Perszepoliszban és más óperzsa helyszíneken az előkelő férfiruházat még általában övvel átkötött, bokáig érő tunika volt; nadrágot főleg a szolgarendűek és a katonák viseltek. Ez az öltözködési irányzat, úgy látszik, a szeleukida hódítással sem változott meg lényegesen, sőt a Kr. e. 4-2. században inkább a görög viseletre hatott a keleti divat, mint fordítva. A pártus kori szobrászatban és kőfaragásban azonban már nemesek, uralkodói és papi személyek is buggyos, redőzött nadrágban, és ingben vagy kabátban jelennek meg. Archetipikus megtestesülése a korabeli ideálnak a sámi teraszon (Khuzisztán-tartomány) talált, életnagyságúnál magasabb bronzszobor (1. kép). Ez az összeállítás a római, majd a keresztény művészetben a keleti ember azonosítására szolgált. Nemcsak a nadrág és a kabát, hanem a sisakszerűen az áll alá nyúló sapka is elmaradhatatlan kiegészítője a perzsa ruhatárnak: már a pompeji Nagy Sándor-mozaik e sapkával öltözteti III. Dareioszt (Kr. e. 336-331), az életéért küzdő utolsó akhaimenida királyt (2. kép), aztán egyszerűsített változatával Mithras-szentélyekben találkozunk. Számos arsakida kori szobrászati alkotás erősíti meg, hogy az Európában „frígiai sapka” néven híressé vált ruhadarab a pártusok önjellemzésének is meghatározó eszköze volt (3. kép).

Szántó Iván