is kellett (saját lábán) járnia (utaztában), még mindig szüksége volt egyes dolgokra (a külvilágból). Aki azonban fel tud szállni az ég és föld <a természet> lényegére (zheng 正) s kocsijába tudja fogni a hat lehelet (liuqi 六氣)váltakozását (bian 辯), hogy ezek segítségével utazzék a végtelenségben (wuqiong 無窮), annak szüksége van-e még valamire (a külvilágból)?
Ezért mondják, hogy tökéletes emberenek (zhiren 至人) nincs énje (wuji 無己), az isteni embernek (shenren 神人) nincs érdemdús tevékenysége (wugong 無功), a szent embernek (shengren) pedig még neve sincsen (wuming 無名).
2. Yao 堯 át akarta engedni az égalattit Xuyounak 許由,4 s így szólt:
– Amikor felkelt már a nap vagy a hold, de mégsem oltják el a fáklyák tüzét, érhet ez még valamit a nagy ragyogásban? Ha zuhog már az évszaknak megfelelő eső, de mi tovább öntözünk és csatornázunk, nem hiába fáradozunk-e abban a nagy nedvességben? Ha te állnál a trónon, mester, az égalatti rendje biztosítva lenne, ha pedig továbbra is én foglalnám el ezt a helyet, fölöslegesnek látnám magamat. Kérlek tehát, vedd át az égalattit.
Xuyou azonban így felelt:
– Most te kormányzod az égalattit, s az égalattiban már régen rend uralkodik. Ha én mégis elfoglalnám a helyedet, akkor én csak név (ming 名) lennék! A név azonban: a valóság (shi 賓) vendége. Lehetek-e hát csak nég? Az örökszem az erdő mélyén építi fészkét, de csak egy ágra van szüksége; a vakondok a Folyóból iszik, de csak annyit, hogy megtöltse bendőjét. Maradj hát te a fejedelem. Én semmi hasznát nem venném az égalattinak. Még ha a szakács nem is tud rendet tartani a konyhában, az előimádkozó akkor sem hagyja ott áldozati edényeit, hogy elfoglalja (a szakács) helyét.
3. Jianwu 肩吾 kérdést tett fel Lianshunak 連叔 mondván:5
Én olyan szavakat hallottam Jieyutől 接輿,6 melyek hatalmasak ugyan, de nem megfelelőek <alkalmazhatatlanok>, mert messzire mennek és vissza se térnek. Nagyon felzaklattak engem a szavai, mert olyanok voltak, mint az égi Han 漢 folyó,7 melynek sehol sincsen vége; hatalmasan haladtak a maguk útján, de távol az emberi természettől (qing 情).
Lianshu így szólt:
– Hogy hangzottak a szavai?
– Azt mondta, hogy a távoli Gushe 姑射 szigeten isteni emberek (shenren 神人) élnek, akiknek bőre oly hűvös, mint a jég vagy a hó; akiknek megjelenése olyan, akár a hajadon leányoké; akik nem az öt gabonával táplálkoznak, hanem a szelet szürcsölik és a harmatot isszák; akik felhőn és levegőn utaznak, repülő sárkányokat fognak fogatukba, mikor a négy tengeren is túlra <a világ határán is túlra> utaznak; akiknek szelleme (shen 神) oly összpontosított, hogy az élőlényeket (wu 物) meg tudják óvni járványtól és betegségtől, s a magvakat minden évben meg tudják érlelni. Én mindezt bolondságnak tartom, és nem hiszek benne.
Lianshu ekkor így szólt:
– Hát persze! Egy vaknak semmi sem adhatja meg a szép díszítések (wenzhang 文章) látványát; egy süketnek semmi sem teheti élvezhetővé a harangok és dobok muzsikáját. S vajon csak a test lehet süket és vak? Nem, ilyen lehet az értelem (zhi 知) is. Ezek a szavak arról tanúskodnak, hogy olyan vagy, mint voltál. – Pedig azoknak az embereknek akkora a hatalma (de 德), hogy áthatol minden egyes dolgon (wanwu 萬物) s egységbe fogja őket, s ha zűrzavarában az egész nemzedék <világ> hívja is segítségül őket, egyikük sem fog azzal fáradozni, hogy az égalattival törődjék. Azoknak az embereknek nem tud ártani egyetlen létező (wu 物) sem. Az égig emelkedő hatalmas árvíz őket el nem merítheti; és az olyan szárazság, melyben megolvad a fém és a kő is, kiszárad a föld és a hegyek is, őket meg nem égetheti. Még a porukból és polyvájukból is Yaokat 堯 és Shunokat 舜 lehet formálni-önteni. Melyikük vágyódna hát arra, hogy a dolgokkal (wu) törődjék?
Egy Song-beli 宋 ember szertartási selyemkalapokat akart eladni, azokkal ment a Yue-beliek 越 közé. A Yue-beliek azonban levágják a hajukat és tetoválják (wen 文) a testüket, így hát semmire sem tudták használni (a szertartási kalapokat).8
Yao jól kormányozta az égalatti népeit, s kormányzása békét teremtett a tengerek között. Ekkor elment meglátogatni a négy mestert a távoli Gushe szigeten, és a Fen-folyó9 汾 déli partjához érve elragadtatásában semmivé foszlott előtte az egész égalatti.
4. Huzi10 惠子 beszélgetvén Zhuangzival 莊子 azt mondta:
– Wei11 魏 királya megajándékozott engem egy hatalmas tökfajta magjaival. Én elültettem azokat, és amikor megértek, öt mérőnyi hatalmas gyümölcsöket hoztak, úgyhogy amikor vízzel megtöltve víztárolónak akartam használni őket, egyedül nem tudtam felemelni egyiket sem. Széthasítottam hát valamennyit, hogy merítőedényeim legyenek, de a tökök most meg összecsuklottak és nem tudtak semmi sem magukba fogadni. Nem volt tehát egyéb (jó tulajdonságuk), mint a nagyságuk. S minthogy semmire sem tudtam használni, összeaprítottam őket.
Zhuangzi erre így szólt:
– Igazán ügyetlen vagy, uram, a hatalmas dolgok felhasználásában. Volt egyszer Songban egy ember, aki olyan kenőcsöt tudott készíteni, amely megóvta a kezet a megrepedezéstől. Utódai tehát nemzedékeken át selyemmosással foglalkoztak. Egy idegen azonban (ke 客) tudomást szerzett a dologról, s kérte őket, adják el neki a módszerüket száz fémpénzért (jin 金). Összehívták hát a nemzetséget (zu 族), s tanácskozván a dologról, így szóltak: „Nemzedék nemzedék után mossuk a selymet, s mindössze néhány fémpénzt keresünk vele. Most pedig, ha eladjuk a módszert, egy csapásra száz fémpénzt kapunk. Adjuk hát oda neki.” Az idegen tehát megszerezte a módszert, és elmondotta Wu 吳 királyának. Az éppen Yuevel háborúskodott, s így Wu királya hadvezérévé nevezte ki (az idegent). Ő pedig télen vízi csatát vívott a Yue-beliekkel, és teljesen tönkreverte őket.12 Kiszakítottak hát egy földterületet, s annak hivatalnokává tették (feng 封) az idegent. A képesség, hogy a kéz ne repedezzék meg, ugyanaz volt; s hogy az egyik esetben hivatalba-iktatáshoz (feng) vezetett, a másik esetben pedig nem tette lehetővé a selyemmosástól való megmenekülést, az a felhasználás (yong 用) különbözőségéből származott. – Mármost, uram, ha neked öt mérőnyi hatalmas tökjeid voltak, miért nem azon törted a fejed, hogyan készíts belőlük nagy úszótartályokat, amelyek úszni tudnak a Folyamon és a Tavon is, ahelyett hogy azon bánkódtál volna, hogy a tökök összecsuklanak, és nem tudsz meríteni sem velük? Bizony, uram, töretlen bozót van még a te szívedben <elmédben>.
5. Huizi beszélgetett Zhuangzivel, s azt mondta:
– Van nekem egy hatalmas fám, az emberek csodafának nevezik. Ennek az óriási törzse olyan göcsörtös és összevissza-nőtt, hogy nem lehet hozzáilleszteni a tussal festett zsinórt,13 s még kisebb ágai is olyan görbék és tekergők, hogy nem lehet körzővel és szögmérővel megközelíteni őket. Ott áll az úton, de az ács nem méltatja pillantásra sem. A te szavaid, uram, ugyancsak hatalmasak, de használhatatlanok, s mindenki egyetért abban, hogy elutasítja őket.
Zhuangzi pedig felelte:
– Nem láttál még vadmacskát vagy menyétet uram? Lapuló testtel fekszik és várja, hogy felbukkanjon valami; jobbra-balra ugrál a gerendákon, s nem fél, hogy lezuhan a magasból, egészen addig, míg csak kelepcébe nem kerül vagy hálóban s hurokban nem leli halálát. Aztán meg ott van a jak, mely olyan nagy, akár az égről csüngő felhő. Hatalmasnak lenni: ez a képessége; mert arra valóban nem képes, hogy megfogja a patkányt. Nos, neked van egy hatalmas fád, és azon keseregsz, hogy nem használható fel semmire. Hát miért nem ülteted át olyan helyre, amely semmire sem használható, valamely széles és elhagyott mezőre? Ott aztán teljes nem-cselekvésben (wuwei 無為) kóborolhatnál az oldalánál <körülötte>, teljes szabadságban aludhatnál alatta. Korai pusztulást nem hozhat reá sem balta, sem fejsze; a dolgok (wu) mit sem árthatnak neki (hiszen semmire sem használható fel). Hogy semmi sincs, amire fel lehetne használni, az hogy is adhat okot elkeseredésre!
II. A DOLGOK EGYENLŐSÉGÉRŐL
QI WU LUN
1. Nanguo Ziqi14 南郭子綦 egy kis asztalkára támaszkodva ült, tekintetét az ég felé fordította, s halkan lélegzett; úgy látszott, hogy (teste) elvesztette a társát <szellemét>.
Yancheng Ziyou 顏成子游,15 aki szolgálatra készen állt előtte, így szólt hozzá:
– Mi történik itt? Hát valóban olyanná lehet tenni a testet (xing 形), mint a kiszáradt fa, a szívet <az elmét> pedig olyanná, mint a holt hamu? Aki most az asztalkára támaszkodik, az egészen más, mint akit eddig láttam erre az asztalkára támaszkodni.
Ziqi 子綦 azt mondta:
– Éppen jókor kérdezed. Ma sikerült elveszítenem az énemet (wo 我). De tudod-e, mi az? Hiszen te hallhattad az emberek orgonajátékát, de sohasem hallottad a föld orgonajátékát; és ha talán hallottad a föld orgonajátékát, sohasem hallottad az ég orgonajátékát.
Ziyou megkérdezte:
– Szabad-e tudnom, mi ennek a titka (fang 方)?
