IRÁNI ÖTVÖSSÉG AZ AKHAIMENIDÁK ELŐTT

Számottevő ércbányászat és mindennapi használatra készített rézöntvény-előállítás a Kr. e. 5. évezred közepétől bizonyított Irán területén. A feltárások elszórt mivolta nehezíti a fémmegmunkálás területi eloszlásának pontos megismerését, de úgy látszik, hogy a 3. évezred elejére már az egész iráni térségben magas fokú ötvösség létezett, ekkortól a bronzötvözés újonnan felismert előnyeit is kamatoztatva. Különösen a hadviselés technikai fejlődésében volt nagy szerepe az újdonságnak, mivel az ellenálló bronzból rendszerint lószerszámokat és fegyvereket – lándzsahegyeket, baltákat, stb. – kovácsoltak. Elám e téren is az élen járt, a legszebb arany- és ezüstkincsek mégis inkább kisebb népek előkelőinek hagyatékát képezik. Sokszor nem azonosítható pontosan, mely néphez, törzsszövetséghez kapcsolódik egy-egy kincslelet, amelyeket ezért szívesebben osztályoznak az adott csoport meghatározó darabjait lokalizáló helynevek alapján. Néhány a legismertebb lelőhelyek közül: Haszanlú, ‘Amárlú, Amlas, Marlík, Kalárdast és Zívija.

Haszanlú az Urúmija-tótól (északnyugat-Irán) délre fekvő régészeti körzet. A Kr. e. 1. évezred fordulójára keltezett réteg erődített településéből számos lelet került iráni és amerikai gyűjteményekbe, de egyik sem olyan híres, mint az a laposra deformálódott aranykehely, amelyen egy archaikus mitológia egészen kivételes gazdagságú színpada elevenedik meg (1. kép). Kevésbé ismert párja, egy ezüstpohár harci kocsiról nyilazó harcost, az alsó sorban pedig gyalogos vadászatot mutat be (2. kép). ‘Amárlú művészete a Kaszpi-vidék rendkívül változatos lelőhelyeinek egyike. Egy ‘amárlúi aranypoháron kettős fríz fut végig (3. kép). Fent szarvasbikát földre buktató oroszlán négyszer ismételt képe, alul – ugyancsak négyszer – térdeplő férfi látható, a kezében vázával, amely pontosan olyan, mint amilyenből a figura előtt egy-egy életfa sarjad. A gondosan kimért kompozícióban a térdeplő figura mindig az oroszlánnal, a fa mindig a szarvassal kerül egy vonalba.

Szántó Iván