SZAMARKAND

Ruy González de Clavijo kasztíliai követ 1404-ben az első európaiként tudósított Szamarkandról, Timur Lenk (1335 k. -1405) hatalmas birodalmának fővárosáról (1. kép). Becslése szerint mintegy 150 ezer fő lakossága volt, amely nemcsak a korabeli Közép-Ázsiában számított óriásinak. Mint maga Clavijo is utalt rá, mesterségesen duzzasztották ekkorára. Eltérő muszlim felekezetekbe tartozó törökök, perzsák, arabok osztották meg lakhelyüket örmény, görög, katolikus, szír, nesztoriánus, és indiai keresztényekkel, oroszokkal, továbbá nyilván egy sor más közösséggel, amelyeket az utazó említés nélkül hagyott. A bábeli zűrzavart fokozta, hogy a város képtelen volt befogadni ezt az embertömeget, ezért határai körül sátortáborokban, sőt barlangokban és fák között húzódtak meg a kívül rekedtek. Timurnak azonban szüksége volt az érkezőkre, elsősorban azért, hogy kezük munkája nyomán Szamarkand még hatalmasabb, és pompásabb legyen. Akiket ugyanis itt telepített le, jórészt gondosan megválogatott kézművesek és kereskedők voltak az általa meghódított vagy meghódítani vágyott muszlim kultúrközpontokból – Damaszkuszból, Bagdadból, Kairóból, Sírázból, és Szultánijából –, amelyek Szamarkand egy-egy városrészének nevét adták. E városok szakembereket és mintákat közvetítettek a születőben lévő timurida művészet számára. Szultánija különösen fontos, mert Timur a saját fővárosának előképeként tekintett rá. 1399 és 1404 között például az elpusztult szultánijai nagymecset mintájára építtette a roppant méretű ún. Bíbí Khánum-mecsetet (2. kép). Az épület ma már romos, de így is lenyűgöző. 109 x 167 m területen fekszik, és bejárati ejván-nyílása – fölötte valaha minaretpárral – 19 m fesztávolságú. Türkiz mázas csempével fedett kupolája nagyrészt rekonstrukció.

Timur a szülővárosát szemelte ki nyughelyének, de váratlan halála miatt végül Szamarkandban temették el, egy sírboltot is tartalmazó, már meglévő madrasza-együttesbe. A Gúr-i Mír ezért nem lett a szultánijai mauzóleumot is túlszárnyaló megalomán építmény, hanem sokkal inkább előkelő arányaival és eleganciájával tűnik ki, amely a főépület barázdált kettős kupolájából, valamint a csempék kékjének különböző árnyalataiból árad (3. kép).

                                                                                                                                     Szántó Iván