1: Rizá Abbászí Múzeum (Teherán); 2: E. Diez: Iranische Kunst (Wien, 1944) nyomán; 3: Mohamed Taqí Ahszaní nyomán

IRÁNI KÖNYVKÖTÉSEK 

Közvetett, irodalmi forrásaink hiába nyúlnak vissza a 11. századig, és hiába a néhány belső-ázsiai fragmentum, a timurida kor előtti könyvkötészetről igen bizonytalan ismeretekkel rendelkezünk, hiszen rendkívül kevés a fennmaradt emlék. Ibn-i Bádisz, aki 1000 körül feltehetően az abbászida kancelláriánál működött, azonban már önálló művészeti ágnak tekintette, és az évszázadokkal későbbi kötéstáblák egy része is megfelel az általa leírt technikáknak. Az, hogy már az Abbászidák értékként tekintettek rá, sokkal többet mutat annál a praktikus felismerésnél, amely szerint kötés nélkül a drága, de sérülékeny papírra írt feljegyzések és irodalmi művek gyorsan elpusztulnak. Megmagyarázza azt is, miért tanulták és művelték ezt a kézműves mesterséget a legelőkelőbb személyek, például a timurida Báiszunqur herceg: a könyvkötés ugyanis olyan tevékenység, amely alázatra neveli művelőjét, és így emeli őt fel. 

A kötéstáblák alapanyaga általában bőr vagy keménypapír – újrahasznosított lapokból –, később lakkmázzal bevont papírmasé. Keménypapír a bőr- és a lakk-kötések alá is szükséges. Ez utóbbi a szafavida korban kezdte kiszorítani az addig szinte egyeduralkodó bőrkötéseket. A színezett vagy festetlen bőrt poncolással, metszéssel, domborítással (2. kép), illetve dúcokat alkalmazó vaknyomással díszítették. A legszebb timurida és szafavida bőrkötések aranyozottak, az aranydíszen utólag poncolt dekoráció is megjelenhet, köztük – elsőként az 1430-as évek heráti művészetében – alakábrázolások. Ezek a Szafavidák és a Qádzsárok lakk-kötésein már valóságos „kihelyezett” miniatúrafestményekké váltak (2. kép). Bár a legtöbb kötést sablon szerint készült központi és sarokmedaillonok, valamint kartusok díszítik, bőven találunk olyan pompás kidolgozású művet is, amely a benne foglalt könyvtől függetlenül is művészi alkotás. Különösen a felső kötéstáblát (szartáb) dolgozták ki gondosan, sokszor a szafavida szőnyeghez hasonló kompozíciók alkalmazásával. Minden korban készült a bennfoglalt kézirat ritkaságát kifejező különleges munka, például applikált, hímzett, sőt, madártoll- vagy drágakő-díszítésű is, a belső oldalon (dublűrön) aranyozott bőr filigránnal (3. kép).

Szántó Iván