Bevezetés

Az arab nyelvterülettől keletre túlnyomórészt iráni nyelvű népek – perzsák, kurdok, beludzsok, pastuk, tádzsikok, stb. – élnek. Korábban arányuk még a mainál is magasabb volt, az utóbbi évezredben azonban folyamatos török migráció jellemezte a térséget, amelynek következtében közép-Ázsia egykor iráni többsége megfogyatkozott, a mai Irán etnikai összetételében pedig jelentős tényező lett a török – főként azeri – népesség. A régió műveltségét azonban mindmáig  a perzsa elem határozza meg. Magára adó török vagy mongol hódítótól, költőtől, tudóstól mindig is elvárták, hogy gondolatait perzsául, a térség első számú irodalmi nyelvén is képes legyen kifejezni. Olyan nagy volt a perzsa nyelv tekintélye, hogy még Indiában és az Oszmán Birodalomban is volt idő, amikor a kulturáltság fokmérőjének e nyelv ismerete számított.

A perzsa művészet első virágkora, az óperzsa kor (Kr. e.550-331) még asszír, babilóni, és görög támogatásra szorult. A szúszai és a perszepoliszi palotáknak nemcsak az építőanyaga, hanem az építőmesterei is nagyobbrészt külföldről érkeztek. Ez a szintetizáló törekvés a későbbiekben is jellemző a perzsa művészetre, amely sokszor nem is annyira újításaival, mint nagy múltú, jól ismert hagyományok végső, enciklopédikus összefoglalásával tűnt ki, például az egész ókori közel-keleti művészetet betetőző Perszepolisz esetében. Ugyancsak mezopotámiai indíttatású lehet a valószínűleg Elám által közvetített királyi, udvari jelleg, a perzsa művészet egyik fő alkotórésze. A perzsa nagykirály legendás gazdagsága és fényes udvartartása különösen a görögök képzeletét ragadta meg, akik, miután a makedón Nagy Sándor (Kr. e. 336-323) seregében a saját szemükkel győződhettek meg a legendák igazáról, rögtön fel is dúlták a palotavárosokat. 

Ezután a hellénizmus másfél évszázados térhódítása jellemezte az iráni művészetet: a szeleukida korban (Kr. e. 323-60) együtt élő görög és helyi  lakosság úgy tudott egymással szót érteni, hogy szinkretikus vallásokban összegezték különböző hitvilágukat, és ezekhez sajátosan kevert stílusú templomokat építettek, hasonló felfogású képzőművészeti díszítéssel. A hellén vonások a pártus, majd a szászánida királyok idején fokozatosan visszaszorultak. Részben a római művészet hatásának adták át a helyüket, részben egy olyan iráni stílusnak, amelynek pontos viszonya az óperzsa korral még nem eléggé ismert. A szászánida művészet idején Irán volt az ízlés, a stílusok, a luxuscikkek talán elsőszámú exportőre a világon, hiszen nincs még egy kultúra a korban, amit egyaránt számon tartottak és másoltak Európában, Japánban és Kelet-Afrikában, beleértve természetesen a közbülső országokat is.

És nem volt még egy kultúra, amely olyan odaadással másolta volna a szászánida reprezentációt, mint az, amely véget vetett az ősi perzsa birodalomnak: az iszlám kalifátus. Ezzel bizonyos szempontból a kör bezárult, ugyanis az abbászida Bagdad felépítésével a hatalmi centrum visszatért az ókori Babilón szomszédságába, a városba, amely egykor az óperzsa fővárosokat ihlette; amely utóbbiakat pedig a Szászánidák tekintettek saját hatalmuk fundamentumának. A muszlim hódítás kétirányú volt: a hódítók számára anyagi javakat és államszervezési modelleket nyújtott, a meghódítottaknak új világképet és újfajta érvényesülési lehetőségeket. Az iszlamizálódott perzsa művészet az egész iszlám világban hatott. Nemcsak a szomszédos Irakban és Transzoxániában, hanem olyan távoli országokban is, mint a Fátimida Kalifátus, a normann Szicília vagy Kasmír. Az iszlám kalligráfia, fémművesség, és jelentős részben az építészet is perzsa mesterek keze alatt formálódott. S miközben áthatotta a muszlim országokat, Irán megőrizte saját önállóságát, nemcsak nyelvében, hanem például olyan, másutt rossz szemmel nézett műfajok ápolásában is, mint a könyvfestészet. A klasszikus perzsa miniatúrafestészet, amely a 14-16. században Tabrízban, Herátban és Sírázban virágzott, az autonóm iráni iszlám művészet legbeszédesebb szimbóluma.