Ziqi azt felelte:
– Amikor a természet (dakuai 大塊)erősen kifújja leheletét, annak neve: szél. Most éppen nem fúj, de ha feltámad, akkor tízezer nyílásból hallatszik a vad zengés. Még sohasem hallottad ezt a zúgást? A hegyi erdők félelmetes sziklái, a hatalmas fák tátongó üregei olyanok, mint megannyi orr, száj, fül, megannyi serleg, gyűrű, mozsár; máskor meg mintha tócsák és pocsolyák lennének; de valamennyiből susogás, suhogás, nyikorgás hallatszik, sóhajtás, sivítás, haragos kiáltás, zokogás és panaszos sírás árad. Ha az első hangok élesen csengenek, akkor ezekkel mélyebb zúgás cseng össze. Ha gyenge szellő fújdogál, halk harmónia csendül; ha pedig orkán dühöng, hatalmas harmónia támad. S amikor a kegyetlen szél lecsillapodik, valamennyi nyílás üresen áll. Még sohasem láttad, hogy részket és imbolyog utána minden?
Ziyou ekkor így szólt:
– A föld orgonajátéka tehát semmi más, mint ami a temérdek nyílásból hallatszik, akárcsak az emberek orgonajátéka a sorba rendezett bambuszcsövekből. De szabad-e megkérdeznem, milyen az ég orgonajátéka?
Ziqi pedig felelte:
– Az tízezer különböző (melódiát) fúj, mégpedig úgy, hogy azok maguktól fejeződnek be. De kinek az ereje az, amelyik mindezeket össze tudja szedni magának?
2. A hatalmas tudás: határtalanság; a kicsiny tudás: korlátoltság. A hatalmas szavak: ragyogóvá tevés; a kicsiny szavak: puszta fecsegés.
Alvás közben a lelkek (hun 魂) találkoznak (jiao 交). Ébredéskor a test (xing 形) ismét szétválasztja őket (kai 開). Mivel pedig az (álombeli) érintkezésbe belebonyolódik a szív <az elme>, nap mint nap harc dúl benne. Minden bonyolultság, alattomosság és titokzatosság (innen származik). A kis dolgoktól való félelem remegést kelt, a nagy dolgoktól való félelem pedig végképpen megzavar. (Elménk) indulása (fa 發) olyan (gyors), mint a nyíllövő szerkezet működése; ezt nevezik ítélkezésnek igaz és hamis felett. Megállapodása (liu 留) olyan (szilárd), mint esküvel erősíteni meg egy szerződést; ezt nevezik az elért győzelem megőrzésének. Halála olyan (elkerülhetetlen), mint az őszi és téli pusztulás; a szavak által napról napra fogyatkozik. (Az ember) úgy elmerül abban, amit csinál, hogy azután már képtelen (elméje) visszatérítésére. Vágyai kielégítésében olyan, mintha le lenne kötözve <nem tud szabadulni>, s szavaival egyre a régi úton halad. S amikor a szív már megközelíti a halált, semmi sem tudja többé visszatéríteni az életbe.
Vidámság és harag, bánat és öröm, gond és sóhaj, állhatatlanság és tétovázás, élvezetvágy és mértéktelenség, kitárulkozás és gőg éppúgy keletkezik, mint a muzsika az ürességből <a sípok csöveiből>, vagy ahogy a nyirkos meleg megérleli a gombát. Éjjel-nappal egymást váltva bukkannak elő, de senki sem tudja, honnan sarjadnak. Elég, elég! Reggel és este egyaránt találkozunk valamivel, amiből kiinduljanak, ami éltesse őket! De ha megtagadjuk azokat <a külvilág benyomásait>, akkor nem lesz énünk (wuwo 無我). Ha megtagadtuk énünket, akkor pedig nincs mit megragadnunk <megértenünk>, s így egészen közel jutunk (az igazsághoz). Megérteni a működését úgysem tudjuk. Úgy működik, mint aki valóságos vezetőnk (zai 宰), de semmiféle látható nyomát nem tudjuk megkülönböztetni. Úgy kell tehát utána mennünk, hogy teljesen megbízunk benne, de sohasem láthatjuk testi alakját (xing), mert lényege (qing 情) van csupán, de teste (xing) nincsen.
Íme, itt van száz csontom, kilenc nyílásom és hat belső részem <testem különböző részei>: vajon melyiket szeretem a legjobban? Mindnyájan örülnétek neki? Lenne hát nekik egyedi érdekük (si 私)? Olyanok lennének, mint megannyi szolgám és szolgálólányom (chenjie 臣妾)? De ha szolgák és szolgálólányok, akkor nem méltók rá, hogy egymást kormányozzák. Vagy olyan viszonyban vannak egymással, mint fejedelem és alattvalói (junchen 君臣)? Akkor pedig léteznie kell egy valóságos fejedelemnek. Hogy valaki keresi és megtalálja a lényegét (qing), vagy pedig nem bukkan rá, az sem nem növeli, sem nem csökkenti a valóságosságát. Ha egyszer valaki befogadta magába és ezáltal alakot öltött (xing), az nem veszíti el, és nem vár rá enyészet. Ám a külvilág dolgaitól (wu) való szüntelen karcolódás és horzsolódás következtében működése oly gyorsan kimerül, mintha csak vágtatna efelé, és ezt senki sem tudja feltartóztatni. Hát nem szomorú (pályafutás)? Az egész élet szüntelen szolgálat anélkül, hogy érdemes eredményt pillanthatnánk meg; kimerítő kínlódás a szolgálatban anélkül, hogy tudnánk, hová fogunk megtérni. Hát nem sajnálatra méltó? Az emberek halhatatlanságról beszélnek, de hát mi haszna ennek? Akinek teste (xing) átalakul (hua 化), annak szívét <elméjét> is ugyanez a sors éri. Hát nem ez a legszánnivalóbb? Az emberi élet valóban ilyen homályban tapogatózó, vagy csak én vagyok homályban, és vannak emberek, akik nincsenek homályban <tudatlanságban>?
3. Aki tökéletessé lett szívét követi, azt tekintve mesterének, az hogyan maradhatna mester nélkül <”homályban”>? Miért kellene mások tudására hagyatkoznia, amikor rendelkezik azzal, amit szíve <elméje> maga választott ki? Még az ostoba is rendelkezik ilyennel. Aki azonban még nem tökéletesítette magát szívében, de máris az igazat és hamisat próbálja megkülönböztetni, az éppen olyan, mint „ma indulni el Yuebe 越 és tegnap már meg is érkezni”.16 hiszen (az erre vállalkozó ember) a nemlétezőt (máris) létezőnek veszi. Aki azonban létezőnek fogja fel a nemlétezőt, az rendelkezhetik akár az isteni (shen 神) Yu17 禹 (tudásával), akkor sem lehet képes (igazi) megismerésre. Minek is kellene ezzel tovább vesződni?
Beszélni: nem (puszta) levegő-fúvás. Aki beszél, annak legyen mit mondania. Aki azt, amit mond, szándékosan nem határozza meg pontosan, arról nem tudhatni, hogy végül is van mit mondania vagy egyáltalán nincs mit mondania. Persze azt hiszi, hogy szavai különböznek a tyúk kárálásától, de hát valóban meg lehet különböztetni attól, vagy pedig nincs semmi különbség?
Hogyan homályosodhatik el úgy az értelem (dao 道), hogy létezhessék igaz és hamis? Hogyan homályosodhatnak el úgy a szavak, hogy létezhessék helyes és helytelen? Merrefelé nem létezik az értelem (dao)? Hogyan létezhetnek olyan szavak, amelyek lehetetlenséget (tartalmaznak)? Az értelem (dao) a kis egészektől <részigazságoktól> homályosodik el; a szavak pedig a dicsőség ragyogásától <a feltűnésvágytól> homályosodnak el.
Így keletkeztek a konfuciánusok (ru 儒) és a motisták (mo 墨) ellentétes vélekedései (shifei 是非). Az egyik helyesli azt, amit a másik elítél; s elítéli azt, amit a másik helyesel. Pedig annál, hogy helyeselni igyekezzünk azt, amit mások elítélnek, s elítéljük azt, amit mások helyeselnek, összehasonlíthatatlanul jobb, ha igazi világosságra (ming 明) törekszünk. A dolgok (wu 物) közt nincs, amelyik ne lehetne az, s a dolgok közt nincs, amelyik ne lehetne ez. Ha (egy dolog vizsgálatában) az „az”-ból <valamely adott létből> indulunk ki, de nem sikerül meglátnunk a dolgot, akkor kiindulhatunk a tudásunkból, és meg fogjuk ismerni a dolgot. Ezért mondják, hogy az „az” mindig az „ez”-ből jön létre, de az „ez” is alapozódik az „az”-on. Az „az” és az „ez”: egy-egy oldalról (fang 方) jellemzi az életet. Ami azonban egyik oldalról élet, az más oldalról halál; ami egyik oldalról halál, az más oldalról élet; ami egyik oldalról lehetséges, az más oldalról lehetetlen; ami egyik oldalról lehetetlen, az más oldalról lehetséges. Így a megalapozott helyesléssel egy időben megalapozottan tagadni is lehet, s a megalapozott tagadás egyben megalapozott helyeslés is lehet. Ezért a bölcs ember (shengren 聖人) nem ezekből (a megkülönböztetésekből) indul ki, hanem az ég <az örökkévalóság> fényében látja a dolgokat. Ő is támaszkodhatik az „ez”-re, de az „ez” számára egyben „az” is, és az „az” számára egyben „ez” is. Az „az” ugyanúgy lehet egyszerre igaz is, meg hamis is, mint ahogy az „ez” egyszerre lehet igaz is, meg hamis is. S végeredményben, létezik-e egyáltalán „az” és „ez”? Vagy egyáltalán nem is létezik „az” és „ez”? Az „az”-t és az „ez”-t sohasem fogni fel (ellentét-) párnak: ezt nevezzük az értelem (dao) fordulópontjának. E fordulópont körül mint közép körül forogva kezdettől fogva (a dolgok) összhangban maradnak a határtalannal <a daoval>. Így a helyes éppen úgy határtalan lesz, mint ahogy határtalan a helytelen is. Ezért mondottam, hogy az a legjobb, ha igazi világosságra (ming) törekszünk.
