|
|
 |
1-3: Szántó Iván
SZULTÁNIJA
A mongol hódítással megrendült Irán évezredes városi civilizációja. Khurászán régi városai, Marv és Nejsábúr elnéptelenedtek; Irán földrajzi értelemben kettészakadt. A valós ilkhánida jelenlét, azaz a mongol dinasztia tényleges mozgástere nem lépte túl az északnyugati tartományokat; amelyekben sztyeppi életritmus szerint vándoroltak a téli és a nyári szálláshelyek között. Délen, a legsúlyosabb összecsapásoktól megkímélt Fársz és Kirmán tartományokban a helyi kisdinasztiák, a Szalghúridák, a Sabánkárák, stb., vazallus kormányzóként a helyükön maradhattak. Síráz, Jazd, Iszfahán és a többi épen maradt város szerepe akkor nőtt meg igazán, amikor az iráni viszonyokba lassan beleszokott ilkhánok végre maguk is városokat, méghozzá fényes, fejedelmi városokat kívántak emelni. A gyakorlatnak ekkorra, Bagdad alapítása óta már az iszlám világon belül is nagy hagyománya volt. E mongol városok félúton vannak a valódi kereskedelmi, kulturális központ és az uralkodói fennhéjázás egyszemélyes emlékműve között.
Az Abaqa kán (1265-1282) által új életre keltett Takht-i Szulajmán (Szughurluq) nyitotta a sort, aztán minden nagyra törő ilkhán saját várost vagy városnegyedet alapított: ilyen Gházán kán (1295-1304) tabrizi Gházánijája, Rasíd ad-Dín nagyvezír (1247 k. -1318) Rasídijája ugyanott, az Öldzsejtü Khudábanda (1304-1316) által alapított Szultánija, és Abú Szaíd (1316-1335) székhelye, Sarúbáz. Jóllehet az építkezéseknek aligha lehettek pénzügyi korlátai, e tragikus sorsú városokról már a következő uralkodó presztízsvárosa elvonta a figyelmet, kiszívta belőlük a lakosságot, és a pénzt. Az eredmény: az ilkhánida városok azonnali, szinte tökéletes széthullása. Ma egyedül a Qazvíntól északnyugatra fekvő Szultáníja mutat valamit a mongol kori pompából. Régi leírások és rajzok számos épületegyüttesről beszámolnak (fellegvár, palota, nagymecset, és lakóházak) – ma szerény falusi házak, és néhány kisebb műemlék fölé magányosan tornyosul Öldzsejtü mauzóleuma (1-3. kép). Kolosszális, 38 méter átmérőjű nyolcszög, 50 méter magas kupolával és nyolc minarettel koronázva. Ezt, és a környező kerteket még a 17. században is gondozták; az épület híre Kairótól Szamarkandig jutott. Óriási hatása csupán helyben nem tudott érvényesülni.
Szántó Iván
|
