1: Sárközy Miklós; 2: Nemzeti Kulturális Örökség Intézete (Teherán)

SZÁSZÁNIDA PALOTÁK

A szászánida paloták sorát a fírúzábádi nyitja (1. kép). Sok későbbi társával (Szarvisztán, Ejván-i Karkha, Dasztgird, Takht-i Szulajmán) együtt természet és építészet harmonikus együttesének tervezték, mert egy vulkanikus tó partján emelkedik. Hatalmas tátott szájként 14 méter széles ejván mered e tóra, a műfaj első nagyszabású példája Mezopotámiától keletre. Egyesek szerint az ejván a római építészettel létrejött kölcsönhatás eredménye, mások szerint teljesen önálló pártus kori invenció; az azonban aligha vitatható, hogy kupolával együtt itt, Fírúzábádban alkalmazták először. Így a nyitott, boltíves csarnok egy még hatalmasabb térrésznek, a mögüle kiemelkedő kupolacsarnoknak válik nagyszerű, színpadias előjátékává. Ugyanez a séma ismétlődik meg a fellegvár épületén, a Qal’a-ji Dukhtáron, és azután még jó pár épületen. Mivel az ejvános-kupolás rendszer – I. Sápúr korát leszámítva – következetesen érvényesült Ardasír utódainak alkotásain is, joggal feltételezhetjük, hogy ez az ötlet I. Ardasír birodalomalkotó érájában fogant, egyikeként azoknak, amelyek messze földön híressé és utánzásra méltóvá tették a szászánida udvart.

A szarvisztáni palota (2. kép) kisebb, de épebb, mint Fírúzábád. Hagyományosan V. Bahrám (420-438) korára keltezik, és a szászánida palotaépítészet gyöngyszemeként emlegetik. Az épület azonban problematikus, és olyan értelmezési kérdéseket vet fel, amelyek több rokon emlékre is érvényesek. Furcsa például, hogy az épületbe ejvánok és ajtók egyaránt vezetnek, viszonylagossá téve az íves főhomlokzat kitüntetett szerepét. Valójában minden irányból van be- és kijárás a központi kupolacsarnok felé, amely belülről ráadásul teljesen körüljárható egy teremfüzéren keresztül. Alaprajzuk alapján e termek mind különböznek egymástól, tehát mindnek más szerepköre lehetett: ám lakóhelynek egyik sem volt alkalmas, annyira fel voltak szabdalva a sok ajtóval, átjáróval. Korántsem biztos, hogy palota volt az épület, sőt az szinte kétségtelen, hogy mai fogalmaink szerint nem volt az. Talán vallási szertartásokra használták. Fírúzábád, Bísápúr, Takht-i Szulajmán együttesei tűztemplomokat is magukban foglaltak: a szászánida korban királyság és kultusz mindig egységet alkotott.

                                                                                                                                    Szántó Iván