4. A jel (fogalmának) segítségével bizonygatni a jelről (zhi 指), hogy nem jel (feizhi 非指): ez sokkal rosszabb, mint a nem-jel (fogalmának) segítségével bebizonyítani a jelnek tartottról, hogy nem jel. A ló (fogalmának) segítségével bizonygatni egy lóról, hogy nem ló: ez sokkal rosszabb, mint a nem-ló (fogalmának) segítségével bebizonyítani egy lónak tartottról, hogy nem ló.18 Az éggel és földdel <a természettel> ugyanúgy vagyunk, mint a jellel; s a tízezer dologgal (wanwu 萬物) ugyanúgy, mint a lóval. Ha valami lehetséges, akkor lehetséges: ha valami lehetetlen, akkor lehetetlen. Az út (dao 道) azáltal tökéletesedik, hogy járnak rajta; a dolgok azáltal lesznek olyanok (ran 然), hogy (olyannak) mondják őket. S miért tartják olyannak (ran) őket? Azért tartják olyannak őket, mert olyanok. S miért tartják nem-olyannak (buran 不然) őket? Azért tartják nem-olyannak őket, mert nem olyanok. A dolgoknak (wu 物) mindig megvan az olyanságuk (ran); a dolgoknak mindig megvan a lehetőségük. Nincs dolog, amely ne lenne (ilyen vagy) olyan; s nincs dolog amelynek ne lenne lehetősége. Ezért mindaz, ami az „ez” szempontjából megítélve vékony szálé vagy (vastag) oszlop, iszonytató rútság vagy Xi Shi-féle 西施 szépség,19 nagyság vagy kicsinyesség, megegyezés vagy eltérés, az a dao révén egymásba hatol és eggyé lesz. Különbözőségük (fen 分) által léteznek önállóan (cheng 成), és önálló létük (cheng) által pusztulnak el. Minden dolog, amelynek (már) nincs önálló léte, sem pedig pusztulása, ismét egymásba hatol és eggyé lesz. De csak a nagyon bölcs ember (dazhe 達者) ismerheti meg ezt az egymásba-hatolást és eggyé-válást. Az „ez” szempontját (a „nagyon bölcs ember”) nem igyekszik hasznosítani (buyong 不用), hanem megelégszik a legközönségesebb dolgokkal (zhuyong 諸庸);a közönséges dolgok (yong 庸) révén (szabadon) cselekedhet; cselekvése révén behatolhat mindenbe (tong 通);mindenbe behatolván elérheti (az igazságot); ezt elérve pedig máris célhoz ért. Az „ez”-re való támaszkodása itt véget ér. Véget vetni (a külvilággal való kapcsolatnak), s mit sem tudni már a dolgok (ilyen vagy) olyan voltáról (ran): ezt nevezem daonak. Aki szellemét (shen 神) erőltetve igyekszik megvilágítani az eggyé-válást, de nem képes megérteni a dolgok azonosságát (tong 同), arra ráillik a „reggelre hármat” (története). Hogy mit jelent a „reggelre hármat”? Beszélik, hogy egy apamajom gesztenyét adott övéinek, s így szólt: „Reggelre hármat, estére négyet (egyetek).” Az egybegyűlt majmok mind dühöngtek emiatt. (Az öreg majom) ekkor azt mondta: „Jó, akkor reggelre négyet és estére hármat.” Mire a majmok mind örvendeztek. Sem a név (ming 名), sem a valóság (shi 實) nem változott, mégis egyszer örömöt, máskor meg haragot váltott ki náluk (a mondás) alkalmazása, mert ők ugyancsak az „ez”-re támaszkodtak. Ezért a bölcs ember (shengren) megbékíti (a külvilágot) helyeslésekkel és elítélésekkel <hiábavaló megkülönböztetésekkel>, de saját megnyugvását az éggel <az örökkévalósággal> való harmóniában (jun 鈞) találja meg. Ezt nevezzük kettős magatartásnak.
5. A régi idők embereinek tudása kiterjedt odáig, hogy legyen számukra egy végső pont. Mi volt ez a végső pont? Úgy vélték, van egy olyan állapot, amikor a dolgok (wu 物) létezése még nem kezdődött el. Ezzel (valóban) úgy kimerítették (az igazságot), hogy nem is lehet hozzátenni semmit. Következő fokként úgy vélték, hogy léteznek a dolgok (wu), de körülhatároltságuk (feng 封) még nem kezdődött el. További fokként úgy vélték, hogy létezik bizonyos körülhatároltságuk (feng), de helyesre és helytelenre való megkülönböztetésük még nem kezdődött el. A helyes és a helytelen különbségének a megmutatkozása által az értelem (dao) csorbát szenvedett. Ami pedig az értelmet (dao) fogyatékossá teszi, egyben kifejleszti a (külvilág iránti) szeretetet (ai 愛). Végeredményben létezik-e hát kifejlődés és megfogyatkozás, vagy egyáltalában nincs sem kifejlődés, sem megfogyatkozás? Ha létezik kifejlődés és megfogyatkozás, akkor Zhao 昭 mesternek pengetnie kell a lantját; ha pedig nem létezik kifejlődés és megfogyatkozás, akkor Zhao mesternek pengetnie sem kell a lantját.
Zhao Wen 昭文 lantját pegette, Kuang 曠 zenemester verte az ütemet, Huizi 惠子 a wu-fára 梧 támaszkodva (adta elő tanait):20 ez a három mester ebben a tudományában nagy tökéletességet ért el, s fennmaradt (művészetük híre) a későbbi korokra is. Élt bennük a vágy, hogy azáltal, amit ők szeretnek, különbözzenek másoktól, és (különb voltukat) meg is akarták világítani (másoknak). Ám azok nem voltak elég világosan látók ahhoz, hogy ezt meg lehetett volna világítani nekik. Így aztán a kemény és a fehér21 <értelmetlen megkülönböztetések> homályában rekedtek meg, fiaik <tanítványaik> pedig az ő művészetük (wen 文) fonalaiba bonyolódtak, s végül is halálukig semmit sem valósítottak meg. Ha az „ez”-t megvalósításnak (cheng 成) lehetne nevezni, akkor az énünk (wo 我) is megvalósítás lenne. Ha azonban az „ez”-t nem lehet megvalósításnak nevezni, akkor sem a dolgok (wu), sem az én (wo) nem jelentenek megvalósulást. Ezért a zavaros és kétséges ragyogása (az értelemnek) az, amit a bölcs ember (shengren) elvet. Az „ez” szempontját nem igyekszik hasznosítani (buyong 不用), hanem megelégszik a közönséges dolgokkal (yong 用). Ezt nevezem az igazi világosságra (ming 明) való törekvésnek.
6. Van itt azonban még egy elmélet (yan 言), amelyről nem tudom biztosan, hogy ezzel egy fajtába tartozik-e (lei 類) vagy nem tartozik ebbe a fajtába, de akár ebbe a fajtába tartozik, akár nem, mégiscsak hasonló a fajtája, mert amazoktól semmiben sem különbözik, s ezért akárhogy is van, megpróbálok beszélni róla.
Ha van kezdet, akkor van (olyan állapot), amikor a kezdet még nem kezdett el létezni, sőt van (olyan állapot), amikor még ez a létezni nem kezdett kezdet sem kezdett el létezni. Ha létezik lét, akkor létezik nemlét is, sőt van (olyan állapot), amikor a nemlét létezése még nem kezdődött el, sőt amikor nem létezett még ez a még létezni nem kezdett nemlét sem. Egy pillanat alatt a létből a nemlétbe (jutunk), és nem is tudjuk, hogy a nemlét létezése voltaképpen létezés-e, vagy pedig nem-létezés. Sőt, már van is mivel beszélni a dologról, pedig azt sem tudjuk, hogy amit mondunk róla, annak végeredményben van-e valami mondanivalója, vagy pedig nincs semmi mondanivalója. (Ilyen mondások például:) „Az égalattiban semmi sem nagyobb, mint az őszi szőrszál végecskéje”, vagy „A hatalmas hegy kicsiny”; továbbá „Senki sem érhet el magasabb kort, mint a holtan született csecsemő”, vagy „Pengzu 彭祖 korai halált halt”.22 Az ég és a föld velem együtt született, s a dolgok (wanwu 萬物) velem egyet alkotnak. És ha egyet alkotnak (a valóságban), akkor találhatunk-e szavakat a létezésre (you 有)? Ha pedig azt mondtuk, hogy egyek, akkor találhatunk-e szavakat a nemlétezésre (wu 無)? Az egy és a szavak: kettő; a kettő és az egy: három. Ebből kiindulva odáig lehet elmenni, hogy már a legügyesebb számoló sem képes felfogni, hát még az egyszerű emberek! Ezért: ha a nemlétből kiindulva elértük a létet és végül eljutottunk a háromhoz, akkor hogy is akarnánk a létből kiindulva haladni a lét felé? Ezzel sehová sem jutnánk. Az „ez”-re való támaszkodásnak tehát véget kell vetni.
7. Az értelemnek (dao 道) nincs kezdettől fogva létező körülhatároltsága (youfeng 有封); a szavaknak nincs kezdettől fogva létező állandóságuk <állandó jelentésük>. Csak az „ez” szempontjából tekintve jönnek létre a megkülönböztetések. Beszélhetek e megkülönböztetésekről: van bal és jobb, van törvény (lun 倫) és kötelesség (yi 義), van szétválasztás (fen 分) és vita (bian 辯), van versengés és harc. Ezt nevezik nyolc erénynek (bade 八德). Az anyagi világon (liuhe 六合), túli dolgok a bölcs ember (shengren 聖人) számára léteznek, de nem beszél róluk (bulun 不論). Az anyagi világon (liuhe) belüli dolgokról a bölcs ember beszél, de nem ítélkezik felettük (buyi 不議). A Tavasz és Ősz nemzedékeinek régi királyairól szóló krónikákban23 a bölcs ember talál olyat, amiről ítéletet is mond, de nem vitatkozik ezekről (bubian 不辯). Mert amit szétválasztanak, az szétválaszthatatlan; amiről vitatkozni szoktak, arról nem lehet vitatkozni. Hogy mit jelent ez? A bölcs ember (shengren) keblében hordja <belső meggyőződéssel tudja>, a tömeg emberei (zhongren 眾人) azonban vitatják (az igazságot), hogy aztán (a vitában megismerve) egymásnak mutogathassák. Ezért mondom, hogy aki vitatkozik, az nem lát (mélyre). A hatalmas daot nem kell megnevezni, a hatalmas vita <az igazi bizonyítás> nem szorul szavakra, a hatalmas emberség (daren 大仁) nem az emberség (konfuciánus) erénye (buren 不仁), a hatalmas tisztaság nem válogatós, a hatalmas bátorság nem vakmerő. Ha a dao fényes, akkor az nem a dao; ha a szavak vitatkoznak <érvelni próbálnak>, akkor nem érnek el semmit; ha az emberség (ren 仁) állandó <egyszer s mindenkorra lerögzített>, akkor nem tökéletes; ha a tisztaság makulátlan, akkor nem megbízható; ha a bátorság vakmerő, akkor nem teljes. Ez az öt dolog (még éppen hogy) kerek <az égi világba tartozik>, de már igen közel van ahhoz, hogy szögletes legyen <a földi világba tartozzék>.24 Ezért az a legmagasabb fok, ha tudásunk megáll ott, ahol a megismerhetetlen kezdődik. Ki is tudná megismerni a kimondhatatlan bizonyítékot (bian 辯), a szavakba nem foglalható értelmet (budao zhi dao不道之道)? Aki ezt képes megérteni, arról elmondhatjuk, hogy (birtokolja) az égi kincseskamrát, amelybe mindig öntenek belé, de sohasem telik meg, mindig öntenek ki belőle, de sohasem ürül ki, és nem tudhatni, mindez honnan ered; ezt nevezzük rejtett ragyogásnak.
