|
EBLA
Ókori észak-szíriai város és régészeti lelőhely (1. kép) Aleppótól 49 km-re délre, északi szélesség 35o 52’, keleti hosszúság 37o 02’. Mai neve Tell Mardíkh. Egy 1968-ban a szíriai Tell Mardíkh lelőhelyén Paolo Matthiae vezetésével ásatásokat végző olasz expedíció bebizonyította, hogy a hely azonos az ókori Eblával. A lelőhelyet a Kr.e. IV. évezredtől a Kr.u. 7. századig lakták, de legfontosabb korszaka a Kr.e. III. évezred közepétől a Kr.e. II. évezred közepéig terjedt. A lelőhelyen az első megtelepülés Kr.e. 3500 körülre datálható nyomait a régészek a fellegvárban találták meg. A Kr.e. III. évezredben Ebla Észak-Szíria egyik vezető kereskedelmi és hatalmi központjává, fejlett írásbeliséggel rendelkező civilizációvá vált. Kulturáját a korai dinasztikus sumer kulturális befolyás jellemezte. A forrásokból tudjuk, hogy az eblaiak valamikor a Kr.e. 26—25. században legyőzték Iblul-Ilt, Mári királyát. A város első virágkorának az Agadei-dinasztia egyik királya (Sarrukín (Kr.e. 2334—2279) vagy inkább Narám-Szín (Kr.e. 2254—2218)) által Észak-Szíriába vezetett hadjárat vetett véget, amely támadás Eblát is elpusztította. A lerombolt királyi palotából (G palota, 2—3. kép) egy ékírásos szövegekből álló levéltár, valamint a meneküléskor hátrahagyott számos műtárgy került elő. Ezek közül is az egyik legismertebb az az 5 cm hosszú emberarcú fekvő bikaszobrocska, amelynek szakálla kloritból készült. Vagy eredeti, Sumerből importált tárgy, vagy pedig helyi mesterek készítették sumer stílusban.
A palota központi levéltárában az 1977-ig előkerült 14500 (zömében gazdasági feljegyzéseket tartalmazó) ékírásos tábla fapolcokon állt, amely polcrendszer a pusztuláskor leégett. A táblák egy része sumer nyelven, más része viszont az ugyanezzel az ékírással egy helyi nyugati sémi dialektusban íródott. Az olasz expedíció epigráfusa G. Pettinato a táblák nyelvét eblainak nevezte el. A táblákon olvasható, az ószövetségi nevekkel (pl. Is-ma-il, Ab-ra-mu, Is-ra-il, stb.) gyakran azonos hangzású neveket Pettinato egy ősi héber, ún. “Ábrahám-rokonság” jeleként magyarázta, amely nagy tudományos vitákat és politikai vihart kavart. Sok ún. Jahve-elemes név olvasata azonban azóta megváltozott (I.J. Gelb). A lassan kialakuló konszenzus eredménye az lett, hogy itt egy korai nyugati sémi dialektussal állunk szemben, amelynek a régióból számos, a sémi nyelvcsaládba tartozó rokonát ismerjük. Hasonló, bár csak szakmai körökben folyó vita tárgyát képezi a korai eblai írásnak és sumer nyelvű tábláknak a sumer íráshagyományhoz való kapcsolata.
A táblák nagy száma Ebla, e Kr.e. III. évezredi “kereskedőállam” jelentőségét hangsúlyozza. A város lakossága egyes források szerint meghaladta a 260 ezer főt, amelyet a legjobb esetben is csak Ebla vonzáskörzetének kisvárosaival és egyéb településeivel együtt fogadhatunk el. A hivatalnoki karnak az egyik tábla tanúsága szerinti 11700 fős létszáma (a teljes lakosság 4.5 %-a) azonban még ehhez a lakosság számhoz képest is hatalmas. Ilyen arányú adminisztrációs apparátust csak egy igen jól működő gazdaság lehetett képes eltartani.
Ebla középső bronzkori (Kr.e. 2000-1600) leletanyaga sem kisebb jelentőségű (4—5. kép – bronzkori kapu). Eblát Kr.e. 2000 körül előbb valószínűleg az amurrúk pusztították el, majd Kr.e. 1600 körül, talán a Babilón ellen vonuló I. Mursilis hettita király is kirabolta. A “kecskék urának” a Nyugati palota alatt talált Kr.e. 1750-re datálható sírjából előkerült arany nyaklánc a kor művészetének egyik legszebb darabja. A három részre osztott pánt tekercseléssel készült. A korongok hatágú csillagait filigrán részletekkel, egy a korai dinasztikus korban kialakított technikával díszítették.
A több, mint 55 hektáros településnek volt egy külső városfala, és egy 15 m magas belső citadella dombja is. A város legnaggyobb része továbbra is feltáratlan. A feltárt maradványok nagy része – így a Nyugati palota, a D templom, az E épület és a B körzet – a G palota kivételével a középső bronzkorra vagy későbbre datálható.
|
|
