1: Mohamed Taqí Ahszaní nyomán;

2: magángyűjtemény (Teherán). Fotó: Szántó Iván

Sokáig csupán iparosmunkának tekintették, valójában a Qádzsár kori művészet egyik legjellegzetesebb területe a lakkfestészet. Hatalmas mennyiségben készült, nem titkoltan piaci igények kielégítésére. Túlnyomórészt alkalmazott művészet maradt, amely használati tárgyak díszítésében élte ki magát. Azonban éppen mert széles társadalmi rétegek igényeivel találkozott, sokkal változatosabb repertoárt fejlesztett ki, mint a korabeli „nagy” művészet: a megszokott irodalmi és vallási témákat hol az irigyléssel vegyes aggodalommal szemlélt Európa furcsaságai, hol napi politikai aktualitások, hol erotikus fantáziák fűszerezték, vagy egyszerre mind. Ráadásul nagyon sok a szignált mű, így a műfajtörténet rekonstruálásához megvannak az alapok. Tudjuk, hogy egész dinasztiák folytatták a lakkfestő-mesterséget, hiszen a céhes keretek, csakúgy, mint a hagyományozódó szakértelem és munkaeszközök, mind erre ösztönözték az újabb generációk legalább néhány tagját. Ösztönzőleg hatott az is, hogy a legnagyobb, legismertebb festők e műfajból is eljuthattak az udvarig, megszerezve a naqqásbásí megtisztelő címet, amely azért elsősorban az olajfestésben jeleskedő művészeknek járt. Eklektikus műfaj lévén szinte bármilyen papírmaséval fedett tárgyon alkalmazhatták, az egészen apró dobozoktól az ajtókig. Leggyakrabban azonban könyvkötéseken és főleg tolltartókon jelent meg. A lakkfestésű tolltartó valóságos divattá vált, igaz, ez a divathullám már a későbbi Szafavidák alatt elkezdődött. A 17. századtól előszeretettel dolgoztak fel európai témákat úgy, hogy a doboz fedőlapját, oldalát, és belsejét is beborították a parányi festmények. Különös élvezettel használták ki a miniatűr műfaj kontrasztját egyes témák monumentalitásával: Abbász Sírází egyik tolltartóján a napóleoni háborúk patetikus történelmi tablóból nyüzsgő hangyabollyá váltak (1. kép). Az iszfaháni Nadzsaf-'Alí művén viszont nagyobbak a figurák, és a vörösesbarna lakkmáz misztikus hangulatot ad a szúfi jelenetsornak (2. kép).

Szántó Iván