Hajdanában Yao 堯 megkérdezte Shuntól 舜 mondván:
– Meg akarom támadni (a lázadó) Zongot 宗, Guit 膾 és Xu’aot 胥敖;25 s Dél felé fordulva <trónomon ülve> sem tudok megszabadulni ettől (a gondolattól). Mi ennek az oka?
Shun pedig így felelt:
– Ez a három fejedelem egyaránt sűrű bozót közepette tengődik. Hogyan is nem tudsz megszabadulni tőlük? Egyszer régen tíz nap kelt fel egyszerre,26 és minden dolog (wanwu 萬物) ragyogott tőlük. Hát még az erénytől (de 德), mely sokkal hatásosabb, mint a nap!
8. Nieque 嚙缺 megkérdezte Wangyitól27 王倪 mondván:
– Tudod-e, uram, hogy a dolgok (wu 物) miben azonosak az „ez”-zel?
– Honnan tudhatnám? – felelte az.
– Hát azt tudod-e, uram, hogy mit nem ismerhetsz meg?
– Honnan tudhatnám? – volt ismét a felelet.
– De ha így van, akkor a létezők (wu) talán nem is képesek megismerésre?
Mire aztán (Wangyi) így szólt:
– Honnan tudhatnám? De azért megpróbálok beszélni róla. Honnan tudhatom, hogy amit én tudásnak nevezek, az nem nem-tudás-e valójában? Honnan tudhatom, hogy amit én nem-tudásnak nevezek, az nem tudás-e valójában? Most pedig én próbálok kérdést feltenni neked. Az embernek, ha nedves helyen alszik, megfájdul a dereka, és féloldala elhal; de vajon ugyanígy jár az iszapban lakó hal? Ha (az ember) fán tartózkodik, állandóan remeg a félelemtől; de vajon ugyanígy jár a majom is? Mármost e három (élőlény) közül melyik tudja, hogy mi a helyes tartózkodási hely? Az ember növényekkel és hússal táplálkozik, a szarvas fűvel él, a százlábú a férgeket szereti, a bagolynak az egér ízlik. A négy közül vajon melyik tudja, mi a helyes ízlés? A hím majom a nőstényével párosodik; a szarvasbika a szarvastehénnel közösül; az iszapban lakó hal a halkkal úszik együtt; Mao Jiang 毛嬙 és Li Ji28 麗姬 az emberek között nagyon szépnek számítanak, de a halak mélyen a víz alá merülnek, ha megpillantják őket, a madarak láttukra a magasba szállnak, az őzek pedig ijedten rohannak tova, ha találkoznak velük. A négy közül vajon melyik tudja hát, mi az égalatti leghelyesebb szépsége? Ahogy én látom, az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) alapvonásai s a helyeslés és tagadás útjai kibogozhatatlanul összekuszálódtak. Hogyan lehetnék hát képes rá, hogy megismerjem különbségüket (bian 辯)?
Nieque ekkor azt kérdezte:
– S ha nem tudod, mi a haszon (li 利), és mi a kár (hai 害), akkor biztos, hogy a tökéletes ember (zhiren 至人) sem tudja, mi a haszon és a kár?
Wangyi pedig felelte:
– A tökéletes ember szellemi (shen 神). Ha felforr a hatalmas tenger, őt nem képes megégetni; ha befagy a Folyó és a Han, ő akkor sem fázik; vad mennydörgés repesztheti meg a hegyeket, szél korbácsolhatja a tengert, őt mindez nem tudja megfélemlíteni. Aki ilyen, az felhőn és levegőn tud utazni, meg tudja lovagolni a napot és holdat, el tud kóborolni a négy tenger vidékén túlra, s halál vagy élet mit sem változtathat énjén (ji 己). Mi szüksége lenne hát a haszon és a kár (li hai 利害) fogalmára?
9. Quqiao 瞿鵲 mester kérdést tett fel Changwu 長梧 mesternek29 mondván:
– Én azt hallottam a mestertől <Konfuciusztól?>, hogy az olyan beszéd, mint „a szent ember (shengren 聖人) sohasem végzi buzgón a dolgát; nem keresi a hasznot és nem fordít hátat a kárnak; nem örül az igyekvésnek, nem követi az utat (dao 道);semmit sem mondva beszél; ha mond valamit, nem beszél; s a por és piszok (anyagi világán) túl kóborol”; hogy tehát szerinte ezek a szavak olyanok, akár a vad hullámok. Én azonban úgy gondolom, ez éppen a titokzatos dao útján haladás. Mi erről a véleményed, uram?
Changwu mester azt felelte:
– Ezeket hallva még a Sárga Uralkodó30 is megzavarodna, hát akkor Qiu 丘 <Konfuciusz> hogy is lehetne képes megérteni őket? Aztán meg te is túlságosan korán tervezel <türelmetlen vagy>. Megpillantod a tojást és már keresed az éjszakát (amikor a tyúkok kárálnak). Megpillantod az íjat és már keresed a bagolysültet.31 Én most egészen kötetlenül beszélni fogok neked a dologról, s te is kötetlenül hallgassad. Miért áll (a szent ember) a nap és a hold mellett? Karjába ölelve a világegyetemet, egyesül vele, ahogyan az ajkak összezárulnak. Rendet teremt az eltévelyedések közepette, s a rabszolgát (li 隸) hasonlónak tekinti a nemeshez (zun 尊). A tömeg emberei (zhongren 眾人) szolgálatokban fáradoznak, a bölcs ember (shengren) azonban ostoba és egyszerű, összefogja a tízezer esztendőt <az egész időt>, és tisztaságában minden eggyé teljesedik. Minden dolog (wanwu 萬物) kimeríti olyanságát (ran 然), s ezáltal az „ez”-ek egyesülnek egymással. Honnan tudhatnám, hogy vajon az életnek szóló öröm nem csalás-e? Honnan tudhatnám, hogy vajon a halál gyűlölete nem olyan-e, mint amikor egy gyermek eltéved és nem ismeri fel, hogy éppen a hazafelé vezető úton jár? A Li-beli 麗 Ji 姬 az Ai-beli 艾 határfelvigyázó (fengren 封人) leánya volt.32 Amikor Jin 晉 fejedelemség <fejedelme> először vette birtokába őt, úgy ömlött a könnye, hogy átnedvesedett tőle a ruhája. Mikor azonban a királyi palotába ért, a királlyal együtt hált, s vele együtt ette a húsételeket, már megbánta könnyeit. Honnan tudhatnám, hogy vajon a halottak nem bánják-e meg, hogy korábban életért könyörögtek? Aki álmában bort iszik <szórakozik>, az reggelre kelve sírhat és zokoghat. Aki álmában sír és zokog, reggelre kelve vadászni indulhat. Amikor éppen álmodik, nem tudja, hogy álom az egész. Álmai közepette megpróbálja értelmezni álmait <valóságnak veszi álmait>, és csak mikor felébred, akkor tudja meg, hogy álmodott. Van aztán egy nagy felébredés, amikor megértjük, hogy mindez <az élet> egy nagy álom csupán. Az ostobák azonban azt hiszik magukról, hogy ébren vannak, és mindenáron tudni vélik, hogy ők fejedelmek vagy éppen pásztor rabszolgák. Igazuk van-e? Qiu 丘 <Konfuciusz> is, meg te is, mindketten csak álmodtok. S amikor azt mondom, hogy álmodol, az is csak álom. Az ilyen szavak neve: fonák beszéd. De ha tízezer nemzedék után végre egyszer egy nagy bölccsel (dasheng 大聖) találkozunk, aki tudja, hogyan kell feloldani <érteni> őket, az éppen annyi, mintha reggel és este közt találkoznánk vele.
10. Tegyük fel, hogy vitatkozom valakivel. Az illető győz a vitában, én nem tudok fölébe kerekedni. Az illetőnek tehát igaza van, nekem pedig nincs igazam? Vagy én győzöm le őt, ő nem tud fölém kerekedni. Akkor nekem igazam van, ő pedig téved? Egyikünknek igaza van, másikunk meg téved? Vagy mindkettőnknek igaza van, vagy talán egyikünknek sincs igaza? Ha az illetővel képtelenek vagyunk egymást megérteni, akkor az emberek teljes sötétségben maradnak (a vitatott dolog felől), és vajon kire bízhatnánk, hogy döntse el a vitát? Olyanra bízzuk a döntést, aki az illetővel ért egyet? De ha eleve az illetővel ért egyet, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Bízzuk a döntést olyanra, aki velem ért egyet? De ha eleve velem ért egyet, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Bízzuk a döntést olyanra, aki sem velem, sem az illetővel nem ért egyet? De ha eleve nem ért egyet sem velem, sem az illetővel, akkor hogyan tudna igazságot tenni? Vagy bízzuk olyanra a döntést, aki velem is, meg az illetővel is egyetért? De ha eleve egyetért velem is, meg az illetővel is, akkor hogyan tudna igazságot tenni?
S ha ez így van, akkor én meg az illető, valamint más emberek, egyaránt képtelenek vagyunk egymást megérteni, és valami egészen másra szorulunk.33 …Felejtsük el tehát az érveket, felejtsük el a vélekedéseket (yi 義), emelkedjünk a határtalanságba, s legyen otthonunk a határtalanság!
11. A félárnyék megkérdezte az árnyéktól mondván:
– Egyszer jársz, máskor állsz; egyszer ülsz, máskor felemelkedsz. Hogyhogy nincs saját kezdeményezésed?
Az árnyék így felelt:
– Nekem van valakim, akitől függök, s attól vagyok ilyen (ran 然). S akitől én függök, annak szintén van mitől függenie, s attól olyan. Olyan vagyok én, mint a kígyó bőre vagy a cikáda szárnya. Hogyan ismerhetném meg azt, ami ilyenné tesz? Hogyan ismerhetném meg azt, ami nem tesz ilyenné?
12. Egyszer régen Zhuang Zhou 莊周 azt álmondta, hogy ő pillangó, csapongó pillangó, amely szabadnak és boldognak érzi magát, s mit sem tud (Zhuang) Zhouról. Hirtelen azonban felébredt, és íme, ő volt az, a valóságos (Zhuang) Zhou. Most aztán nem tudom, vajon (Zhuang) Zhou álmodta-e, hogy pillangó, vagy talán a pillangó álmodja éppen, hogy ő (Zhuang) Zhou? Pedig (Zhuang) Zhou és a pillangó között biztosan van némi különbség. Íme, ezt nevezem a dolgok (wu 物) átalakulásának (hua 化).
VI. A HATALMAS ŐSATYA ÉS MESER
1. Megismerni az ég <a természet> működését, és megismerni (benne) az ember tevékenységét; ez a legfőbb cél. Az ég <a természet> működésének megismerése az ég <a természet> révén jön létre; az ember tevékenységének megismerése pedig azáltal, hogy megismerjük a megismerhetőt és táplálkozunk (yang 養) a tudásunk számára hozzáférhetetlenből. Végigélni égi <természetes> éveinket és nem pusztulni el útközben korai halállal: ez a tudás igazi kiteljesedése.