Talán semmilyen más műfajban nem találta meg a perzsa művészet saját hangját annyira, mint a festészetben. A festmények azokat a történeteket kísérik, amelyek a zoroasztriánus Irán korszakából hagyományozódtak az utókorra. E könyvek tartalmazzák ugyanakkor az iszlamizált perzsa – az újperzsa – irodalom számtalanszor másolt főműveit. A virtuóz verselés és a fényűző kivitel újabb és újabb változatok létrehozására serkentette a költőket, festőket, a legszebb darabok mögött természetesen uralkodói támogatással. A kerámiaművesség, a textilipar és a fémművesség ugyancsak a könyvfestészet ornamentikájából és motívumaiból válogatott.

Kb. a 17. század óta újabb erőteljes külső hatás alakítja az iráni művészetet. Európai témák először a késői szafavida festészetben jelentkeztek, majd a 19. századra uralkodóvá váltak. Hasonló, bár némileg lassabb folyamat volt az építészet átalakulása. A helyi hagyományok és a nyugati irányzatok utolsó nagy szintézise a Qádzsár kori művészetben valósult meg (1785-1925). A teheráni királyi palota az utolsó klasszikus perzsa palotaegyüttes, de belső tereinek kiképzéséről, sőt kényelmi berendezéseiről már részben európaiak gondoskodtak. Hasonló tendenciák, útkeresés jellemzi a 20. századi perzsa művészetet is. Hogy a perzsa tradíciók és az iszlám vallás mellé harmadikként hogyan illeszthetők be a jelenkori viszonyok, arra napjaink művészete keresi a választ.

1. térkép: A Perzsa Birodalom a Nagy Szeldzsukok idején

2. térkép: A modern Irán

 Dinasztikus kronológia

Szialk I-IV. periódus	Kr. e. 5000-3000
Proto-elámi kultúra	Kr. e 3300 k. - Kr. e. 2800 k.
Elám	Kr. e. 2800 k. - Kr. e. 639
Marlík, Haszanlú és Kalardast műveltsége	Kr. e. 1300 k. - Kr. e. 900 k.
Urartui Királyság	Kr. e. 860 k. - Kr. e. 585 k.
Médek	Kr. e. 674- Kr. e. 550
Akhaimenida-dinasztia	Kr. e. 559- Kr. e. 331
Makedón hódítás, Nagy Sándor	Kr. e. 334-323
Szeleukida-dinasztia	Kr. e. 312-Kr. e. 138
Baktriai Királyság	Kr. e. 250 k. – Kr. e. 150 k.
Arsakida-dinasztia	Kr. e. 238 k. – Kr. u. 224
Szászánida-dinasztia	Kr. u. 224-651
Szogdia fénykora	Kr. u. 6-8. század
Muszlim hódítás	637-651
Bávandida-dinasztia	665-1349
Számánida-dinasztia	819-1005
Táhirida-dinasztia	821-873
Zijárida-dinasztia	927-1090
Bújida (Buvajhida)-dinasztia	932-1062
Ghaznavida-dinasztia	977-1186
Ghúrida-dinasztia	1000-1215
Szaffárida-dinasztia	867-1500 előtt
Szeldzsuk-dinasztia Iránban	1038-1157; részlegesen -1194
Khvárizmsáhok	10. sz vége-1231
Csagatájida-dinasztia	1227-1363
Ilkhánida-dinasztia	1256-1353
Dzsalájirida-dinasztia	1336-1432
Timurida-dinasztia	1370-1506
Turkomán dinasztiák	1380-1468; 1378-1508
Sajbánida-dinasztia	1500-1598
Szafavida-dinasztia	1501-1732 (tkp. 1722)
Afsárida-dinasztia	1736-1795
Zand-dinasztia	1750-1794
Qádzsár-dinasztia	1779-1925
Afganisztán kezdetei	1747
Pahlavi-dinasztia	1925-1979
Iráni Iszlám Köztársaság	1979-