1: Nemzeti Múzeum (Teherán); 2: Kerámiaművészeti Múzeum (Teherán); 3: Major Balázs

PERZSA FESTÉSZET A MUSZLIM HÓDÍTÁSTÓL A SZELDZSUK KORIG

A lassan, de biztosan gyarapodó falfestészeti emlékanyag és a tartóssága miatt sokkal jobban ismert sziklareliefek bizonyítják, hogy a szászánida kori Iránban kedvelt volt a festészet. Halovány képet e korszak könyv-festészetéről is kapunk, muszlim kori szerzők leírásai alapján. Ezért a híressé vált későbbi perzsa miniatúrák egyáltalán nem előzmények nélkül, a semmiből pattantak ki. Sőt, az, hogy a szászánida nosztalgia többek között képekben öltött testet, ugyancsak e hagyomány erős beidegződésével magyarázható, amellyel szemben a muszlim szunna képellenessége hasztalanul lépett fel. 765 körül kínai szemtanúk Marv házaiban freskóciklusokat láttak – nyilván a szogd festészet egyenes folytatásait –, és alig száz év múlva már az Abbászida Birodalom nyugati, központi területein is preiszlám ízlésű falképekkel vette magát körül – mások mellett maga a kalifa is.

Irán legszebb korai iszlám kori falképei Nejsábúrból ismeretesek.   A Táhirida-dinasztia (821-873) fővárosában, amelynek legelőkelőbb családja, a Mikalí a szogd királytól származtatta magát, több épületből is festmények kerültek elő. Ezek egy része nonfiguratív dekoráció: szászánida szárnyas koronákat idéző palmetták, tobozszerűen pikkelyezett rombuszok, stb.. Talán már a számánida korra (892-1005) keltezhető az alakos kompozíciók legszebbike, egy lovas vadász, előtte két, mögötte egy gyalogos kísérővel (1. kép). A festmény igen rossz állapotban maradt fenn, de a központi figura szerencsére jól kivehető: gazdag, mintás selyemkaftánt, övén fémveretekkel kirakott szíjakat visel (amilyenek a lován is megfigyelhetők), és kesztyűs balján vadászsólyom ül. Hasonló ábrázolások később, a szeldzsuk kori festészetben is születtek, de azok stilizáltabbak, kevésbé realisztikusak.

A ghaznavida és a szeldzsuk kor falfestészete csupán töredékekből rekonstruálható, miniatúrafestészetéről még kevesebb az adat. A 12-13. századi képzőművészet azonban mégis jól ismert, hála a nagy számban fennmaradt festett, mázas kerámiának. A legszebbeket míná’i kerámiának nevezik: e zománcos fényű polikróm edényeken és csempéken nemritkán meglepően összetett témák – csaták, konkrét várostromok, vadászatok, lakomák, irodalmi művek illusztrációi – fordulnak elő (2-3. kép).

Szántó Iván