Van azonban egy szerencsétlenség. A megismerésnek szüksége van (más dolgokra is) ahhoz, hogy helyes legyen. Mármost ha éppen az, amire szüksége van, meghatározatlan marad, akkor honnan tudhatnám, hogy amit éginek <természetesnek> nevezek, az vajon nem emberi-e; és amit emberinek neveznek, az vajon nem égi-e? Éppen azért van szükségünk igaz emberekre (zhenren 真人), hogy segítségükkel elérhető legyen az igazi tudás.
Kit nevezünk igaz embernek? A régi idők igaz emberei nem féltek attól, hogy (tudásukkal) egyedül maradnak. Nem vittek végbe hőstetteket és nem szőttek terveket. Akik ilyenek voltak, tévedés esetén sem bántak meg semmit, s ha igazuk volt, akkor sem teltek el önmagukkal; s éppen mert ilyenek voltak, magasra emelkedve sem szédültek, vízbe merülve sem lettek vizesek, tűzbe lépve sem égtek meg. A tudásuk éppen így volt képes felemelkedni odáig, hogy szinte egyesüljön (jia 假) a daoval 道.
A régi idők igaz emberei alvás közben nem álmodtak, felébredve pedig sohasem aggódtak. Ételük nem volt édes <nem volt ízletes>, lélegzésük mélységes volt. Az igaz emberek a sarkukból <egészen mélyről> lélegzenek, a tömeg emberei azonban a torkukkal lélegeznek, s görcsös fáradsággal nyögik ki szavaikat, mintha csak hánynának; mélyek a szenvedélyeik, de éppen ezért sekélyes bennük az égi gépezet <a természetesség működése>.
A régi idők igaz emberei nem ismerték az életnek szóló örömöt, s nem ismerték a haláltól való irtózást. Kilépésük (a testi életbe) nem jelentett örömöt számukra, s belépésük (az anyagi léten túli világba) nem támasztott ellenkezést bennük. Nyugodtan mentek és nyugodtan jöttek. Nem felejtették el kezdetüket és nem keresték a végüket; elfogadták (életüket) és örültek neki, elfeledkeztek (a halálról) és egyszerűen visszatértek (a testen túli létbe). Elmondhatjuk róluk, hogy szívükkel <elméjükkel> nem akarták megrövidíteni a daot, s az emberivel nem akartak segítséget nyújtani az éginek. Ezért nevezzük őket igaz embereknek.
S minthogy ilyenek voltak, a szívük elfelejtett (mindent), arckifejezésük nyugodt, homlokuk pedig nagy és széles volt. Hűvösek voltak, s ebben az őszhöz hasonlítottak; langyos melegek voltak, s ebben a tavaszhoz hasonlítottak. Örömük vagy haragjuk olyan (természetes) volt, mint a négy évszak; a dolgokkal (wu 武) mindig olyan viszonyban voltak, ahogyan az megfelelő; és senki sem tudta megismerni a végső pontjukat.
Ezért: ha a bölcs embernek (shengren 聖人) fegyvert kell alkalmaznia, elpusztít egy egész országot, de akkor sem veszíti el az emberek szívét <nem idegenedik el az emberektől>; és bár hasznot hajtó áldását tízezer nemzedékre terjeszti ki, ezt nem emberszeretetből (airen 愛人) teszi. Aki tehát örül annak, hogy hatással van a dolgokra (wu), nem igazán bölcs ember; aki egyeseket jobban szeret (qin 親), nem igazán emberséges (fei ren 非仁); aki az égi évszakokat (latolgatja), nem igazán kiváló (fei xian 非賢); aki nem tud föléje emelkedni haszonnak és kárnak, nem igazán nemes ember (fei junzi 非君子);aki a hírnév kedvéért elveszejti magát, nem jó katona (fei shi 非士). Ha önmagunk elpusztítása nem az igazi (buzhen 不真), akkor nem szolgálja az embereket. Az olyanok, mint Hu Bujie 狐不偕, Wuguang 務光, Boyi 伯夷, Shuqi 叔齊, Ji 箕 fejedelme, Xuyu 胥餘, Jituo 紀他 és Shen Tudi 申徒狄,38 az emberek szolgálatában fáradoztak, az emberek szükségleteit elégítették ki, de elszalasztották azt, amire nekik maguknak lett volna szükségük.
A régi idők igaz embereinek viselkedése igazságos (yi 義) volt, de nem barátkozó (bupeng 不朋); jelentéktelennek mutatták magukat, de nem magasztaltak senkit <nem hízelegtek senkinek>; határozottak voltak szögletességükben <saját akaratukban>, de sohasem kemények <makacsak>; mindenkit felülmúltak ürességükkel <a világ iránti közönyükkel>, de ezzel sohasem hivalkodtak; mindig mosolyogtak és vidámnak látszottak, mégis tartózkodók voltak, és ha nem kellett, nem foglalkoztak (az emberekkel). Vonzanak bennünket azáltal, hogy behatoltak énünkbe (wose 我色), s megajándékoznak bennünket azáltal, hogy megszilárdítják erényünket (de 德). Szigorúak abban, hogy mindig hasonluljanak a korhoz, de büszkék is arra, hogy nem lehet őket irányítani <kényszeríteni>; az (emberekkel való) érintkezésükben olyanok, mintha legszívesebben elzárnák (magukat), és szemüket lesütve elfelejtenek beszélni is.
A büntetéseket (xing 刑) testnek <alapvetőnek> fogták fel, a szertartásokat (li 禮) szárnyaknak <másodlagosaknak>; a tudást úgy fogták fel, mint időhöz-igazodást (shi 時);az erényt (de) pedig úgy, mint alkalmazkodást. S minthogy a büntetéseket tartották a testnek, békések voltak akkor is, ha ölniük kellett; s minthogy a szertartásokat tartották a szárnyaknak, kortársaikra való tekintettel eleget tettek azoknak. Minthogy a tudást úgy fogták fel, mint igazodást az időhöz, nem is folyamodtak hozzá máskor, csak ha dolgukhoz kellett. S minthogy az erényt úgy fogták fel, mint alkalmazkodást, ezért azt mondták róla, hogy (olyan, mint) akinek lába van, felér a dombra; bár (ugyanekkor) az emberek valójában azt hitték, hogy azt csak különös erőfeszítéssel lehet megvalósítani.
Így amit (az igaz emberek) szeretnek, az egy; amit nem szeretnek, az (ugyanaz az) egy. Amivel egynek tartják magukat, azzal egyek; amivel nem tartják egynek magukat, azzal is egyek. Amiben (az igaz ember) eggyé válik, abban az ég <a természet> társa; amiben nem válik eggyé, abban az emberek társa. S éppen azért nevezzük igaz embernek, mert nem kerekedik fölül benne sem az égi, sem az emberi. A halál és az élet: sors (ming 命). Hogy örökké létezzenek, mint az éjszaka és nappal, az égi <természeti törvény>; s hogy az emberek számára olyanok legyenek, ami ellen mit sem lehet tenni, az a dolgok (wu 物) természete (qing 情). Az emberek az eget atyjuknak tekintik és személyes szeretettel fordulnak feléje; mennyivel inkább (kell tehát szeretnünk) azt, mai magasabb (az égnél)! Az emberek azért tekintenek fejedelmüknek valakit, mert különbnek ítélik önmaguknál és érte vállalják a halált is; mennyivel inkább (megérdemli hát ezt) az igazi (fejedelem)!
Ha a források kiszáradnak, a halak meg egymás hegyén-hátán vannak a szárazföldön, egymás szájából táplálkoznak, egymás nyálkájából jutnak nedvességhez, az távolról sem olyan jó, mint ha kölcsönösen megfeledkeznek egymásról a folyókban és tavakban. Magasztalni Yaot 堯 és ócsárolni Jiet 桀: ez távolról sem olyan jó, mint elfelejteni mind a kettőt és átalakulni a dao révén. A természet (dakuai 大塊) a testi forma (xing 形) által tart fenn bennünket, az élet által fáradságot okoz nekünk, az öregség által szabadulást biztosít, a halál révén pedig megnyugvást nyújt nekünk. Mert ért az életünkhöz, s éppen ezért ért a halálunkhoz is. Arról a csónakról, amit jól elrejtettek a völgyben, vagy arról a szigetről, amely jól el van rejtve a tengerben, azt szokták mondani, hogy biztonságban van. Igen ám, de éjfélkor jön egy erős ember, hátára veszi (a csónakot) és elviszi, az alvó (gazda) pedig mit sem tud róla. A kicsinyt elrejteni legmegfelelőbb a nagy, de mindig előfordulhat, hogy (a kicsiny) elvész. Az égalatti <a mindenség> azonban, amely magában az égalattiban <a mindenségben> van elrejtve, sohasem veszhet el. Ez a dolgok (wu) tartós fennmaradását biztosító legfontosabb természeti feltétel (daqing 大情). Hogy éppen emberi formát öltöttünk (xing), annak csak örülhetünk; s hogy az emberi forma tízezer változáson megy át anélkül, hogy ennek kezdete és vége lenne, az meg alig felmérhető boldogság! Ezért a bölcs ember (shengren 聖人) ott kóborol, ahol a dolgok (wu) sohasem veszhetnek el, hanem mind (örökre) megmaradnak. Otthonosnak lenni a korai halálban és az öregségben egyaránt, jól intézni a kezdetet és a véget: ezt még az emberek is utánozni tudják, hát még az (mennyire meg tudja valósítani), amitől minden létező (wanwu 萬物) függ, amire minden egyesülésnek és változásnak szüksége van!
Mert ez a dao, amelynek van lényege (qing 情) és van megbízhatósága (xin 信), de nincs tevékenysége (wuwei 無為) és nincs testi formája (xing); amelyet lehet hagyományozni <tanítani>, de nem lehet megragadni; amelynek birtokába lehet jutni, de amit nem lehet megpillantani; mert önmagában van az alapja, önmagában van a gyökere. Olyan régi időktől fogva létezik szilárdan, amikor még az ég és föld sem létezett; szellemivé tette (shen 神) az ősök lelkeit (gui 鬼), szellemivé tette az ősi uralkodókat (di 帝), megszülte az eget és megszülte a földet. A legvégső pontokon is túl van, mégsem magas; a hat égtáj alatt van, mégsem mély; megelőzi az ég és föld születését, mégsem régi; idősebb a legrégebbi múltnál, mégsem öreg.
Xiwei 狶韋 a birtokába jutott és elrendezte vele az eget és földet; Fuxi 伏羲 a birtokába jutott és kifürkészte vele az ősanyag anyját (qi mu 氣母); a Weidou 維斗 csillagkép a birtokába jutott és ezáltal sohasem tévedhet le (helyéről); a nap és hold a birtokába jutottak és ennek következtében sohasem pihenhetnek meg (útjukon); Kanpi 堪坯 a birtokába jutott és megszerezte vele a Kunlun 昆侖 hegyet; Fengyi 馮夷 a birtokába jutott és ennek következtében kóborolhat a nagy folyóban; Jianwu 肩吾 a birtokába jutott és ezért lakhatik a Taishanban 大山; Huangdi 黃帝 a birtokába jutott és általa emelkedett a felhőborította égbe; Zhuanxu 顓頊 a birtokába jutott és ezért lakhatott a Sötét Palotában; Yuqiang 禺強 a birtokába jutott és ott áll az északi sarkon; Xiwangmu 西王母 a birtokába jutott és ott ül a Shaoguangban 少廣 anélkül, hogy valaki ismerné a kezdetét, vagy valaki ismerné a végét; Pengzu 彭祖 a birtokába jutott és Shun idejétől egészen az öt hegemón uralkodó (wubo 五伯) idejéig élt; Fu Yue 傅說 a birtokába jutott és ezáltal lett Wuding 武丁 főminisztere, s vele úgy sikerült kormányoznia az égalattit, hogy felszállhatott a Dongwei 東維 csillagképre, meglovagolhatta a Jiwei 箕尾 csillagképet, s végül elfoglalhatta saját helyét a csillagok között.39
2. Nanbo Zikui 南伯子葵 megkérdezte Nüyutől40 女偊 mondván:
– Hogy lehetséges az, hogy éveid száma szerint koros vagy, de megjelenésed olyan, akár egy gyermeké?
Az így felelt:
– Én hallottam a daoról.
Nanbo Zikui megkérdezte:
– Hát a daonak tanulással a birtokába lehet jutni?
– Nem, hogy is lehetne! – hangzott a felelet. – Te nem is vagy arravaló ember. Bu Liangyi41 卜梁倚 azonban rendelkezik a bölcs ember (shengren 聖人) tehetségével, csak éppen a bölcs ember daojával nem rendelkezik (még). Én pedig rendelkezem a bölcs ember daojával, csakhogy a bölcs ember tehetsége hiányzik belőlem. Ha meg akarnám tanítani őt (a daora), vajon valószínű-e, hogy valóban bölcs emberré válna? Nem bizony. Egyébként is könnyű a bölcs ember tehetségével bírónak megmagyarázni a bölcs ember daoját. Ha magamnál tartanám és magyarázni kezdeném neki, három nap múlva már képes lenne rá, hogy külsőnek tekintse az égalattit <közömbös legyen a világ iránt>. Ha még tovább magamnál tartanám, hét nap múlva képes lenne rá, hogy külsőnek tekintse a dolgokat (wu 物). S ha már külsőnek tekinti a dolgokat (wu), és még tovább tartanám magamnál, kilenc nap múlva képes lenne külsőnek tekinteni az életet. Ha pedig az életet is külsőnek tekinti, akkor képes rá, hogy oly világos legyen (elméje), mint a reggel, s ha (elméje) olyan lett, mint a reggel, akkor meg tudja pillantani az egyetlent. Ha megpillantotta az egyetlent, akkor elérte, hogy számára nem létezik többé múlt és jelen; s ha számára nem létezik többé múlt és jelen, akkor már képes behatolni oda, ahol többé nem létezik sem halál, sem pedig élet. Ami az életet elpusztítja, maga sohasem hal meg; ami az életet létrehozza, maga sohasem született. A dolgok (wu) mind őt követik, mind feléje fordulnak, mind általa pusztulnak el, mind általa teljesednek ki. A neve: harcban (született) nyugalom. Hogy harcban (születő) nyugalom, az azt jelenti, hogy harc folyik, és utána következik a kiteljesedés.
Nanbo Zikui most azt kérdezte:
– S te magad honnan hallottál erről?
És (Nüyu) felelte:
– Én az írástudók (fumo 副墨) fiaitól hallottam, az írástudók fiai az énekmondók (luosong 洛誦) unokáitól hallották, az énekmondók unokái a világoslátástól (zhanming 瞻明) hallották, a világoslátás a hallástól (niexu 聶許) hallotta, a hallás a hangzástól (xuyi 需役) hallotta, a hangzás a hangtól (wu’ou 於謳) hallotta, a hang a titoktól (xuanming 玄冥) hallotta, a titok az ürességtől (sanliao 參寥) hallotta, az üresség pedig a végtelenségtől (yishi 疑始) hallotta.42
3. Zisi 子祀, Ziyu 子輿, Zili 子犁 és Zilai 子來,43 négyen beszélgettek egymással, s így szóltak:
– Ki képes rá, hogy a nemlétet tekintse fejnek <kiindulópontnak>, az életet tekintse törzsnek <közbülső állapotnak>, s a halált tekintse farnak <természetes végnek>? Ki ismeri fel, hogy a halál és az élet, a fennmaradás és a pusztulás egy-test (yiti 一體)? Az ilyen emberrel szeretnénk barátságot kötni.
A négy ember ekkor egymásra nézett, s elnevették magukat. Egyiküknek sem volt más a szíve <a kívánsága>, így hát egymással kötöttek barátságot.
Nem sokkal ezután Ziyu megbetegedett. Amikor Zixi elment hozzá, hogy tudakozódjék hogyléte felől, (a beteg) így szólt:
– Hatalmas a dolgok (wu 物) alkotója, mely így megfogott engem! Olyan púpos volt, mintha megnyílt volna a háta; felül volt az öt nyílása, álla és köldöke egy szinten volt, válla messze a nyaka fölé magasodott, (hátán) csúnya fekély mutatott az ég felé. Yin 陰 és yang 陽 erői <teste> összekavarodtak, de szíve nyugodt volt és tétlen.
Elvánszorgott a kútig, s meglátva tükörképét a vízben, felkiáltott:
– Ó jaj, a dolgok (wu) alkotója alaposan megfogott engem!
Zixi azt kérdezte:
– És most gyűlölöd (a halált)?
– Nem – volt a felelet. – Miért is gyűlölném? Ha (a dolgok alkotója) felbomlaszt és átalakítja bal karomat egy kakassá, akkor én vele fogom megállapítani éjszakánként az időt; ha felbomlaszt és átalakítja jobb karomat egy íjjá, akkor én ezzel fogok sütni való baglyot lőni; ha felbomlaszt és átalakítja faromat egy kocsivá, szellememet (shen 神) pedig egy lóvá, akkor én azon fogok utazni, és lesz-e szükségem rá, hogy fogatot váltsak? A dolgok lenyerésének megvan a maga ideje, s az elvesztésnek is megvan a maga rendje. Aki megbékél az idővel és tudomásul veszi a dolgok rendjét, abba bánat és öröm többé nem tud beléhatolni. Ezt nevezték úgy a régi időkben, hogy a kötelékek megoldása. Kötelékeit azonban senki sem képes maga megoldani, mert a dolgok (wu) megkötözve tartják. Ezek a dolgok (wu) azonban nem tudnak megbirkózni az éggel <a természettel>; így van ez régtől fogva. Ugyan miért gyűlölném hát (a halált)?
Nem sokkal később Zilai betegedett meg, s hörögve vívódott a halállal. Felesége és gyermekei körülvették és siratták.
Zili elment hozzá, hogy tudakozódjék felőle, s így szólt:
– El innen, menjetek! Ne zavarjátok az átalakulását!
Nekitámaszkodott az ajtónak, s beszélgetést kezdve a beteggel, így szólt:
– Hatalmas az alkotó és átalakító! Vajon mit akar csinálni belőled? Vajon hová vezet most téged? Talán patkánymájat csinál belőled, vagy talán légylábat?
Zilai erre azt mondta:
– Ha a szülők megparancsolják, hogy keletre vagy nyugatra, délre vagy északra menjen, akkor a fiú csak azt teheti, hogy követi a parancsot. Mármost a yin és a yang sokkalta többek az ember számára, mint a szülők. Ha ők közelebb akarják hozni halálomat, és én nem akarom meghallgatni (parancsukat), akkor lázadó vagyok. Mivel is vádolhatnám őket? (A természet a testi forma által tart fenn bennünket, az élet által fáradságot okoz nekünk, az öregség által szabadulást biztosít, a halál révén pedig megnyugvást nyújt nekünk. Mert ért az életünkhöz, s éppen ezért ért a halálunkhoz is.)44 Ha a nagy fémöntő megolvasztja a fémet, a fém pedig ugrándozni kezd és azt mondja: „Énbelőlem moye 鏌邪 kard45 legyen!” – akkor a nagy fémöntő feltétlenül baljós <alkalmatlan> fémnek fogja ítélni. Ha most én, aki egyszer emberi formát öltöttem (xing 形), azt mondanám: „Ember legyek, ember legyek (ismét)!” – akkor az alkotó és átalakító feltétlenül alkalmatlan embernek ítélne engem. Ha tehát az eget és földet <a természetet> úgy fogjuk fel, mint hatalmas olvasztókemencét, az alkotót és átalakítót <a daot> pedig úgy, mint nagy fémöntőt, akkor ugyan hová is irányíthatna bennünket, ahol számunkra ne lenne megfelelő? Befejezvén (életemet) elalszom tehát, és nyugodtan ébredek fel (bármilyen formában).
4. Zi Sanghu 子桑戶, Meng Zifan 孟子反 és Zi Qinzhang 子琴張,46 ezek hárman barátokat kerestek mondván:
– Ki képes rá, hogy velünk legyen azok közepette, akik nincsenek velünk? Ki képes rá, hogy értünk tevékenykedjék azok között, akik nem tevékenykednek értünk? Ki tud felszállni az égre és kóborolni a felhőkön, megragadni a végtelenséget, és mindenről elfeledkezve élni, nem ismerve véget?
Majd hárman egymásra néztek, és elnevették magukat. Egyikük szíve sem óhajtott mást, így hát egymással kötöttek barátságot.
Kevés idő múltán Zi Sanghu meghalt. Még mielőtt eltemették volna, Kongzi 孔子 tudomást szerzett a dologról, s elküldte Zigongot 子貢,47 hogy segédkezzék a temetésnél.
Az egyik (barát) szerkesztett egy dalt, a másik meg pengette lantját, s egymáshoz igazítva a hangokat, azt énekelték:
„Ó, Sanghu, visszajönnél-e?
Ó, Sanghu, visszajönnél-e?
Te visszatértél immár az igazhoz,
Mi meg itt maradtunk embernek,
Ó, jaj!”
Zigong gyors léptekkel odament hozzájuk, s így szólt:
– Bátorkodom megkérdezni, vajon a holttest mellett énekelni a szertartások szerint való dolog-e (li 禮)?
Azok ketten egymásra néztek és nevetve mondták:
– Mit érthet ez a szertartások értelméből!
Zigong hazatért, s elmondván az esetet Kongzinak, így szólt:
– Miféle emberek azok? A rendezett magaviseletet nem ismerik, semmit sem törődnek a külsejükkel, s holttest jelenlétében énekelnek, nem változtatják el (ti. gyászosra) arckifejezésüket, számukra nem léteznek előírások. Miféle emberek azok?
Kongzi így felelt:
– Ők a szabályokon (fang 方) túl kóborolnak, míg én megmaradok a szabályokon belül. E külső és belső <a szabályok túllépése és betartása> sohasem találkozhatik egymással. Ügyetlenség volt tőlem, hogy elküldtelek hozzájuk a siratásra. Az ő szabályuk (fang) az, hogy olyan viszonyban vannak a dolgok (wu 物) alkotójával, mint (ember az) emberrel, s kóborolnak az ég és föld <a természet> egyetlen leheletében (yiqi 一氣). Úgy fogják fel az életet, mint daganatot és gennyes tályogot, a halált pedig úgy, mint a tályogtól való megszabadulást s a genny kitódulását. S ha így gondolkodnak, elismerhetnék-e a halál és az élet rangkülönbségét? Ők csak kölcsönvesznek különböző anyagi dolgokat (yiwu 異物), azokból alakítják ki testüket (tongti 同體). Elfeledkeznek májukról és epéjükről <testükről>, s elhanyagolják fülüket és szemüket <a külvilág érzékelését>. Számukra minden vég és kezdet egymásba tér meg, s nem tudnak arról, hogy valaha véget érne (ez a folyamat). Teljesen kötetlenül lebegnek, túl minden poron és piszkon, tétlenül kóborolnak és a nem-cselekvés (wuwei 無為) mesterségét űzik (ye 業). Hogy is lehetnének képesek arra, hogy kínos gonddal gyakorolják a kor szokásait jelentő szertartásokat, élvezetet nyújtva ezzel a tömeg (zhongren 眾人) fülének és szemének?
Zigong ekkor megkérdezte:
– Hát akkor te, mester, miért tartod be a szabályokat?
– Engem az ég sújtott ezzel a nagy büntetéssel – felelte (Konfuciusz). – De azért elmondom neked (az igazságot).
Zigong tovább kérdezte:
– Szabadna tudnom, mi hát az ő módszerük (fang)?
És Kongzi felelte:
– A halak a vízben születnek, az emberek a daoban születnek. A vízben születettek lemerülnek a mélybe és onnan szerzik táplálékukat, a daoban születettek pedig tétlenek maradnak (wushi 無事), s így életük teljes biztonságban van. Ezért mondják, hogy a halak elfeledkeznek egymásról a folyókban és tavakban, az emberek pedig elfeledkeznek egymásról a dao művészetében (shu 術).
Zigong még azt kérdezte:
– Szabadna-e tudnom, ki a rendkívüli ember (jiren 畸人)?
(Konfuciusz) pedig mondotta:
– A rendkívüli ember fölötte áll az embereknek, s egyenlő rangú az éggel. Ezért mondják, hogy aki az ég szempontjából kis ember (xiaoren 小人), az emberek szempontjából nemes ember (junzi 君子), s aki az emberek szempontjából nemes ember, az ég szempontjából bizony kis ember.
5. Yan Hui 顏回 kérdést tett fel Zhongninak48 仲尼 mondván:
– Mengsun Cainak 孟孫才,49 amikor meghalt az anyja, sírás közben nem ontott könnyet <nem volt elég keserves a sírása>, szívében nem volt igazán megindult, s úgy teljesítette a gyászszertartásokat, hogy nem is jajgatott. E hármat elmulasztotta, de Lu 魯 fejedelemségben mégis az a híre támadt, hogy kiválóan ért a gyászszertartásokhoz. Van-e hát valami valósága ennek a névnek <alapja ennek a hírnévnek>? Csodálkozom a dolgon.
Zhongni azt felelte:
– Mengsun 孟孫 úr kifogástalanul cselekedett. Tudás dolgában igen előre haladt. Igyekszik megszabadulni (a külsőségektől) és nem hagyja magát kényszeríteni; s így már meg is szabadult. Mengsun úr nem ismeri el az élet értelmét, nem ismeri el a halál értelmét. Így aztán nem ismeri (el), hogy előre menjen-e, hogy hátrafelé menjen-e. Így az átalakulásokat (hua 化), amelyek létrehozzák a dolgokat (wu 物), úgy fogadja, mint olyan átalakulást, amit nem lehet megismerni; ennyi az egész. Ami éppen átalakulónak látszik, arról honnan tudhatnánk, valóban átalakul-e? S amiről úgy látjuk, hogy nem alakul át, honnan tudhatnánk, nem alakult-e át máris? Nem lehetséges-e, hogy most éppen én is, te is álmodunk, s még nem ébredtünk fel álmunkból? Ő <Mengsun Cai> eleget tesz a külső formáknak (xing 形), de nem hagyja befolyásoltatni a szívét. Számára csak egy hajnali kunyhó <útnak indulás> létezik, s nem ismeri a lényeg (qing 情) halálát. Mengsun úr már felébredt. Ha az emberek sírnak, ő is sír; ezért beszélnek róla úgy, ahogy beszélnek. Továbbá: mi kölcsönösen énünkről (wu 吾) beszélünk, de honnan is tudhatnánk, mi az, amiről azt mondjuk, hogy én? Álmodban madár is lehetsz, s az égre szállsz; álmodban hal is lehetsz, s a mélybe merülsz. Nem tudhatod, hogy most, amikor beszélünk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk. Aki megtette a nagy lépést (az anyagi világon túlra), azt már nem éri el a mosolygás; aki pedig még mosolyogni tud <érzelmeket nyilvánít>, az még nem érte el az igazi rendet. Aki azonban megnyugszik a dolgok rendjében és úgy távozik el, az beléolvad a végtelen ég <a természet> egységébe.
6. Yi’er zi 意而子 meglátogatta Xiuyout 許由,50 aki így szólt hozzá:
– Mit nyújtott neked Yao 堯?
Yi’er zi így felelt:
– Yao azt mondta nekem: „Először magadat vesd alá az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) elvének, aztán beszélhetsz majd helyességről és helytelenségről.”
Xuyou ekkor így szólt:
– Miért jöttél hát hozzám, ha ez a Yao már bélyeget sütött rád az emberség és igazságosság elveivel, s levágta orrodat a helyesség és helytelenség (káros megkülönböztetésével)? Hogyan fogsz így a szabad lebegés, teljes kötetlenség és örök változás útjain kóborolni?
Yi’er zi azt felelte:
– Hát legalább az elválasztó sövényig szeretnék eljutni.
Xuyou pedig mondotta:
– Ez lehetetlen. Egy vaknak semmi értelme beszélni a szemöldök, a szem vagy az arcvonások szépségéről; egy vaknak teljesen hiába beszélnék a kék és sárga, a fekete és fehér színek látványáról.
Yi’er zi így szólt:
– Wuzhuang 無莊 elvesztette szépségét, Juliang 據梁 elvesztette erejét,51 Huangdi 黃帝 elvesztette tudását: valamennyien bekerültek az olvasztó-kemencébe. Honnan tudhatod, hogy a dolgok (wu) alkotója nem gyógyítja-e meg a rám sütött bélyeget, nem pótolja-e ki levágott orromat, s nem tesz-e engem éretté ahhoz, hogy mesteremként követhesselek?
Xuyou azt felelte:
– Bizony igaz, ezt nem tudhatom. Elmondom tehát neked a legfontosabbat. Ó, mesterem! Ó, mesterem! Minden dolgot (wanwu 萬物) ő irányít, mégsem igazságos (yi 義); áldása tízezer nemzedéket is elér, mégsem emberséges (ren 仁); idősebb a legrégibb múltnál, mégsem öreg; betakarja s fenntartja az eget és földet, kifarag és kivés mindenféle formát, mégsem leleményes (qiao 巧): ő az, amiben kóborolunk.
7. Yan Hui 顏回 így szólt:
– Gyarapodom.
Zhongni 仲尼 megkérdezte:
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Elfelejtettem az emberség (ren 仁) és igazságosság (yi 義) elvét – felelte (Yan Hui).
– Az meglehet – mondta (Konfuciusz). – Csakhogy ez nem elég.
Egy más napon (a tanítvány) ismét elébe járult és így szólt:
– Gyarapodom.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte (mestere).
– Elfelejtettem a szertartásokat (li 禮) és a zenét (yue 樂) is – mondta (Yan Hui).
– Az meglehet; csakhogy ez sem elég – szólt (Konfuciusz).
Ismét más napon újra elébe állt (a tanítvány) és így szólt:
– Gyarapodom.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Képes vagyok az „ülve feledésre”.
Zhongni felélénkülve kérdezte:
– Mit értesz azon, hogy ülve feledés?
Yan Hui így felelt:
– Elvetettem magamtól tagjaimat és testemet, elhagytam hallásomat és látásomat, megszabadultam testi alakomtól (xing 形), eltávolítottam tudásomat, és azonosultam a mindent áthatóval (datong 大通). Ezt jelenti az ülve feledés.
Zhongni ekkor így szólt:
– Ha azonosultál vele, akkor nem ismersz többé előszeretetet <vágyat>; ha így átalakultál, akkor nem ismersz többé állandó szabályt (chang 常). Ezzel pedig sokkal bölcsebb (xian 賢) lettél nálam, s én csak arra kérlek, hogy téged követve nyomodban járhassak.
8. Ziyu 子輿 és Zisang 子桑 barátok voltak. Amikor egy ízben tíz napon át szakadt az eső, Ziyu így szólt:
– Félek, hogy Zisang belebetegszik.
Ennivalót csomagolt hát össze, s elindult, hogy táplálékul elvigye neki. Amikor Zisang kapujához ért, hallotta, hogy (barátja) félig énekelve, félig sírva pengeti lantját, azt mondogatván:
– Az apám? Az anyám? Az ég? Az emberek?
Hangja időnként elhalt, s kapkodva mondta versének szavait (shi 詩).
Ziyu belépett és így szólt hozzá:
– Mi okod van rá, hogy ilyen dalt énekelj?
(Zisang) azt felelte:
– Azon elmélkedem, kinek is köszönhetem, hogy ebbe a végső nyomorúságba jutottam; de nem találtam meg (bajom okozóját). Apám és anyám miért akarná, hogy ilyen szegény legyek? Az ég önzetlenül (wusi 無私) borul fölénk, a föld önzetlenül hordoz bennünket, miért volna tehát érdeke az égnek és földnek, hogy szegénnyé tegyen engem? Keresem, hogy ki tette ezt, és nem találom. Az, hogy mégis ebbe a végső nyomorba jutottam: sorsom rendelése (ming 命).
(Tőkei Ferenc)
JEGYZETEK
ZHUANGZI
I. A SZABAD KÓBORLÁS
1 Dél homálya – Talán Dél tengere, Dél vizei. – Az egész történet megtalálható még egy, feltehetően régibb, de kevésbé világos változatban is, a lefordított szöveg előtt, az 1. könyv legelején. A fordításban olvasható változatot a következő szavak vezetik be: „Ez már a Tangnak Jihez intézett kérdéseiben is megtalálható”, amely mondat valószínűleg egy régi feljegyzésre utal.
2 Song Rongzi 宋榮子 – antikonfuciánus filozófus; lásd Song Keng 宋牼 néven a Mengzi 孟子 VI B, 4.-ben; s vö. még a Mengzi 76. jegyzetével (Kínai filozófia. Ókor. Első kötet).
3 Liezi 列子 – „Lie mester”, Lie Yukou 列禦寇, állítólag egy régi taoista filozófus. A Zhuangziben 莊子 hat említése olvasható (I, VII, XVIII, XXI, XXVIII és XXXII. könyv), anélkül azonban, hogy bármit is megtudnánk belőlük Liezi életéről. Valószínű, hogy ilyen filozófus sohasem élt, s alakja egyike Zhuangzi kedvelt megszemélyesítéseinek. A szövegünkben olvasható utalásból arra gondolhatunk, hogy legfeljebb valamiféle régi sámán lehetett. A Zhuangzi-utalások felhasználásával az i. e. II. században összeállítottak egy Liezi című könyvet is, amely később a taoizmus egyik kánonja lett. (Vö. Az „egoista” Yang Zhu című bevezetésünkkel a Kínai filozófia. Ókor. Első kötetben).
4 Yao 堯: a konfuciánus mítoszok eszményi uralkodója. Xuyou 許由: azáltal, hogy nem fogadja el Yao trónját, az önzetlenség mintaképe.
5 Jianwu 肩吾: Chu-beli 楚 személy, Sunshu Ao 孫叔敖 főminiszter kortársa Zhuang 莊 fejedelem idejében, az i. e. VII. és VI. század fordulóján. Lianshu 連叔: ismeretlen személy.
6 Jieyu 接輿 – „Chu bolondja”, közélettől visszavonult „bölcs”; lásd a Lunyu 論語 XVIII, 5.-et és az ehhez fűzött 166. jegyzetet az Első kötetben. Zhuangzi ezt a legendás alakot többször is említi.
7 Az égi Han-folyó 漢 – a Tejút.
8 Yue 越: déli, partvidéki fejedelemség, amelynek őslakói minden valószínűség szerint ausztro-ázsiai eredetűek voltak.
9 A Fen-folyó 汾 – a Huanghe 黃河 egy mellékfolyója.
10 Huizi 惠子 – Hui Shi 惠施, az egyik legnevesebb kínai „szofista”, „vitatkozó”-filozófus, Zhuangzi kortársa. Kötetünkben még többször találkozunk a nevével. Paradoxonjaiból tízet a Zhuangzi XXXIII, 7. őrzött meg; lásd ott, s vö. még 93. jegyzetünkkel.
11 Wei 魏 – a Jin 晉 fejedelemség felbolásakor (i. e. 400 körül) keletkezett három fejedelemség egyike, Zhuangzi szülőhazája. Fővárosa Liang 梁 volt. (Vö.: Mengzi I A és jegyzetei az Első kötetben.)
12 Wu 吳 és Yue 越: két egymással szomszédos déli, „barbár” fejedelemség. A vízi csata a Yangzijiangon 揚子江 lehetett, s a győzelmet – történetünk szerint – a kenőcs biztosította a Wu-belieknek.
13 A tussal festett zsinór – ácsok mérőszerszáma.
14 Nanguo Ziqi 南郭子綦 – erről a Zhuangziben többször is emlegetett filozófusról semmit sem tudunk, a név jelentése: „Qi, a déli külvárosban lakó mester”.
15 Yancheng Ziyou 顏成子游 – Qi 綦 mester (Ziqi 子綦) tanítványa.
16 A mondás Hui Shi paradoxonjai közt olvasható a Zhuangzi XXXIII, 7.-ben.
17 Az isteni Yu 禹 – a mitikus Xia-dinasztia 夏 megalapítója, erdetileg konfuciánus mítoszok hőse, de a motisták is hivatkoztak rá.
18 A másik neves „szofista” filozófus, Gongsun Long 公孫龍 a hagyomány szerint ezeket az „elméleteket” hirdette (vö. kötetünkben a Gongsun Longzi 公孫龍子 II. és III. fejezetével). Gongsun Long maga azonban feltétlenül sokkal fiatalabb volt, mint Zhuangzi.
19 Xi Shi 西施: legendák eszményi szép nője, akit a történet szerint Yue fejedelme azért ajándékozott oda ellenségének, Wu fejedelmének, hogy elbűvölje szépségével, s ő legyőzhesse.
20 Zhao Wen 昭文 és Kuang 曠 zenemester: Jin 晉 fejedelemség híres muzsikusai. Egy magyarázat szerint a szofista Hui Shi is foglalkozott zenével, ezért említi őt a szöveg a két muzsikussal együtt. A következőkből azonban nyilvánvaló, hogy Zhuangzi a Hui Shi-féle logikai megkülönböztetések evilági hívságosságáról beszél.
21 A kemény és a fehér – utalás a „vitatkozók” paradoxonjaira; vö.: Zhuangzi XXXIII, 7., Gongsun Longzi V. és a motista logikai szövegek, valamennyi kötetünkben.
22 Négy „szofista”, „vitatkozó” paradoxon.
23 A Tavasz és Ősz című könyv Lu 魯 fejedelemség krónikája i. e. 722-től i. e. 484-ig; a hagyomány szerint maga Konfuciusz írta. Erről a könyvről „Tavasz és Ősz” korszaknak nevezik a felölelt időszakot is.
24 A régi kínai elképzelés szerint az ég kerek, a föld pedig négyszögletes. Szövegünkben a „kerek” egyben a természet önmagában lezárt világára, a „szögletes” pedig a mesterségesen szabályozott földi világra vonatkozik.
25 Zong 宗, Gui 膾 és Xu’ao 胥敖: mítoszbeli törzsek vagy fejedelemségek Yao 堯 idejében (akinek Shun 舜, a későbbi utód, még csak főminisztere).
26 Utalás egy nagy szárazság emlékét őrző mítoszra, amely szerint egy napon egyszerre tíz nap kelt fel, de kilencet lelőtt közülük Yi 羿, a nagy íjász.
27 Nieque 嚙缺 és Wangyi 王倪: mítoszbeli bölcsek Yao idejében.
28 Mao Jiang 毛嬙 és Li Ji 麗姬: két híres női szépség. Mao Jiang a legenda szerint Xi Shi (lásd 19. jegyzetünket) kortársa, s ugyancsak Yue-beli. Li Ji pedig egy határfelvigyázó leánya, akit Jin fejedelme elfogott és asszonyává tett; történetét lásd a szöveg következő fejezetében.
29 Quqiao 瞿鵲 és Changwu 長梧 mester: költött alakok.
30 A Sárga Uralkodó – Huangdi 黃帝, mitikus uralkodó, a taoisták afféle védőszentje.
31 Ezek a mondatok elismerik a szofista paradoxonokról, hogy nem egészen légből kapott ostobaságok. A XXXIII, 7.-ben olvasható: „A tojásnak tolla van”. Zhuangzi bírálata (a költött Changwu szájába adva): az ilyesféle paradoxon „túlságosan korán tervez”.
32 Lásd 28. jegyzetünket.
33 Az itt következő szavak szövegromlás következtében nem értelmezhetők.
VI. A HATALMAS ŐSATYA ÉS MESTER
38 Hu Bujie 狐不偕: csak azt mondják róla, hogy a régi idők egy kiválósága. Wuguang 務光: a mítosz szerint Huangdi idejében élt és hét hüvelyk hosszú volt a füle. Boyi 伯夷 és Shuqi 叔齊: az önzetlenség konfuciánus hősei (lásd a Lunyu 62. jegyzetét az Első kötetben). Ji 箕 fejedelme: Shang-Yin házi herceg, akit a dinasztia utolsó uralkodója fogságban tartott (vö.: Lunyu 論語 XVIII, I., valamint a Hongfan 洪範 I. jegyzete az Első kötetben). Xuyu 胥餘: egyesek szerint Bigannal 比干, az említett Shang-Yin uralkodó másik nagybátyjával azonos (vö.: Lunyu XVIII, I. és az ehhez fűzött jegyzet az Első kötetben). Jituo 紀他: azonosíthatatlan személy, Shen Tudi 申徒狄: Shang-Yin kori férfiú, aki követ kötött a nyakába s a Huangheba 黃河 ölte magát.
39 Xiwei 狶韋 és Fuxi 伏羲: afféle kultúrhéroszok. A Weiduo 維斗 csillagkép: a Nagymedve. Kanpi 堪坯: a Kunlun 崑崙 hegy szelleme, akinek emberarca és állatteste van. Fengyi 馮夷: a Huanghe 黃河 istene. Jianwu 肩吾: a Taishan 太山 hegység istene. Zhuanxu 顓頊: egy mitikus uralkodó. Yuqiang 禺強: az északi sark istene. Xiwangmu 西王母: a „Nyugati Királyi Anya”. Pengzu 彭祖: egy nyolcszáz évet élt mitikus alak. Fu Yue 傅說: a Shang-Yin házi Wuding 武丁 alacsony sorból felemelt főminisztere, aki az Íjász és a Skorpió csillagképekre szállott.
40 Nanbo Zikui 南伯子葵: talán azonos Nanguo Ziqivel (lásd 14. jegyzetünket). A Nüyu 女偊 név jelentése: „Asszonyi Báj”.
41 Bu Liangyi 卜梁倚: ugyancsak költött alak.
42 A válasz értelme: nem tudni pontosan, ki tanított meg engem a titokra, de másképpen a dolog elképzelhetetlen.
43 Zisi 子祀, Ziyu 子輿, Zili 子犁 és Zilai 子來: négy költött személy.
44 A zárójelbe tett mondatok minden bizonnyal csak a könyv I. fejezetében vannak a maguk helyén (lásd ott).
45 A moye 鏌邪 kard – másképpen Moye 莫邪, Ganjiang干將 v. Ganjiang Moye 干將莫邪: egy Wu-beli fejedelem páratlanul értékes kardja.
46 Zi Sanghu 子桑戶: valószínűleg Zisang Bozi 子桑伯子 (Lunyu VI, 1.). Meng Zifan 孟子反: valószínűleg Meng Zhifan 孟之反 (Lunyu VI, 13.).Zi Qinzhang 子琴張: valószínűleg Qin Lao 琴牢 (Zikai 子開, Zizhang 子張), Konfuciusz egy kevéssé ismert tanítványa (Lunyu IX, 6.).
47 Zigong 子貢 – Konfuciusz egyik leghíresebb tanítványa.
48 Yan Hui 顏回 – Yan Yuan 顏淵, Ziyuan 子淵, Konfuciusz kedvenc tanítványa, Zhongni仲尼: Kongzi 孔子, Konfuciusz.
49 Mengsun Cai 孟孫才 – az egyik nagy Lu-beli család sarja.
50 Yi’er zi 意而子: „Fecskefióka”. Xuyou 許由: akinek Yao 堯 felajánlotta a trónját (I, 2.); Zhuangzi itt is szembeállítja Yaoval, a konfuciánusok eszményképével.
51 Wuzhuang 無莊 egy szépségéről, Juliang 據梁 pedig erejéről híres személy. |